4. Fejezet: Adrianna

Az elkövetkezendő napokban Lexi az iskolán kívül sehová nem mozdult ki, legtöbb idejét a kollégiumi szobájában töltötte. Adam hiába próbálta elérni őt, nem vette fel a mobilját, és nem egy alkalom volt, hogy a fiú kopogtatott szobájának ajtaján. Lexi, bár nehezére esett, nem nyitott ajtót. Az egyik ilyen alkalom után Rebecca kiosztotta a lányt.
- Miért csinálod ezt?! Tetszik neked Adam, nem? Sőt, nagyon is kedveled! És ő is téged. Minden olyan jól alakult köztetek, mégis képes vagy tönkretenni az egészet, csak mert a volt pasid rosszul érzi magát emiatt! Térj már észhez!
Lexi az ágyon feküdt és a hatalmas unikornisát ölelgette, amit Adamtől kapott a vásárban.
- Csak egy kis idő kell pasik nélkül. Pár nap, hogy tisztán lássam a dolgokat. Mi van, ha Lucasnak igaza van, és túl hamar továbbléptem? - tűnődött hangosan, miközben a parkból nevetés szűrődött be az ablakon át. Bosszantotta, hogy amíg mások jól érzik magukat és önfeledten nevetnek, addig ő a szobájában kuksol és várja, hogy teljesen széthulljon a már így is darabokra tört élete. Hiszen az Adammel való kapcsolata az egyetlen, ami még tartja benne a lelket.
- Négy hónap neked túl korai? A szerelem egyébként sem akkor jön és megy, amikor te akarod. De ha itt van, ragadd meg! Kapaszkodj belé kézzel-lábbal, mert az élet túl rövid és egy szempillantás alatt véget érhet! Csak azért lemondani Adamről, mert még túl korai lenne bepasiznod… hülyeség. Lehet, hogy ő az igazi. Lexi, ne dobd el magadtól azt, ami boldoggá tesz! Különben túl késő lesz… ez a te életed, nem a Lucasé! - Becca szavai hallatán Lexinek rá kellett jönnie, hogy barátnőjének igaza van. Nem szalaszthatja el a szerelmet. És Adam… soha senkire és semmire nem vágyott még úgy, ahogy erre a fiúra. A srácra, aki teljesen elvette az eszét.
- Igazad van - ült fel ágyában -, és elég volt az önsajnálatból! Letusolok, aztán átmegyek Adamhez - jelentette ki eltökélten. Rebecca szája elégedett mosolyra húzódott - Ez a beszéd!
Egy frissítő zuhany után Lexi rendbe szedte magát és elindult, hogy meglátogassa Adamet. Remélte, hogy a fiút a szobájában találja. A parkba lépve nagyot szippantott a friss, kellemesen hűvös levegőből. Felpillantott az égre; az tiszta volt és baba kék, majd magabiztos léptekkel elindult a fiúkollégium felé vezető ösvényen. Az egyik kanyarban aztán összefutott Nate-el. A fiú egyedül volt, és egy gördeszkát cipelt a hóna alatt.
- Hello Lexi, mi a szitu? - mosolygott, mikor megpillantotta a lányt.
- Szia! - örvendezett Lexi. - Épp hozzátok indultam. Adam bent van?
- Nem rég jött meg. Keresett, de senki nem nyitott ajtót neki.
- Ezért akarok vele beszélni. Na és te hová mész? - kérdezte Lexi. Közben megigazította vállán táskáját és érdeklődve nézett a fiúra. Nate-nek valahogy mindig sikerült mosolyt csalnia az arcára. Életteli és vidám srác volt, ez a fajta társaság pedig gyógyító hatással volt Lexi lelkére.
- Deszkázni megyek - mondta a fiú.
- Emlékszel, amikor te, én és Lucas középsulisok voltunk, hányszor deszkáztunk együtt? Megismételhetnénk valamikor.
- Az jó lenne! - mosolygott Nate, majd elköszöntek egymástól és mindketten tovább indultak az ellenkező irányba.
- Érezd jól magad, később talizunk! - búcsúzott Lexi.
- Oké, majd átnézek hozzátok! Viszek néhány óvszert is, és akkor dobálhatjuk vele az arra járókat az ablakból! - szólt a lány után Nate, mire többen feléjük kapták tekintetüket. Lexiből hangos, önfeledt nevetés tört ki. Rég nem nevetett már így. Fejét hátrahajtva kacagott, majd integetett a fiúnak és tovább indult az ösvényen. Adam szobája előtt aztán megállt, mély levegőt vett és kopogtatott. Meglepetésére egy női hang invitálta be. Lexi habozva bár, de lassan a kilincsre helyezte kezét és lenyomta azt. Az egyik ágyon hanyatt feküdt egy hosszú, vörös hajú lány, egyik kezében egy szál cigarettával a másikban pedig egy üveg whiskeyvel. Szemeit erősen feketére sminkelte, nyakában kereszt alakú medál lógott, falatnyi mini ruhája láttán Lexi csakis a legrosszabbra tudott gondolni. Az ágyon fekvő lány megrázta haját és felült az ágyon. - Szia, miben segíthetek? - pillantott Lexire.
- öö… szerintem eltévesztettem az ajtót - mondta lassan formálva a szavakat Lexi.
- Kit keresel?
- Adamet.
- Akkor nem tévesztetted el. Elment letusolni. Gyere be, várd meg. Mindjárt itt lesz.
- Inkább majd máskor beszélek vele, nem olyan sürgős - hadarta Lexi és kihátrált a szobából. - Bocsi a zavarásért.
- Örültem - felelt a vörös hajú lány, majd szájához emelte az üveget.

Amint Lexi becsukta maga mögött az ajtót, rohanni kezdett. Léptei visszhangot vertek a kihalt folyosón. Becsapva érezte magát, átvertnek, mintha félrevezették volna. Hogyan is gondolhatta, hogy Adam más, mint a többi srác? De hiszen mindig is érezte, hogy ez csak egy meseszép álom lehet. És minden álom ugyanúgy ér véget: felébredsz. Tudta, ostoba volt, amiért napokig kerülte a fiút, de ha az ilyen gyorsan talált magának mást, ő nem is lehetett neki annyira fontos. Hát ilyen hamar sikerült túljutnia rajta? Hiszen egy órája még ott kopogtatott az ajtaján. Talán azért, hogy elmondja neki, már mással van együtt? Rohanás közben kicsordultak Lexi könnyei, s szaporán végigfolytak arcán. Nem tudta, hová menjen, vagy mit tegyen. Legszívesebben kirohant volna a világból, de tudta, ez nem lehetséges. Próbálta elhitetni magával, hogy amit Adam iránt érez, csakis pusztán fellángolás, de az idő múlásával rá kellett jönnie, hogy ez korántsem így van. Napról napra jobban hiányzott neki a fiú, és be kellett ismernie, hogy bizony visszafordíthatatlanul belezúgott. Égető vágyat érzett arra, hogy láthassa őt, de büszkesége felülkerekedett ezen az érzésen. Még a mobilját is kikapcsolta, így Adam, aki idő közben sem adta fel a próbálkozást, képtelen volt elérni őt. Írt Lexinek online is, de a válaszra hiába várt.
Miért írogat nekem, ha közben már valaki mással van? Ennyire hülyének néz? - töprengett bosszankodva Lexi, mikor egy újabb Adamtől érkezett levelet törölt ki postafiókjából. Valaki kopogtatott az ajtón, napok óta először. Lexi kelletlenül kimászott ágyából és az ajtóhoz lépett, hogy kinyissa. Mikor ezt megtette, a lélegzete is elállt. Az ajtó túlsó oldalán ott állt Adam. Szürkén csillogó szemeit nézve Lexi egy pillanatra elfelejtette minden sérelmét, de aztán megjelent előtte a fiú ágyán vonagló vörös lány, és becsapta az ajtót. Adam nem adta fel, kopogás nélkül berontott és a lányra függesztette tekintetét.
– Beszélnünk kell!
- Szerintem viszont nincs miről beszélnünk. Menj el! - vetette oda Lexi. Nehéz volt így beszélnie a fiúval.
- Ígérem, elmegyek, ha elmondod, mi a baj.
-  Mi lenne? - vonta fel szemöldökét a lány.
- A vásár óta nem is láttalak. Telefonon sem tudlak elérni, a leveleimre sem válaszolsz és ajtót sem nyitottál, hiába kopogtam többször is. Úgy érzem, nem adtam okot arra, hogy kerülj. De ha mégis, mondd el, hogy mi az! - úgy tűnt, Adam tényleg tudni szeretné, mit rontott el.
- Nem adtál rá okot?! - csattant fel Lexi. - Amikor elmentem hozzád, valami alul öltözött csaj kéjelgett az ágyadban! Becsaptál! Csak játszottál velem! Elképzelni sem tudod, milyen érzés volt! - meglepetésére és felháborodására Adam elnevette magát.
- Mégis mi olyan vicces?!  Ez volt a terved? Hogy megalázz? Mert ha igen, bejött!
- Nem, nem… hát ilyennek ismertél meg? Aki megaláz másokat? Azért nevettem, mert megkönnyebbültem. Azt hittem, már nem akarsz tőlem semmit, azért kerülsz. Ehelyett az történt, hogy féltékeny vagy. Ami be kell, hogy valljam, tetszik. Ezek szerint fontos vagyok neked - mosolygott a fiú, majd mielőtt Lexi megszólalhatott volna, folytatta: - Az a lány csak egy barátom. Egy nagyon-nagyon régi barátom. A neve Adrianna és hosszú évek óta ismerem. Ő az egyetlen barátom, akiben feltétel nélkül képes vagyok megbízni. Soha semmi nem történt köztünk.
Lexi, bár kételkedve meredt a fiúra, kissé elbizonytalanodott.
- Ahhoz képest, hogy csak egy barátod, elég lengén öltözve látogat téged.
- Már ne haragudj, de Rebecca sem arról híres, hogy kötött pulóvereket hord - nevetett Adam.
- Hát, az is igaz... - mosolyodott el végre Lexi is.
- Ide figyelj! Sosem csalnálak meg. Sosem cserélnélek le senkire. Soha! - mondta Adam és megcsókolta a lányt.
- Ezek szerint mi… együtt vagyunk? - pillantott fel a fiú szemeire Lexi.
- Csak ha te is úgy akarod…
- Ezt meg sem hallottam. - A lány elmosolyodott és átölelte Adamet.

Az egyik borús, esős szerdai napon Rebecca egy rémesen monoton előadáson ült és az Angry Birds-szel játszott mobilján, amikor egy fiú dobta le magát a szomszéd székre.
- Látom, nem csak én unom halálra magam – szólt egyik fülében fülhallgatóval. Fekete haját égnek állítva hordta, szemeit feketére sminkelte és a karja tele volt szegecses és halálfejes karkötőkkel. Becca még sosem látta őt azelőtt, és így elsőre talán úgy tudta volna jellemezni a srácot, mint a lánygyermekes szülők rémálmát.
- Nincs kedved lelépni innen? - kérdezte a fiú.
- Mielőtt elhívsz magaddal, elárulhatnád a neved.
- Jasper. És te?
- Rebecca, de röviden csak Becca. Még sosem láttalak itt.
- Új vagyok. Amúgy kérdezhetek valamit? Itt minden előadás ennyire trágya, vagy csak ma van minden tanárnak szar napja? - Jasper a lány felé fordult és kíváncsian várta válaszát.
- Nem, nincs ilyen szerencséd. Itt minden nap szívás - nevetett Rebecca, majd folytatta: - De én szeretek ide járni. A bulik pedig hatalmasak. Szombaton is lesz egy a Young Foreverben, ami egy itteni szórakozóhely fősulisok számára.
Miután véget ért az előadás, együtt hagyták el a termet. Az épület előtt Rebecca elbúcsúzott a fiútól.
- Örültem. Majd még biztosan összefutunk.
- Mikor láthatlak legközelebb?
- Legyél ott a szombati bulin - mosolygott Becca, majd sarkon fordult és jegyzeteit szorongatva visszasétált a kollégiumba. Jasper még sokáig követte őt tekintetével.

Szombat este főiskolások hosszú sora kígyózott a Young Forever nevű szórakozóhely bejáratánál. A szemeszter nyitó buliján mindenki ott akart lenni. Borús idő volt, úgy tűnt, perceken belül eleredhet az eső. Lexi összehúzta a cipzárt kabátján, majd megfogta a mellette álló Adam kezét, mire a fiú rámosolygott.
- Akkor ma ő is itt lesz? - kérdezte Lexi.
- Adrianna? Igen, itt. Ki nem hagyná az év első buliját.
Megbeszélték, hogy ezen a napon Adam bemutatja egymásnak a két lányt. A mögöttük álló Nate épp facebook állapotát frissítette telefonján. Rebecca a haját igazgatta. A szórakozóhely tele volt. Megannyi fiatal táncolt a fényárban fürdő táncparketten, miközben Lexi és barátai kikérték italaikat a pultnál állva.
- Ennyi ember között nehéz lesz megtalálni Adriannát - kiabálta Lexi Adam felé hajolva.
A fiú csak nevetett. - Szerintem már nem kell keresnünk - mondta és fejével a színpad felé bökött, ahol a DJ mellett két rúdon táncoló lányt pillantottak meg. Egyikük Adrianna volt, aki egy melltartóra emlékeztető apró felsőben, ultra rövid fekete sortban és magas sarkú szandálban forgott az egyik rúdon. Lexi szájtátva meredt a merészen táncoló lányra, majd nevetve oda szólt Rebeccának. - Úgy látom, konkurenciát kaptál!
- Tessék?! - Becca értetlenül nézett vissza barátnőjére, aztán tekintetével ismét a tömeget pásztázta.
- Keresel valakit?
- Mindegy, nem érdekes. Az egyik előadáson megismertem egy fiút és mondtam, hogy legyen itt, ha látni akar, de szerintem nem jött el… - Rebecca táskájában rezegni kezdett a mobilja. A lány előkapta és megnézte az üzenetet, amit kapott. Amint a kijelzőre pillantott, kiesett kezéből a telefon és arca falfehér színt öltött. Elkerekedett szemekkel, mozdulatlanul meredt a semmibe. Lexi lehajolt a mobilért és barátnőjére pillantott.
- Becca, mi a baj? - kérdezte aggódva. Mivel a lány továbbra is csak állt megkövülten és egy szót sem szólt, Lexi megnézte a mobilját.

Bámulatosan festesz, mint mindig.

Csupán ennyi állt az üzenetben, a feladó pedig nem más volt, mint Matt.
Lexi rémülten felkapta a fejét és körülnézett. Talán azt remélte, megpillantja a tömegben tragikusan elhunyt barátjukat, de nem így történt. Összezavarodott, nem tudott magyarázatot adni az üzenetre. Hiszen Matt… meghalt. Saját szemükkel látták a holttestet. Ő nem írhatta az üzenetet, az lehetetlen. De akkor ki volt az? Valaki megszerezte a mobilját? De ha így is történt, miért pont Rebeccának írnának róla üzenetet? És egyébként is… Matt mobilja ott volt a fiúnál azon a rémálom szerű estén és azóta sem került elő, ahogy a szétmarcangolt holtteste sem. A rendőrök megtalálták a sátraikat és minden ott hagyott holmijukat. Matt telefonja pedig nem volt sehol. Lexiben olyan rémült felismerés kezdett megszületni, amire gondolni sem akart. Próbálta elhessegetni a gondolatot és karon ragadta a még mindig meredten álló Rebeccát, hogy kivonszolja a friss levegőre. Adam értetlenül nézett a két lány után, majd a nyomukba szegődött. A szórakozóhely bejárata előtt aztán utolérte őket, és megszólította Lexit.
- Mi történt? Valami baj van?
- Rebecca üzenetet kapott a halott Matt mobiljáról - mondta zaklatottan Lexi. Adam pár másodpercig némán meredt a lányra, majd így szólt: - Nem lehet, hogy valaki…
- Nem. A mobil elveszett abban az erdőben, azon az éjszakán. Mennyi a valószínűsége annak, hogy az egyik főiskolás pont arra járt és megtalálta?
Rebecca közben idegesen elővette táskájából cigarettáját és rágyújtott. Még mindig nem szólt egy szót sem, csak némán, könnyes szemmel meredt a távolba.
- Gondolod, hogy a telefon annál van, aki megölte Mattet? - kérdezte Adam kimondva azt, amitől Lexi annyira tartott.
- Igen… de az nem lehet! Mert ha így van, akkor az a valaki tud írni, olvasni, gondolkodni! Akkor már biztos, hogy nem egy vadállat volt, hanem valaki, aki szórakozik velünk! - miközben Lexi beszélt, idegesen fel-alá járkált a szórakozóhely előtti placcon.
- Semmit nem értek! - fakadt ki végül és potyogni kezdtek könnyei.
- Gyere ide! - szólt csitítóan Adam, majd magához húzta és megölelte a lányt. - Nem lesz semmi baj! - nyugtatta.
Ekkor valaki hangosan nevetve kirontott a szórakozóhely ajtaján. Lexiék az érkező felé fordították tekintetüket. Adrianna sétált feléjük, három srác társaságában.
- Csaó! - köszönt, majd Lexihez fordult. - A legutóbbi találkozásunkkor nem volt alkalmam bemutatkozni. Adrianna vagyok, te pedig Adam barátnője, Lexi. Igaz?
Lexi bólintott, de képtelen volt megszólalni. Adrianna a lány könnyes arcára meredt. - Valami baj van?
- Adrianna, most nem alkalmas, ne haragudj. Később beszélünk, jó? - szólt Adam.
- Persze, a világért sem akarok zavarni. Én sem érek rá - Adrianna sokatmondó pillantást vetett a mögötte álló fiúkra, elbúcsúzott Adamtől és a lányoktól, aztán nyomában a három sráccal elindult az éjszakában.

Adam a parkban állt az egyik hatalmas tölgyfának vetve hátát, és fejét kissé hátrahajtva fürkészte a viharfelhőkkel tarkított, feketén ásító eget. Hajnali három óra körül járt az idő. A parkban csend honolt, mozgásnak nyoma sem volt. Itt-ott még kiszűrődött az épületek ablakain a lámpafény. Az egyik pillanatban Adam motoszkálásra lett figyelmes. A hangok arról a fáról jöttek, amelynek tövében éppen állt. Felpillantott és Adriannán akadt meg a tekintete. A lány az egyik faágon ült szótlanul, ujja köré csavarva hajfürtjeit, miközben Adamre függesztette tekintetét. A fiú legcsekélyebb jelét sem mutatta döbbenetnek vagy meglepettségnek, mintha az lenne a legtermészetesebb dolog a világon, hogy lányok jelennek meg hatalmas tölgyfák ágain hajnali három tájt.
- Minden rendben van? - kérdezte a lány.
- Igen, csak aggódom Lexi miatt.
- Ha te vigyázol rá, nem lesz semmi baja. Ne aggódj, amíg nincs miért! - fűzte tovább a szót Adrianna, miközben macskaügyességgel leugrott a fáról.
- Az a három fiú, akikkel voltál…
- Ne aggódj, nem emlékeznek semmire és jól vannak.
Adam egyszerre aggódó és szemrehányó tekintettel nézett a lányra, aki halkan feltette neki azt a kérdést, amit a legkevésbé sem akart hallani.
- Lexi tudja, hogy mi vagy?
- Nem - hangzott a rövid válasz. Adam némán, magában tépelődve nézett a lánykollégium egyik ablakára, melyben már nem égett a fény. Lexi és Rebecca ugyanis mélyen aludtak.

Az október kezdetét hideg szelek és esőzések kísérték. Az egyik száraz, de reggelen Lexi és Adam a parkban sétáltak egy-egy pohár forró csokival a kezükben. Az iskolába igyekeztek, s közben arról beszélgettek, melyik filmet nézzék meg a moziban.
- Én szívesen megnéznék valami jó vámpíros filmet - mondta Lexi.
- Ennyire szereted a vámpírokat? - mosolygott Adam.
- Imádom a rejtélyes sztorikat, az Interjú a vámpírral című film óta pedig oda vagyok a vámpírokért! Elég kicsi voltam, mikor először láttam. A Kárhozottak Királynője egy másik kedvencem. Nagyon jó dalok vannak benne! – Lexi szembefordult Adammel, szabad kezével megfogta a fiú kezét és megcsókolta őt. Azt sem vették észre, hogy a feldúlt Lucas halad el mellettük. Lexit mással látni még mindig fájdalmas volt a fiú számára. Féltékenységében legszívesebben darabokra tépte volna Adamet.

Rebecca szabad parkolóhely után kutatott tekintetével, miközben rózsaszín Mini Cooperében ült. Egyik évfolyamtársával, Lolával ugyanis megbeszélték, hogy vásárlással ütik el az időt az egyik plázában. Miután Becca leparkolt, felkapta a táskáját az anyósülésről és kiszállt az autóból. Lola már integetve várta őt a Plaza bejáratánál. Magas, sportos testalkatú lány volt, a tarkóján felnyírt egyenes, barna hajjal.
Miután a két lány puszival köszöntötte egymást, beléptek az épületbe és izgatott beszélgetésbe elegyedtek.
- Most hétvégén lesz a szülinapom, és már mindent elterveztem - mesélte Rebecca.
- Hú, megint olyan hatalmas bulit rendezel, mint tavaly? - Lola hangja izgatottan csengett. Közben beléptek az egyik ruhaüzletbe.
- Nem… így, hogy Matt… még csak négy hónap telt el azóta. Amúgy sem akarok nagy felhajtást, mindenképp azokkal szeretném tölteni a szülinapom, akiket szeretek. Szükségem van rájuk… és hát... nem minden nap húsz éves az ember. Úgyhogy arra gondoltam, hogy páran leruccannánk a hétvégére a családom vidéki nyaralójába. Laza iszogatás, szalonnasütés, fürdőzés, filmezés és hasonlók. Lenne kedved jönni?  - bár Rebecca úgy gondolta, Lola a nagy bulizásnak és felhajtásnak jobban örülne, a lány mégis mosolyogva rábólintott a meghívásra. - A világért sem hagynám ki a szülinapod, csajszi.

Lucas megunta a lift előtti várakozást, és elindult a lépcsőn. Még mindig dühös volt Adamre, Lexire, de legfőképp saját magára, amiért még mindig hagyja, hogy eluralkodjanak rajta az érzelmei. Nem szeretheti Lexit, hiszen ő már valaki másé. De hát hogyan parancsolhatna a szívének? Életünk során magunk alakíthatjuk sorsunkat, döntéseket hozhatunk, de hogy kibe és mikor szeretünk bele, nos, abba sajnálatos módon cseppnyi beleszólásunk sincs. A szobájába érve ledobta táskáját az ágyra, majd leült az asztalhoz. Perceken belül tömény füst töltötte be a szobát, ugyanis rágyújtott egy füves cigarettára. Tudta, értelmetlen önpusztítás csupán, amit csinál, de úgy érezte máskülönben biztosan megőrülne. Ő állt a legközelebb Matthez, és képtelen volt feldolgozni a fiú halálát. Könnyek születtek meg szemeiben, majd kicsordultak és végig folytak az arcán, miközben magányosan a plafonra bámult.

Három órával később Rebecca és Lola tucatnyi táskával megrakodva elbúcsúzott egymástól. Becca bedobálta a hátsó ülésre új szerzeményeit, majd beült előre és épp a biztonsági övet csatolta be, mikor megpillantotta a motorháztetőre vérrel felkent Szeretlek feliratot. Hogy igazi, vagy művér-e, azt nem tudta, de a felirat láttán végképp kijött a béketűréséből.
- Rohadj meg, bárki is vagy! - dühöngött magából kikelve, majd a gázra taposott és kihajtott a parkolóból. - Mennyi ideje van a lúzereknek, hogy ilyen szarságokra pazarolják el? Tönkre tetszik a gyönyörű autómat! - bosszankodott tovább, mikor már a főúton haladt. Azt hitte, valaki vaskos tréfának szánta az üzenetet.
Előadás után Adam és Lexi visszaindultak a kollégiumba. Adam a bejáratig kísérte a lányt, megcsókolta és megvárta, amíg eltűnik a nagy tölgyfaajtó mögött. Azután tovább indult a fiúkollégium felé. A szobába lépve megakadt a szeme Nate-en, aki az ágyán ült és telefonján játszott. Úgy tűnt, eléggé le van törve.
- Mi a baj? - kérdezte Adam. Közben ásványvizet vett elő a hűtőből.
- Semmi - motyogta az orra alatt Nate.
- Nekem elmondhatod. Mi történt? - Adam leült az asztalnál álló székek egyikére és várta a fiú válaszát.
- Van pár ember, akik a csoportban állandóan bunkóznak velem. Meglöknek, ha elmegyek mellettük és hasonlók. Nem értem, mi a baj velem?
- Nem veled van a baj, hanem az ilyen szemét emberekkel. Veled nincs semmi baj. Ne magadat hibáztasd, meglátod, találsz majd barátokat. És itt vagyok én is. Ha valaki bánt, csak szólj és majd én elbeszélgetek vele - vigasztalta Adam. Nate elmosolyodott, és felnézett a fiúra.
- Köszi – mondta kissé jobb kedvűen, majd felállt, hogy összedobjon egy szendvicset. - Te kérsz? - kérdezte Adamtől, miközben nekilátott.
- Aha, farkaséhes vagyok.
- Aúú! - szisszent fel Nate és lerakta a kést.
- Mi történt? - Adam a fiúra nézett. - Megvágtad magad?
Szeme, mintha egy pillanatra szürkéből vörösbe csapott volna át, gyorsan elfordította tekintetét, felpattant és az ajtóhoz sietett.
- Nem vészes, semmiség… hová mész? - kérdezte csodálkozva Nate.
- Csak a mosdóba, mindjárt jövök - felelte hátra sem nézve Adam, és már csukódott is mögötte a szoba ajtaja.

Délután fél hatkor Rebecca és Lexi elindult a táncstúdióba, hogy gyakoroljanak. Rebecca autójával indultak útnak.
- Alig várom, hogy levezessem végre a sok feszültséget - sóhajtott Rebecca. Közben rágyújtott egy cigarettára, majd lekanyarodott egy keskenyebb és kevésbé forgalmas útra. Időközben lemosatta autóját, így már csupán morbid felirat emléke bosszantotta továbbra is a lányt. Lakóházak sora mellett haladtak el, itt-ott megpillantottak egy-egy embert, akik vagy telefonáltak, kutyájukat sétáltatták, vagy épp rohantak valahová.
- A tánc nekem is mindig segít - mondta Lexi, s közben telefonjáról üzenet küldött Adamnek.

Remélem, jól vagy. Mi épp a táncstúdióba tartunk Rebeccával.

Fél perc sem telt el és máris pittyegett Lexi telefonja, jelezve Adam válaszát.

Én jól vagyok. Remélem ti is. Jó szórakozást! Jó volt a reggel.

Miután leparkoltak és kiszálltak az autóból, elindultak az épület lépcsőjén. A táncteremben csak egyetlen embert találtak: Lolát, aki melegítőnadrágban táncolt a terem egyik falát eltakaró hatalmas tükör előtt. A CD lejátszóból Beyoncé egyik nagysikerű dala szólt. Lexiék a fal mellett állva nézték, ahogy Lola táncol, majd mikor a szám véget ért, a lány kipirult arccal, kifulladva oda lépett hozzájuk.
- Mizu, csajok? - kérdezte.
- Jöttünk levezetni a feszültséget - mondta Lexi.
- Én is azért vagyok itt - Lola arca a következő pillanatban elkomorult.
- Mi történt? - tette fel a kérdést Rebecca.
- A pasim… az a rohadék megcsalt! - fakadt ki. - Miután vásároltunk, felmentem hozzá, hogy meglepjem… erre ott találtam az ágyban valami lotyóval!
- A kis gennyláda! Sajnálom… de ne aggódj, ezzel a testtel nem kell sokáig várnod álmaid pasijára - vigasztalta Rebecca. Lola halványan a lányra mosolygott, majd elindult, hogy letusoljon. Lexiék útja az öltözőbe vezetett, ahol kényelmes melegítőnadrágba és edzőcipőbe bújtak. A táncterembe visszaérve Rebecca a lejátszóhoz indult, hogy behelyezze a CD-t, amit magukkal vittek.
- Legyen Britneytől az I’m a Slave 4 U - szólt Lexi, miközben lófarokba fogta hosszú haját a feje búbján. Szembe fordult a tükörrel, és a zene ritmusára mozgatni kezdte csípőjét. Rebecca csatlakozott hozzá, és szintén táncolni kezdett. Mintha egy hosszú időn át cipelt teher hullott volna le a vállukról, úgy könnyített lelkükön a megizzasztó, kemény koreográfia. Mikor távoztak, mindketten jobban érezték magukat, mint az érkezéskor. Kimerülten, de jókedvűen beszélgetve szálltak be Rebecca autójába. Indulás előtt a lány megigazította sminkjét a visszapillantó tükörben, beletúrt hajába és rágyújtott egy cigarettára, miközben lehúzta az ablakot. Egyikük sem vette észre, hogy a táncstúdió mögül egy feketébe öltözött, kapucnis alak figyeli őket mozdulatlanul.

3. Fejezet: Gyilkos randevú

Az iskolakezdés első két napján Lexi nem látta Adamet. Rebeccával nagyon elfoglaltak voltak az órarendjük összeállításával. Lexi reménykedett abban, hogy legalább a főiskola épületében összefut a fiúval. Szerdán egy hihetetlenül monoton és unalmas előadáson ültek Rebeccával, aki a körmét festette és sminkelte magát. Lexi az első tíz percben próbált figyelni és jegyzetelni, de úgy érezte, menten leszédül a székről, ha egy perccel is tovább kell hallgatnia az aggastyánnak számító alacsony, kopaszodó tanárt. Így hát elővette táskájából naplóját, felcsapta és írni kezdett. Volt mit bepótolnia, ugyanis a házibuli óta nem volt alkalma leírni élményeit és érzéseit. Egy pillanatig sem kellett gondolkodni azon, mit írjon. Amint a toll a papírhoz ért, megállás nélkül írni kezdett.

Kedves naplóm. Újra írok. Rebeccával éppen egy förtelmesen unalmas órán ülünk. Persze ő lefoglalja magát azzal, hogy a körmét festi. Na, de van bőven mesélnivalóm. Vasárnap házibuliban voltunk Nate és Adam társaságában. Mikor a szobájukban ültünk és belépett az ajtón Adam, úgy éreztem, a szívem kihagyott egy dobbanást. Mikor Nate említette, hogy Adamnek hívják a szobatársát reméltem, hogy ő az, de egy pillanatig sem gondoltam, hogy ez valóban így is lehet. Mégis mennyi a valószínűsége ennek? Mikor elhívtam a buliba nagyon lámpalázas lettem, de meg kellett tennem, különben most egy marha nagy idiótának tartanám magam. És még szerencse, hogy ő is ott volt, mert valamilyen hatodik érzék hatására érezte, hogy Rebecca bajban van, és megmentette őt egy erőszakos gyökértől. Amikor Adam szemeibe nézek, úgy érzem egy számomra eddig ismeretlen és talán nem is létező világba csöppenek. Olyankor nincs senki más, csak ő és én. Megszűnik létezni idő és tér, csakis azok a szürke szemek tűnnek valódinak, melyek tekintetében úgy érzem, kicsi vagyok és védtelen. Olyan hatással van rám, ami egyszerre ámulatba ejt és megrémít. Félek… félek attól, hogy ez a fényesen ragyogó szempár sosem lesz az enyém. De nem fogok megfutamodni… érzem, hogy van köztünk valami. Amikor jó éjt kívántam neki, adtam egy puszit az arcára. Valószínűleg nem mertem volna megtenni, ha nem állok valamilyen szinten alkohol hatása alatt. Ő pedig magához húzott, hirtelen és váratlanul, és megölelt. Csak egy ölelés… és mégis, nekem annál sokkal, de sokkal többet jelentett. Azóta úgy vágyom az érintésére, mint egy szomjas kisgyerek a vízre egy forró, nyári napon. Megőrülök, ha még egy napot végig kell csinálnom anélkül, hogy legalább egy percre láthatnám!

- Föld hívja Lexit! - Rebecca hangja távolinak tűnt, de azt már Lexi is fájdalmasan valóságosnak érezte, mikor a lány belecsípett a vállába.
- Au… mi van?! - szisszent fel.
- Én lelépek. Nem bírom tovább. Te jössz?
- Most már kibírom ezt a hátralévő fél órát, de menj csak nyugodtan, a koliban találkozunk.
- Oké. Amikor hátat fordít, kiosonok. - Rebecca elpakolta körömlakkját és szemceruzáját, majd a megfelelő pillanatban kiosont a teremből. Lexi visszahajolt naplója fölé, de egy fél perccel később valaki elfoglalta Rebecca megüresedett helyét. Adam volt az, aki mosolyogva figyelte a lányt, majd mivel az nem nézett fel naplójából, megszólította őt.
- Szia. Remélem nem gond, hogy melléd ültem.
Lexi a fiú hangját hallva összerezzent, majd felkapta a fejét.
- Dehogy, egyáltalán nem! Mizu? - kérdezte. Próbált lazának tűnni, és gyorsan becsukta naplóját, amiben hosszú sorokon keresztül áradozott Adamről.
- Idegőrlő ez az előadás - mosolygott a fiú. Arcát egy sávban megvilágította a hatalmas ablakokon tompán beáradó napfény, amitől szemei még a szokásosnál is fényesebben ragyogtak. Lexi még sosem látott ilyen szürke szemeket, melyek mellett úgy érezte, még az ő zafírkék szemei is elbújhatnak.
- Jaj, ne is mondd. Már azon gondolkodtam, hogy kiugrok az ablakon. Vasárnap óta nem láttalak…
- Azt hittem, valamelyik nap átnézel majd hozzánk Rebeccával. Aggódtam, hogy talán azért nem jöttetek, mert Rebeccát annyira megviselte az a vasárnapi dolog, hogy ki sem akar mozdulni a szobájából.
- Nem, szerencsére azon már túltette magát. Ha gondolod, ma átnézhetünk - mosolygott Lexi.
- Nekem jobb ötletem van. Mi lenne, ha este találkoznánk? Csak te és én. Mutatnék valamit. - ajánlotta Adam. Nyugodtnak tűnt és cseppet sem látszott rajta az a fajta idegesség, ami Lexin mindig úrrá lett, amikor találkoztak. Viszont a lány érezte, hogy Adam feszülten várja válaszát. Ezt most veheti randinak? Hevesen dobogó szívvel, lassan bólintott. - Az jó lenne.
Adam elmosolyodott, majd indulni készült. - Akkor este fél kilenckor várlak a fiúkollégium bejáratánál - mondta, majd mire Lexi tudatáig eljutottak szavai, már el is hagyta az előadó termet.
Csak én vagyok akkora barom, hogy végigülöm ezt az órát? - töprengett szórakozottan, miközben hollófekete hajtincseivel babrált és kibámult az ablakon. Egy pillanatra megdermedt és teljesen megfeledkezett Adamről és a közelgő első randijukról. A kampusz füvén, az ösvényen füzetekkel, jegyzetekkel és kávéval a kezükben sétáló diákok között az egyik hatalmas fa alatt ott állt egy teljesen feketébe öltözött alak, akinek arcát eltakarta a fejébe húzott kapucni. Lexi mégis úgy látta, mintha a különös idegen őt nézné odalentről. Mire egyet pislogott, az alaknak már nyoma sem volt, ő pedig utólag már nem tudta eldönteni, hogy csak a képzelete játszott vele, vagy tényleg látni vélte-e a rejtélyes fekete ruhást.

Este nyolckor aztán elkezdett készülődni. Letusolt, majd megszárította és hajvasalóval kiegyenesítette a haját. A szekrénye előtt állva egy South Parkos topra és egy szűk szárú farmerre esett a választása, amihez kerekített orrú magas sarkú cipőt vett fel. Már a bőrdzsekijén húzta fel a cipzárt, mikor az ablakban cigarettázó Rebecca rápillantott, és megkérdezte, hová megy.
- Adam akar velem találkozni a fiúk kolija előtt.
- Micsoda?! És ezt csak most mondod? Mikor beszéltél vele? - kérdezte izgatottan barátnője és közben leszállt az ablakpárkányról.
- Miután leléptél az óráról, mellém ült.
- Ez lesz az első randitok és te képes vagy elindulni egy South Parkos felsőben, amin Kenny szokásához híven kinyiffan? - hüledezett Rebecca.
- Miért, mi a baj vele? - Lexi értetlenül nézett a lányra.
- De hiszen ebben még a melleidből sem látszik semmi! - kritizálta tovább Rebecca. - Van egy felsőm, ami tökéletes lesz ehhez a nacihoz és cipőhöz. Várj, megkeresem! - azzal a lány a szekrényéhez sietett és némi kotorászás után előhúzott belőle egy ezüst színű mélyen dekoltált, kövekkel kirakott felsőt.
- Vedd fel! - nyújtotta át Lexinek, aki kicsit ódzkodva vette el tőle a ruhadarabot. Miután felvette, Rebecca nem győzte dicsérni őt. - Csajszi, nagyon szexi vagy!
- De ez olyan kurvás, nem? - aggodalmaskodott Lexi.
- Pont az a lényeg! Na, menj! Aztán mikor visszaérsz, el kell mesélned mindent! Addig fent maradok és áthívom Nate-et filmezni. Ügyes legyél! - mondta Rebecca. Közben kitessékelte barátnőjét a szobából, mielőtt az meggondolhatta volna magát a ruhaválasztás kapcsán. Lexi vett egy mély lélegzetet, majd lámpalázasan elindult a lifthez. A parkban lépkedve azon töprengett, vajon mit akar neki mutatni Adam. A fiú a kollégium bejárata előtti lépcsőn ülve várta őt, s közben a szél ölében hajladozó faágakat nézte. Mikor megpillantotta a felé közeledő Lexit, felpattant és elé sietett.
- Örülök, hogy eljöttél - mosolygott. A lány visszamosolygott rá, és kíváncsian megkérdezte - Mi az, amit mutatni szeretnél?
- Majd meglátod. Gyere velem. - Adam továbbra is mosolyogva megfordult és elindult a kollégium bejárata felé. Lexi értetlenül követte őt. Mit mutathatna a koliban neki Adam? - töprengett. A liftben a fiú a legfelső, hatodik emeletre vezető gombot nyomta meg, majd Lexire pillantott és hosszasan nézte őt.
- Nagyon szép vagy - mondta tömören, de sokatmondón, mire Lexi arca pirospozsgásra váltott. Nem kerülte el a figyelmét, hogy Adam nem a dekoltázsán legeltette a szemét, mint ahogy azt a legtöbb fiú tenné, hanem végig az arcát nézte, ami nagyon tetszett a lánynak.
- Köszönöm, te is - szaladt ki a száján a bók, mire Adam elvigyorodott.
Miután kiszálltak a liftből, a lépcsőn indultak tovább, ugyanis feljebb már nem közlekedett a lift. A következő pillanatban már a tetőn álltak. A magasból gyönyörű kilátás tárult Lexi szemei elé.
- Reméltem, hogy innen még nem láttad a naplementét - szólt Adam, majd a másik irányba fordult és közben intett a lánynak, hogy ő is tegyen így. A szürkülő eget rózsaszín foszlányok szelték át. A színek összemosódtak, mintha valaki egy ecsettel csak úgy szórakozásból összekeverte volna a vízfesték különböző árnyalatait. Lexi lenyűgözve figyelte, ahogy a nap egyre lejjebb kúszik az égen, a távolban álló több emeletes épületek és lakóházak mögé, majd Adamre függesztette tekintetét. - Ez lélegzetelállítóan szép - szólt letaglózva.
- Szerettem volna, hogy lásd: az ilyen pillanatokért érdemes élni - mondta Adam. Miközben mélyen Lexi szemeibe nézett, egyre csökkent közöttük a távolság, míg végül megfogta a kezét és ajka a lány ajkaira tapadt. Szorosan magához húzta őt, mintha ezzel képes lenne megakadályozni, hogy elmúljon ez a pillanat. Egymás karjaiban állva csókolóztak, s mintha a világ megszűnt volna létezni körülöttük; nem hallották az utcán elhaladó autók zaját, sem az ösvényen sétálva beszélgető kollégisták hangját. Mintha valaki lecsavarta volna a világ hangerőszabályzó gombját. Lexi tincseivel huncutul játszott a szél. A csók után felpillantott Adamre, szenvedélyes pillantást vetett rá, a fiú pedig gyengéden megcirógatta az arcát, miközben viszonozta a pillantást.
- Ez… tényleg olyan pillanat, amiért érdemes élni - mondta kavargó érzelmektől elcsukló hangon Lexi. Furcsán csengett a füle a hirtelen újra érzékelhető zajoktól, s mintha valaki fejbe kólintotta volna, úgy szédelgett. Egy villám cikázott át az égen, majd váratlanul, egyik pillanatról a másikra eleredt az eső. Adam levette bőrdzsekijét és Lexire terítette.
- Ne, rajtam van kabát! - tiltakozott a lány. - Meg fogsz fázni egy szál pólóban!
- Miattam ne aggódj! - mondta Adam, és nem volt hajlandó engedni az ellenkezésnek. Az ajtóhoz rohantak, hogy bemeneküljenek az eső elöl a kollégiumba. Ott lesiettek a lépcsőn, majd beszálltak a liftbe, a földszintre érve átvágtak az aulán, hogy aztán a bejárati ajtón át kilépjenek a parkba és elinduljanak a lányok kollégiuma felé. Adam ugyanis ragaszkodott hozzá, hogy azonnal menjenek át a lányok szobájába, hogy Lexi átöltözhessen száraz ruhába. Rebecca és Nate filmet nézett a lány ágyán fekve, mikor Lexi és Adam betoppantak a szobába.
- Sziasztok - köszöntek a bőrig ázott fiatalok.
- Hát ti? Jól eláztatok! Csinálok nektek teát - pattant fel Rebecca, aztán testvéréhez fordult – Leállítod addig a filmet?
- Persze - mondta Nate és a laptop után nyúlt.
Közben Lexi levette magáról Adam kabátját, majd a sajátját is. Elővett szekrényéből két törölközőt és az egyiket átnyújtotta Adamnek.
- Köszönöm - mondta a fiú.

Közben a várostól negyven kilométerre egy sötétzöld Mercedes haladt az országúton, benne egy fiatal szerelmespárral.
- Nagyon jól éreztem magam. Köszönöm, hogy elvittél abba a puccos étterembe - szólt az anyósülésen ülő barna, vállig érő hajú, kedves arcú nő, miközben a kezét barátja sebességváltón pihenő kezére helyezte. A testes, ám jámbor tekintetű férfi viszonozta a pillantást és mosolyogva csak annyit felelt, „Szeretlek”. Ekkor valami nekicsapódott az autónak és nagyot puffant a motorháztetőn. Mindketten rémülten kapták a szélvédőre tekintetüket. - Elütöttünk valakit? - rémüldözött a nő. Vőlegénye szintén ijedt tekintettel az arcán azonnal lefékezett és megállt az autóval az út szélén, majd kiszállt, hogy megnézze kit vagy mit ütöttek el. Azonban amikor az autó mögé lépett, sehol egy lelket sem látott a szakadó esőben. Már épp indult volna, hogy visszaüljön kocsijába, amikor valami hirtelen, iszonyú erővel visszarántotta és a földre taszította őt. Egy pillanatig farkasszemet nézett a mellkasán álló, veszetten vicsorgó fenevaddal, s szája néma sikolyra nyílt a rémülettől. Addig még soha nem érzett fájdalom hasított egész testébe, miközben hatalmas fogak vájtak a húsába… a viharfelhők által tarkított égbolt volt az utolsó dolog, amit láthatott, aztán elsötétült előtte a világ és nem mozdult többé. Barátnője a zajokat hallva aggodalmasan kiszállt az autóból és óvatosan megkerülte azt. - David? David? - szólongatta a férfit, szemével az utat pásztázva. Az útmentén álló bokrok mögül neszekre lett figyelmes, aztán a következő pillanatban valami felé repült és a lába előtt zuhant a földre. Torkaszakadtából ordított fel, mikor felfogta, hogy egy vérben ázott, cafatokra tépett emberi kéz az. Rögtön tudta, hogy a kéz nem másé, mint Davidé, ugyanis a csuklóján volt az óra, amit első évfordulójukra vásárolt neki. Lassan hátrálva elindult, hogy visszaszálljon az autóba, amikor két borostyán sárga szempárt pillantott meg a bokor ágain keresztül. Futásnak eredt, de a fenevad elrugaszkodott a földtől, átugrott a bokrok fölött és ledöntötte őt lábáról. A rémülettől eltorzult arccal ordított, de a kietlen útszakaszon ezt senki sem hallhatta. Próbálta lelökni magáról támadóját, de vajmi kevés esélye volt. Egy utolsó, rémült tekintet után szemeiből kihunyt a fény és üvegesen meredtek a semmibe.

Lexi és Adam az asztalnál ültek egy-egy bögre gőzölgő teával a kezükben és szótlanul pislogtak egymásra. Rebecca visszaült Nate mellé az ágyra. - Még van a filmből negyed óra, azt befejezzük, aztán nézhetünk egy másikat, oké? - pillantott az asztalnál ülőkre.
- Persze - bólintott Lexi, bár nem igazán figyelt barátnőjére. Csak nézte a teáját szürcsölő Adamet, és közben a közös csókjukra gondolt.
Valaki kopogott az ajtón, ettől felocsúdott révületéből.
- Gyere be, nyitva van - szólt ki Rebecca. Közben azon tűnődött, vajon ki lehet az. A következő pillanatban már nyílt is az ajtó, mögötte pedig ott állt Lucas.
- Sziasztok - köszönt, miközben körül nézett a szobában. Egy pillanatra elidőzött tekintete az asztalnál ülő Adamen és Lexin. Rebecca felállt az ágyról és egy öleléssel köszöntötte az újonnan érkezőt. Nate kezet fogott a fiúval, aki aztán az asztalt megkerülve Lexihez lépett, hogy megpuszilja.
- Hogy vagy? - kérdezte aggódó tekintettel a lány.
- Megvagyok. És ti?
- Mi is.
Luc Adamre pillantott, majd felé nyújtotta kezét. Őt még nem ismerte. - Lucas vagyok – mutatkozott be.
- Én Nate szobatársa, Adam - felelte Adam, miközben kezet fogtak. Lucas a hírtől mintha megkönnyebbült volna. Lexi kellemetlenül érezte magát, miközben figyelemmel kísérte a jelenetet. Csak hogy mondjon valamit, így szólt:
- És te hogy-hogy nem áztál el?
- Tudod esernyőnek hívják. Leraktam az ajtó előtt - válaszolt mosolyogva Lucas. Adam érdeklődve nézte őt bögréje fölött. Rebecca felpillantott a laptop képernyőjéről és az asztalnál kínos csendben ülő hármasra függesztette tekintetét. Közben azon töprengett, mit lehetne kihozni az éjszakából így, hogy Lucas is jelen van. Ez volt Lexi és Adam első randija, aminek nem épp az ex-pasi felbukkanását szánta volna befejezésül. Végül arra jutott, hogy egyelőre az is elég, ha megtöri a szótlanságot. - Rendeljünk pizzát? - vetette fel. Nate kifejezetten lelkesedett az ötletért és a többiek is rábólintottak, így hát Rebecca a telefonjáért nyúlt és tárcsázta a pizzafutár-szolgálatot.

Ma megcsókolt. Azt hiszem, abban a pillanatban elvarázsoltak. Mintha valamely más világba csöppentem volna. Fogalmam sincs, hogyan írhatnám le azt az érzést puszta szavakkal... Egyszerűen lehetetlen lenne. Soha nem éreztem még ehhez foghatót. Adamnek igaza volt: vannak pillanatok, melyekért érdemes élni. Ez is egy olyan pillanat volt! - írta naplójába Lexi, mikor már az ágyában feküdt.

Az este hátralévő részében végül sikerült kissé oldani a hangulatot, hála Rebeccának. Pizzázás közben végig újabb és újabb témákat hozott fel, beszélgetett Lucassal, aki végül Nate-el és Adammel együtt elbúcsúzott a lányoktól és visszaindult a fiúkollégiumba. Lexi alig várta, hogy elmesélje barátnőjének a randin történteket. Rebecca izgatottan hallgatta beszámolóját és úgy tűnt, nagyon elégedett. - Annyira romantikus! Ez az Adam egy igazi főnyeremény! - mondta ábrándozva.
Lexi éjjel csak forgolódott ágyában. Képtelen volt aludni, ugyanis amint lehunyta a szemét, Adam arcát látta maga előtt és az első csókjukra gondolt. Még mindig idegesség kerítette hatalmába, ha visszaemlékezett arra a pillanatra. Álmában a paradicsomban sétált, míg végül megállt egy hatalmas fa előtt, melyen a legérettebb, legpirosabb almák lógtak. A kezét nyújtotta, hogy letépjen egyet az egyik alacsonyabban lévő ágról, de ekkor hirtelen megtorpant és hátrahőkölt. Egy ezüstösen csillogó bőrű hatalmas kígyó csúszott a fa ágain, majd kissé leereszkedett és fejét a Lexiével szembe fordítva kitartóan meredt a lányra sárgán villódzó szemével. - Erről a fáról nem ehetsz - sziszegte.
- Miért?
- Mert ha megteszed, pokollá válik az életed és azt kívánod majd, bárcsak hallgattál volna rám.
Lexi megtorpant és egy ideig szótlanul nézte a kígyót, ám amikor az tovább csúszott és eltűnt a fa lombjai között, megjelent egy újabb: egy fekete, az előbbinél sokkal rémisztőbb; szeme vörösen izzott, vastag testét körbecsavarta az ágon, fejét lassan mozgatva megszólította az elbizonytalanodó Lexit. - Nyugodtan szakítsd le, nem lesz semmi baj. Tudom, hogy kívánod, csak tessék. Vedd el! - sziszegte. Lexi egy darabig töprengett magában, mitévő legyen, majd végül ismét kinyújtotta kezét és markába zárva letépett a fáról egy gránátvörös, fényesen csillogó almát. Lassan a szájához emelte, majd behunyta a szemét és beleharapott a gyümölcsbe. Az érzés mámorító volt. Lexi azt kívánta, bár örökké tartana. Miután lenyelte a falatot furcsa zajokra lett figyelmes a háta mögül. Megfordult és az alma azonnal kiesett ujjai közül. Százféle gonoszul csillogó szemű, sötét szörnyeteg masírozott felé, kezüket kinyújtva várták, hogy elkaphassák őt. Lexi futásnak eredt, de nem bizonyult elég gyorsnak. A szörnyek utolérték és minden oldalról bekerítették őt, aztán mintha elnyelték volna, komor sötétségben zuhant és zuhant egy végtelennek tűnő szakadék mélye felé. Ekkor kinyitotta a szemét, verejtékező arccal felült az ágyban és belebújt papucsába. Remegő lábakkal az ablak felé indult, majd kinyitotta és kidugta rajta a fejét. Hűsítő volt számára a friss, éjjeli levegő. Másodpercek múltán végül sikerült is lenyugodnia. Becsukta az ablakot és elindult, hogy visszabújjon ágyába, amikor észrevette, hogy Rebecca nincs a sajátjában. Sőt, a szobában sem tartózkodott. Lexin a rémület szorító érzése lett úrrá. Idegesen hátrasimította haját, majd felkapta az asztalról mobilját és hívni kezdte Rebeccát.
- Vedd fel, vedd fel… na, mi lesz már?! - motyogta türelmetlenül. Közben a lány ágyára pillantva fényt látott kiszűrődni a párnák közül. Rebecca lenémított mobiljának kijelzője világított.
- A francba! - bosszankodott Lexi, majd felkapott egy pulcsit a topra, amiben aludt és farmert húzott. Gyorsan felvette tornacipőjét és kirohant a szobából. A csillagok pöttyözte ég alatt átvágott a néma parkon, és meg sem állt Adam szobájáig. Hajnali három is elmúlt, s Lexi kicsit röstelkedve bár, de kopogni kezdett. Néhány másodperc múltán lépteket hallott odabentről, majd nyílt is az ajtó és megjelent mögötte egy fekete, testhez simuló bokszeraalsóban Adam.
- Lexi! Mit keresel itt ilyen későn? - csodálkozott a fiú. Annak ellenére, hogy az éjszaka közepén rángatták ki ágyából, egy kicsit sem tűnt fáradtnak, még a haja is tökéletesen állt. Lexi egy másodpercig tátva maradt szájjal gyönyörködött a fiú izmos, férfias testében, de aztán eszébe jutott miért is van ott és elkeseredett arckifejezéssel, segélykérőn kibökte: - Segíts, kérlek! Rebecca eltűnt! Nem tudom, hol van… nincs az ágyában!
- Próbáltad már hívni? - Adam kilépett a folyosóra és óvatosan becsukta maga mögött az ajtót, hogy ne ébresszék fel Nate-et.
- Igen, de a szobában hagyta a mobilját. Félek, hogy valami történt vele!
- Nem lehet, hogy csak elment zuhanyozni? Vagy a mosdóba?
- Mikor elindultam hozzád, benéztem a zuhanyzóba, de teljesen üres volt. Segíts megtalálni, kérlek! - Lexi könnyei kicsordultak, majd végigfolytak a rohanástól kipirult arcán.
- Egy perc és indulhatunk - Adam visszament a szobába, majd egy-két percen belül valóban visszatért, immár felöltözve.
- Fogalmam sincs, hol keressük - mondta kétségbeesetten Lexi, mikor már elindultak a lépcső felé.
- Nincs idő liftet várni - magyarázta Adam. - És ne aggódj, meg fogjuk találni.
Bár a helyzet kilátástalannak tűnt, a fiú hangja olyan nyugodt és határozott volt, hogy Lexi valamilyen oknál fogva feltétel nélkül hitt neki. A két fiatal átkutatta az egész parkot, de Rebecca nem került elő. Lexi arca kipirult a csípősen hűvös széltől, miközben elbizonytalanodva lépkedtek a park füvén. Adam tekintetét a borús, sötét égboltra emelte, aztán ujjával a fiúk kollégiumának tetejére mutatott.
- Ott van!
Lexi odapillantott, majd a rémülettől elszorult torokkal csak annyit volt képes kinyögni, hogy „ne”...
Rebecca a tető szélén állt háttal Lexiéknek és lassan hátrált egyre közelebb kerülve ahhoz, hogy a mélybe zuhanjon.
- Majd gyere utánam! - szólt hátra válla fölött Adam és rohanni kezdett az épület bejárata felé. Lexi követte őt, de mielőtt elérte a kollégium bejárati ajtaját, Adam már rég a tetőn járt. Mikor kinyitotta az oda vezető ajtót, megpillantotta a tető szélén összekuporodva, reszketve zokogó Rebeccát.
- Jól vagy? - kérdezte, miközben a lányhoz sietett. Az viszont egy szót sem volt képes kipréselni magából, csak kezeit a térdén átvetve, fejét az ölébe hajtva zokogott tovább. Ekkor Lexi is odaért. - Rebecca, mi történt? - rohant a lányhoz aggódó tekintettel az arcán, de az még csak rá sem pillantott az érkezőkre.
- Valószínűleg sokkot kapott. Vigyük a szobátokba és miután megnyugodott, majd elmeséli mi történt - javasolta Adam. Közben felsegítette Rebeccát a földről és támogatva elindult vele a kijárat felé. Lexi a nyomukban lépkedett. A szobába érve aztán leültették az asztalhoz a lányt, Lexi pedig kapkodva neki állt teát készíteni. Mikor elkészült vele, letette az asztalra barátnője elé, majd Adamre pillantott. - Te kérsz valamit?
- Köszönöm, nem.
Mindketten leültek az asztalhoz.
Idd meg a teát, hidd el, jobban leszel tőle - bíztatta a lányt Lexi. Rebecca lassan, szipogva felemelte a bögrét és reszketve belekortyolt. Mikor már úgy tűnt, valamennyire sikerült megnyugodnia, Adam neki szegezte a kérdést.
- Mi történt?
Néhány másodperces hallgatás után Rebecca halkan felelt.
- Nem… nem tudom.
- Mi az, hogy nem tudod? - csattant fel ingerülten Lexi.
- Nem emlékszem! - Rebecca most először a többiekre pillantott.
- Ezt hogy érted? - kérdezte nyugodtnak szánt hangon Adam.
- Emlékszem, hogy felébredtem éjjel és a hűtőhöz léptem, hogy igyak egy kis ásványvizet. Aztán láttam, hogy tárva-nyitva az ablak és a függönyt tépi a szél. Odamentem, hogy bezárjam, és a fiú koli tetején ott állt ő…
- Kicsoda? - faggatta Lexi.
- Matt - felelte maga elé bámulva barátnője. Adam és Lexi némán egymásra pillantottak.
- Becca, Matt… Ő meg…
- Meghalt, tudom - vágott a szavába Rebecca -, de én úgy láttam, ő volt az. Persze ilyen távolságból nem lehettem biztos benne, ezért elindultam, hogy megnézzem. Átvágtam a parkon és felmentem a tetőre. Kinyitottam az ajtót, de ami azután történt, arra nem emlékszem. A következő emlékem az, hogy Adam kiront a tetőre - fejezte be Rebecca. Szavait néma csönd követte. Adam úgy tűnt, gondolataiba merül. Lexi azt kívánta, bárcsak tudná, mi jár a fiú fejében. Vajon ő sejti, mi történhetett? De hiszen ez nem lehetséges… Rebecca majdnem lezuhant a tetőről és nem is emlékszik rá? Lexi végül nem bírta megállni, hogy ezt ne tegye szóvá.
- Amikor megláttunk, épp a tető széle felé hátráltál. Majdnem lezuhantál! Hogy-hogy fogalmad sincs arról, mi történt?!
- Én sem értem! Egyszerűen nem tudom felidézni!
- Úgy tűnt, valaki elől hátráltál… nem emlékszel, ki volt még a tetőn rajtad kívül? - kérdezte tűnődve Adam.
- Nem - rázta a fejét zaklatottan Rebecca.
- Matt biztos nem lehetett az - vetette közbe Lexi.
- Mondtam, hogy ilyen távolságból nem… mintha ő lett volna… de lehet, hogy csak hasonlított rá. Nem emlékszem ki volt ott, mikor oda értem. Azt sem tudom, volt-e ott valaki egyáltalán.
- Jobb lesz, ha most lefekszel és megpróbálsz pihenni. Nehéz éjszakád volt - mondta Adam, miközben felállt az asztaltól.
- Kikísérlek - szólt Lexi és Adammel elindult az ajtó felé.
- Jó éjt. Vigyázz magadra! – búcsúzott a fiú Rebeccától, majd kilépett a szobából. Lexi is így tett. Miután becsukta maga mögött az ajtót, aggódva Adamre pillantott.
- Ugye nem gondolod, hogy Rebecca a nyáron történtek miatt… bekattant? - kérdezte rémülten.
- Nem tudom, mi volt ez az egész… de előbb utóbb ki kell, hogy derüljön - felelt a fiú, majd finoman magához húzta Lexit és csókot nyomott a homlokára.
- Szép álmokat! Tudom, hogy feldúlt vagy, de próbálj meg aludni, kérlek.
- Rendben… és köszönök mindent! - hálálkodott elpirulva a lány, majd Adam mosolyogva sarkon fordult és távolodni kezdett a hosszú folyosón, míg végül befordult a lépcsőhöz vezető kijáraton és eltűnt a lány szemei elől.

Másnap reggel Lexi a tükör előtt állt és sminkelte magát, mikor Rebecca felébredt.
- Hogy érzed magad? - pillantott rá barátnője.
- Mint akit kiütöttek - sóhajtott Rebecca és ülőhelyzetbe tornázta magát az ágyában.
- Kapd össze magad és menjünk el kávézni!
- Nincs kedvem semmihez… - Rebecca visszafeküdt az ágyba, mire Lexi lerakta szemceruzáját és odalépett a lányhoz.
- Nem zárkózhatsz be egész nap. Jót fog tenni egy kis séta és egy finom kávé! - bizonygatta. Rebecca végül egy kis győzködést követően beadta derekát.
Miután mindketten elkészültek, kiléptek a szobából és elindultak a folyosón.
Az ég tiszta volt, csak itt-ott tarkította egy-egy felhő, és a nap is kellemesen melengette a két lány arcát, amikor kiléptek a szabadba.
- Ugye Nate nem tud a tegnap történtekről? - szólalt meg Rebecca, mikor már a kávézó teraszán ücsörögtek és lattéjukat kortyolgatták.
- Nem, és Adam sem fogja neki elmondani.
Rebeccát szemlátomást megnyugtatták ezek a szavak, ugyanis nagyot sóhajtott és a szájához emelte csészéjét.
- Na és a csók óta mi történt közted és Adam között? Éjjel újra megcsókolt, amikor kikísérted a folyosóra?
- Magához húzott és egy puszit nyomott a homlokomra.
- Meglátod, most hogy kóstolót kapott belőled, csak még többért fog könyörögni! – nevetett huncutul Rebecca.
- Jaj, menj már! - torkolta le barátnője, aki szintén nevetett. - Úgy volt, hogy ez éven is járunk a hip-hop tánciskolába. Szerintem mindkettőnknek jót tenne. Levezetnénk a feszültséget.
- Igen, az jó lenne. Nate mondta, hogy ő is akar majd jönni.
- Szuper! - mosolygott Lexi és ő is belekortyolt kávéjába. - Habár ő a kezdő csoportban lesz, mi pedig már a haladóban… - mielőtt folytathatta volna, megszólalt a Paramore nevű együttes We Are Broken című dala, ugyanis ez volt Lexi csengőhangja.
- Ki lehet az? - tűnődött az ismeretlen számra pillantva mobilja kijelzőjén.
- Vedd fel! - biztatta Rebecca, Lexi pedig elfogadta a hívást.
- Szia, Lexi. Adam vagyok. Most tudatosult csak bennem, hogy még nem is cseréltünk számot. Úgyhogy elkértem Nate-től a tiédet, remélem nem gond.
Lexi elmosolyodott, mielőtt felelt volna. - Persze, hogy nem.
- Nem tudom, hallottál-e róla, de rendeznek egy vásárt a városban. Lenne kedved eljönni velem? - Adam feszülten várta a lány válaszát.
- Igen, hát persze!
- Akkor hatra átmegyek hozzátok, ha úgy jó neked.
- Tökéletes. Köszi, hogy hívtál!
- Már várom. Addig is vigyázz magadra! - búcsúzott Adam. Ahogy Lexi lerakta a telefont, nyomban ujjongani kezdett.
- Adam volt az! Elhívott a vásárba! - számolt be izgatottan barátnőjének, aki erre izgatottan tapsikolni kezdett.
 - Van benne valami… amitől még a lélegzetem is eláll - vallotta be Lexi és ismét elmosolyodott, amikor a fiúra gondolt.
- Te fülig bele zúgtál!  - szólt szájtátva Rebecca.
- Nem nyilatkozom - felelt Lexi titokzatos pillantással, miközben poénból csitrik módjára megrázta lófarokba kötött haját.  A két lány végignevette a kollégiumba tartó visszautat, majd a szobájukba érve az ágyra dobálták szekrényük tartalmát és minden ruhát felpróbáltak. Közben fotókat készítettek magukról, melyeken hol vicces képet vágtak, hol csábító tekintettel pillantottak a kamerába. Közben kedvenc dalaikat hallgatták, párna csatáztak és őrültek módjára ugráltak az ágyon. Végül kifulladva hanyatt feküdtek és hosszú perceken keresztül képtelenek voltak abbahagyni a nevetést.
- Mindig eléred, hogy nevessek - szólt Rebecca a plafont bámulva.
- Erre való egy barátnő, nem? - Lexi a lány felé fordította arcát. Rebecca szintén így tett és egymás szemeibe néztek.
- De. Na meg arra, hogy segítsen kicsípni a randikra. Úgyhogy bízd rám magad. Döglesztően fogsz kinézni! - kacsintott Rebecca. Négy óra előtt elindultak zuhanyozni, aztán Rebecca hajsütővassal begöndörítette Lexi haját és segített neki ruhát választani. Egy kényelmes, de nőies szettben állapodtak meg, aztán a smink következett. Rebecca vadítóan füstös szemeket varázsolt barátnőjének. Felturbózta a szempilláit is,  bár beavatkozás nélkül is extra hosszúak és dúsak voltak; az ajkaira pedig színtelen szájfényt kent fel.
- A fülbevalót majdnem kihagytam! - kapott észbe Rebecca, aztán berakott Lexi fülébe egy mélykék, csillag mintájú fülbevalót.
- Na, gyerünk, nézd meg magad!
Lexi a tükör elé lépett és be kellett ismernie, tetszik neki, amit lát. Rebecca mögé lépett és a fülébe súgta: - Vedd le a lábáról!
Délután hat óra előtt pár perccel kopogtak a lányok szobájának ajtaján. Lexi izgatottan felpattan ágyáról, hogy ajtót nyisson. Ám a túlsó oldalán nem az állt, akire számított.
- Zavarok? - kérdezte a küszöbön álló Lucas ajakpiercingjét piszkálva. Lexi meglepődve, szótlanul nézett az ujjatlan halálfejes trikót, fekete csőgatyát és tornacsukát viselő fiúra, aki nem is időzíthetett volna rosszabbul.
- Igazából… épp indulni készülök - bökte ki végül.
- Hová mész? - Lucas abban reménykedett, talán elkísérheti a lányt. Megigazította a fejére kötött kendőt és tett egy tétova lépést volt barátnője felé.
- A vásárba - hangzott a felelet.
- És kivel?
- Velem jön - szólt egy férfihang Lucas háta mögött. Adam volt az. Luc megfordult, s mikor meglátta a fiút, arcára fagyott a felismerés szomorú maszkja. Lexi… egy másik sráccal randizik. A féltékenység, mint gyorsan ható méreg áradt szét Lucas testében, s szívétől kezdve az ujjai hegyéig mindenét átjárta. Mintha újra elveszítette volna Lexit. Igaz már hónapokkal ezelőtt szakítottak, de a lánynak azóta nem volt senkije és ő, Lucas mindig próbált kézzel-lábbal kapaszkodni a remény utolsó sugaraiba, melyek most mintha végleg kicsúsztak volna kezei közül. Látta, hogyan csillognak Lexi szemei, amikor a másik fiúra pillant és ezt képtelen volt elviselni.
- Akkor… én nem is zavarok tovább - szólt, majd Lexire pillantva hozzátette: - Gyönyörű vagy, mint mindig - aztán kikerülve Adamet elsietett a folyosón.
- Ne haragudj, én nem… - kezdte Lexi, de Adam közbe vágott.
- Nincs miért magyarázkodnod. Tisztában vagyok azzal, hogy mi volt köztetek, de már egyszer elmondtad, hogy nem érzel iránta többet, mint barátság. Az ő érzéseiről pedig igazán nem te tehetsz…
Lexi sóhajtott, majd elindult bőrdzsekijéért. Adam segített felvennie és közben köszönt az ablakban ülve cigarettázó Rebeccának.
- Szia, jobban vagy már?
- Igen, miattam ne aggódjatok, még egyszer nem megyek ki a tetőre felügyelet nélkül még akkor sem, ha Obamát vélem ott látni - viccelődött a lány ironikusan.
- Ezt örömmel hallom, de a biztonság kedvéért szóltam Nate-nek, hogy jöjjön át hozzád. Úgyis ő is egyedül van - mosolygott Adam, majd Rebecca rémült arckifejezése láttán hozzá tette. - Ne aggódj, nem mondtam neki semmit a tegnap éjjelről.
Rebecca szemmel láthatóan fellélegzett. - Köszi!
Adam a szekrényében matató Lexihez fordult. - Megvárjuk hogy Nate ide érjen, aztán mehetünk. Rendben?
- Persze, addig ülj le nyugodtan! Kérsz valamit inni? Tea, kávé, energiaital, kóla?
- Egy energiaitalt elfogadnék - mosolygott Adam.
- Lexi, nekem is dobj egyet! - szólt Rebecca. Közben elnyomta a csikket és lemászott az ablakpárkányról, hogy ő is helyet foglaljon az asztalnál.
- Biztos, hogy nem akarsz velünk jönni? - Lexi aggódó tekintettel nézett barátnőjére.
- Dehogy megyek! Nem leszek randi gyilkos!
A következő pillanatban Nate rontott be az ajtón égnek meredő hajtincseivel és három tasak pattogatott kukoricával a kezében. - Hali, mi a szitu?
- Mi már itt sem vagyunk - szólt Adam, miután megitta a maradék energiaitalt és felállt az asztaltól.
- Jó mulatást! - búcsúzott Nate, miközben ledobta magát az egyik ágyra.
- Érezzétek jól egymást! - szólt Rebecca huncut mosollyal az arcán.
Lexi és Adam már a parkban jártak, mikor a lány a szobából kilépésük óta először megszólalt.
- Mivel megyünk?
- A kocsimmal. Ott áll a parkolóban - mutatott a fiú egy fekete sportkocsira.
- Hűha… ez nagyon vagány! Nem is tudtam, hogy van autód! - álmélkodott Lexi a csúcsjárgányt bámulva.
- Sok mindent nem tudsz még rólam, ahogy én sem rólad. Erre való a ma este is: hogy jobban megismerjük egymást, és persze hogy jól érezzük magunkat együtt - mosolygott a lányra Adam, aztán az autót megkerülve kinyitotta neki az ajtót.
- Köszönöm.
Miután mindketten beszálltak, becsatolták öveiket és kihajtottak a parkolóból. Adam berakott egy lemezt a CD-lejátszóba és felcsendült egy Papa Roach-dal.
- Jaj, ezt imádom! - szólt Lexi.
- Milyen zenéket szeretsz? - érdeklődött Adam.
- Nagyon vegyes az ízlésem, de leginkább a rockot szeretem és az olyan zenéket, amikre lehet táncolni. Imádok táncolni! És te?
- Én is leginkább rockot, de mióta Nate a szobatársam, sok pop-punkot is hallgatok - nevetett Adam.
Ahogy mosolyogva egymásra néztek, átjárta őket a melegség. A vásárt a városi vidámparkban rendezték meg és úgy tűnt elég sok embert érdekel, ugyanis Adamnek majdnem tíz percbe telt, hogy parkolóhelyet találjon a közelben. A vidámpark éjszakai díszében pompázott, minden szerkezet ki volt világítva. Volt, amely sápadt fénybe burkolózott, mások viszont a szivárvány összes színében pompáztak és vibráltak. Az emberek vidáman, hangosan nevetgélve nézelődtek, hot-doggal a kezükben sétáltak, vagy épp fagyijukat nyalták; voltak, akik dodzsemeztek, vagy a többi játékon pörögve-forogva sikítoztak. Amerre szem ellátott, minden üres területen sátrak álltak különböző árucikkeket kínálva.
- Mit kérsz? - fordult Adam Lexihez.
- Vattacukrot! - felelte izgatottan a lány.
Adam elmosolyodott és elindultak a vattacukros bódéhoz. Ott aztán akkora vattacukrot kaptak, hogy még a fejüket is eltakarta, miközben a kezükben tartották.
- Köszönöm! Megkóstolod az enyémet? - nevetett Lexi és meg sem várva a választ letépett egy darabot a kék vattacukrából és váratlanul Adam szájába nyomta.
- Hé, ez nem ért!  Még a kérdést sem volt időm felfogni! - méltatlankodott nevetve a fiú.
- Úgy látszik, vissza kell adnod, hogy egyenlíts - kacsintott Lexi. Adam szabad kezével elkapta és magához húzta a lányt, aztán a körülöttük villódzó fény kavalkád közepette megcsókolta őt. Lexi tágra nyílt szemekkel, meglepődve bámulta a fiút, s szíve olyan gyorsasággal vert, mintha épp most szállt volna le a hullámvasútról. Pedig még fel sem ült rá.
- Azóta erre vártam, mióta megcsókoltalak a tetőn - súgta füleibe Adam, mikor szája szabaddá vált. Lexi csak ekkor vette észre, hogy a leeresztett kezében tartott vattacukor a földet súrolja, de ez most a legkevésbé sem érdekelte őt.
- Én is - felelte. Adam karon ragadt őt és elindultak a dodzsemek felé.
- Gyerünk, üljünk fel mindenre!
Lexi egy rózsaszín kocsit választott, míg Adam egy kékbe ült. Sokat nevettek, miközben mindvégig szándékosan egymásnak ütköztek. Ezután felültek a hullámvasútra, ahol menet közben vicces képeket készítettek egymásról telefonjaikkal, majd a többi játékot is kipróbálták.
- Szeretném, ha felülnénk az óriáskerékre is. Az olyan romantikus! - szólt Lexi a hatalmas szerkezetre függesztve tekintetét.
- Rendben, de csak egy feltétellel.
- Na és mi lenne az? - vonta fel szemöldökét a lány.
- Amikor felérünk a tetejére, megcsókolsz.
Lexi elpirult, ugyanis ennél romantikusabb ötlet eszébe sem juthatott volna, viszont egyben eléggé lámpalázas is lett, ugyanis ő még egyszer sem kezdeményezett csókot. Mind a két alkalommal Adam csókolta meg őt.
- Szállj fel velem, és meg tudod, megcsókollak-e vagy sem! - mondta végül.
Mindketten beálltak az óriáskerékre váró emberek sorába, majd mikor feljutottak rá, helyet foglaltak az egyik ülésen. Ahogy magasabbra jutottak, a lent álló emberek úgy tűntek fokozatosan egyre kisebbnek, a szemük elé táruló kilátás pedig egyre gyönyörűbbnek.
- Annyira szép! - szólt Lexi.
- Az - bólintott Adam, aztán Lexi ujjaival végigsimított a fiú arcán.
- de a szemed… még szebb - mondta, s mikor épp a legmagasabb ponton haladtak át, közelebb hajolt hozzá és megcsókolta őt.
- Tudtam, hogy meg fogsz csókolni - szólt Adam.
- És honnan?
- Láttam a szemeidben.
- Na és mit látsz még? - nézett a fiúra Lexi.
- Azt, hogy bármit megadnál azért, hogy végre boldog légy. De ezt bízd csak rám.
- Félek, hogy ez az egész csak álom… de ha így van, nem akarok felébredni soha!
- Miért álmodnád az életed, ha élheted az álmaidat is? - kérdezte Adam mélyen a lány szemeibe nézve.
Miután leszálltak az óriáskerékről, elindultak körülnézni a különböző vásáros bódéknál. Az egyikben plüss állatokat nyerhettek azok, akiknek sikerült a céltáblát eltalálniuk egy kisebb méretű labdával.
- Nyerj nekem valamit! - szólt Lexi vidáman.
- Rendben, mit szeretnél?
A lány tüzetesen megvizsgálta a kiállított plüssöket, de végül megállapodott annál a hatalmas fehér macinál, amit elsőre pillantott meg. Hogy az övé lehessen, Adamnek háromszor kellett eltalálnia a céltáblát úgy, hogy egyszer sem hibázhatott. A fiú a kezébe vette az első labdát, elhelyezkedett, majd célzott. Lexi nem győzött ámulni ügyességén. Adamnek sikerült mindháromszor eltalálnia a céltáblát, így megnyerte a plüssmacit, amit aztán átnyújtott a lánynak. Lexi ki sem látszott mögüle.
- Jobb lesz, ha inkább én viszem - nevetett Adam. - Menjünk, rakjuk be a kocsiba.
Elindultak a tömegen át, hogy a parkolóba jussanak, amikor a vidámparkban szóló zene és zsibongás ellenére is meghallották a hangos puffanást néhány méterre a hátuk mögött, amit aztán kétségbeesett sikolyok követtek. Adam és Lexi megfordultak, hogy megnézzék, mi történt. Emberek egymást lökdösve, eszüket vesztve, sikoltozva rohantak, amerre láttak. A földön egy egyre terjedő vértócsában fekvő lányra esett pillantásuk. Végtagjai kicsavarodva természetellenes pózban helyezkedtek el, arca vérben úszott. Hideg szél fújt a dermedten álló Lexi és Adam arcába, miközben a holttestre meredtek. Aztán mintha felgyorsultak volna az események. A következő pillanatban Lexi azon kapta magát, hogy Adam épp betuszkolja őt és a maciját az autójába, majd ő maga is beszáll és már haladnak is az úttesten, vissza a kollégiumba.
- Mi volt ez az egész? - fakadt ki könnyek között néhány perc múltán Lexi.
- Megöltek egy lányt. Valaki lelökhette az óriáskerékről, vagy csak baleset volt és ő maga esett ki… nem tudom.
Lexi idegessége nem hagyott alább. Hogy próbáljon megnyugodni, bekapcsolta a rádiót. Abban épp egy hírt jelentettek be.
- A tegnap éjjel eltűnt huszonkét éves Emma Wilson és a huszonöt éves Tyler Williams brutálisan megcsonkított holttestére találtak Fairwoodtól húsz kilométerre található országútszéli erdőben. Egyelőre még nem tudni ki, vagy mi végzett a fiatalokkal, de az esetnek talán köze lehet a nyáron szintén hasonló brutalitással meggyilkolt Matt Dylan halálához.
Lexi egy pillanatig csak mozdulatlanul meredt maga elé, majd ömleni kezdtek könnyei.
- Próbálj megnyugodni! Hé, Lexi… nem lesz semmi baj! - vigasztalta Adam.
- Hogy nyugodjak meg? Az a szörnyeteg, aki végzett Mattel, újabb ártatlanokat ölt meg és egyre közelebb jár a városhoz! Ráadásul az a szerencsétlen lány is a vidámparkban… Hány ember halálát kell még végignéznem?! - zokogott Lexi. A következő pillanatban feltűnt az úttest közepén egy fekete ruhás alak. Arcát kapucni takarta, és mozdulatlanul állt.
- Vigyázz! - kiáltott fel Lexi. Úgy tűnt, lehetetlen elkerülni az ütközést, de az utolsó pillanatban Adamnek sikerült elrántani a kormányt. Az autó kicsúszott az úttestről. Lexin halálfélelem lett úrrá, szemei előtt lepergett élete filmszalagja. A szalagkorlátnak csapódtak volna, ha Adam nem koncentrál minden idegszálával. Végül sikerült megállniuk, mielőtt bekövetkezett volna az ütközés. A fiú Lexire nézett, hogy lássa, nem esett-e baja. A lány most már egész testében remegett.
- Ha nem vezetnél ilyen jól, már nem élnénk - mondta, miközben sűrűn kapkodta a levegőt.
- Vigyázni akarok rád.
Lexi Adam szürkén fénylő szemeibe nézett, majd újabb zokogás közepette átölelte őt.
- Te vagy hónapok óta az egyetlen jó dolog az életemben!
Adam végigsimított a lány hátára hulló hosszú hajfürtökön és közben megpuszilta a homlokát.
- Nekem pedig te. És nem hagyhatom, hogy így érjen véget ez az este!
Lexi felpillantott rá könnyektől csillogó szemeivel. A rejtélyes csuklyás alak már sehol sem volt. Adam és Lexi tovább indultak és meg sem álltak, amíg a városon keresztül haladó folyó partjához nem értek.
- Mikor már úgy vagyok vele, hogy élni sem akarok tovább, mindig mutatsz valamit, ami… - kezdte Lexi, mikor a folyó rakpartján álltak.
- Én mindig ide jövök, ha kiakadok vagy nagyon rossz hangulatom van - mondta Adam.
Lexi arca még mindig nedves volt a könnyektől, de már nem sírt. A csillagos ég alatt állva köveket dobáltak a folyóba. Úgy döntött, Rebeccát nem zaklatja fel a vásárban történtekkel, így hát a gyilkosságot kihagyta beszámolójából, mikor tusolás után mesélt a lánynak randijukról. Terve nem jött be, mert a híradóból Rebecca még aznap este tudomást szerzett a szörnyűségről.
- Miért nem mondtad el?! - Rebecca ideges volt és dühös.
- Nem akartalak még jobban felzaklatni!
- Legjobb barátnők vagyunk, mindent elmondunk egymásnak!
- Ha már itt tartunk, van egy másik dolog is, amit inkább jobb, ha tőlem tudsz meg - szólt lassan formálva a szavakat Lexi. Arca gondterheltnek tűnt, miközben leült az asztal körül álló székek egyikére.
- Mi az? - Rebecca hangjában kíváncsiság és rémület csengett. Lexi beszámolt neki a rádióban hallott kettős gyilkosságról. Rebecca szótlanul, tágra nyílt szemekkel meredt barátnőjére, s lassan ő is helyet foglalt az asztalnál.
- Ezt nem hiszem el… - mondta végül kezeibe temetve arcát.
- Lucas tudja szerinted?
- Nem tudom… de tegnap eléggé sajnáltam, mikor látott téged Adammel. Olyan szomorú volt a tekintete.
Lexi sóhajtott, majd Rebeccára függesztette tekintetét.
- Én is sajnálom - szólt –, de az érzéseimen nem változtathatok…
- Igen, tudom. És az a lényeg, hogy Adammel nagyon jól érzed magad! Gondolkoztál már azon, hogy mikor bújsz ágyba vele? - kíváncsiskodott csillogó szemekkel Rebecca.
- Azért ennyire nem gondolok előre! - méltatlankodott Lexi. - Még csak pár napja ismerem!
- Figyelj, mondok neked valamit, ami magától értetődő. Te tetszel neki. Ő tetszik neked. Mi következik ebből? SZEX!
- Nahát, igazi filozófus lett belőled!
- Neked pedig a Lucassal való szakításod óta nem volt részed egy kiadós szexben! Az pedig mikor is volt? Vagy öt hónapja!
- Négy! - javította ki a fülig elpirult Lexi.
- Oké, ha gondolhatod, várhattok vele az esküvőig - nevetett Rebecca majd felállt, hogy a hűtőhöz lépjen narancsléért. - Sosem értettem azokat, akik az esküvőig várnak a szex-szel. Az új autót is jobb elvinni egy körre, hogy kipróbáld, mielőtt megveszed.
Mikor a két lány már lefekvéshez készülődött, minden előzmény nélkül berontott a szobájukba Lucas. Arca kipirult és kapkodva vette a levegőt. Valószínűleg futva tette meg a szobához vezető utat.
- Lexi! - harsogta, a sötétben ugyanis nem láthatta őt. A lányok sikítva kipattantak az ágyukból, Lexi pedig felkapcsolta az olvasólámpát. Mikor tudatosult bennük, hogy csak Lucas az, hatalmas megkönnyebbülés lett úrrá rajtuk. A fiú Lexihez rohant és szorosan magához ölelte őt. - Annyira megijedtem! - mondta a lány vállába fúrva arcát.
- Miért? Mi történt? - Lexi arcára aggódó kifejezés ült ki, s közben zavarba is jött, ugyanis ő és Lucas szakításuk óta nem voltak egymással ilyen közelségben.
- Most láttam a hírekben, hogy mi történt a vásárban és aggódtam, hogy talán neked is bajod esett.
- Nem, jól vagyok…
- Lelkileg is? Biztos megviselt, ami ott történt. Biztosan megijedtél! - Lucas mélyen a lány szemeibe nézett. Legszívesebben megcsókolta volna őt, de tudta, Lexi azt nem díjazná.
- Igen, megijedtem… de már jól vagyok. És köszönöm. - Lexi a fiúra mosolygott és igazán hálás volt neki a törődésért.
- És te hogy vagy? Olyan rég beszélgettünk utoljára…
- Én meg vagyok, miattam ne aggódj! - felelte Lucas, de ekkor már elfordította tekintetét.
-  Több mint három év után azt hiszed, nem tudom, mikor nem mondasz igazat? - Lexi összefont karokkal meredt a fiúra.
- Kérlek, ne beszéljünk most a problémákról, ne rontsuk tovább a hangulatot!
Lexi Rebeccára nézett, aki időközben elővett a hűtőből egy üveg vodkát és három poharat, majd pillantása visszasiklott Lucasra, majd ismét Rebeccára- - Te meg mit csinálsz?! - kérdezte megütközve.
- Próbálom emelni a hangulat színvonalát - vont vállat Rebecca.
- Nem emeljük túl gyakran a hangulat színvonalát mostanság? - kérdezte Lexi a vodkás üvegre meredve.
- Ó, a tavalyi évhez képest ez semmi. Gondolj vissza! - felelt Rebecca. Közben hátravetette haját, majd elővett táskájából egy doboz cigarettát és megkínálta belőle a jelenlévőket. Ezután mindhárman leültek az asztalhoz és mindenkinek töltött a vodkából, amit aztán narancs ízű üdítővel ittak meg.
- Mint a régi szép időkben. Tavaly is mindig ebben a szobában ittunk, csak akkor még velünk volt Matt is… - sóhajtott Rebecca.
- Most is velünk van… itt bent - szólt halkan Lexi és a szívére mutatott.
- Igazad van. Csak olyan jó lenne, ha újra beszélhetnék vele, vagy láthatnám. Olyan egyedül érzem magam, mióta ő nincs. Ő volt a szobatársam és gyerekkorom óta a legjobb barátom… - Lucas hangja elcsuklott, s hogy ne kelljen a lányokra néznie, felemelte poharát és kiitta tartalmát.
- Nem vagy egyedül… itt vagyunk neked mi! - mondta könnyes szemmel Lexi és megfogta a fiú asztalon heverő kezét.
- Akkor miért nem hívtatok át egyszer sem? - Lucas hangjában nem volt szemrehányás, csak a puszta szomorúság.
Lexi és Rebecca bűnbánó pillantást váltottak, majd a fiúhoz fordultak.
- Ne haragudj ránk. Az egész az én hibám. Csak… tudod, itt volt Adam is és nem akartam, hogy rosszul érezd magad - szólt Lexi.
- Úgy látom, hamar sikerült tovább lépned. Három és fél éven nem lehet csak úgy túltenned magad!
- Lucas, nekem mindig is fontos maradsz… - kezdte a lány, de ő sem tudta, mit mondhatna még.
- Tudod, mióta szakítottunk, nem telt el úgy nap, hogy ne gondoltam volna rád - vágott a szavába Lucas.
- Az érzéseimet nem én irányítom! Nem tudok az ellen tenni semmit, hogy már nem érzek úgy irántad! Viszont amint elkezdtem így érezni, rögtön elmondtam neked, nem hazudtam, nem áltattalak, nem csaptalak be! Mindig őszinte voltam veled! Arról pedig nem tehetek, hogy megtetszett valaki más... - mondta könnyes szemmel Lexi, majd kért egy cigarettát Rebeccától és kiült az ablakba, hogy elszívja. Az éjkék égen megsárgult faleveleket táncoltatott az őszi szél. Lucas felállt az asztaltól, elköszönt a lányoktól és mielőtt azok bármit is reagálhattak volna, már becsukódott mögötte a szoba ajtaja. Lexi az ablakból látta, ahogy a fiú átsiet a parkon, hogy aztán eltűnjön a fiúk kollégiumának bejárata mögött. Könnycseppek csordultak a lány arcára, miközben tudatosult benne, hogy Lucassal sosem lehetnek csupán barátok. A közös múltjuk után nem. Pedig nem akarta bántani a fiút, tényleg nem… csak szerette volna tovább élni az életét, de úgy látszik, ezzel akaratlanul is fájdalmat okozott Lucasnak.

Mit tehetsz, ha az a személy, akivel még nem is olyan régen őrülten szerelmesek voltatok egymásba, már semmit nem érez irántad? Mit tehetsz, mikor te még mindig megőrülsz érte és felemészt a vágy, hogy a tiéd lehessen, de ő az ő szerelmét már valaki más élvezi? Nem lehet leírni azt az érzést, amikor rád pillant, és szemében nincs már meg mindaz, ami egykor oly erőssé, oly őrülten boldoggá tett? Tekintetében ott volt a törődés, a szerelem, a vágy. Most pedig csak sajnálatot látsz, ha a szemeidbe néz. És tudod, legbelül tudod, hogy semmit nem tehetsz, az érzéseit ugyanis nem irányíthatod, bármennyire is kényelmes megoldás lenne.  Akármennyire is fáj, tudomásul kell venned, hogy valami elmúlt, valami véget ért…
Lucas hanyatt feküdt ágyán, s a plafont bámulva gondolataiba merült. El kellett fogadnia, hogy a lány, akit szeret már tovább lépett. És ha ő igazán szereti ezt a lányt, akkor nem lehet önző. Nem hányhatja a szemére, hogy miért nem őt szereti, hanem örülnie kell a boldogságának. Milyen nehéz ez… Elővette farmernadrágja zsebéből telefonját és nézegetni kezdte a Lexivel készült közös képeket. Mintha ezek a képek egy másik, egy előző életben készültek volna. Már csak képen láthatja, amint csókolóznak, ugyanis talán már soha nem fogja újra érezni ajkain a lány szenvedélyes csókjait. Ahhoz valami csodának kellene történnie, ő, Lucas viszont az utóbbi időben rájött, hogy csodák márpedig nem léteznek… de hogy birkózzon meg azzal a tudattal, hogy egy nyár alatt elvesztette a legjobb barátját és élete szerelmét is? Mi maradt még, ami örömmel tölthetné el? Talán hálát kellene adnia, hogy még mindig életben van… de ezért az életért képtelen volt bárkinek is hálás lenni. Lucas felült az ágyon és felkapcsolta olvasólámpáját. Szobatársa épp hazautazott, így egyedül volt a szobában. Felállt, az éjjeli szekrényhez lépett és elővett az egyik fiókból egy tablettákkal teli fiolát. Lecsavarta a tetejét és pár szemet a tenyerébe öntött belőle, hogy aztán egy pohár víz kíséretében lenyelje őket. Eközben Lexi megitta a maradék vodkát is, és lerészegedve kiöntötte szívét Rebeccának.
- De én nem, én nem tehetek arról… hogy már nem szeretem, Becca… érted?! Nem… - mondta, s közben ide-oda dőlt a székén. Az asztal szélébe kapaszkodva, homályos tekintettel meredt barátnőjére, aki türelmesen végighallgatta őt, majd elvitte letusolni.
- Hidd el, mindjárt jobban leszel, aztán lefekszel aludni. Holnap nem nézhetsz ki másnaposan, hiszen találkozol Adammel! - ha Rebecca azt remélte, ezzel képes felvidítani Lexit, hát tévedett.
- Nem akarok most egy pasira se gondolni! - jelentette ki alkoholmámoros állapotához képest magabiztos hangon a lány.

2. Fejezet: Azok a szürke szemek...

HÁROM HÓNAPPAL KÉSŐBB…

Lexi a családi autó anyósülésén ült édesapja mellett, aki mindenképp el szerette volna kísérni őt a kollégiumba. Nem sok szó esett köztük az úton. A lány egész idő alatt zenét hallgatott headsettel a fülében, s az ablakon kibámulva a tájat figyelte. Gyönyörű idő volt. A nap sugarai átszűrődtek a fák még zöldben pompázó lombkoronái között és lágy táncot jártak Lexi arcán… de őt ez sem tudta mosolyra késztetni. Normális esetben fülig érő szájjal, türelmetlenül várta volna, hogy elfoglalhassa szobáját a kollégiumban és újra találkozzon a barátaival; üdítő, nevetéssel teli sétákat tehessen a kampusz zöldellő parkjában, leüljön kedvenc helyére, egy öreg fa tövébe, és a naplóját írja, vagy épp buli előtt készülődjön a csajokkal. Jelen körülmények között viszont legszívesebben a világ végéig rohanna hátra sem pillantva, és magányosan bujdosna egy kietlen vidéken. Nem volt kíváncsi mások társaságára, egyedül a Rebeccával és Lucassal való találkozás tartotta benne a lelket. Ők is átélték azt, amit ő. Ők is érzik a marcangoló, mindent felemésztő fájdalmat. Nekik egy szót sem kell mesélnie arról, milyen nyara volt. Nem fogják gyötrő kérdésekkel bombázni őt, hogy még jobban felelevenítsék benne a szörnyű éjszaka emlékeit. Mintha nem gondolna rá így is nap, mint nap. Már most rosszul volt a gondolattól, mi vár majd rá, ha elkezdődik a tanév. Önfeledten, gond nélkül nevetgélő emberek, akik nyári élményeiket osztják meg egymással; emberek, akiket nem sújtott le Matt elvesztése. Ám sejtelme sem volt, mekkorát tévedett… Az autó bekanyarodott a kollégiumok elé, Lexi apukája pedig üres parkolóhely után kutatott tekintetével. Miután sikerült találniuk egyet, leparkolt. Lexi kiszállt az autóból, hátrahajtotta a fejét és a szemközti, hatalmas területen elnyúló parkra függesztette tekintetét. A fák ágain madarak csicseregtek, az ösvényeken diákok sétáltak csoportokban. Aztán megpillantotta a lányok és a fiúk kollégiumait, melyek a park sűrűjében, a fák rejtekében helyezkedtek el. Régi építésű, robusztus épületek hatalmas bejárati ajtóval; fenyegetőn tornyosulva az alacsonynak nem mondható fák fölé. Lexinek megakadt a szeme a mindkét épület bejárata fölött lobogó fekete zászlókon, majd ismét a parkban sétáló diákokra függesztette tekintetét. Azok mindannyian fekete ruhát viseltek, kivéve a fiatalabbakat, akik valószínűleg elsősökként költöztek idén a kollégiumba, és fogalmuk sincs arról, ki is volt Matt. De a többiek… hogyan is felejthette el? Matt a focicsapat kapitánya volt. A suli legvagányabb, legjobb pasija. Mindenki ismerte, mindenki szerette őt… és most leróják tiszteletüket a fiú előtt. Lexi szívét ez a tudat jobban melengette, mint arcát a napsugarak. Apja már kipakolta táskáit az autóból. Már épp segíteni akart a becipelésükben, de még el sem indultak velük, mikor egy lányt pillantott meg az út túloldalán. Rebecca volt az. Ahogy átrohant hozzájuk az úttesten, derékig érő szőke fürtjei táncot jártak a napfényben. 

- Lexi! - kiáltotta, majd barátnője nyakába vetette magát.

 - Úgy hiányoztál! 

- Te is nekem! Hogy vagy? - Lexi aggódó pillantást vetett a lányra. 

- Épp úgy, ahogy te is lehetsz a történtek után… de kénytelen voltam összeszedni magam, és nem fogom mutatni, mennyire fáj. Ugyanis kezdődik az új tanév! Még a műmosolyt is gyakoroltam a tükör előtt, nézd! - azzal harminckét fogat villantó vigyort mutatott be. 

- Elég hiteles. Én még mosolyra sem tudom húzni a számat. 

- Gyere, segítek bevinni a cuccaidat! Kértem, hogy egy szobában legyünk! Jó napot, Mr. Beverly! - köszöntötte barátnője apját Rebecca, aztán hárman útnak indultak a parkon át, hogy becipeljék Lexi cuccait a kollégiumba. Közben a lány Rebeccához fordult. 

- Lucassal találkoztál már? 

- Igen… - sóhajtott az.

- Mi az? Valami baj van? - kapta fel a fejét kétségbeesetten Lexi.

- Luc… teljesen kifordult magából. Szótlan, zárkózott, és…

- És mi? Mondjad már! - sürgette a lányt rémülten.

- Azt hallottam, keményen iszik…

Lexi valami borzasztó dologra számított, de ezt hallván kimondhatatlanul megkönnyebbült.

- Lehet, hogy még nem vetted észre, de ebben a kollégiumban mindenki elég keményen iszik. 

Rebecca sokatmondó pillantással szólalt meg újra. - Igen? Mindenféle pirulákra? 

- Micsoda?! Lucas drogozik? Ő nem az a fajta srác… még a füvet is alig akarta kipróbálni tavaly a táborban! Valamit tennünk kell! Ez az önpusztítás tönkre fogja tenni! - Lexi nagyon aggódott a fiúért. Bár már nem alkotnak egy párt, de ő volt az első nagy szerelme, és barátként még mindig fontos szerepet tölt be az életében. Közben a recepcióhoz értek, ahol kitöltötte a beiratkozáshoz szükséges papírokat és megkapta a kulcsát. A szobába érve ledobták terheiket, majd visszakísérték Mr. Beverly-t a parkolóba. Mikor az autóhoz értek, a férfi szembefordult Lexivel és átölelte őt. - Vigyázz magadra kicsim és bármi van, hívj! - búcsúzott.

- Úgy lesz, apa. Szeretlek!

- Én is szeretlek, kincsem! - Mr. Beverly nyomott még egy csókot lánya homlokára, majd beszállt az autóba és kihajtott a parkolóból. A két lány tekintetével követte az autót és integettek, amíg be nem kanyarodott a sarkon és el nem tűnt a szemük elől. Aztán Rebecca barátnőjéhez fordult.

- Van kedved venni egy kis fagyit és sétálni a parkban?

- Persze, csak előtte felhívom Lucast.

Lexi előhalászta táskájából telefonját, majd kikereste a fiú számát és hívni kezdte őt. 

- Kicsörög - tudósította Rebeccát -, de nem veszi fel… - tette hozzá csalódottan és kissé sértődötten. 

- Biztos kiütötte magát a haverjaival és alszik. Majd később átnézünk hozzá. 

A délután kellemesen telt a két lány számára. Sétálgattak a parkban, beszélgettek és közben a fagyijukat nyalták. Ám a Mattel történtek beárnyékolták a hangulatot. Egyikük sem volt képes önfeledten jól érezni magát, és senki nem is várhatta el tőlük, hogy ez másképp legyen. Az estét pakolással töltötték, s miután személyes tárgyaik a helyükre kerültek, máris otthonosabbnak vélték a szobát. 

- Képtelen vagyok aludni - ült fel ágyában Rebecca, majd felkapcsolta olvasólámpáját. Hátra simította előrehulló tincseit és felállt, hogy töltsön magának egy pohár vizet a sarokban álló mosdókagylónál. 

- Én is. Csak forgolódok álmatlanul. Azóta egyszer sem aludtam nyugodtan. Folyton rémálmok gyötörnek. Nem tudok szabadulni attól az éjszakától - vallotta be Lexi és felült. Rebecca odalépett hozzá és leült mellé az ágyra.

- Én tudod mit látok minden egyes éjjel, mikor lehunyom a szemem? - kérdezte. Barátnője a fejét rázta. - Matt holttestét… Képtelen vagyok feldolgozni, hogy így kellett meghalnia. Előtte állt még az egész élet! - Rebecca szemében könnycsepp született, melyet ezernyi másik követett. Lexi magához ölelte őt és a hátát simogatta. 

- Ha igazán vigasztalni akarsz, vedd ki a Martinit a hűtőből…

Lexi nem tiltakozott. Nem kezdett el indokokat sorolni, hogy miért ne igyanak. Nem is jutott eszébe egy ilyen sem. Lucasra gondolt, és bár nem értett egyet azzal, amit a fiú tesz magával, valahol mélyen megértette őt. Ki ne akarna elmenekülni akár csak pár órára azok a szörnyű emlékek elől? A két lány töltött magának a Martiniból, az üveg tartalma pedig szép lassan háromnegyedére, felére, majd negyedére csökkent; végül pedig teljesen kiürült.

- Még szerencse, hogy a suli csak holnapután kezdődik - jegyezte meg enyhén spicces állapotban Rebecca. 

- Elfelejtettünk átnézni Lucashoz! - csapott a homlokára Lexi.

- Nyugi, holnap megkeressük! Most viszont úgy érzem, be fogok aludni, ami nem is ártana...

- Ezek szerint nem vagy igazi party-arc! Azt hittem, felbontunk még egy üveggel - élcelődött barátnője. 

- Tudod, hogy én vagyok a buli királynő, de most annak örülnék, ha végre sikerülne kialudnom magam forgolódás és rémálmok nélkül... - sóhajtott Rebecca miközben elővett egy szál cigit, majd kiült az ablakba és meggyújtotta. Fél órával később már az ágyában feküdt és az igazak álmát aludta. Lexi betakarta őt, majd szintén bemászott az ágyba, de továbbra is csak forgolódott. Végül feltápászkodott, magára kapott egy pulcsit, felhúzott egy farmert és kiosont a szobából. Úgy döntött sétál egyet a parkban, hogy kitisztuljon a feje. Az égen ezernyi csillag fénylett, a fák lombjait kellemes szellő csiklandozta, Lexi pedig csak sétált és sétált. Próbálta hátrahagyni emlékeit, de azok úgy tapadtak hozzá, mint mágneshez a fém. Mikor aztán fázni kezdett, úgy döntött visszamegy a szobájába és megpróbál aludni. Amikor megfordult, beleütközött valamibe… azaz valakibe. Ijedten felsikkantott. Akaratlanul is az erdő és az ott történtek jutottak eszébe. Ahogy hátrahőkölt, megbotlott és majdnem hanyatt esett, de az idegen még időben elkapta őt a derekánál fogva. Lexi most, hogy közelebb került hozzá, figyelmesen megfigyelhette a fiú arcát. Szürke szemeiben látni vélte a csillagok tükörképét, szája csábító, mint a tiltott gyümölcs, s még a legprofibb szobrász sem faraghatott volna az övénél tökéletesebb arcot.  Nem tudta róla levenni a szemét, hiába próbálkozott.

- Jól vagy? Ne haragudj, nem akartam rád ijeszteni - szólt a fiú lágy hangján, melytől Lexi bizsergést érzett a tarkóján. 

- S-semmi baj… Nem a te hibád. Nem gondoltam, hogy más is itt lesz ezen a késői órán.

- Ezt én is mondhatnám. Mit keresel itt kint egymagad, ilyen későn? Veszélyes is lehet.

- Miattam ne aggódj, muszáj volt kiszellőztetnem a fejem. Nem tudtam aludni… - Lexi zavarában nem tudta, merre fordítsa tekintetét.

- Udvariatlan vagyok, ne haragudj. A nevem Adam - mosolygott a rejtélyes fiú, s kezet nyújtott.

- Én Lexi vagyok. - A lány elfogadta a felé nyújtott kezet, majd meglepődött, milyen hideg is az. 

- Nagyon fázol? A kezed… jéghideg.

- Ne is foglalkozz vele. Sajnos mindig ez történik, ha kicsit lehűl a levegő. - Adam vállat vont, s közben átható tekintettel fürkészte a lány arcát, melyet sápadtra festett a hold fénye.

Szerettem volna mondani valami érdekes dolgot, de annyira ideges lettem, hogy egyszerűen képtelen voltam gondolkodni. Beszélni sem volt egyszerű. Visszakísért a kollégium bejáratához és jó éjt kívánt. Csak álltam ott szótlanul, földbegyökerezett lábakkal, remegő térdekkel, és bámultam őt. Soha nem láttam még az övéhez fogható szemeket… a tekintete mintha ezer év történetét hordozná magában. Ott állt a holdfényben fürdő parkban és nem fordított hátat, nem ment el, amíg én be nem léptem a kollégiumba és meg nem bizonyosodott arról, hogy biztonságban vagyok. Azt hiszem, sosem felejtem el ezt az éjszakát. Soha senki nem volt még rám ilyen hatással, pedig alig néhány percig láttam őt. Miután végre sikerült elaludnom, azt álmodtam, hogy valaki az ágyam mellett áll és engem néz, de mikor felébredtem, senki sem volt ott. Az ablak viszont tárva-nyitva állt. Hűvös szellő simogatta arcomat. Valaki tényleg járt volna a szobánkban? Képtelenség, hogy az ablakon távozott, hiszen a negyediken lakunk...

Hajnalodott. Lexi az ágyában ült és éjjeli lámpa mellett írta naplóját. Biztos Rebecca kelt fel, hogy elszívjon egy cigit és nyitva felejtette az ablakot - gondolta és kimászott az ágyból. Belebújt papucsába, az ablakhoz lépett és bezárta. A parkra pillantva megakadt a szeme egy fiún, aki az egyik ösvény mellett feküdt a földön. 

- Uramisten! - Lexi kapkodva felöltözött, majd kirohant a szobából. A parkban sietős léptekkel igyekezett a fiú felé, s közben azért fohászkodott, hogy életben legyen. Nem tudná elviselni egy újabb holttest látványát. Ahogy közeledett felé, felismerte őt: Lucas volt az. Lexi kétségbeesetten letérdelt mellé és megvizsgálta. Nem talált rajta sérülésre utaló nyomokat és a pulzusát is kitapintotta. Életben volt. A lány határtalanul megkönnyebbült és pofozgatni kezdte, hogy magához térjen. Lucas kinyitotta a szemét, majd lassan, kábán felült.

- Bűzlesz a piától - jegyezte meg Lexi.

- Úgy látszik, túl sokat ittam és elaludtam…

- Lucas, nem kellene ezt csinálnod. Hallottam, hogy drogozol. Ez komoly? Ennél okosabbnak ismertelek! 

- Ne mondd meg nekem, mit kellene csinálnom és mit nem! - Lucas dühösen felpattant és kicsit meg is szédült, de tartotta magát. - Nem kell aggódnod értem, jól vagyok. Nem lesz bajom. Holnap találkozunk - mondta, majd sarkon fordult és elindult a fiúk kollégiuma felé vezető ösvényen. Lexi addig nézte őt, míg el nem tűnt a hatalmas bejárati ajtó mögött, majd lemondóan sóhajtott egyet és felállt, hogy ő is visszatérjen szobájába. Másnap délig ki sem kelt ágyából. Akkor is csak azért tette, mert Rebecca nyaggatta, hogy menjenek el ebédelni a kedvenc salátabárjukba, ami kétutcányira volt a kollégiumtól. 

- Gyerünk már, szedd össze magad! - unszolta barátnője.

- Jól van már, csak még egy percet had lustálkodjak! 

Rebecca felvonta szemöldökét. - Mitől vagy ilyen fáradt?

- Alig aludtam az éjjel - sóhajtott Lexi. 

- De akkor sem aludhatod át a suli előtti utolsó napunkat! - Rebecca telefonja megcsörrent. A lány ledobta magát az ágyára és a kezébe vette mobilját.

- Jake írt - tudósította barátnőjét, aki időközben ülőhelyzetbe tornázta magát, és töprengő arckifejezéssel pillantott rá. - Nem ő az a srác, aki tavaly év végén háromszor is detoxba került? 

- De, ő az. Ma este házibulit tart és minket is meghívott. 

- Én tuti nem megyek el - rázta a fejét határozottan Lexi.

- Dehogynem! Méghozzá velem!

- Kizárt.

- Jaj, ne csináld már! Azóta… nem is buliztunk! Ránk fér, hogy kicsit kikapcsoljuk az agyunkat és elengedjük magunkat, különben megőrülünk! Én legalábbis biztosan… Kérlek, a kedvemért! - Rebecca bevetette kutyakölyök-nézését, aminek barátnője sosem tudott ellenállni, így hát végül beadta a derekát. 

- Jó, legyen - sóhajtott.

- Imádlak! Most pedig menj és tusolj le! Attól biztosan magadhoz térsz.

Lexi kimászott az ágyból és a nyitott ablakhoz lépett. Az első ember, akit megpillantott, az éjjel megismert fiú, Adam volt. Az egyik fa tövében állt és őt, Lexit nézte. A lány kiejtette kezéből mobilját. Mire felvette és újra kinézett az ablakon át a napsütötte parkra, Adam már sehol sem volt. Miután Lexi elkészült, Rebeccával elindultak a parkon át. Hűs szellő játszadozott pajkosan a falevelekkel. Miközben az egyik ösvényen lépkedtek, egy szőke, torzonborz hajú, srác közeledett hozzájuk a fiúkollégiumból, majd beelőzte őket és zsebre tett kézzel, hátrafelé lépkedve megszólította őket. - Hali csajok, mizu? - kérdezte vidáman. Egy piros-fehér rövid ujjú inget,  piros nyakkendőt és fekete csőszárú szaggatott gatyát viselt fehér tornacipővel.

- Szia Nate! Hát te!? - kíváncsiskodott Lexi meglepett arckifejezéssel. Nem számított rá, hogy itt látja a fiút, aki történetesen Rebecca öccse. 

- Jaj, hát nem is mondtam? Idén már Nate is ide jár a fősulira. Első éves lesz - tudatta Rebbecca csodálkozó barátnőjével a kihagyott információkat. Lexi más körülmények között már rég tudott volna a dologról, hiszen Beccával mindent megbeszélnek egymással, de az erdőben történtek után más dolgokról nem igazán esett szó közöttük a nyár további részében. Magukba fordulva kuksoltak a parkban, vagy csupán bámulták a televízió képernyőjét és fel sem fogták, épp mit néznek.

- Az klassz! Gólyaként sok új dologban lesz részed, ne aggódj, a fősuli jó buli! - nézett a fiúra Lexi.

- Na és ti merre tepertek? 

- Salátabárba. Nincs kedved csatlakozni? - kérdezte Lexi.

- Menjünk inkább kínaizni. Az sokkal jobb - javasolta a fiú.

- Rebeccát kel meggyőznöd. 

- Neki nincs beleszólása - nevetett Nate, miközben testvérére sandított.

- Na ne mondd, te kis seggdugasz! Csak egy szavamba kerül, és a focistákkal úgy megszívatlak, hogy sírva rohansz majd hazáig! - fenyegette viccelődve Becca.

- Ha még nem vetted volna észre, ez már nem a középiskola. A főiskola nem a szívatásról szól, hanem arról, hogy bulizzunk és másokat küldjünk be magunk helyett a vizsgákra! 

A két lány felkacagott, majd a kis csapat a sarkon álló kínai gyorsétterem felé vette az irányt. A hely kicsi volt, de barátságos. Ajtónyitáskor kis csilingelés jelezte, hogy új vendég érkezett. Lexiék épp, hogy befértek az étterembe, annyira dugig volt. 

- Szerintem jobb, ha elvitelre kérjük, mert itt egy árva szék sem áll üresen - jegyezte meg Rebecca, miközben beálltak a pult előtt kígyózó sorba. Várakozás közben Lexi és Nate beszélgetésbe elegyedett.

- Na és mesélj, hogy tetszik a koli? A szobatársaddal jól kijössz? - kérdezte a lány.

- Ja, jó arc, csak kicsit komoly és csendes. Adamnek hívják és másodéves. 

- Adam? - vonta fel szemöldökét Lexi és az éjjel megismert fiúra gondolt.

- Ja, miért? 

- Semmi - felelt a lány és közben némán töprengett magában. Biztosan egy másik Adam az… sokan laknak a kollégiumban, több Adam is van.

Miután a fiatalok sorra kerültek és megrendelték menüjüket, visszaindultak a kollégiumba, hogy ott fogyasszák el. Rebecca javasolta, hogy menjenek fel a szobájukba, de Lexinek más ötlete támadt. 

- Menjünk át a fiúk kollégiumába, és kajáljunk Nate-nél! Legalább megmutatja a szobáját és megismerhetjük a szobatársát is - javasolta.

- Nem hiszem, hogy sok újdonságot tudok mutatni, mivel minden szoba egyforma, de menjetek be – mondta Nate, mikor kinyitotta szobája ajtaját és előre engedte a lányokat. Lexi bánatára a fiú szobatársa nem tartózkodott a szobában. Mindhárman leültek hát a középen álló asztalhoz és nekiláttak, hogy elfogyasszák a kínait.

- Meghívtak minek egy házibuliba, nem akarsz jönni? - fordult öccséhez Rebecca.

- Dehogynem! Mikor lesz? - kapta fel a fejét izgatottan Nate.

- Ma este.

- Szuper! Ez lesz az első fősulis bulim!

Közben Rebecca Lexi pénztárcáját nézegette. 

- Vigyázz, mert mire kettőt pislogsz, még a bélést is kicsórja belőle - figyelmeztette a lányt nevetve Nate.

- Jaj, menj már! - torkolta le testvérét Rebecca mialatt széthajtotta a pénztárcát, melynek belsejében egy képre lett figyelmes. A fotó négy felhőtlenül boldog, fülig érő szájjal egymásba kapaszkodó fiatalt ábrázolt. Őt magát összefont hajjal és nyalókával a kezében, a mellette álló, göndörített hajú Lexit, aki épp szamárfület mutat Lucasnak. Mikor Rebecca tekintete a negyedik emberre siklott, szíve nagyot dobbant, torka pedig összeszorult az elfojtani próbált könnyektől. Matt mindhárom barátjánál szélesebben kacagott focilabdával a hóna alatt. Lexi észrevette, milyen fotót nézeget barátnője, ezért próbálta gyorsan elterelni a figyelmét. 

- Szerinted milyen piát vegyünk a buli előtt? - kérdezte, de választ nem kapott. Rebecca szeme megtelt könnyekkel, melyek aztán megállíthatatlanul megindultak, hogy aztán a fotóra potyogva lemossák az arcokról az önfeledt nevetést. Lexi és Nate egyszerre pattantak fel székeikről, hogy karjaikba zárják a zokogó lányt.

- Matt biztosan azt szeretné, hogy amikor rá gondolunk, mosolyt csaljon az arcunkra - mondta Lexi, bár az ő szemei is könnyektől csillogtak.

- Nem megy… nézd ezt a képet! Olyan boldogok voltunk! Olyan fiatal volt, annyira igazságtalan az élet! - fakadt ki Rebecca.

- Tudom!

- Én… én csak azt szerettem volna, hogy leélhesse az életet, ami megadatott neki! Híres focista lehetett volna belőle! Megkérhette volna a kezem a főiskola után! Apává, majd nagyapává válhatott volna, és idővel minden egyes ránc az arcán egy történetet hordozott volna magában a szép, hosszú életéből! Így kellett volna történnie, nem pedig erőszakos halált halnia húsz évesen! - dühöngött könnyek közt a lány. Barátnőjét hallva Lexi is sírásban tört ki, egymás nyakába borulva zokogtak. Nate együtt érzőn nézte őket, és az ő szeme is könnyes volt. Matt mindig barátságos volt vele, sokszor megvédte őt, ha túl nagy volt a szája, és focizni tanította, mikor még kisebb volt.

- Csinálok teát - mondta, aztán felállt, hogy hozzá lásson. Időközben Lexinek is sikerült lenyugodnia, és a fiú mellé lépett. 

- Rebeccának egy kis nyugtatót is rakj a teába - tanácsolta. Mikor már mindhárman a forrón gőzölgő teával teli bögréjüket szorongatták, Rebecca kissé megnyugodott. Ekkor nyitódott a szoba ajtaja. Mindhárman az érkezőre kapták tekintetüket, Lexi szíve pedig azonnal hevesen püfölni kezdte bordáit. Hát tényleg ő az… a fiú, akit megismert a parkban múlt éjjel. 

- Sziasztok - köszönt az újonnan érkező, majd becsukta maga mögött az ajtót. Szürke szemei csillogón fénylettek az ablakon beáramló napfényben. Az asztalhoz lépett, majd bemutatkozott Rebeccának. 

- Adam vagyok.

- Rebecca. Nate nővére - szipogott a lány, miközben szemét törölgette. - Te vagy a szobatársa, igaz?

- Igen. Valami baj van? Remélem nem zavartam meg semmit.

- Dehogy! - mosolygott Lexi. Adam a lányra függesztette tekintetét és a következő kérdését hozzá intézte. 

- Végül sikerült elaludnod az éjjel?

- Igen, nagy nehezen…

- Várjunk csak… ti ismeritek egymást?- kotyogott közbe Rebecca.

- Találkoztunk a parkban múlt éjjel.

- Nekem nem is mondtad, hogy lenéztél a parkba múlt éjjel! - fordult barátnőjéhez szemrehányó tekintettel az arcán Becca.

- Adam, kérsz teát? - kérdezte Nate.

- Nem, köszönöm.

- Mi most jobb, ha megyünk. Lassan készülődnünk kell, és előtte még el akarok menni shoppingolni. Nem szeretném, ha apa hitelkártyája mellőzve érezné magát. Úgyis be kell szereznem valami dögös cuccot a bulira - szólt Rebecca, majd felállt az asztaltól. Lexi követte példáját, majd elköszöntek a srácoktól.

- Örültem - búcsúzott Rebecca Adamtől.

- Én is - mosolygott a fiú. - Veled pedig az újra találkozásnak - siklott tekintete Lexire. Egy pillanatra elidőzött tekintete a lány nyakszirtjén, amit ez alkalommal fedetlenül hagyott összefogott hajzuhataga. Adam nyelt egy nagyot, aztán hirtelen elfordította arcát és a csuklóján lévő karórára pillantott, de nem látta rajta az időt. Csakis Lexit látta maga előtt, bárhová is nézett.

- Ma lesz egy házibuli, nincs kedved jönni? - kérdezte a lány lámpalázasan.

- De, örömmel.

- Akkor majd dobunk egy üzit, hogy mikor és hol talizzunk - vette át a szót Rebecca, miközben az ajtóhoz indult.

Mikor a lányok már a parkban jártak, Rebecca azonnal megosztotta barátnőjével véleményét Adamről. 

- Iszonyat jó pasi! Láttad a szemét?

- Igen - felelte kissé féltékenyen Lexi.

- Jaj, miért nem mesélted, hogy találkoztál vele az éjjel? Tutira bejössz neki, és ahogy látom rajtad, ő is neked! 

Lexi elpirulva legyintett. - Jaj, ne beszélj már marhaságokat! - mondta.

- Te meg ne nézz már hülyének! Csak úgy szikrázott köztetek a levegő! 

Vásárlás után a két lány nekilátott a készülődésnek és beterítették az asztalt mindenféle sminkfelszereléssel. Rebecca felvette a fekete-ezüst színű, hátul fűzős páncél felsőjét amit frissen vásárolt, hozzá pedig egy fekete miniszoknyát és térdig érő magas sarkú csizmát választott. Lexi egy lila flitteres felsőt vett fel farmer rövidnadrággal és lila magas sarkúval. 

- Örülök, hogy megfogadtad a tanácsom és csajosan öltöztél - dicsérte meg barátnője, miközben a szoba sarkában álló mosdókagyló előtt állt és a falra szerelt tükörnél vasalta a haját. Lexi az ágyán ült és a körmét festette. 

- Tudod, hogy szeretek változatosan öltözni. Amúgy köszi, hogy kölcsönadtad ezt a cipőt, pont megy a felsőmhöz! - mondta.

-Szivi. Akarod, hogy kivasaljam a hajad? 

- Az jó lenne, még úgyis száradnia kell a körmömnek. 

- Jaj, Lexi… elfelejtettünk valamit! - kapott észbe Rebecca.

- Mit? - Lexi hátrafordult az ágyon, hogy lássa a lányt.

- Lucast nem is hívtuk magunkkal a buliba!

- Tudom. Nem lenne jó ötlet…

- Miért?! - nézett barátnőjére megütközve Becca. Lexi sóhajtott és egész testével a lány felé fordult. Erről a dologról még nem mesélt neki. 

- Azon az estén, mikor Luc félrehívott beszélni… 

Rebecca lassan bólintott. - Igen?

- Akkor azt akarta, hogy kezdjük újra, mert még mindig szeret.

- Nem mondod komolyan?! - hüledezett Becca. - Mondjuk, látszik abból is, ahogy rád néz…

- Ezért sem akarom kellemetlen helyzetbe hozni. Adam is velünk lesz, és elég kínos lenne az oda út, ha az exem is a kocsiban ülne. Na de igyekezzünk, mert mindjárt itt lesznek a fiúk. 

- Miért? Még nincs is annyi az idő - szólt Rebecca, miközben kihúzta a hajvasalót a konnektorból, Lexi ágyához lépett és bedugta egy másikba, aztán a lány mögé ült és elkezdte kiegyenesíteni a haját. 

- Dobtam nekik egy üzit, hogy jöjjenek át hamarabb alapozni. Adam hoz egy üveg Jack Daniel’s-t.

- Tudom, hogy te nem Jack bácsinak örülsz ennyire, hanem Adamnek! - mosolygott Rebecca.

- Állapodjunk meg abban, hogy mindkettőnek. Viszont rögtön kezdjünk majd inni, mert nagyon zavarban leszek! - javasolta Lexi.

- Ne aggódj, nekem nem kell majd kétszer mondani.

Rebecca épp a tükör előtt sminkelte magát, mikor megérkeztek a fiúk. Nate kivette Adam kezéből a whisky-t és poharakat kért Lexitől, hogy mindenkinek töltsön belőle. 

- A hűtőben találsz hozzá kólát - szólt oda öccsének Rebecca, miközben frissen rózsaszínűre rúzsozott ajkait csücsörítette. Adam megállt Lexi előtt és mélyen a szemébe nézett. A lány remegő térdekkel, félénk mosollyal az arcán nézett vissza rá. 

- Gyönyörű vagy - jegyezte meg a fiú, minek következtében Lexi fülig elpirult. 

- Te is nagyon jól nézel ki - mosolygott. Adam egy fehér pólót, fekete mellényt és szürke koptatott farmert viselt fekete bőrből készült tornacipővel. 

- Engem senki sem dicsér? - tárta szét karját az asztal mellett álló Nate, aki szokásos stílusában mutatkozott: rikító kék kapucnis pulcsiban volt, színben hozzá illő magas szárú deszkás cipőben, neon zöld pólóban és fekete ülepes farmerben

- Te ugyanolyan vagy, mint mindig - nevetett Rebecca.

- Kösz! - duzzogott a fiú.

- Kezdjünk el inni! - javasolta Lexi, aztán hátravetette hosszú haját és leült az asztalhoz. A fiúk követték példáját. Már csak az egyik szék állt üresen, ami Rebeccára várt. - Azt mondtad, neked nem kell majd kétszer mondani, de most elmondom másodszorra is: gyere már! - sürgette barátnőjét Lexi.

- Itt vagyok! - tipegett feléjük magas sarkú cipőjében Rebecca, aki addig a tükörben nézegette magát. - Hogy festek? - kérdezte a többiektől, majd megfordult, hogy minden szögből megcsodálhassák őt. 

- Igazi vadmacska vagy! - dicsérte Lexi, majd Rebecca elégedetten helyet foglalt vele szemben. A fiúk az asztal két hosszabbik oldalánál ültek. 

- Remélem nem zavar a füst - pillantott Adamre Rebecca, miközben előkotort táskájából egy doboz cigarettát. 

- Nem, nyugodtan gyújts rá - mosolygott a fiú. Nate közben felállt és kinyitotta az ablakot, aztán ő is elővett zsebéből cigarettáját és meggyújtott egy szálat. 

- Te nem dohányzol? - fordult Lexihez Adam. A lány épp belekortyolt italába, majd leeresztette, s csak azután válaszolt. - Nem, de buliban vagy iszogatás közben én is elszívok egy-két szálat.

- Kérsz egyet? - kínálta Nate. 

- Köszönöm - mosolygott rá Lexi. Kicsit szégyellte magát, miközben meggyújtotta a cigit. Mi van, ha Adam visszataszítónak találja, ha egy lány dohányzik? - gondolta, majd végül mégis beleszívott cigarettájába. Ha már úgy alakul, hogy megtetszem neki, akkor olyannak szeressen, amilyen vagyok - gondolta.

- Lexi, nagyon hallgatag vagy - nézett rá barátnője. 

- Bocsi, csak elkalandoztam. Miről is volt szó? 

- Épp említettem, hogy nyolc körül elindulhatnánk, ha úgy mindenkinek jó - ismételte Rebecca.

- Oké. Bekapcsolok valami zenét - Lexi előhúzta zsebéből okostelefonját és elindította rajta a Far East Movement Like a G6 című dalát. 

- Jaj, ez örök kedvenc! - örvendezett Rebecca, majd a széken ülve mozgatni kezdte testét a zene ritmusára. 

- Nate mondta, hogy ti is másodévesek vagytok. - Adam a lányokhoz intézte szavait. 

- Igen. Biztos lesznek közös óráink - mosolygott Lexi. A whisky-s üveg az idő múlásával teljesen kiürült, a hangulat pedig ezzel párhuzamosan egyre oldottabbá vált. Nyolc óra előtt öt perccel Rebecca taxit hívott, majd mind a négyen felálltak az asztaltól. A lányok felkapták kabátjukat és a kis csapat elindult. Lexi a liftben Adam mellett állt. Miközben egymásra pillantottak, kiszáradt szájjal mosolygott a fiúra. Érezte mámorító illatát, mely olyan édesen csábító volt, akár a legérettebb tiltott gyümölcs. Ismét érezte, hogy térdei meg-megremegnek, majd egész testét bizsergés járta át, mikor kiszálltak a liftből és Adam a vállára tette a kezét. Szokása volt a fiúk kezét is szemügyre venni. Adamé férfias és ápolt volt, Lexi úgy érezte, keresve sem találna a fiún kifogásolni valót. A kisugárzásától pedig egyszerűen a földbe gyökerezett a lába. A parkban friss, üde levegő fogadta a kis csapatot. Mélyeket lélegezve indultak el az utcára vezető ösvényen. A park előtti pár perces várakozás után megérkezett a taxi. Nate a sofőr mellé ült, a többiek pedig a hátsó ülésre. Adam ült középen, válla a Lexi vállához ért, miközben utaztak. A lány az ablakon keresztül a csillagokat bámulta, s közben felidézte magában a múlt éjszakát, amikor először találkozott Adammel. Akkor még nem gondolta, hogy másnap este máris együtt indulnak bulizni, amiért - magában bevallotta - kifejezetten hálás volt a sorsnak. A taxi a kertvárosi övezetbe vitte őket, majd megállt egy emeletes családi ház előtt. Az idilli, szappanoperákba illő kép helyett a fehérre mázolt kerítésbe kapaszkodva hányó fiatalok látványa fogadta őket. Kiszálltak az autóból és elindultak a tárva-nyitva álló bejárati ajtó felé. A ház tele volt bulizó fiatalokkal, hangosan bömbölt a zene és mindenki piros műanyagpohárból itta az alkohollal megspékelt puncsot vagy épp őrült módon táncolt, de smacizó és egymást tapizó párokból is akadt bőven. A házigazdát fejjel lefelé találták meg, amint egy hosszú csövön keresztül adagolták a szájába az alkoholt egy hatalmas tartályból. 

- Király! - szólt izgatottan Nate. - Én is kipróbálhatom?

Jake az újonnan érkezőkre pillantva kivette a csövet a szájából, majd intett kezével, mire a lábait tartó két nagydarab srác elengedte őt. Miután felállt, régi ismerősként üdvözölte Rebeccát, majd a többiekkel is kezet rázott. A következő pillanatban Nate már át is vette a fiú helyét és megragadta az alkohollal teli tartályból kilógó csövet. 

- Hozzak nektek valamit inni? - fordult a lányokhoz Adam.

- Igen, egy pohár puncs jól esne - bólintott Rebecca.

- Nekem szintén - mosolygott Lexi. 

- Rendben, rögtön jövök. - Adam pár perc múlva vissza is tért három pohár punccsal a kezében. Kettőt át is adott a lányoknak. - Köszönjük - hálálkodtak mosolyogva. Rebecca hamar a buli középpontjába került, egy-két feles után már az egyik asztal tetején táncolt és hosszú haját dobálta. Adam Lexihez fordult. - Nincs kedved beszélgetni?

- De, menjünk ki a levegőre, láttam az udvaron két hintát.

Adam elvette a lánytól a kabátját és segített feladni rá, majd a bulizók között szlalomozva kiléptek a házból. Lexi mélyet lélegzett a friss, hűvös levegőből, mely émelyítően jól esett számára. A hintában ülve aztán beszélgetni kezdtek. 

- Nate mesélte, mi történt a nyáron. Tudom, ez nem igazán bulizós téma és megértem, hogy nem szívesen gondolsz vissza rá. Csak el szerettem volna mondani, mennyire sajnálom… és ha valakivel szeretnél róla beszélni, vagy bármi másról, rám számíthatsz. Nem számít, mennyi az idő, vagy milyen nap van - mondta Adam. Tekintetéből melegség áradt, melytől Lexi úgy érezte a hűvös őszi éjszakán, mintha nyár lenne a szívében.

- Köszönöm, ez nagyon kedves tőled... - szólt könnyes szemmel. Adamre nézett, kinek arcát sápadtra festette a hold fénye. - Tudod, nagyon nehéz szemtanúja lenni egy barát elvesztésének. És rettegek is… nem tudom, ki vagy mi volt ott az erdőben, de azt igen, hogy valami borzalmas. Azóta folyamatosan rémálmok gyötörnek, ha nem épp Mattre gondolva forgolódok az ágyban. Ezért is indultam sétálni tegnap, amikor összefutottunk éjnek-éjjelén. 

- Tudom, mit érzel - kezdte csendesen Adam -, Nekem a szüleim haltak meg autóbalesetben. Én túléltem… Ezt már soha nem fogod elfelejteni, Lexi. Ezt az emléket nem lehet kitörölni, de idővel meg tanulsz együtt élni vele és hidd el, könnyebb lesz. Tudod, az élet elvesz tőled valamit, de ugyanakkor kárpótol is érte. Fognak még jó dolgok történni veled, leszel még boldog. Bármilyen nehéz is, bármennyire is fáj, az élet megy tovább, neked pedig ki kell használnod minden egyes percét.

Adam egy zsebkendőt nyújtott a lány felé. 

- Részvétem. Nagyon sajnálom, ami a szüleiddel történt. Biztosan nagyon nehéz lehet… - szipogott Lexi. 

- Az volt. Figyelj, nem szomorkodhatsz örökké. Látod, milyen rövid az élet, egy másodperc alatt véget érhet. Rám számíthatsz bármiben. Ilyenkor nagyon nagy szükség van barátokra.

- Te nagyon jó ember vagy - mosolygott könnyes szemekkel Lexi.

- Kedves, hogy ezt mondod. Te is az vagy, ugye tudod? Egy jó ember, akivel rossz dolgok történtek…

- És aki most úgy érzi, becsípett. - Lexi hallatott egy ideges, apró nevetést, majd Adam szemébe nézett. - Nagyon örülök, hogy itt vagy…

Rebecca egy idegen, magas és nagydarab sráccal táncolt. A fiú Eric-ként mutatkozott be. Homályos tekintettel nézte a szexin táncoló Rebeccát, majd megkérte, tartson vele az emeletre. Az alkoholmámoros lány gondolkodás nélkül követte táncpartnerét, aki az egyik üres hálószobába vezette őt. Rebecca hallotta a zár kattanását, miután a fiú becsukta az ajtót, de végül mosolyogva leült az ágyra. Eric helyet foglalt mellette, majd a combjára helyezte kezét és megcsókolta őt. Rebecca ekkor már nem mosolygott. Próbálta eltolni magától a fiút, de az úgy tapadt rá, mint döglött légy a szélvédőre. Leteperte a lányt és felhúzta a miniszoknyáját. 

- Ne érj hozzám, te beteg állat! Engedj el! - Rebecca hangja rémülten és kétségbeesetten csengett. Eric csókolgatni kezdte a nyakát, majd a melleit, miközben ő könnyekkel az arcán, kétségbeesetten kapálózott. - Segítség! Segítsen valaki! - ordította torkaszakadtából, de a hangos zenétől ezt senki sem hallotta.

- Baj van! - pattant ki a hintából Adam, és gyors léptekkel megindult a ház felé. Lexi értetlenül nézett utána. - Adam, mi történt? - kérdezte, majd felállt és próbálta utolérni a fiút.  Adam nem válaszolt. A házba érve egyenesen a lépcső felé indult, fel az emeletre. Az ajtó, amit ki akart nyitni, zárva volt. Egyetlen mozdulattal feltépte és berontott rajta, majd gyorsan felmérte a helyzetet. Az ágyon ott feküdt a kétségbeesett, sikoltozó és kapálózó Rebecca, rajta a felhevült és erőszakos Eric-kel.  Adam egy másodperc alatt ott termett az ágy mellett, belemarkolt a fiú pólójába, lerántotta Rebeccáról, majd egy erőteljes mozdulattal a falnak lökte őt. Eric az ütközéstől eszméletét vesztette, majd akár egy rongybaba, összerogyott a fal tövében. Lexi épp akkor rohant be az ajtón, sűrűn kapkodva a levegőt. Miután körülnézett, rémülten rohant oda barátnőjéhez. 

- Rebecca, mi történt? Jól vagy? - kérdezte aggódva, miközben felsegítette és magához ölelte az ágyon heverő, megtépázott lányt.

- Rám mászott! - zokogott Rebecca. 

- Jól vagy? - Adam a lányokhoz lépett és aggódó arckifejezéssel nézett Rebeccára.

- Az túlzás, hogy jól vagyok… de köszönöm! Bele sem merek gondolni, mi történt volna, ha nem jössz - hálálkodott a lány. Lexi szintén hálával vegyes ámulattal nézett a fiúra, de nem szólt egy szót sem. Honnan tudta Adam, hogy Rebecca bajban van? - töprengett. Közben barátnője megigazította ruháját, megtörölte arcát majd oda lépett a földön heverő fiúhoz és csizmájával belerúgott a férfiasságába. - Rohadj meg, te patkány! - kiabálta dühösen, majd kiviharzott a szobából. Adam és Lexi követték őt egészen az udvarra, ahol Rebecca elővett egy cigit, remegő kézzel meggyújtotta és idegesen beleszívott. Lexi mellé lépett és átkarolta őt. - Adam, megkeresnéd Nate-et? Szerintem jobb, ha most visszamegyünk a koliba. - fordult a fiúhoz. 

- Persze. - Adam sarkon fordult és visszaindult a házba. Pár perccel később Nate-et támogatva jelent meg újra az ajtóban. Úgy tűnt, a fiú nagyon rossz állapotban van. Adam segítsége nélkül valószínűleg nem is lett volna képes megállni a saját lábán. 

- Úristen, már megint túl sokat ivott... - csóválta a fejét aggodalmasan Rebecca és elindult a fiúk felé. - Nate, hogy érzed magad? - kérdezte öccse arcát pofozgatva.

- Egy kicsit… szétcsúsztam - nyöszörögte a fiú, miközben lassan felemelte a fejét és bágyadt tekintettel nővérére pillantott. Lexi közben taxit hívott. A visszaúton senki sem szólt egy szót sem. Lexi ült a sofőr mellett, Adam és Rebecca pedig a hátsó ülésen támogatta Nate-et. A kollégiumhoz érve Adam felsegítette a fiút a szobájukba. A két lány a nyomukban lépkedett. Rebecca az ágyhoz érve levette testvére pulóverét és cipőjét, majd betakargatta őt, Adam pedig lement a földszinti automatához Lexivel egy üveg ásványvízért. 

- Honnan tudtad, hogy Rebecca bajban van? - kérdezte Lexi. Sóvárogva, kíváncsian várta a választ, miközben a falnak vetette hátát és a fiút nézte.

- Megéreztem. Rossz előérzetem támadt, nem tudom megmagyarázni. Veled volt már ilyen? 

- Velem nem, de Lucassal is ilyesmi történhetett az erdőben. Mikor ott voltunk érezte, hogy valami nincs rendben, csak senki sem figyelt rá. 

- Lucas… ő is régi barátotok? - nézett rá kíváncsian, szürkén csillogó szemekkel Adam.

- Igazából az exem. Vele volt az eddigi első és egyetlen komoly, hosszú távú kapcsolatom. Három és fél évig voltunk együtt… - Lexi nagyon zavarba jött, és kellemetlenül érezte magát a témával kapcsolatban. Nem szívesen beszélt erről Adamnek, de hazudni sem akart. Közben még a fiú igéző tekintetének is próbált ellent állni, ugyanis úgy érezte, ha nem szedi össze magát, menten megroggyan a térde és orra bukik.

- Biztos még mindig nagyon fontos a számodra - mondta Adam és arckifejezése kicsit komorabbá vált. Vagy csak a képzelete játszadozott Lexivel? Ha muszáj lett volna, akkor sem tudta volna eldönteni. Teljesen megigézte őt a fiú átható pillantása, amivel folyamatosan nézte őt.

- Igen, mint barát. De már semmit nem érzek iránta. Azt a kapcsolatot már hónapokkal ezelőtt lezártam - válaszolta őszintén.

- És… amúgy van valakid?

Adam arca megfeszült, mint aki nagyon koncentrál valamire, miközben várta a lány válaszát. Pupillái kitágultak és úgy bámulta őt, mintha épp a világ legfőbb, legfontosabb válaszára várna.

- Nincs. Azóta senki - rázta a fejét Lexi, majd kíváncsian visszakérdezett. - És neked? - Miközben a választ várta, szíve a torkában dobogott. Azért fohászkodott magában, hogy a válasz egy szimpla, de annál többet jelentő nem legyen.

- Nincs - rázta a fejét Adam. - Már nagyon hosszú ideje… egyedül vagyok.

- Az lehetetlen - szaladt ki Lexi száján, majd mikor észbe kapott, elpirult. 

- Miért lenne az? - mosolygott rá Adam.

- Mert... nagyon jó ember vagy - mondta tömören Lexi. Nem akart tinédzser cafkák módjára áradozni a fiúról, pedig számtalan kimondatlan érv kergette egymást a fejében. 

- És ha azt mondom, én nem találtam senkit, akiben megfogott volna valami? Akiben lett volna valami különleges… amitől még a lélegzetem is eláll? - Adam pillantásától Lexi szívverése felgyorsult. Azt hitte, menten kiugrik a helyéről. 

- Az hitelesebb lenne - bökte ki végül. A fiú közben kivette az ásványvizes palackot az automatából, aztán a lifthez indultak, hogy felvigyék Nate-nek. Azonban ő már aludt, mikor beléptek a szobába.

- Jobb, ha mi is megyünk, elég volt a mai napból - fordult Rebecca Lexihez. 

- Igen, és holnap suli - mondta Lexi keserű szájízzel. Barátnője Adamhez fordult.

- Még egyszer köszönöm. Az adósod vagyok - monda.

- Ezt soha ne köszönd. Természetes, hogy nem hagyom, hogy bántsák azokat, akiket kedvelek.

Rebecca arcán két kis, piros foltocska jelent meg, majd megölelte a fiút és egy apró puszit nyomott az arcára. Adam Lexire pillantott. A lány karba tett kézzel, kissé féltékenyen kísérte figyelemmel a jelenetet, de Rebecca - mintha nem szándékosan tenné - közelebb tolta őt Adamhez.

Nem is tudom, mi lett volna, ha te nem vagy ott… Köszönök mindent. Jó éjt - mondta Lexi, majd félénken, remegő lábakkal a fiúhoz hajolt és egy puszit nyomott az arcára. Meglepetésére Adam óvatosan a derekára helyezte kezét és magához ölelte őt. - Álmodj szépeket - súgta fülébe. Lexi szíve olyan sebesen, olyan erővel püfölte bordáit, hogy úgy tűnt, azon nyomban kiszabadul börtönéből. A fiú szemeibe nézett, melyek ilyen közelségből még gyönyörűbbnek tűntek. Lexi rá mosolygott, majd csatlakozott az ajtóban ácsorgó barátnőjéhez, aki közben Adamhez fordult. - Kérlek, vigyázz Nate-re - mondta, majd Lexivel a nyomában kilépett a folyosóra. Egyikük sem szólt egy szót sem, amíg ki nem értek a szabadba. Az éjsötét ég alatt sétálva aztán Rebecca barátnőjére pillantott és komoly hangon kijelentette: - Megőrültök egymásért. 

- Remeg kezem-lábam - ismerte be Lexi. A szobájukba érve ledobták kabátjukat és elmentek letusolni. Lexinek egész idő alatt Adam járt a fejében. Úgy érezte magát, mint akit megbűvöltek, vagy mint akinek beadtak valamilyen szerelmi bájitalt. Miután megszárították hajukat, Rebecca bebújt az ágyába és nyakig magára húzta a takarót. 

- Nem alszol ma velem? - kérdezte. Még mindig élesen élt fejében a kép az Eric-kel történtekről. 

- Tudod, hogy soha nem hagylak magadra. Na, csússz arrébb - mondta Lexi és bemászott az ágyba barátnője mellé. Rebecca megölelte őt, majd jó éjt kívántak egymásnak és leoltották az ágy fölötti polcra szerelt olvasólámpát.