9. Fejezet: A halottnak hitt lány

Teltek-múltak a napok, és egyre közeledett Halloween estéje. Rebecca nagy szervezésben volt, ugyanis őt bízták meg a főiskolai Halloween buli megszervezésével, ami a Young Forever-ben kerül megrendezésre. A főiskolai tantermek ablakain túl zuhogott az eső. A borús égbolt alatt néhány diák esernyővel igyekezett az iskolába, vagy épp hagyta el azt. Mások táskájukat a fejük felé tartva igyekeztek esővédett területre menekülni. Lexi bambán bámult ki a tanterem esőverte ablakán, és távoli zajként hallotta csupán az oktató véget nem érőnek tűnő monológját. Azon tanakodott csalódottan, mi lesz így az Adammel mára tervezett, közös programjukkal. Azt beszélték meg, hogy suli után moziba mennek, aztán sétálnak egyet a csillagos ég alatt. A lány remélte, hogy délutánra eláll az eső. Ezekben a vészterhes időkben egyedül az egymás iránt érzett szerelmük volt az, ami erőt és hitet adott számára. A mellette ülő Rebecca szaporán jegyzetelt az előtte heverő noteszbe, bár a lapokra írt szövegnek egyáltalán nem volt köze az óra anyagához: a lány a közelgő bulit szervezte serényen. Néha fel-felszisszent, megrázta a fejét és kihúzott egy-egy ötletet, de azon kívül nem igazán lehetett szavát venni. Eközben Nate és Lucas a kollégiumban voltak. Az ágyon fekve filmet néztek, s közben pizzát majszoltak. Lucas, amikor csak tehette, barátjával töltötte szabadidejét. Feltehetőleg eltökélt szándéka lett, hogy vigyáz rá, ha már az Evelines szörnyűségnél nem volt vele, hogy segítsen rajta. Emellett azt is a fejébe vette, hogy megpróbál javítani Nate mostanában eléggé borús hangulatán.

- Ha jó idő lesz, lemehetnénk deszkázni a parkba – javasolta Lucas.

- Aha, az jó lenne – felelte Nate le sem véve tekintetét a laptop képernyőjéről, majd a szájába tömte a kezében tartott pizza szelet maradékát.

- Figyelj, látom, hogy milyen elcseszett a kedved mostanság… mivel tudnám elérni, hogy vidámabb legyél?

Nate Lucas égszínkék szemeibe nézett, és kedvtelenül megjegyezte: - Ha tudnám, már rég elmondtam volna.

- Na, majd akkor én kitalálok valamit – ráncolta homlokát Lucas, aztán csiklandozni kezdte a mellette fekvő fiút.

- Hé, hé! Nem bírom, hagyd abba! – kérte nevetve Nate.

- Nem mondtad ki a varázsigét! – mosolygott Lucas. Nate hanyattfeküdt és próbálta lerázni magáról a fiút, de hiába; az rámászott és ott csiklandozta, ahol érte.

- Kérlek… - szólt két nevetés közben Nate. Megpróbálta eltolni magától Lucas kezeit, aki így végül elvesztette egyensúlyát és ráesett. Centiméterekről néztek egymásra, s közben magukon érezték a másik lélegzetét. Végül csókolózni kezdtek. Nate szíve vadul püfölte bordáit, miközben becsúsztatta kezét Lucas pólója alá és finoman belemélyesztette körmeit a fiú hátába, aki erre halkan a fülébe nyögött. Legutóbbi csókjuk óta egyikük sem hozta fel a történteket, és minden ugyanúgy maradt közöttük, ahogy előtte volt. Úgy tűnt viszont, hogy a történelem ismétli önmagát: ezúttal is kopogás szakította félbe őket. Bár erős késztetést éreztek arra, hogy ne nyissanak ajtót, Lucas végül kipirult arccal, bosszúsan feltápászkodott az ágyról. – Nyitom már!

Az ajtó túloldalán Adam állt. – Sziasztok, zavarok?

- Nem, gyere be nyugodtan – invitálta be Lucas kissé kedvszegetten.

- Lexi és Rebecca suliban vannak, Adriannához pedig nem volt kedvem átmenni ilyen időben, úgyhogy gondoltam átnézek hozzátok – magyarázta Adam, miközben belépett a szobába. Nate bűnbánóan ült az ágyon és a pulcsiján lévő cipzárt piszkálta. Adam aggódva nézett rá. – Még mindig rosszul érzed magad?

Nate gondolatban máshol járt, de mikor észbe kapott, lassan bólintott. Adam közben leült az egyik székre.

- Próbáltam őt felvidítani, remélem valamennyire sikerült – szólt Lucas, miközben Nate-re pillantott és sejtelmesen mosolygott. A fiú ennek hatására elpirult.

Délután még mindig zuhogott odakint. Lexi és Rebecca esernyőt tartva fejük fölé rohantak át a kollégiumba. Miközben a liftet várták, Rebecca bosszúsan kicsavarta a vizet derékig érő hajából. – Elegem van már ebből az esőből – panaszkodott.

- Hát még nekem… - csóválta a fejét Lexi, miközben szemügyre vette farmernadrágja sáros szárát. A lift közben megérkezett, így hát beszálltak és Rebecca megnyomta a negyedik emelet gombját. Miután megszárítkoztak és átöltöztek száraz ruhába, Lexi írt egy üzenetet Adamnek: Most végeztünk, van kedved átjönni?

A lány épp teát készített, mikor Adam megérkezett. Öleléssel és csókkal köszöntötték egymást. Közben Rebecca az ágyán hasalt és egy divatmagazint lapozgatott.

Adrianna a lakásán volt. A nappaliban álló kanapén ücsörgött köntösében, és cigarettázva várakozott. Néhány perc múltán megszólal a várva várt csengő. A lány egy szempillantás alatt az ajtóban termett és kinyitotta azt. A túloldalon a pizza futár állt. Adrianna vörösen izzó tekintettel nézett a szemébe. – Gyere be.

A fekete esőkabátot viselő, pizzát szorongató fiú belépett az ajtón. – Pakolj le és vetkőzz – utasította a lány, s közben ő maga is ledobta köntösét, ami alatt egy csipkés, bordó fehérneműt viselt. Miután a fiú alsónadrágra vetkőzött, Adrianna beinvitálta őt a fürdőszobába és megengedte a vizet a kádban. Azután a fiúhoz lépett, és megkérdezte: - Mi a neved?

- Daniel – mondta maga elé meredve a srác.

- Nos, Daniel. Beszállsz a kádba és bármit teszek, te nem tiltakozol és egyetlen hang sem hagyja el a szádat. Miután végeztem veled, felöltözöl és elmész. Semmire sem fogsz emlékezni az egészből, még arra sem, hogy pizzát rendeltem tőled. Amit persze itt hagysz, és nem fizetem ki.

Daniel bólintott és bemászott a kádba. Adrianna zenét kapcsolt, majd követte őt. Mikor már mindketten a vízzel teli kádban feküdtek, végigsimított a fiú nedves testén, aztán közelebb hajolt hozzá és csókolgatni kezdte a nyakát. Érezte, ahogy a vér áramlik áldozata testében. Érezte, hogyan lüktet az ereiben. Kitátotta száját és hegyes, hosszúra nyúlt szemfogait belemélyesztette a fiú nyakába. Azonnal átjárta testét a meleg, tápláló vér. Mintha Adrenalint pumpáltak volna szervezetébe; másodpercről másodpercre érezte, hogy egyre erősebbé és elevenebbé válik. Amikor elengedte a fiút, Daniel nyakán mély seb tátongott, a belőle szivárgó vér belefolyt a kád vizébe, vörösre változtatva annak színét. Adrianna tűzvörös szemekkel, kitágult pupillákkal nézett rá, álláról lecsordult a vér. Látta, hogy a fiú túl sok vért vesztett, talán véletlenül eltalált egy ütőeret telhetetlenségében? Nem érzett sajnálatot az ismeretlen Daniel iránt, de megígérte Adamnek, hogy nem öl ártatlan embereket… de ebben a világban van még, aki ártatlan egyáltalán? Adrianna ismét rávetette magát a tehetetlen fiúra: ezúttal a mellkasába vájta fogait, s közben hatalmas körmeit a hátába mélyesztette. A lány arcát beborította a vér, mélyet szippantott friss és ellenállhatatlan illatából, aztán saját kezébe harapott és vérző csuklóját Daniel szájához tartotta, mire a fiú sebei azonnal begyógyultak.

- Ha most megölnélek, vámpírként támadnál fel – tűnődött Adrianna. – Talán akkor nem lennék ennyire magányos… talán te szeretnél… de hiába, mert én nem viszonoznám. Menj el.

A fiú felállt és üres tekintettel kiszállt a kádból, amiben aztán Adrianna elmerült, hogy a vérrel teli víz kimossa szeméből a könnyeket.

Nate és Lucas az ágyon feküdtek és a plafont bámulva zenét hallgattak.

- Miért csináljuk ezt? – kérdezte tűnődve Nate.

- Unatkozol? – Lucas a fiú felé fordította arcát és úgy pislogott rá.

- Nem… én a smárolásra gondoltam.

- Ja, hogy azt – Lucas megrándította vállát – Fogalmam sincs. Csak késztetést éreztem arra, hogy megcsókoljalak. Nem tudom miért, fiúk iránt nem szoktam ilyet érezni.

- Én sem – nézett a fiúra Nate – de te már máskor is smároltál srácokkal, nem?

- de, de azt csak szórakozásból, legtöbbször részegen.

- És most nem csak szórakozásból? – pislogott rá Nate.

- Nem tudom, mi hozza ezt ki belőlem, mikor velem vagy, de ha neked baj, többet nem fordul elő – Lucas arckifejezése komoly volt, csak nézett a mellette fekvő fiúra és várta, hogy az mondjon valamit.

- Nekem nem baj, de szerintem ezt te is érezted.

Lucas elmosolyodott és felült az ágyon. – Igen, de azért jó volt hallani.

- A buliban, mikor eltűntetek Adriannával, megint lefeküdtél vele? – váltott hirtelen témát Nate. Ő nem mosolygott.

- Nem – hazudta Lucas. – Éhes vagyok, te kérsz egy szenyát? – azzal felállt és a hűtőhöz lépett.

- Nem, kösz… most nincs étvágyam – motyogta Nate, majd tekintetét ismét a plafonra emelte.

Másnap kora reggel Adam trikót és melegítőnadrágot húzott, hogy fusson egyet a parkban. Nate még mélyen aludt a másik ágyon. Adam a zsebébe süllyesztette mobilját majd feltette fülhallgatóját, kilépett a folyosóra és halkan, hogy ne ébressze fel szobatársát, becsukta az ajtót maga mögött. A kollégiumból kilépve csípős hideg fogadta, épp hajnalodott. A park fái mögött felkelő napot nézte, mely mintha rózsaszín sávval választotta volna el egymástól az eget és a földet. Kocogva elindult a néptelen ösvényen. Nem számított rá, hogy néhány perc múltán megszólítja valaki ezen a korai órán.

- Hát végre rád találtam – mondta egy női hang, mely az ösvény mellett álló padok egyikéről szállt felé, akár egy kísértet. Bár fülhallgatójában hangosan szólt a zene, vámpír lévén így is tisztán hallotta a hozzá intézett szavakat. A hang félelmetesen ismerős volt számára. Megfordult, és kikapta füléből a fülhallgatót. A padon egy hosszú, hullámos, gesztenyebarna hajú, porcelán arcú lány ült. Vérvörösre rúzsozott ajkakkal, hosszú szempillái alól Adamet figyelte. A fiú egy pillanatra teljesen ledermedt. Ez lehetetlen, ez nem történhet meg, gondolta. – April? – motyogta.

- Örömmel látom, hogy nem felejtettél el – mosolygott a lány. – Pedig száztizenegy éve, hogy utoljára láttuk egymást.

April felállt és közelebb lépett Adamhez, aki képtelen volt megszólalni.

- Mi az, elvitte a cica a nyelved? – pislogott rá régi szerelme hatalmas, barna szemeivel.

- Neked halottnak kellene lenned!

- Aranyos tőled, viszont ezt én is mondhatnám neked.

- Te is… nem, az nem lehet – csóválta meg a fejét Adam.

- Már miért ne lehetne? Igen, én is vámpír vagyok, ha erre gondoltál. És mielőtt megkérdeznéd, tudom, hogy te is az vagy.

- Mióta? – hüledezett Adam.

- Pár hónappal azután történt, hogy elköltöztünk Európába. Nem jöttél utánam, Adam. Nem kerestél meg.

- Kerestelek, miután meghaltam… de nem találtalak.

- Rossz helyen kerestél, mert megszöktem Európából, vissza akartam jönni hozzád. Közben lettem vámpír.

- És most, egy évszázaddal később miért akartál még mindig megtalálni?

- Mert még mindig szeretlek… és végre újra együtt lehetünk!

A lány megcsókolta Adamet, akinek pislogni sem maradt ideje. Azonnal eltolta őt magától és felháborodva nézett rá. – Hogy képzeled, hogy annyi év után mindent onnan folytatunk, ahol abbahagytuk?! - csattant fel.

- Onnan, hogy tudom, te is szeretsz még. Tudom, hogy vágytál a csókomra… hogy jól esett – April vággyal teli tekintettel nézett a fiúra.

- Tévedsz. Nem akartam, hogy megcsókolj! Én már mást szeretek! Mindennél jobban…

April szemeiből hirtelen eltűnt a fény. Csillogó könnyekkel az arcán, ökölbe szorított kézzel meredt maga elé. – Hazudsz! – üvöltött fel.

- Nem, nem hazudok. Kérlek, ne keress többé.

- Ha azt hiszed. Ilyen könnyen lerázhatsz, nagyot tévedsz. Te az enyém vagy, nem lehetsz másé! – April ezt úgy mondta, mintha inkább magának bizonygatná, és nem a fiúnak.

- Te meg, ha azt hiszed, hogy valaha is újra együtt leszünk, nagyot tévedsz – azzal Adam egy szempillantás alatt eltűnt, mielőtt a könnyáztatta arcú April bármit is mondhatott volna.

Köd lebegett a szeméttel teleszórt, gazzal borított partok közt kanyargó folyó fölött. Egyetlen mozgó élőlény sem volt a közelben, csupán messziről rajzolódtak ki a kis pöttyökként elmosódó autók körvonalai, melyek távolabb, egy autópályán haladtak. A csöndet csak a víz suttogása törte meg. Adam a parton állt, s némán köveket dobált a folyóba. Zaklatott volt. Nagyon zaklatott… és egyszerűen képtelen volt napirendre térni April felbukkanása fölött. Hiszen már boldog Lexivel, nem hagyná őt el senkiért sem. Miért pont most kellett a volt barátnőjének feltűnnie? Persze, több mint száz év alatt pont ezt az alkalmat kellett választania, gondolta sötéten. Sokat szenvedett a lány miatt, évekbe telt, mire sikerült továbblépnie. Mintha nem lenne elég bajuk April nélkül is… Adam újabb követ hajított a vízbe, s közben a távolba meredt. Rebecca és Lola kis híján életüket vesztették, és tudta, nem kell sokat várniuk a rejtélyes vérfarkas újabb felbukkanására. Sürgősen ki kell találniuk valamit, mielőtt bekövetkezne a tragédia. Lexi nem bírná elviselni még egy barátja elvesztését, ő, Adam pedig Lexi elvesztésébe pusztulna bele. Nem, inkább döfnék karót a szívembe, semmint hogy nélküle éljek, gondolta. De hogyan derítsék ki, kicsoda a vérfarkas valójában? Bárki lehet az, hiszen semmilyen kiinduló pontjuk nincs. A következő támadásakor el kell kapnia és meg kell ölnie a vadállatot. Legszívesebben már rég a keresésére indult volna, de így, hogy nem tudják kit és hol kell keresni, fogalma sincs, merre indulhatna. A tehetetlenség úgy nehezedett rá, s szorította mellkasát, mintha élve a föld alá temették volna. Hosszú ideig állt még a folyóparton, s gondolataiba merülve meredt a semmibe. Később aztán úgy döntött, beszélnie kell valakivel a történtekről, erre pedig Adrianna volt a legalkalmasabb személy, hiszen ő évszázados ismertségük által tisztában van a régi történet részleteivel. Ő tudja, mint ment keresztül Adam, amikor próbálta elfeledni Aprilt, hiszen megismerkedésük idején még mindig a lányt siratta. Kopogott Adrianna lakásának ajtaján, majd másodpercekkel később megjelent a lány és beinvitálta őt. – Hát te? Elég gondterheltnek tűnsz – nézett végig a fiún – Talán történt valami baj?

- April…

- Mi van vele? Csak nem rájöttél, hogy még mindig szereted? Adam, ez butaság…

- Még mindig él. Ő is vámpír, ma találkoztam vele. Vissza akar kapni… megcsókolt – mondta feldúltan a fiú. Közben leült a nappali kanapéjára. Adrianna tátott szájjal bámult rá.

- Ezt nem hiszem el – habogta. – Kérsz egy teát? Vagy kávét?

- Most egy kis whisky jobban esne.

- Hozom – bólintott Adrianna, a sarokban álló bárpulthoz lépett, aztán egy üveg whiskyvel és két pohárral a kezében leült Adam mellé. Átadta neki az egyik poharat, majd felbontotta az üveget és mindkettőjüknek töltött tartalmából. – Köszi – biccentett Adam.

- Lexinek elmondod? Egyáltalán meséltél neki Aprilről?

- Igen, pont valamelyik nap… és kénytelen leszek elmondani, nem szeretném, ha April akkor bukkanna fel legközelebb, amikor épp vele vagyok. Nem bocsátaná meg, hogy eltitkoltam előle azt, hogy életben van.

Adrianna és Adam ezután még több mint egy órán keresztül beszélgettek, s végül a lánynak sikerült valamelyest megnyugtatnia a feldúlt fiút. Azután elkísérte őt a kollégiumba. Nate épp akkor ébredt fel, amikor beléptek a szobába.

- Sziasztok – motyogta álmosan.

- Hello, mi újság? – kérdezte Adrianna. Közben elővette bőrdzsekije belső zsebéből cigarettáját és rágyújtott egy szálra. – Kérsz? – nyújtotta a dobozt Nate felé.

- Aha, köszi – mosolygott rá a fiú, és kivett egy szálat a dobozból.

- Lemegyek a földszintre az automatához és hozok három kávét. Látom Nate, rád fér egy – mosolygott Adam, majd kilépett a folyosóra. Adrianna közben levette kabátját és leült az asztalnál álló székek egyikére. Nate meggyújtotta cigarettáját és nagyokat ásítva dörzsölte szemeit, aztán támadt egy ötlete. Most megkérdezheti Adriannától, tényleg igazat mondott-e Lucas.

- Figyelj, kérdezhetek valamit? – bámult álmosan a lányra.

- Persze – bólintott mosolyogva Adrianna és lerakta az asztalra mobilját.

- A legutóbbi buliban mi volt közted és Lucas között?

- Miért, Lucas mit mondott neked?

- Azt, hogy semmi…

- Hmm… pedig úgy tudtam, te vagy a legjobb barátja.

- Arról tudok, hogy a nyaralóban mi volt.

Adrianna elmosolyodott. – Akkor annyit mondok, hogy most megismétlődött.

Nate elszomorodott a hallottaktól. Ezt bizonyára Adrianna is észrevette rajta, mert megkérdezte: - Mi a baj?

- Semmi, csak még te is jobban bízol bennem, mint Lucas. Ő hazudott nekem.

Adrianna közelebb húzta székét a fiú ágyához és hátravetette vörös hajfürtjeit. – Nate, minden ember más. Tudod, hogy én közvetlen vagyok, szabad szellemű, szemérmetlen. Lucas inkább magába forduló, és nem igazán szeret efféle dolgokról beszélni. Még velem sem beszél róluk, úgy tesz, mintha semmi sem történt volna. Hidd el, nagyon jó barátjának tart téged, csak gondolom, senkinek sem akarja az orrára kötni, hogy lefeküdt velem – magyarázta. Bár Nate ezt még magának sem akarta bevallani, de nem csak azért szomorkodott, mert Lucas nem mondott neki igazat. Talán féltékeny? De hiszen Lucassal tényleg csak a legjobb barátok, miért lenne hát féltékeny arra, hogy a fiú lefeküdt Adriannával? Az igazság az volt, hogy egyszerűen nem tudott szabadulni attól a furcsa érzéstől, ami akkor ébredt fel benne, amikor Lucassal csókolózott. Végül a három kávéval a kezében visszatérő Adam zökkentette ki őt érzelmei vizsgálgatásából. Átvette a felé nyújtott poharat, megköszönte, és csak hogy kezdjen magával valamit, beleivott kávéjába.

Rebecca délután nagy készülődésbe kezdett. Letusolt, megszárította és kivasalta a haját, majd háromnegyed órát töltött a szekrény előtt állva, hogy kiválassza, mit vegyen fel. Végül egy fekete-fehér csíkos kötött pulóvert választott, ami hanyagul lecsúszott egyik válláról, hozzá egy élénk rózsaszínű szűk szárú farmert és hosszú szárú, fekete magas sarkú cipőt húzott. Épp a tükör előtt sminkelte magát, amikor Lexi megérkezett Adammel való találkájáról és jókedvűen lehuppant ágyára. – Hová ez a nagy készülődés? – érdeklődött.

- Jasper randira hívott – mesélte barátnője.

- A srác, akivel a buliban smároltál?

- Aha – felelte Rebecca és rúzst kent ajkaira.

- Nem olyannak ismerlek, mint akinek bejönnek az ilyen punk pasik – nézett rá fürkésző tekintettel Lexi.

- Mert nem is vagyok olyan… de benne megfogott valami.

- Szorítok, hogy minden jól menjen. Bár ilyen külsővel kizárt, hogy bármi is rosszul süljön el – nézett végig barátnőjén.

- Látod, ebben egyetértünk, de azért köszi a bókot – mosolygott Rebecca.

Jasper a kollégium előtt várt rá, és tátott szájjal nézte a lépcsőn letipegő lányt. Miután szájra puszival köszöntötték egymást, elindultak a parkolóba Rebecca frissen beszerzett autójához. Jasper szája még jobban tátva maradt a rózsaszín járgány láttán.

- Rózsaszín? – kérdezte fejét csóválva, de mosollyal az arcán.

- Nem hozzád kell, hogy passzoljon, de ha ennyire ellenedre van, felőlem tömegközlekedéssel is útnak indulhatsz, aztán majd bevárlak a kávézó előtt – vont vállat a lány.

- Jól van, nem kell rögtön berágni rám – csitította Jasper. Beszálltak az autóba, Rebecca leellenőrizte sminkét és haját a visszapillantó tükörben, majd elindultak. Az út első perceiben kínos csendben ültek egymás mellett, míg végül Rebecca megtörte a csendet egy Britney CD-vel.

- Ez most komoly? – pillantott rá lemondóan Jasper. Rebecca felvonta szemöldökét. – Ez vagyok én. Ha nem tetszik, nem is kell, hogy odaérjünk a kávézóba, most rögtön visszafordulhatunk.

- Rohadt jó csaj vagy, már hogy ne tetszenél. Még az is belefér, hogy van egy kis ízlésficamod a zene terén – Jasper a lányhoz hajolt és megcsókolta őt.

- Hé, most az útra kell koncentrálnom, a végén még mindketten meghalunk! – szólt Rebecca, bár nagyon élvezte a csókot. Szíve vadul kalapált, zsigereit átjárta valamiféle bizsergés, amit hónapok óta nem érzett. Kissé elszomorodott egy pillanatra, mert erről az érzésről Matt jutott az eszébe.

- Mit ér az élet, ha nem viszünk bele egy kis meggondolatlanságot? Hidd el, később jó érzéssel tölt majd el visszagondolni ezekre az őrültségekre, mert úgy fogod érezni, igazán éltél. A javából – mondta Jasper, miközben rágyújtott egy cigarettára. Rebecca elmosolyodott. – Talán tényleg erre van most szükségem – mondta.

A kávézóban egy ablak melletti asztalnál foglaltak helyet egymással szemben. A kávéjukra várva beszélgetésbe elegyedtek. Rebecca megtudta többek között, hogy a fiú kedvenc együttesei a Sex Pistols és a Green Day, a kedvenc színe a fekete (mily meglepő, gondolta) és untatják a sportok. Továbbá azt is elmondta, hogy próbál minden napot úgy megélni, mintha az lenne az utolsó.

- Kicsit hasonlítasz az egyik barátnőmre – mosolygott Rebecca, s közben lelki szemei előtt megjelent a vad és kiszámíthatatlan Adrianna.

- A te kedvenceidet kitalálom. Zene: Britney, szín: rózsaszín, aztán… képes vagy órákat tölteni vásárlással, és gondolom, ugyanennyi idő kell a készülődéshez is, ha indulsz valahová – nevetett Jasper.

- Hát ennyire kiszámítható lennék? – sóhajtott kacagva Rebecca.

- Azt mondd meg te.

- Fogadjunk, erre nem számítottál – szólt a lány merész tekintettel, a következő pillanatban aztán felmászott az asztalra és táncolni kezdett. A többi vendég meglepetten, nevetve, vagy megbotránkozva meredt rá. A szomszéd asztalnál ülő néhány középiskolás fiú füttyentgetve fejezte ki tetszését. Ekkor az egyik felszolgáló, egy középkorú, házsártos tekintetű nő szigorúan elindult a lány felé.

- Húzzunk innen – azzal Jasper nevetve az ölébe kapta Rebeccát és kisiettek a kávézóból. A kocsiba szállva aztán mindketten nevetésben törtek ki. – Erre tényleg nem számítottam – nézett a lányra elégedetten Jasper. – Mit szólnál, ha kihagynánk a mozit és felmennénk hozzám? A szobatársam most úgyis a pasijával van.

A kollégiumi szobába érve azonnal egymásnak estek. Vadul csókolóztak, miközben megszabadították egymást ruháiktól. Jasper végigsimított a lány hátára hulló hajzuhatagon, mely aranylóan csillogott az ablakon beáradó tompa fényben. Ledőltek az ágyra és tovább csókolgatták egymást. – Gyönyörű vagy – suttogta Jasper a lányra pislogva. Rebecca elmosolyodott, majd magára húzta a fiút és lábait összekulcsolta a derekán.

Lexi és Adam közben bepótolták az előző nap elmaradt mozizást. A film után a megmaradt pattogatott kukoricával a kezükben sétáltak a belváros fényárban fürdő utcáin, amikor a fiú rászánta magát arra, amihez egész nap gyűjtötte az erőt: beszámolt barátnőjének April feltűnéséről. – de megmondtam neki, hogy én mást szeretek, úgy, mint még soha senkit. – fejezte be beszámolóját Adam. Feszülten várta a lány reakcióját, aki megsemmisülten lépkedett mellette. Miért kell minden jóban lennie valami rossznak? Gondolta Lexi szomorúan. – Tényleg ezt mondtad neki? – pillantott fel végül elérzékenyülten. Adam bólintott. – A szerelmem irántad mindennél erősebb, és nem hagyom, hogy bárki vagy bármi közénk álljon – mondta, miközben szembefordította magával a lányt. Szürke szemei ezüstösen csillogtak az utcai lámpa fényénél. Lexi megszorította a kezét majd megcsókolta őt. - Ezen is túljutunk… nem hátrálhatunk meg, mert tudom, hogy összetartozunk – suttogta lágyan, de elszántan a fiú fülébe. Adam átkarolta és szoros ölelésbe zárta őt.

Nate a szobájában ült és egy verekedős játékkal játszott telefonján, amikor kopogtattak az ajtón. – Ki az? – kérdezte szórakozottan a fiú, majd kissé elfogta a nyugtalanság. Ki lehet? Tűnődött. Aggodalma nyomban elszállt, amikor meghallotta az ajtó túloldaláról Lucas hangját. Elmosolyodott és felpattant, hogy beengedje barátját. Lucas jókedvűen lépett be a szobába, s úgy tűnt, indul valahová. Fekete szűkszárú farmert viselt, mint általában; tornacipőt és a szemszínéhez illő rikító kék pólója fölött bőrdzsekit. Fekete, félhosszú hajára manósapkát húzott. Miközben felült az asztalra és előkapta zsebéből cigarettáját, várakozón nézett Nate-re.

– Kapd össze magad, megyünk piálni!

– Kik?

– Te és én. Siess – mosolygott rá Lucas és meggyújtotta cigarettáját.

Nate elvigyorodott és a szekrényéhez lépett, hogy ruhát válasszon magának.

Rebecca és Jasper meztelenül, pihegve feküdt egymás mellett a takaró rejtekében. Épp egy-egy cigarettára gyújtottak rá, amikor Rebecca figyelmesebben szemügyre vette a fiú tetoválásait: Az egyik oldalára egy hatalmas, nonfiguratív minta, egyik vállára egy koponya, a bal csuklójára pedig a 21-es szám volt varrva. - Tetszenek a tetkóid - mosolygott Rebecca - a 21-es szám mit szimbolizál?

- 21-én haltak meg a szüleim még évekkel ezelőtt… - mondta komoran Jasper.

- Oh… sajnálom… mi történt? – Rebecca együttérzéssel nézett a fiúra és megfogta a kezét.

Nem szeretnék róla beszélni, mert akkor felszakadna minden régi seb.

- Megértem, ne haragudj…

- Inkább gyere ide – azzal Jasper a lányhoz hajolt, hogy megcsókolja őt.

Eközben Nate és Lucas már javában rótták az utcákat.

- Hová megyünk? – kérdezte zsebre dugott kézzel Nate. Ő is szokásos stílusában volt: zöld full cap-et viselt a fején, ugyanolyan színű focistamezre emlékeztető kabáttal, koptatott ülepes gatyával és fekete deszkás cipővel kiegészülve.

- Van a közelben egy jó kis kocsma, leginkább fiatalok és fősulisok járnak oda. Én is sokat lógtam ott, még a tanév elején…

- Király… de ugye már nem kell sokat gyalogolnunk? Kifagyok.

- Nem, már mindjárt ott vagyunk – mosolygott Lucas. A kis kocsma valóban hangulatos és fiatalos hely volt; a nagy részét bokszok foglalták el asztalokkal és fekete bőrfotelekkel, a pultnál magas, támlanélküli székek álltak, a falra szerelt TV-n focimeccset adtak. A hely hátsó részében egy billiárdasztal foglalt helyet, mögüle nyílt az ajtó a mellékhelységbe. A másik sarokban egy zenegép állt, melyből hangosan szólt az egyik vadonatúj popdal. Lucas és Nate sikeresen lecsaptak az utolsó szabad asztalra, majd Lucas a pulthoz lépett, hogy italt rendeljen. Néhány feles után aztán úgy döntöttek, billiárdoznak egyet, amiben Nate - talán mert már részeg volt - elég ügyetlennek bizonyult.

- Várj, megmutatom, hogyan csináld – Lucas megkerülte a billiárdasztalt és a fiú mögé lépett, hogy segítsen neki. Nate a fülén érezte lélegzetét.

- Azért annyira béna nem vagyok – mondta Nate remegő hanggal. Egymásra néztek és egy hosszú pillanatig egyikük sem szólt egy szót sem. Miután Nate látványos vereséget szenvedett Lucastól, visszaültek asztalukhoz. Nate előtt egy cetli hevert. – Ez meg mi a szar? – csodálkozott a fiú, miközben széthajtotta a papírlapot. Azon egy rúzzsal írt női név és egy telefonszám volt olvasható. Nate csodálkozva nézett fel a papírról és körbejáratta tekintetét a kocsmában. Végül megakadt a szeme egy szőke, göndör hajú lányon, aki pöttyös ruhát és piros harisnyát viselt, s flörtölő tekintettel nézett vissza rá, miközben koktélját kavargatta egy szívószállal. Lucas a Nate kezében tartott cetlire nézett, majd követte a fiú tekintetét a pult felé.

- Úgy látom, rajongód akadt – mosolygott. Ám ez a mosoly nem volt őszinte. Csodálkozva tapasztalta, hogy nem örülne annak, ha Nate-et azzal a lánnyal látná. – Megyünk? – kérdezte sürgetően.

- Hová? – kérdezte Nate.

- Vissza a koliba. Megnézhetnénk egy filmet.

- Te menj nyugodtan, de én szerintem megismerkedek azzal a lánnyal – mosolygott Nate. Bár egyáltalán nem érdekelte a szóban forgó lány, úgy érezte, ennyi jár Lucasnak, amiért hazudott neki Adriannáról.

- Mi van? Ne viccelj már – vigyorgott rá Lucas.

- Nem viccelek, menj nyugodtan.

- Nem! Te is jössz velem!

- És miért?

- Mert… - Lucas kereste a kifogást. – Mert nem hagyhatlak itt egyedül, ha hazafelé történne veled valami, megint magamat hibáztatnám.

- Miért hazudtál Adriannáról? – szegezte neki a kérdést Nate.

- Nem hazudtam…

- De hiszen most is azt csinálod! Adrianna elmondta az igazat.

Lucas lemondóan sóhajtott. – Jó, ne haragudj. Nem akartam beszélni róla senkinek. Nem is akartam emlékezni rá…

- Nem? Miért nem? Ha már kétszer megtörtént, biztosan élvezted – élcelődött Nate. Lucas, hogy leplezze zavarát, lehajtotta a fejét, mintha karkötőit venné szemügyre.

- Nem tudom, miért történt meg – szólt őszintén, de közben továbbra sem nézett fel. – Tudom, én is ugyanúgy benne voltam, mint Adrianna, és nem akarom ráfogni az egészet, de… nagyon sebezhető voltam Lexi miatt, minden nap Adammel látni őt… talán azt hittem, így elégtételt vehetek. Adrianna pedig… van benne valami, aminek mintha nem tudnék nemet mondani, még akkor sem, amikor tényleg nemet szeretnék. Egyszerűen úgy éreztem, hogy meg kell tennem, hogy ott és akkor az a helyes. Pedig én nem ilyen vagyok, sosem feküdtem le azelőtt senkivel érzelmek nélkül, ezek az egyéjszakás dolgok… rühellem őket, és most már magamat is – Lucas lehajtott arcáról könnyek hullottak ölébe. Nate sajnálkozva nézett rá, majd az asztal alatt megfogta a kezét. – Ettől még nem vagy rossz ember. Mindenkivel megesik az ilyen, te pedig szörnyű dolgokon mentél keresztül az elmúlt fél évben. Ne hibáztasd magad semmiért – vigasztalta. – Gyere, nézzünk meg egy filmet.

Lucas letörölte arcát, majd Nate-re emelte tekintetét. – És mi lesz azzal a szőke lánnyal?

- Mi lenne? Amúgy sem érdekelt. Na, gyere!

Lexi késő este ért vissza szobájába. Séta után még felment Adamhez, akivel sokáig beszélgettek. Rebecca még ébren volt; az ágyában feküdt laptopjával az ölében és a facebook-on lógott. Lexi levette kabátját és az egyik szék támlájára rakta, majd leült, hátravetette hollófekete haját és kíváncsian megkérdezte: - Na, mesélj! Milyen volt a randi?

Rebecca letette maga mellé a laptopot és izgatottan mesélni kezdett. – Annyira jó volt! Amikor vele vagyok, úgy érzem igazán élek! Újra csókolóztunk… Matt óta nem éreztem ilyet!

- Jaj, annyira örülök nektek!

- …aztán szeretkeztünk – fejezte be csillogó szemekkel Rebecca. Lexi, aki addig örömmel hallgatta barátnője beszámolóját, hirtelen felcsattant. – Mondd, te normális vagy? Első randin…

- Nem kell a hegyi beszéd! – fojtotta belé a szót türelmetlenül Rebecca. – Nagyon jó volt, és egyáltalán nem bántam meg!

- de… nem félsz, hogy ezek után dobni fog? Honnan tudod, hogy nem csak arra kellettél neki?

- Onnan, hogy odáig van értem! Ne aggódj.

- Én csak nem szeretném, hogy csalódj. Annyi gyökér pasi van… - mondta Lexi és aggódva nézett barátnőjére.

- Nem akarok megint addig várni, amíg túl késő nem lesz. Az élet bármikor véget érhet.

- Megértem – sóhajtott Lexi. – És nagyon örülök, hogy végre boldognak látlak. Sok boldogságot nektek! – mondta végül mosollyal az arcán, majd megölelték egymást. Miután Rebeccát elnyomta az álom, Lexi elővette új naplóját, amit ajándékba kapott Adamtől. A régi még mindig illetéktelen kezekben volt. Bebújt ágyába, felcsapta a fekete bőrkötéses kis füzetecskét, és kislámpa fényénél gondolkodás nélkül írni kezdett:

Kedves Naplóm! Rég nem írtam már, de a ma hallottak után egyszerűen muszáj. Nagyon fáradt vagyok, úgyhogy most csak a lényeget írom le. Ma feltűnt Adam régi szerelme, akivel még egy évszázaddal ezelőtt jártak, és akiről azt hittük, már rég halott. De nem az, hiszen mint kiderült, ő is vámpír! És ami a legrosszabb, vissza akarja szerezni Adamet, mert még mindig szereti. Annyira féltékeny vagyok! Bár bízom Adamben, és tudom, hogy engem szeret, de kitudja, mire képes az a nő annak érdekében, hogy félresöpörjön engem az útból? Mondjuk, nem hiszem, hogy Adam valaha is megbocsátaná neki, ha bántana engem. Bármilyen nehéz is lesz, küzdeni fogok kettőnkért és nem fogom hagyni, hogy bárki is közénk álljon. Most már egy percig sem kételkedek Adamben, és ez az érzés egyszerűen leírhatatlan. Amikor teljesen megbízol a másikban és nem kell attól tartanod, vajon őszinte-e veled, vajon megcsal-e… Annyira szeretem őt!

Azzal Lexi letette tollát, becsukta naplóját és párnája alá rejtette, majd leoltotta a kislámpát és behunyta szemét.

8. Fejezet: Senki sem az, akinek látszik

Másnap reggel, mikor felébredt, finom illatokat érzett a konyha irányából. Ülőhelyzetbe tornázta magát és körülnézett. Adrianna és Lola már nem voltak az ágyukban. Beszélgetés foszlányai szűrődtek be a hálóba, de Rebecca nem csak női hangokat hallott. Hátravetette válla fölött szőke fürtjeit és kikászálódott az ágyból. Alig aludt pár órát, de képtelen volt tovább forgolódni. A konyhába lépve egy egész kis csapatot pillantott meg az asztal körül. Adrianna azon tüsténkedett, hogy mindenkinek reggelit és kávét szolgáltasson, Lola kezeibe temetve arcát az egyik széken ült. Ő sem aludhatott sokat. Lucas mellette állt, kezét a lány vállán pihentetve. Adam Nate-el beszélgetett, ám ekkor Rebecca nem tudott további következtetéseket levonni, ugyanis egy fekete hajzuhatag eltakart előle mindent: Lexi vetette a nyakába magát.

– Belehalnék, ha bajod esett volna! – mondta.

– Hogyan kerültök ide? – kérdezte érdeklődve Rebecca, miközben viszonozta barátnője ölelését.

- Adrianna felhívott minket reggel, hogy jöjjünk át, aztán elmesélte, mi történt az éjjel. Annyira kiakadtam, de nem akartalak felébreszteni! Nem tudom felfogni, hogy történhetett meg ez az egész!

- Hála Istennek, hogy nem esett bajotok! – szólt Lucas.

- Egy hajszálon múlott az életünk… Adrianna épp időben érkezett – magyarázta Rebecca. Közben Nate is odalépett hozzá, és szorosan magához ölelte őt. – Mostantól jobban kell vigyáznunk egymásra. Ez már nem játék – szólt komor arccal Adam.

– Valaki haza tudna vinni később? Minden cuccom ott maradt, és meg akarom nézni, hogy anyáék jól vannak-e. - mondta Rebecca, miközben Adrianna átnyújtott neki egy bögre kávét.

– Persze, majd elviszlek. Addig is itt a mobilom, hívd fel a szüleid, hogy ne aggódjanak. Mostanra már biztosan észrevették, hogy nem vagytok sehol.

- Igen… és még elérni sem tudnak, mert ott maradt a telóm.

– Engem már hívtak és mondtam, hogy korán el kellett jönnötök egy sulis megbeszélés miatt. Nagyon aggódtak – szólt Nate. Lola idegesen felpillantott öléből és Rebeccára pillantott. – Nagy baj lenne, ha én maradnék? Képtelen lennék visszamenni oda.

- Persze, megértem. Majd elhozom a te cuccaidat is.

Nate üzenetet kapott mobilján, majd miután elolvasta, zsebre tette a készüléket és elköszönt a többiektől – Mennem kell, muszáj bele kezdenünk abba a hülye prezentációba, különben kifutunk az időből. Evelin folyton nyaggat, hogy nem leszünk kész – mondta fancsali képpel – Vigyázzatok magatokra – tette hozzá, főként Rebeccához intézve szavait.

- Majd én elviszlek – ajánlotta Adam és felállt. Megcsókolta Lexit, aztán Adriannához fordult – Vigyázz rájuk, kérlek.

- Ne aggódj. Lexivel és Rebeccával elmegyünk Rebecca cuccaiért, Lucas pedig itt marad Lolával – felelte Adrianna. Mielőtt ő is útnak indult volna a lányokkal, félre hívta Lucast a hálóba, hogy négyszemközt beszéljenek. A fiú kíváncsian, bár kissé feszülten követte őt. Mióta lefeküdtek egymással ez volt az első alkalom, hogy kettesben voltak. Ám Adrianna nem az érzelmeikről akart szót váltani. A szekrényhez lépett és fehérneműs fiókjából egy pisztolyt vett elő. Lucas értetlenül és meglepetten nézett rá.

- Önvédelemre. Ezüst töltény van benne, hasznát veszed, ha megtámadna a vérfarkas, míg távol vagyunk – magyarázta Adrianna és a fiú kezébe nyomta a fegyvert, egy puszit nyomott az arcára, aztán csillogó szemekkel kisétált a szobából. Lucas még hosszú perceken keresztül állt ott némán, mozdulatlanul, miközben arra gondolt, a lánnyal talán esélye lenne a boldogságra… de mit tegyen, ha a szíve még mindig csak és kizárólag Lexiért dobog?

Nate és Adam megérkeztek a kollégiumhoz. Mielőtt kiszálltak volna az autóból, Adam a fiúhoz fordult. – Pontosan hol találkoztok?

- Itt, a parkban.

- Akkor megvárom veled, amíg ide ér.

Nate szívesen tűnt volna macsónak és felelte volna, hogy nem kell, mert tud magára vigyázni és nem fél, de képtelen volt ekkorát hazudni. Adamre nézett, aki szürkén fénylő szemeivel féltőn nézett rá. Ez nagyon jó érzéssel töltötte el, ugyanis mindig is vágyott egy ilyen barátra. A középiskolában ugyan sok haverja volt, akikkel szabadidejében lógott, de sosem érezte azt, hogy igazán tartozna valahová, vagy, hogy bármelyik haverját is úgy érdekelte volna az ő testi épsége, mint ahogy most Adamet. Hálás volt a sorsnak, hogy vele került egy szobába, ahogy azért is, hogy Rebecca és barátai végre egyenrangúként, és nem pedig egy kissrácként tekintenek rá, mint ahogy középiskolában tették. Hiszen mindig is az ő kis csapatukhoz szeretett volna tartozni, és bár régen is sok időt töltött a társaságukban, mindig kívülállónak, koloncnak érezte magát; egy fölösleges személynek, aki csak úgy ott van, de senkinek nem tűnne fel, ha ez másként lenne. Most már nem érez így, és ez mindennél fontosabb volt számára. Végre ott van, ahol, és akikkel lennie kell. Lehajtotta fejét, és a cipzárt piszkálta pulcsiján, miközben kicsordultak szeméből könnyei.

- Hé, mi a baj? – Adam a fiú vállára tette a kezét és aggódva nézett rá. Nate-nek eltelt egy kis időbe, mire meg tudott szólalni. – Olyan jó érzés végre tartozni valahová. Fontosak vagytok nekem és annyira félek, hogy valakinek baja esik.

- Nekünk is fontos vagy, ugye tudod? Ígérem, minden rendbe fog jönni. Kitalálunk valamit és véget vetünk ennek az egésznek – nyugtatta Adam.

- Remélem, hogy sikerül… olyan szánalmasnak érzem magam, hogy itt bőgök, biztos azt gondolod, hogy egy szaros hülyegyerek vagyok.

- Nem vagy az. Csak az erős emberek képesek sírni mások előtt. Barátok vagyunk, nem kell megjátszanunk magunkat egymás előtt – szólt Adam, kissé bűntudatot érezve. Ugyanis ő mégis eltitkol egy igen fontos és jelentőségteljes dolgot magáról: azt, hogy vámpír.

- Nálad jobb szobatársat nem is kívánhatnék. Köszönöm… de kérlek, a többieknek ne beszélj erről. Annyira ciki ez az egész.

- Nem az, de ígérem, nem fogok. Na, gyere, nézzük meg, hogy itt van-e már a csoporttársad. Jobban vagy?

- Aha, menjünk – bólintott Nate, pulcsijával letörölte arcát, aztán mindketten kiszálltak a sportkocsiból. Evelin már az egyik padon ülve várt Nate-re. Haját ismét copfba kötve hordta, és épp citromsárga virágmintás kabátját igazgatta, amikor felpillantott a közeledő fiúkra.

- Mikor jöjjek vissza érted? – kérdezte Adam.

- Szerintem egy fél óra és végzünk. Legalábbis remélem – felelte Nate, miközben a lány felé sétáltak. Adam elbúcsúzott, majd elindult, Nate pedig zsebre dugott kézzel megállt a pad előtt, amin Evelin ült. A lány szélesen elmosolyodott, mikor egymásra néztek.

- Gyere, ülj le. Hoztam kávét is, de lehet, hogy már kihűlt – mondta, miközben a mellette lévő két pohárra bökött.

- Szuper. Köszi, rendes tőled – hálálkodott Nate, majd leült a lány mellé és kezébe vette az egyik poharat.

- Ugyan, semmiség – mosolygott Evelin. – Elhoztam a laptopom, este még felvázoltam a dolgokat, hogy mit hogyan kellene csinálnunk. Szeretném, hogy te is megnézd, neked mi a véleményed róla – miközben beszélt, elővette táskájából laptopját és bekapcsolta.

- Biztosan jó lett és bocsi, hogy nem igazán vagyok a hasznodra, csak tudod, mostanában minden összejött…

- Valami baj van? – aggodalmaskodott Evelin, és megfogta a fiú kezét. Szíve hevesen vert, de annyira, hogy attól félt, a végén Nate is meghallja dobbanását. A fiú kissé megriadt a gesztustól, de nem akarta megbántani Evelint azzal, hogy elhúzza a kezét. – Nincs semmi baj, csak a nővéremnek volt egy… kis balesete – mondta.

- Nagyon sajnálom… de ugye jól van?

- Igen, szerencsére. Csak eléggé megijedt… na, de nézzük azt a vázlatot, nincs sok időm, a szobatársam félóra múlva jön értem.

- Rendben, nézzük – mosolyodott el ismét Evelin.

Lola és Lucas Adrianna lakásán beszélgettek. A konyhában ültek az asztalnál, és teát szürcsölgettek, miközben Lucas elővett egy cigarettát és meggyújtotta.

- Nagyon félek. Nem értem, miért történik velünk ez az egész. Miért pont velünk? Mit vétettünk? Mit akar tőlünk az a farkasember? És ki lehet ő? Ezek, és hasonló kérdések kergetik egymást a fejemben folyamatosan – szólt Lola zaklatott hangon.

- Hidd el, nekem is… bárcsak tudnánk, mi ez az egész – sóhajtott Lucas, majd száján át kifújta a cigaretta füstjét, s közben gondolataiba merülve a távolba meredt.

- Na és mi a helyzet veled és Lexivel? – kérdezte Lola.

- Semmi. Mi lenne? – Lucas arca elkomorult, miközben a lányra gondolt.

- Még mindig szereted?

- Lassan fél éve, hogy szakítottunk, de még mindig ugyanúgy dobban a szívem, mikor meglátom őt, mint annak idején.

- El sem tudom képzelni, hogyan bírod nap, mint nap Adammel látni őt. Fél év telt el, és még mindig szereted… hihetetlen, hogy van még srác, aki képes így szeretni. Bárcsak engem is ennyire szeretne valaki. Soha nem mondanék le róla… az én pasim megcsalt. Rajtakaptam. Gondolhatod, nem volt felemelő érzés.

- Sajnálom… az a tuskó nem érdemelt meg téged.

- Én is ezzel nyugtatom magam – nevetett fel sötéten Lola, majd komolyan folytatta: - Figyelj, el kell őt engedned, bármennyire is nehéz. Tovább kell lépned, hogy megtaláld a boldogságot. Minden egyes napot úgy kell élnünk, mintha az lenne az utolsó. Hiszen az élet túl rövid, hogy elpazaroljuk akárcsak egy percét is. Mattnek olyan kevés jutott belőle; mi pedig gyötrődünk, szorongunk, szomorkodunk ahelyett, hogy kiélveznénk az élet adta lehetőségeket.

- De így? A legjobb barátom meghalt, életem szerelme elhagyott, valami elmebeteg vérfarkas ki akar minket nyírni… mi a franc történt? Tavaly még minden olyan jó volt. Szinte tökéletes életet éltem.

- A jelenlegiből is ki kell hozni a maximumot. A jóra kell koncentrálni, csakis így lehet átvészelni ezt az időszakot. Tegnap éjjel azt hittem, meghalok és megfogadtam, ha túlélem, ki fogok használni minden percet.

Közben Nate és Evelin átbeszélték a vázlatot és úgy döntöttek, holnap neki látnak a prezentációnak.

- Most mennem kell, Adam csörgetett az előbb, már biztos itt van értem. Még egyszer, köszi a kávét – búcsúzott Nate, miközben felállt. Evelin szintén így tett, és közben táskájába rejtette laptopját.

- Nincs mit, és akkor holnap délután gyere át hozzám, 209-es a szobaszám, de addig majd még beszélünk – mondta a lány és egy puszit nyomott Nate arcára, aztán pironkodva elsietett. Nate megcsóválta a fejét és elindult, hogy a parkon átvágva találkozzon Adammel ott, ahol idejövet is leparkoltak. Adam a sportkocsi oldalának vetve hátát várakozott.

- Na, sikerült jutnotok valamire? – kérdezte.

- Átbeszéltük a dolgokat, holnap hozzálátunk, de nem igazán van kedvem hozzá. Még szerencse, hogy Evelin okos és ért hozzá. Egyedül biztos nem menne – felelt Nate.

- Beszéltem Lexivel telefonon, még nem értek oda Rebeccáék házához. Loláékat is hívtam, velük is minden rendben van.

- Nem voltál Adrianna lakásán? Azt hittem, visszamentél hozzájuk.

- Nem, felmentem a koliba. Gondoltam megvárlak itt. Rendeltem pizzát, de megvártalak vele. A kocsiban van.

- Szuper! – Nate azonnal bepattant az anyósülésre, Adam pedig mosolyogva követte. Az autóban ülve aztán pizzát majszoltak, vicces sztorikról beszélgettek és hangosan bömböltették a zenét.

- Szerinted hagyjuk belőle Lolának és Lucasnak? – kérdezte Adam, mikor már elfogyott a pizza fele.

- Dehogy, majd rendelnek maguknak – legyintett Nate, és magába tömött egy újabb szeletet, aztán ismét nevetni kezdtek. Mikor késő délután Rebeccáék visszaértek Adrianna lakására, Lola, Lucas, Adam és Nate a hálóban filmeztek. Mikor Adam meglátta az érkezőket, rögtön felpattant és eléjük sietett, hogy karjaiba zárja Lexit.

- Ez az út hosszú volt, megyek, iszom valamit – sóhajtott Adrianna, miközben a konyhába indult. A hűtőből előkapott egy üveg Jack Daniel’s-t és gondolkodás nélkül meghúzta.

- Nincs még túl korán az iváshoz? – nevetett az ajtóban álló Lucas.

- Ahhoz soha nincs túl korán – mosolygott Adrianna, majd komolyabb hangnemben folytatta: - Nem volt semmi gond, amíg távol voltunk?

- Nem, eldumálgattunk Lolával, aztán megérkeztek Adamék is.

- Kérsz? – nyújtotta a piásüveget Lucas felé a lány. A fiú végül megrándította vállát és átvette tőle az üveget. Miután csatlakoztak a többiekhez, Adrianna felvetett egy ötletet: - Mi lenne, ha elmennénk bulizni? Elég stressz ért minket mostanság, ki kellene engednünk a gőzt, mielőtt azon kapnánk magunkat, hogy egy pszichológussal szemben beszélünk a problémáinkról.

- Nem kellene jobban vigyáznunk? – aggodalmaskodott Lola.

- Szerintem nagyobb az esélye annak, hogy itt támadnak ránk, mint egy szórakozóhelyen több száz ember előtt.

Végül a kis csapat beadta a derekát és mindenki készülődni kezdett. Adrianna kölcsön adott a lányoknak egy-egy ruhát, majd kisminkelte őket. A végeredmény négy őrülten dögös vadmacska lett, az élen természetesen Adriannával, aki a legkevesebb, legkirívóbb ruhát és legerősebb sminket viselte. Lexi és Adam a fiú autójával indult útnak, a többieket Adrianna fuvarozta a Young Forever-be. Az autóban ülők egy Lucas által sodort füves cigarettát adtak körbe egymásnak, és nevetgélve beszélgettek. Lucas ült Adrianna mellett, és hangosan hallgatták a Vampires Everywhere! nevű együttes „Rape Me” című Nirvana feldolgozását. A vörös lány a közlekedési szabályokra fittyet hányva száguldozott az utakon, amíg utánuk nem eredt egy rendőrautó. – Húzz bele, ne érjen utol minket! – bíztatta a lányt Nate. Lola és Rebecca megszeppenve fordult hátra az ülésen, egy ideig nézték a mögöttük haladó rendőrautót, majd egymásra pillantottak és nevetésben törtek ki. Adrianna végül lehúzódott autójával az útról, nem sokkal rá pedig kopogtattak is az ablaküvegen. A lány lehúzta azt, és egy rendőr hajolt be rajta. Orrát azonnal megcsapta a járműben töményen álló füst, szája szavakat formálva mozgott, de a hangos zenétől senki sem hallotta, mit mond. Miután Adrianna kellően kiszórakozta magát, lehalkította a zenét és ártatlan kifejezéssel az arcán a férfire pillantott – Van valami probléma, biztos úr?

- Ami azt illeti, több is. Ön bőven meghaladta az ezen a szakaszon megengedett sebességet. Csak nem valamiféle kábítószer hatása alatt állnak?

A hátsó ülésen ülők megszeppenve pislogtak maguk elé, az anyósülésen ülő Lucas kihajolt Adrianna takarásából és a rendőrre bámult – Hát úgy nézünk ki? Nem élünk semmiféle tudatmódosító szerrel! – szólt, mire Adrianna és Nate hangosan felnevettek.

- Kérem, szálljon ki a járműből, hölgyem!

Adrianna kicsapta az ajtót, majd kiszállt a kocsiból. A többieken ekkor már kezdett eluralkodni a félelem; egyikük sem vágyott arra, hogy a sitten töltsék az éjszakát.

- Ha kiderül, hogy füveztünk, nem csak az éjszakát fogjuk a sitten tölteni – aggodalmaskodott Lola. Adrianna közben a rendőrhöz fordult. Miközben beszélt, szeme vörösen felizzott – Elenged minket, ugyanis semmi szabályba ütközőt nem követtünk el. Miután elhajtunk, semmire sem fog emlékezni a történtekből.

A férfi pár másodpercig homályos tekintettel meredt a lányra, majd így szólt: Elnézését kérem a kellemetlenségért, további jó utat.

- Kösz – azzal a lány visszaszállt az autóba és beindította a motort. – Ja, és még valami – mondta, mire a rendőr a lehúzott ablakhoz hajolt. – Ezt elfelejtettem – azzal Adrianna felrántotta fekete felsőjét, közszemlére téve fedetlen melleit. Miután visszarejtette őket ruhája alá, nevetve a gázra taposott és maguk mögött hagyták a meghökkent és valószínűleg izgalmi állapotba került rendőrt.

- Mi történt? Hogyhogy elengedett minket? – csodálkozott Rebecca, ők ugyanis a hátsó ülésről nem láthatták Adrianna akcióját.

- Ade megmutatta a biztos úrnak a melleit – nevetett Lucas, a többiek pedig követték példáját. Lexi és Adam a szórakozóhely bejárata előtt várt rájuk. Mikor kiszálltak az autóból, Lexi aggódó kifejezéssel az arcán sietett feléjük nyomában Adammel. – Minden rendben? Azt hittem, történt valami baj!

- Ne aggódj, nem történt semmi – nyugtatta meg Adrianna. Nate a háta mögött vihogott.

- Ti már megint be vagytok állva – állapította meg nevetve Adam, miközben fejét csóválta. A többek csak nevettek, aztán elindultak a bejárat felé. A szórakozóhely ismét dugig volt. A táncoló, bulizó fiatalok tengerét színesen váltakozó fénynyalábok szelték át, a pultnál hosszú sor ácsorgott italra várakozva. – Keressetek egy szabad asztalt, kikérem a piánkat – szólt Adrianna, majd a pulthoz indult és némi lökdösődés árán máris a sor elejére került. Aki ellenkezni próbált, azt egy szóval elhallgattatta. Hmm, imádok vámpír lenni, gondolta szórakozottan, miközben kikérte az italokat – Minden a ház ajándéka – nézett a pultos srác barna szemeibe, mire az bólintott és felé tolta a tálcán sorakozó, alkohollal teli poharakat. Mikor megtalálta a többieket az egyik asztalnál ülve, letette eléjük a tálcát. – Rebecca hol van? – kérdezte.

- Ott – bökött fejével a szőke lány felé mosolyogva Lucas. Rebecca egy csapat fiú gyűrűjében dobálta a haját és mozgatta csípőjét a zene ritmusára.

- Meghívták egy italra. Mindegyik egyenként – magyarázta Lexi.

- Akkor már kellően berúghatott – nevetett Adrianna, majd mindannyian koccintottak egymással és felhajtották italukat. Más is figyelemmel kísérte Rebecca erotikus táncát. Egy közeli asztalnál ott ült az égnek meredő hajú Jasper kezében egy üveg whiskey-vel, és féltékenyen bámulta a féltucatnyi fiúval szórakozó lányt. Rebecca nem vette észre őt, és nem is sejtette, hogy a fiú ott van. A DJ következő választása Borgore „Nymfo” című dala volt, amire Adrianna is felpattant az asztaltól – Ki jön táncolni? – kérdezte. Nate és Lucas csatlakozott hozzá. Már érezték az alkohol hatását; felszabadultan, felhőtlenül táncoltak. Adrianna a két fiú között állt és fenekével hozzájuk dörgölőzött, miközben szexin mozgatta testét és simogatta magát. A körülöttük álló fiúk mindannyian rajta legeltették szemüket. Adrianna és Lucas tekintete találkozott az egyik pillanatban, majd gondolkodás nélkül csókolózni kezdtek. Lexi az asztalnál ülve nézte a csókolózó párt. Furcsa érzés volt Lucast más lánnyal látnia, de nem érzett féltékenységet. Remélte, hogy a fiú végre képes lesz tovább lépni és meg találja a boldogságot. Adrianna a dal végén megkereste a DJ-t és vámpírmódra közölte vele, hogy játsszon le Borgore-tól egy másik dalt is, a „Decisions”-t, amiben Miley Cyrus is közreműködik. – Ez a kedvenc számom! – ujjongott Nate.

- Ezt imádom! Gyere, táncoljunk! – nyújtotta Lexi kezét Adam felé, aki végül beadta derekát és csatlakozott hozzá a táncparkettre. Lexi úgy mozgatta testét a zene ritmusára, hogy azt szinte bármelyik jelenlévő megirigyelhette volna. Bár nem volt az a fajta lány, neki is volt egy vadmacska énje, ami bulizás közben mindig előtérbe került. Adam megbabonázva nézte őt, miközben a lány lehajolt előtte és a fenekét rázta. Adam magához húzta őt, hátulról átkarolta és csókolgatni kezdte a nyakát. Lexi minden porcikájában bizsergett a jól eső érzéstől. Megfordult, Adam szemébe nézett aztán finoman megcsókolta őt. Rebecca ez alatt az idő alatt kitört az őt csodáló fiúk gyűrűjéből, hogy leüljön az asztalhoz meginni egy újabb felest. Véletlenül elszámolta magát két asztallal, és Jasper mellett kötött ki. Először észre sem vette a fiút, amíg az meg nem szólította őt – Hello Rebecca. Nem gondoltam, hogy összefutunk.

Rebecca a fiúra nézett, majd miután sikerült beazonosítania őt, elkiáltotta magát: - Jack!

- Jasper vagyok, látom, még mindig nem tanultad meg – szólt a fiú kissé szemrehányó hangon.

- Én arról beszéltem, ami a kezedben van! – mutatott felélénkülve Rebecca az üveg Jack Daniel’s-re.

- Ja, hogy ez? Kérsz? – Jasper a lány felé nyújtotta az üveget, aki gondolkodás nélkül meghúzta azt, majd karon ragadta a srácot és megával húzta őt a parkettre.

- Hé, én nem szeretek táncolni. Csak azért jöttem, hogy berúgjak.

- Velem megtiszteltetés táncolni, örülnöd kellene – nevetett rá Rebecca, aztán dobálni kezdte hosszú haját. Jasper a lány csípőjére tette kezét, Rebecca pedig közelebb lépett hozzá, és egymás szemébe bámulva megjegyezte: - Örülök, hogy itt vagy…

- Hát még én – felelte bambán Jasper, majd kissé bizonytalanul megcsókolta a lányt. Közben Adrianna és Lucas berontott a női mosdóba. Lucas felültette a lányt az egyik mosdókagylóra, és miközben csókolóztak vadul letépte róla a harisnyát. – Menjetek szobára! – szólt rájuk egy szőke lány.

- Akinek nem tetszik, ne nézze – vágta rá Adrianna, aztán Lucas behúzta őt az egyik WC fülkéjébe és a falhoz tolta őt. Adrianna lekapta a fiúról a pólót, majd vadul csókolgatni kezdték egymást.

Másnap mindenki másnaposan, fejfájással ébredt kivéve Adrianna lakásán. Bár a lánynak és Adamnek vámpírok lévén semmi bajuk nem volt. A többieknél korábban felébredtek és kimentek a konyhába. Míg Adam kávét készített, Adrianna felült az asztalra és rágyújtott egy cigarettára.

- A buliban lefeküdtem Lucassal – vallotta be. Adam meglepetten kapta fel a fejét. – Ez két feles között történt? – kérdezte.

- Haha, vicces vagy. Még nem meséltem, de nem ez volt az első alkalom.

- Mikor? – kíváncsiskodott Adam.

- Rebecca nyaralójában.

- Azért ironikus, hogy Lucas veti Lexi szemére, hogy tovább lépett… pedig úgy látom, neki is sikerült, méghozzá mindkét alkalommal úgy, hogy Lexi is ott volt.

- Mi vagy te, lelkész? Jó volt mindkettőnknek és kész – nevetett Adrianna, majd beleszívott cigarettájába. – Na és Lexi nem kapott még rá a horogra? Ha érted, mire gondolok…

- Nem. Nem akarunk elsietni semmit. – mondta határozottan Adam.

- Azt vettem észre. Bár időd az van, mint a tenger.

- Elmondtam neki, hogy vámpírok vagyunk…

- Nem mondod! – hüledezett Adrianna – Hogyan reagált?

- Ne haragudj, hogy téged is elárultalak – szabadkozott Adam, de a lány a szavába vágott. – Nem érdekes, csak mondd már el, mi volt!

Adam nagy levegőt vett, majd elmesélte az egész sztorit Adriannának.

- Nagyon szerethet, ha már rögtön utána képest volt elfogadni, hogy vámpír vagy, és még ennek ellenére is képtelen volt elengedni téged – vonta le a következtetést Adrianna a beszámoló végén.

- Tudom, és ezért elmondhatatlanul hálás vagyok neki.

Ekkor jelent meg az ajtóban a kócos hajú, szemét dörzsölgető Nate mezítláb, egy pólóban és bokszeralsóban. – Jó reggelt – köszönt.

- Hát te? Azt hittem, te fogsz utoljára felkelni – csodálkozott Adam.

- Akkor látom, már jól ismersz… de sajnos az előbb hívott Evelin, hogy délre menjek át megcsinálni azt a szar prezentációt. Hmm… lefőtt a kávé? – élénkült fel Nate, miközben helyet foglalt az asztalnál. Miközben ő is rágyújtott egy cigarettára, Adam kávét töltött mindhármuknak. Lucas még a párnák között feküdt és épp a másik oldalára fordult. Álmában Lexivel feküdt egy hatalmas, zöldellő rét közepén, és egymás kezét fogva bámulták az eget. Sajnos a kínzó valóság tárt karokkal várta őt, mikor Lola felébresztette. – Gyere reggelizni álomszuszék, a hasadra süt a nap!

Lucas megdörzsölte szemét és égnek meredő hajjal felült az ágyban. – Mennyi az idő? – kérdezte rekedten.

- Fél tizenkettő. Adam és Lexi már elmentek, elvitték Nate-et a koliba, aztán még azt mondták, mennek valamerre.

- Remek…

- Ne szomorkodj Lexi miatt, úgy láttam éjjel elég jól érezted magad Adriannával – kacsintott Lola, majd magára hagyta a kedvtelen fiút.

Lexi és Adam közben megérkeztek a campushoz és kirakták Nate-et.

- Nemsokára jövünk vissza mi is, és majd találkozunk – búcsúzott Adam.

- Biztos, hogy ne kísérjünk fel? – kérdezte aggódva Lexi.

- Nem, ne aggódjatok, csak nem kap el egy vérfarkas a koli előtt.

- Bármi van, csak csörögj – mondta Adam, majd Nate intett nekik és elindult a lányok kollégiumához vezető ösvényen. Menet közben zsebre dugta kezét és sietős léptekkel haladt. Miközben a mellette elhaladó kollégistákat nézte, arra gondolt, bármelyikük lehet a vérfarkas… és ez a gondolat nem nyugtatta meg. A 209-es számú szoba előtt aztán megállt és kopogtatott az ajtón. Azonnal kiszűrődött a szobából Evelin hangja. A következő pillanatban már nyílt is az ajtó, mögötte pedig ott állt a lány fülég érő mosollyal az arcán.

- Szia, gyere be.

Nate belépett a szobába. Úgy tűnt, Evelin szobatársa nem tartózkodott ott, de a lány már mindent előkészített a prezentációhoz. Erről tett tanúbizonyságot az ablak előtt álló íróasztalon heverő, készenlétben álló laptop és egy halom papír tele vázlatokkal és információkkal.

- Ülj le nyugodtan! Leszedtem a netről egy csomó infót, úgyhogy szerintem hamar megleszünk a prezentációval – mondta Evelin.

- Az jó lenne- Nate ledobta magát az asztal előtt álló két szék egyikére és, csak hogy csináljon valamit, a kezébe vette az egyik papírlapot és tanulmányozni kezdte.

- Kérsz valamit inni? Energiaital? Kóla?

- Egy energiaitalt elfogadnék – mosolygott Nate, majd amíg a lány a hűtőnél időzött, írt egy SMS-t Adamnek, hogy minden rendben van. Evelin átnyújtotta neki az energiaitalt, közben leült mellé és belekortyolt a sajátjába. Elmondott néhány javaslatot és az ötleteit, bár Nate-et ez kifejezetten untatta. Szeretett volna minél hamarabb túl lenni ezen az egészen. Már javában készítették a prezentációt, amikor Evelin minden előzmény nélkül, oda nem illő módon megkérdezte: - Van barátnőd?

- Nincs – felelte Nate, bár a lány reakcióját látva úgy érezte, inkább hazudnia kellett volna. Evelin arca felragyogott, és máris feltette következő kérdését: - És tetszik valaki?

- Most nem…

- Figyelj, Nate… szerintem nagyon aranyos és helyes srác vagy – jelentette ki komoly arckifejezéssel, rajongással a hangjában, miközben a fiú combjára helyezte kézfejét. Nate zavarban és igen kellemetlenül érezte magát.

- Evelin… - kezdte, de ekkor a lány se szó, se beszéd megcsókolta őt. Úgy dugta át nyelvét Nate szájába, mint valami Alien. A fiú azonnal eltolta őt magától, kissé durvábban, mint szerette volna. Miközben felpattant a székről, kibukott belőle a kérdés: - Te normális vagy?

- Ne haragudj, azt hittem, te is akarod…

- Talán megkérdezhetted volna! Nagyon rendes és jó fej vagy, meg minden, de én nem érzek irántad semmit… nem akarok többet, mint barátság.

- Hát persze… - mondta elsötétült arccal Evelin – Gondolom, neked is az olyan csajok jönnek be, akiknek tökéletes a külsejük, nagy mellük van, agyuk meg semmi.

- Nem, egyáltalán nem így van.

Evelin idegesen felállt és a hűtőhöz sietett, majd végül két pohár kólával tért vissza az íróasztalhoz. Miközben az egyiket átnyújtotta a fiúnak, sajnálkozva így szólt: - Ne haragudj. Buta voltam, nagyon sajnálom…

Nate elfogadta a poharat, majd a lányra pillantva kissé megenyhült. – Semmi baj, nem haragszom. Felejtsük el… - azzal beleivott kólájába. Mikor már újra a prezentációra koncentráltak, arra lett figyelmes, hogy egyre homályosabban látja a laptop képernyőjét, a szavak elmosódnak, leszédül a székről, majd elsötétül előtte a világ.

Mikor kinyitotta szemét, a plafont látta maga előtt. Még mindig szédelgett. Amikor próbálta megmozdítani végtagjait, meglepetten és rémülten tapasztalta, hogy képtelen rá. Megpróbált felülni, de nem sikerült. Saját testére pillantott, és rémülten felnyögött a látványtól. Alsónadrágra vetkőztetve feküdt Evelin ágyán, és már az is világossá vált számára, miért nem tud mozogni: az ágyhoz szíjazták őt.

- Mi a franc… mi ez az egész? Ha meg akartál tréfálni, nem jött össze, mert ez egyáltalán nem vicces! – hebegte félelemmel a hangjában. Ekkor megpillantotta Evelint, aki eddig a szekrényében kutatott, majd elővett egy szerszámos ládát és leült az ágy szélére. – Többé nem fog áttaposni rajtam senki. Sem te, sem más. Vagy ha mégis megteszi valaki, megfizet érte. Unom már, hogy mindenki elutasít. Hogy kinevetnek. Hogy összesúgnak a hátam mögött. Hogy senki nem tekint rám nőként – hadarta feldúltan a lány, miközben tébolyult tekintettel Nate-re meredt.

- Te elmebeteg vagy. Engedj el! SEGÍTSÉG! – ordította a fiú. Evelin egy rongyott vett elő, hogy aztán Nate szájába tömje és egy másikkal be is kötözze azt.

- Eddigi életem során egyetlen barátom volt, akiről utólag kiderült, hogy csak egy kibaszott fogadás miatt járt velem! Miközben együtt voltunk, még meg is csalt az egyik ribanccal az évfolyamunkról! Mindenki rajtam nevetett… de megfizettek érte – Evelin szemében vad kéj csillant – Biztosan hallottad, hogy nemrég a vásárban egy lány kizuhant az óriáskerékről és szörnyet halt. Ő volt az, akivel megcsalt a barátom. Én löktem őt ki az óriáskerékből. Én öltem meg – mondta indulatosan, de élvezettel a hangjában. Nate elborzadva nézett rá, miközben minden erejével azon volt, hogy kiszabaduljon a szíjak fogságából. Hiába próbálkozott, még mozdulni sem tudott. Evelin közben tovább fűzte a szót: - Most megtanulod, hogy velem nem szórakozhatsz. Engem többé nem utasíthat vissza senki, különben az lesz élete utolsó meggondolatlansága. Elegem van már az emberekből, unom a sztereotípiákat. Unom, hogy mindenki egy ügyetlen, copfos kis strébernek tart, semmi többet nem látnak bennem az emberek! Felszínes, elkényeztetett idióták… de nem baj, most eggyel kevesebb lesz – mondta. Miközben Nate-re mosolygott, felnyitotta a szerszámos ládát és elővett belőle egy harapófogót. Nate rémülten, félelemmel a szemében nézett a szerszámra. Evelin a harapófogó közé helyezte, majd egy hirtelen mozdulattal letépte a körmöt mutatóujjáról. A fiú kínjában beleordított a szájába tömött rongyba, miközben könny szökött a szemébe a fájdalomtól.

- Fáj? – kérdezte együttérzést színlelve Evelin. – A szíved legmélyén te is tudod, hogy megérdemled. A lány ezután folytatta a könyörtelen kínzást: Egymás után letépte Nate jobb kezének többi ujjáról is a körmöt. Mikor ezzel megvolt, elővett egy borotvapengét; de mielőtt bármire is használta volna, cirógatni kezdte Nate mellkasát. – Senki nem fog téged megmenteni – nevetett fel hideg kacajt hallatva. Nate arcán végigcsordultak a fájdalom könnyei, szeméből visszaköszönt a puszta kín, mellkasa vadul hullámzott és egész testében remegett a tehetetlenségtől, a kiszolgáltatottságtól, de leginkább a kibírhatatlan fájdalomtól. A következő pillanatban Evelin, mintha ceruzával rajzolna egy darab papírra, egy „E” betűt vésett bele pengéjével Nate mellkasába. – Fogsz még megalázni!? – csattant fel dühösen. Nate könnyáztatta arccal nézett rá és a fejét rázta, de Evelint ez nem hatotta meg. Elővett a szerszámosládából egy kalapácsot. Először egy darabig csak forgatta a kezében, hogy ezzel is játsszon Nate idegeivel, majd felemelte és hirtelen, teljes erőből rávert vele a fiú térdkalácsára, ami valószínűleg azonnal eltört. A fiú egész arca vörös volt, tekintete meggyötört, még egyszer fájdalmasan beleordított a szájába tömött rongyba, majd úgy tűnt, pillanatokon belül eszméletét veszti. Evelin csak állt és nevetett fölötte.

Adam és Lexi közben épp a lépcsőfordulóban jártak, ugyanis a lány szobájába igyekeztek a negyedik emeletre, amikor Adam egyszer csak megtorpant.

- Mi az, a kocsiban felejtettél valamit? – pillantott rá Lexi. Adam a fejét rázta. – Evelint hallom… - kezdte, majd tágra nyílt szemekkel berohant a második emelet folyosójára. Lexi értetlenül és rosszat sejtve követte őt. Adam megállt a 209-es szoba előtt, egy mozdulattal belökte a kulcsra zárt ajtót, és berohant a szobába. Evelin az ágyon fekvő Nate mellett állt, feltartott kezében egy késsel. Úgy tűnt, épp végezni akar a fiúval. Mielőtt akár megfordulhatott volna, Adam elkapta a kést tartó kezét és a szemközti ágyra lökte a lányt. Mikor megpillantotta a megkínzott Nate-et, szemei azon nyomban vörösen izzottak fel, de nem csak a vér látványától, hanem a dühtől is.

- Uramisten! – kiáltott fel elszörnyedve Lexi, mikor ő is meglátta az ágyhoz szíjazott barátjukat. Odarohant hozzá, de a látványtól annyira ledöbbent, hogy nem tudta hirtelen, mit csináljon. Adam közben továbbra is csak állt, és próbálta legyőzni vér iránti vágyát. Közben a háta mögött Evelin késsel a kezében rátámadt, de ő megfordult és megfordította a lány kezében tartott kést, ami így végül az ő hasába fúródott. Evelin szemei elkerekedtek, szája néma „Ó” betűt formált, lenézett a ruháján egyre szélesebben terjedő vérfoltra, majd összerogyott a szoba közepén. Lexi felsikkantott, mikor meglátta a lányt. Adam lehajolt hozzá és úgy tűnt, nem bír már sokáig magával. Lexi odalépett hozzá és felállította őt a földről.

- Figyelj rám, erősnek kell lenned. Nézz a szemembe. Tudom, hogy egy vámpírnap nincs csábítóbb a vérnél, és hogy az mindenekelőtt van, de kérlek szépen, gondolj a barátodra, a szobatársadra… Nate-re, aki most épp szenved. Tudom, hogy ő fontosabb neked a vérnél! Most rajta kell segítened, kérlek, vegyél erőt magadon! – mondta Lexi, miközben egymás szemébe néztek. Adam szemfogai visszazsugorodtak eredeti méretükre, szeme pedig vörösből szürkévé változott.

- Igazad van… - mondta bűntudattal a hangjában, majd Nate-hez rohant, egy mozdulattal letépte a szíjakat róla és szabaddá tette a száját. A fiú viszont továbbra sem szólt egy szót sem. Egyszerűen képtelen volt rá. Adam a saját csuklójába harapott és se szó, se beszéd Nate szájához nyomta a kezét.

- Mit csinálsz? – hüledezett Lexi.

- A vámpírvér meggyógyítja. Nézz rá… nem maradhat így!

Lexi, bár nehezére esett, ismét Nate-re nézett és könnyek szöktek a szemébe. – Hogy lehetett az a lány ilyesmire képes!? Adam, annyira sajnálom őt! Nekem ez már sok – zokogott. Közben Nate szervezetébe került a vámpírvér, és sebei azonnal gyógyulni kezdtek. Térdkalácsa egy csapásra összeforrt, sebei begyógyultak, és körmei is épségben ott voltak ujjain. Csodálkozva, de még mindig könnyes arccal Adamre nézett, aki a fiú szemébe nézve így szólt: - Elfelejted azt, hogy meggyógyítottalak. Elfelejted, hogy vámpír vagyok. Tudod, hogy Evelin rád támadt, meg akart téged ölni, de nem emlékszel, hogy pontosan mit csinált veled. Érted?

Nate lassan bólintott.

- Adam, ez a lány… meghalt – szólt elszörnyedve Lexi, miután megvizsgálta a szoba közepén elterülő Evelint.

- Tudom. Muszáj volt. Meg kellett gyógyítanom Nate-et, és így nem lett volna semmiféle bizonyítékunk arra, hogy megtámadta őt Evelin. Tehát szabadon élhette volna tovább életét és tovább kínozhatott volna ártatlanokat. Ezt akartad volna?

- Nem. Egy elmebeteg volt… - mondta lehajtott fejjel Lexi.

- Ő lökte le azt a lányt is az óriáskerékről, aki meghalt amikor a vásárban voltatok. Elmondta nekem… - szólt Nate.

Adam és Lexi döbbenten néztek rá. – Ezt nem hiszem el – csóválta fejét elborzadva Lexi.

- Pedig ez az igazság – mondta Nate, miközben felült az ágyon és letörölte arcáról könnyeit. Adam összeszedte a földről a fiú ruháit és odaadta neki őket. Miután felöltözött, Lexi odasietett hozzá és szorosan magához ölelte őt. Közben Adam küldött egy üzenetet mobiljáról Adriannának, hogy siessen a 209-es szobába, ahogy tud. Negyed óra sem telt el, és a lány már ott állt a szobában. Pillantása először a földön heverő, üvegesen a semmibe meredő szemű, véres ruhája Evelinre, majd a Lexi ölelésébe zárva zokogó Nate-re siklott. – Mi történt? – kérdezte megrökönyödve.

- Majd később elmondom. Segítenél eltüntetni a holttestet?

- Persze, megoldom – Adrianna felkapta ölébe a halott Evelint, majd egy szempillantás alatt eltűnt vele. Nate nem láthatta a lány gyors sebességét, ugyanis még mindig Lexi vállába fúrta arcát.

- Pontosan mire emlékszel? – kérdezte tőle a lány.

- Hát… a prezentációt csináltuk és akkor egyszer csak megcsókolt, de visszautasítottam és utána elájultam… biztos tett valamit a kólámba. Utána az ágyhoz szíjazva tértem magamhoz… meg akart ölni. Kínzott, de nem emlékszem pontosan, hogy hogyan… azt mondta, unja már, hogy mindenki kineveti meg visszautasítja őt – szipogta Nate.

- És azt a lányt miért lökte ki az óriáskerékről? – Lexi lelki szemei előtt még mindig élesen kirajzolódott a jelenet, amikor Adammel a vásárban a földre zuhant a hátuk mögött egy lány, és azonnal szörnyethalt. Úgy érezte, a látványt nem igen fogja egyhamar elfelejteni.

- Mert a volt barátja vele csalta meg…

- Lexi, amíg én gyorsan feltakarítok, felkíséred Nate-et a szobájába? Evelin szobatársa bármikor megérkezhet, és nem kellene így találnia a szobát, az ágynemű is csupa vér. Nate menjen el zuhanyozni, még ő is véres.

- Nem, Adam. Kísérd fel te, majd én feltakarítok. Nem kínozhatod magad azzal, hogy te cseréled le a véres ágyneműt – csóválta a fejét Lexi.

- Én miért vagyok véres, ha nincsenek rajtam sebek? – csodálkozott Nate, miközben benézett pólója alá.

Adamnek több hazugság is megfordult a fejében, de belefáradt már a folytonos hazudozásba. Sóhajtott, majd komoly hangon így szólt: - Gyere velem, felkísérlek a szobánkba és miután lezuhanyoztál mindent elmondok neked.

- Biztos, hogy ezt akarod? – pillantott barátjára Lexi.

- Igen… a szobatársam, és a barátom is, most már muszáj megtudnia, kivel él együtt. Nem tudom tovább eltitkolni előtte… bízom benne. Ha nagyon rosszul fogadja, majd elfelejtetem vele.

- Rendben. Menjetek, én is megyek, ahogy itt kész vagyok.

- Köszönöm, kicsim – azzal Adam csókot nyomott a lány ajkaira, majd elindult az ajtó felé.

- Miről beszéltek? – kérdezte értetlen kifejezéssel az arcán Nate.

- Elmondok mindent, ha velem jössz – pillantott vissza rá az ajtóból Adam, majd a fiú felállt az ágyról és követte őt.

Az ablakon túl süvített az őszi szél, elsárgult faleveleket röptetve az égen. Adam és Nate egymással szemben ültek az asztalnál. Nate haja még vizes volt; ugyanis a beszélgetés előtt még elsietett lezuhanyozni. Az asztalnál ülve egy poharat tartott a kezében és szívószállal kakaót szürcsölgetett. Adam feszült volt, mikor szürkén fénylő szemeivel barátjára nézett.

- Amiről beszélni szeretnék veled, nagyon fontos. Meg kell ígérned, hogy nem mondod el senkinek. És előre kérlek, hogy ne ijedj meg.

- Azért annyira ijedős nem vagyok – vágott közbe kissé sértődötten Nate.

- Nem is azért mondtam – türelmetlenkedett Adam – féltem, hogy ha elmondom, kiakadsz, vagy félni fogsz tőlem és többé nem leszünk jóban… talán még meg is utálsz.

- Ne hülyéskedj már, te és Lucas vagytok a legjobb barátaim! Bármiről is van szó, nyugodtan elmondhatod! – bíztatta Nate.

- Ugye már tudod, hogy léteznek vérfarkasok… de azt még nem, hogy vámpírok is.

Nate-nek leesett az álla. – Komolyan? Én azt hittem, az a vérfarkas csak egyedi eset, valami születési rendellenesség vagy kór miatt.

- Tudhatnád, hogy amiből van egy, abból van több is.

- Jó, de hová akarsz ezzel kilyukadni? Most már az újdonság kedvéért egy vámpír is ki akar minket nyírni?

- Nem… az igazság az, hogy a vámpír… én vagyok.

Nater tágra nyílt szemekkel nézett szobatársára, egy pillanatig azt hitte, a fiú csak viccel, és már épp fel akart nevetni, de aztán látta Adam arcán, hogy halálosan komolyan beszél.

- Ne már… - tátotta a száját.

Adam elmesélt neki mindent, amit azelőtt Lexinek is elmesélt, amikor bevallotta neki, hogy vámpír. A beszámoló végén Nate pár másodpercig csak némán bámulta őt, miközben kakaóját szürcsölte. Adamnek kedve lett volna megrázni őt, hogy mondjon végre valamit. Erre végül is nem volt szükség, Nate magától is megszólalt: - Ha nem lenne az a vérfarkas, most biztos kinevetnélek, aztán összeszarnám magam, amikor bebizonyítod, hogy igazat beszélsz… de így… egy vámpír a szobatársam! Ez mekkora vagányság már!

- Te nem vagy normális – nevetett fel Adam – Nem félsz?

- Miért, kéne? – sandított rá Nate.

- Nem, egyáltalán nem. Ugye tudod, hogy sosem bántanálak se téged, se a többieket?

- Persze, hogy tudom! Egy szobában lakunk, már rég kinyírhattál volna, de e helyett ma is megmentettél. Köszönöm!

- Ugyan már, ez csak természetes – legyintett Adam.

- Na, gyere ide! – azzal felálltak az asztaltól és megölelték egymást. Ekkor nyitott be Lexi.

- A 209-es szoba végre normális állapotban van… de mi lesz Evelin családjával? Biztosan aggódni fognak érte, sajnálom őket… mennyire fájni fog nekik, ha megtudják, hogy Evelin már nem él – sóhajtott a lány, miközben levetette magát az egyik ágyra.

- Lexi, az az őrült ki akart nyírni. Vagy ő, vagy mi. Ne emészd magad miatta – szólt Nate.

Lexi a fiúkra pillantott és kíváncsian megkérdezte – Adam, elmondtad neki?

- Igen, el. És azt kell, hogy mondjam, hogy még nálad is jobban fogadta – mosolyodott el a fiú.

- Még szép, hiszen nem vele jársz! Nekem nehezebb volt – védekezett Lexi.

- Igen, de azért azt se felejtsd el, hogy én meg egy szobában lakom vele – jegyezte meg Nate, majd Adamhez fordult, és kíváncsian megkérdezte – Miért nem emlékszem arra, hogy Evelin pontosan mit csinált velem, miután az ágyhoz szíjazott? Arra emlékszem, amiket mondott…

- Most már visszaadhatom az emlékeidet, csak azért vettem el őket, hogy ne emlékezz arra, hogy én gyógyítottam meg a sebeidet.

- Te olyat is tudsz? – ámuldozott Nate, majd Adam közelebb lépett hozzá és a szemébe nézett – Emlékezz mindenre, ami ma történt – mondta. Nate tekintete elhomályosult, majd kitisztult. Most már emlékezett mindenre. Leült egy székre és némán kezeibe temette arcát.

- Mi a baj? – kérdezte tőle Lexi aggódva, mikor könnyeket pillantott meg, ahogy kicsordulnak a fiú ujjai közül.

- Nem tudjátok elképzelni, milyen rossz volt…

Adam leguggolt a fiúhoz. – Már vége. Túl vagy rajta, Evelint már sosem fogod látni, és már a sebeid is begyógyultak. Tudom, hogy milyen borzalmas érzés kiszolgáltatottnak lenni mással szemben, és hogy mit éltél át, de életben vagy és most már minden rendben!

- Bele sem merek gondolni, mi történt volna, ha akár egyetlen perccel is később érkezünk. Ha nem lennél vámpír, nem hallottad volna, mi történik és fogalmunk sem lett volna az egészről – szólt Lexi Adam hátát bámulva. A fiú felállt és megfordult, hogy megfogja barátnője kezét. – Én mindig itt leszek, hogy vigyázzak rátok – mondta.

– Melletted biztonságban érzem magam még a jelenlegi helyzetben is – vallotta be hálásan Lexi, miközben megölelték egymást. Adam Nate-re pillantott – a többieknek el akarod mondani, mi történt?

- Nem – csóválta a fejét Nate – Rebecca és Lola kis híján meghaltak a minap, nem akarom, hogy még jobban aggódjanak és kiakadjanak. Van így is elég bajuk. Lucasnak elmondom, talán…

- De azt, hogy Adam vámpír, ne mondd el senkinek, kérlek – pillantott a fiúra Lexi.

- Persze, nem fogom. Ne aggódjatok, ígérem, tartom a szám.

- Köszi – biccentett Adam.

Nem sokkal később megérkeztek a többiek is. Nate egyiküknek sem szólt egy szót sem a történtekről.

- A szobatársam ma sem alszik bent, és nem akarok egyedül rohadni egész este. Nem alszol nálam? – fordult a fiúhoz a mellette ülő Lucas.

- De, szívesen. Adam, neked nem lenne gond?

- Nem, dehogy! Akkor én áthívom Lexit éjszakára, és remélem, hogy igent mond – Adam a lányra mosolygott, aki viszonozta a gesztust. – Még megfontolom – incselkedett.

- Akkor Lola, te meg aludj nálam! – javasolta Rebecca, majd az ablakban álló, cigarettázó Adriannához fordult. – Ma te is itt aludhatnál a koliban. Majd alszol Lolával, vagy velem. Amíg Adam és Lexi romantikáznak, mi csapunk egy jó kis csajos estét.

- Jó ötlet. Szétzúzzuk a kolit – mosolygott Adrianna. Örült a meghívásnak, ugyanis már megszokta, hogy előző két éjjel is együtt aludt a lányokkal, jól jön neki a társaság, és így még vigyázhat is rájuk. Bár be kellett vallania magának, hogy Lucas meghívásának azért jobban örült volna. Még élénken jelentek meg lelki szemei előtt a múlt éjszaka történései. Amikor vadul csókolóztak… amikor Lucas leteperte őt…

A kis csapat késő estig együtt maradt Adam és Nate szobájában. Sokáig beszélgettek, aztán megnéztek egy vígjátékot. Adam figyelmét nem kerülte el, hogy Nate egyszer sem mosolyodott el a filmen, csak bámulta a laptop képernyőjét és olykor-olykor összerezzent, amikor felnevetett valaki. Mikor már mindenki szedelőzködni kezdett, hogy elinduljon a saját szobájába (vagy ahhoz, akinél az éjszakát fogja tölteni), Adam félrehívta a fiút. – Jól vagy?

- Persze, csak még mindig előttem van az egész mai…

- Ha bármi baj van, vagy csak beszélni szeretnél valamiről, csak szólj.

- Fogok – mondta Nate egy apró mosoly társaságában, majd kisétált az ajtón.

Rebeccáék beléptek a lány szobájába, majd a szőkeség elővett a hűtőből egy üveg Martinit és iszogatni kezdtek. Rebecca egy szál cigarettával a kezében leült törökülésben az ágyra és csillogó szemekkel Adriannára nézett. – Mi van most közted és Lucas között? Tegnap mindannyian láttuk, hogy smároltatok, aztán hirtelen eltüntetek – mondta sejtelmesen.

- Nem történt semmi több – hazudta Adrianna.

- Jaj, ne nézz már hülyének minket, a barátnőid vagyunk. Ki vele!

A lány végül beadta a derekát. – Lefeküdtünk egymással – vallotta be.

Lola és Rebecca a szájuk elé kapták kezüket. – Ne már!

- de – nevette el magát Adrianna, majd Rebeccára nézve hozzátette: - Viszont úgy hallottam, amíg mi elvoltunk, te sem unatkoztál. Ki volt az a srác, akivel smároltál?

- Jaspernek hívják, az évfolyamtársam.

- És jól smárol? – kíváncsiskodott Lola.

- Az nem kifejezés – harapott ajkaiba Rebecca, majd hangosan töprengeni kezdett. – Pedig nem is az esetem, de mégis… van benne valami, aminek nem tudok ellenállni.

- Akkor már csak Lolának kell bepasiznia.

- Nekem egy olyan pasit szerezzetek, mint Adam!

- Olyan pasi kinek nem kéne? Lexi annyira szerencsés. Kifogta a tökéletes srácot, amelyről azt hittem, csak a mesékben létezik: Szexi, jóképű, aranyos, bátor – ecsetelte Rebecca.

- És azok a szemek! – áradozott Lola.

- Ú, csajok, csak nem belezúgtatok? – mosolygott Adrianna.

- Dehogy! – tiltakozott Rebecca – Csak egy jó pasi, és Lexivel tökéletes párt alkotnak. Annyira örülök nekik!

- Én még mindig az exem szeretem. Utálom is, amiért megcsalt, de még szeretem… - sóhajtott Lola. Adrianna átnyújtotta neki a Martinis üveget. – Az ilyen srácok nem érdemelnek se szerelmet, se szeretetet. Az ilyeneket el kell taposni. Jobbat érdemelsz! – mondta. – Amúgy valakinek nincs kedve smacizni velem? Úgy csókolóznék most.

- Gyere, úgyis bedepiztem – intette magához a lányt Lola.

Lucas közben bokszeralsóra vetkőzött és a vállára terített egy törölközőt. – Elmegyek letusolni, te jössz? – fordult Nate-hez, aki az ágyán feküdt és a plafont bámulta.

- Nem, én már zuhanyoztam nemrég – motyogta.

Mikor barátja már az ajtóban járt, hirtelen felült és utána szólt – Várj! Ne hagyj itt egyedül…

Lucas visszacsukta a félig nyitott ajtót és visszasétált a fiúhoz. – Nate, egész este olyan szótlan és furcsa voltál. Tudom, hogy van valami, amit nem mondasz el. Halljam! – azzal leült a fiú mellé.

- Meg kell ígérned, hogy senkinek sem mondod el. Rebeccáéknak sem – mondta nyomatékosan Nate.

- Oké, megígérem… de kezdesz megijeszteni.

Nate nagy levegőt vett, majd beszámolt Lucasnak Evelinről. Persze voltak dolgok, amiket nem említett. Megígérte Adamnek, és ennyivel tartozik neki azért, amiért megmentette őt. Viszont elmondta, hogy Evelin rányomult, aztán a visszautasítástól bekattant és leszíjazta őt. Hogy kínozta és meg akarta ölni, amikor belépett Lexi és Adam és megmentették őt. Lucas először meglepetten, majd elborzadva, végül együttérzéssel nézett barátjára.

- Ez ugyanaz az Evelin, aki a Mekiben is rád volt kattanva?

- Igen…

- Úristen, sosem néztem volna ki belőle. Pszichopata… és mi lett vele? Ugyanúgy szabadon mászkál, mintha mi sem történt volna? - hüledezett Lucas.

- Nem. Meghalt. Ránk támadt egy késsel. Baleset volt… de kérlek, senkinek ne beszélj erről, mert akkor nagy bajba kerülünk! – kérte rémülten Nate. Lucas először tágra nyílt szemekkel nézett rá, majd nagy komolyan így szólt: - Szerinted sittre akarom vágni a barátaimat? Örülök, hogy így történt, és nem fordítva. Az az elmebeteg megérdemli a sorsát, ha életben lenne, nem éreznélek biztonságban soha. Habár… így sem vagyunk biztonságban, mert egy vérfarkas vadászik ránk, de hát… legalább másokat már nem fog kínozni az az őrült csaj. Sajnálom, hogy mindezen kellett keresztül menned, és hogy nem lehettem ott, hogy segítsek – mondta Lucas szomorúan, aztán átölelte a fiút. Nate viszonozta az ölelést. Jól esett neki, hogy Lucas törődik vele, és hogy ilyen jó barátokká váltak. Mikor elengedték egymást, Lucas felpattant és a ruhásszekrényéhez sietett, hogy némi kotorászás után elővegyen ruhái közül egy kis dobozt, amivel aztán leült az asztalhoz. – Tudom, mire van most szükséged ahhoz, hogy kikapcsolódj és ellazulj – mondta, miközben felnyitotta a dobozt és neki látott, hogy füves cigarettát sodorjon. Néhány perc múltán tömény füst töltötte be a szobát, mikor az ágyon ülve felválta szívták a cigit.

- Előre szólok, hogy ez most elég ütős cucc – pislogott Lucas.

- Annál jobb – nevetett Nate. – Akkor most nem mész zuhanyozni?

- Az ráér. Most az a lényeg, hogy jobban érezd magad. Ezután perceken keresztül csak nevettek, talán azt sem tudták, min. Aztán Nate-re rátört a depresszió, csak sírt és sírt megállás nélkül, miközben arról beszélt Lucasnak, mennyire rosszul érzi magát az Evelines dolog miatt. Lucas megölelte őt és a haját simogatta, hogy megnyugtassa, a következő pillanatban pedig már azon kapták magukat, hogy vadul csókolóznak. Közben eldőltek az ágyon, és hosszú perceken keresztül el sem engedték egymást. – Mi a szart csinálunk? – nevetett sűrűn szedve a levegőt Nate, miközben Lucas szemébe nézett.

- Fogalmam sincs, de jó érzés… nem? – pislogott rá a fiú.

- de, az – vallotta be Nate, majd folytatták a csókolózást. Már épp kezdtek belemelegedni, amikor kopogott valaki az ajtón. – Majd én kinyitom – ajánlotta lemondóan Lucas és feltápászkodott, hogy ajtót nyisson. A túloldalon a becsiccsentett Rebecca állt.

- Hali, nincs kedvetek átjönni, piálni egy kicsit? Van még egy üveg Martinink – mondta nevetésekkel megszakítva.

- Hát, mi az előbb szívtunk egy kicsit és erre a cuccra nem lenne célszerű ráinni – mondta Lucas, miközben forgott vele a világ. – Figyu, épp zuhanyozni indultam…

- Azt látom – vágott közbe Rebecca a bokszeralsóban álló fiúra pillantva, majd ismét prüszkölve felnevetett – Valami igencsak ágaskodik a gatyádban!

- Mi? – Lucas először értetlenül nézett a vihogó lányra, majd vetett egy pillantást magára, és zavarában gyorsan berohant a szobába törölközőjéért, hogy azzal takarja el magát. Mikor újra megjelent az ajtóban, folytatta megkezdett mondatát. – Szóval addig Nate-et áthívnád hozzátok, hogy ne legyen egyedül?

- Persze, bent van?

- Aha, gyere be nyugodtan.

Rebecca belépett a szobába. Miközben öccsével beszélt, Lucas tusfürdőt és sampont vett elő, majd elindult a zuhanyzóba. Nate a fejére szorította kezét, hogy csillapítson szédelgésén. Mintha az egész szoba forgott volna vele.

- Látom, eléggé kiütötted magad – nézett rá Rebecca, majd kért egy szál cigarettát a fiútól és rágyújtott. – Akkor át jössz?

- Most nem, ne haragudj, de nem érzem jól magam… nem maradnál itt, amíg Lucas vissza nem ér?

- De, persze. Adrianna és Lola igencsak belemerültek a smárolásba, úgyhogy nem hinném, hogy annyira hiányolnának.

- Adrianna és Lola? – ismételte homályos tekintettel Nate.

- Aha. Szerinted Lexi és Adam mit csinálhatnak éppen?

- Biztos, hogy nem azt, amire te gondolsz – mosolyodott el Nate. – Ők nem akarják elsietni.

- Nem is értem őket – rándította meg vállát Rebecca. – Én Lexi helyében egy perccel sem haboznék tovább.

- Azt nagyon jól tudom, hogy te semmilyen szex jellegű dologgal nem haboznál.

- Hé, kikérem magamnak! Mattnek is csak egy bizonyos idő után adtam be a derekam!

- Te lefeküdtél Mattel? – ült fel ágyában Nate.

- Hát persze, aznap éjjel, amikor… meghalt. Akkor éreztem úgy, hogy elkezdődött valami. Hogy belészerettem. Előtte csak barátként tekintettem rá, persze nagyon jó pasinak tartottam és mindig is tetszett. Ha hamarabb megpróbáltuk volna, akkor sokkal több időnk lett volna, mint pár röpke óra – mondta Rebecca, és jókedve egy csapásra elszállt. Zokogva borult testvére nyakába, aki együttérzéssel ölelte át őt. – Az élet igazságtalan, de hidd el, lesz, ami majd kárpótol a sok fájdalomért. Így kell lennie – vigasztalta. Mire Lucas visszatért, Rebecca már megnyugodott és ismét vicces kedvében volt. – Akkor biztos, hogy nem jöttök át?

- Most nem, de azért kösz a meghívást. Ki vagyok és már hajnali három is elmúlt, szerintem bedobom a szunyát – mondta Lucas, miközben magára kapott egy pólót.

- Már hajnali három van? – kapta fel a fejét Rebecca. Lucas bólintott, mire a lány felállt. – Akkor már nekem is aludnom kellene, holnap suli. Karikás szemekkel senki sem láthat meg.

Miután a lány elköszönt és magára hagyta a két fiút, Lucas bebújt az ágyába, Nate pedig átöltözött és rágyújtott egy cigarettára. Mire elszívta, barátja már mélyen aludt, ő viszont egyenesen rettegett az alvástól. Félt, hogy ha behunyja a szemét, álmában ismét találkozik Evelinnel. Végül aztán leoltotta a kislámpát, bebújt a takaró alá és párnáját szorongatva az oldalára fordult.

Lexi és Adam a fiú ágyán fekve csókolózott, majd a lány barátja mellkasára hajtotta fejét. – Te még nem is meséltél arról, mi volt a lányok terén, mielőtt megismertél – mondta kíváncsian.

- Én már hosszú ideje nem voltam senkivel sem – vallotta be Adam, miközben a lány vállát cirógatta.

- Komolyan? – csodálkozott Lexi és felkapta a fejét. Adam bólintott.

- És volt olyan lány, akibe szerelmes voltál? Több mint száz év alatt biztosan akadt.

- Volt… akit igazán szerettem, Aprilnek hívták. Nagyon szép lány volt… osztálytársak voltunk középiskolában, ő volt az első szerelmem… de aztán a családjával együtt Európába költözött, én pedig nem sokkal később meghaltam… Vámpírként még kerestem egy ideig, de nem bukkantam a nyomára. Azóta nem kerestem újra.

- És ha megtalálnád, mi lenne? Talán újra fellángolna a régi szerelem, és őt választanád helyettem… - szontyolodott el Lexi. Adam finoman megfogta a lány állát, s arcát az övével szembe fordította. – Ne butáskodj. Soha, senkit nem szerettem úgy, ahogy téged. Ráadásul ez az egész már több mint száztíz éve történt, April már biztosan halott… de ne beszéljünk a múltról, amikor ilyen tökéletes a jelen.

- Miért olyan tökéletes? – pislogott rá Lexi.

- Mert itt fekszel a karjaimban – mondta Adam, majd megcsókolta a lányt.

Hajnali fél öt volt már, amikor Nate zihálva felriadt álmából, és felült az ágyban. Reszketett és arca nedves volt a verejtéktől. A zajokra Lucas is felébredt, kimászott az ágyából és felkapcsolta a kislámpát – Mi történt? Jól vagy? – pillantott riadtan a fiúra; attól félt, valaki megtámadta őket.

- Semmi baj, csak rosszat álmodtam – sóhajtott Nate. Mellkasa vadul hullámzott, arca kipirult.

- Evelin? – kérdezte együttérzéssel a hangjában Lucas. Nate nyelt egy nagyot, aztán bólintott. – Olyan élethű volt…

Lucas felkapta kispárnáját és barátja ágyához lépett. – Na, csússz arrébb.

- Mit akarsz?

- Itt alszok veled, úgy hátha nem lesznek rémálmaid. Ha gondolod, a kislámpát is égve hagyhatom – mondta Lucas.

- Nem, kapcsold le nyugodtan – Nate kissé elszégyellte magát, amiért ennyire ijedős. Lucas lekapcsolta a lámpát, majd bemászott az ágyba a fiú mellé.

- Köszönöm – suttogta Nate.

- Ugyan, erre valók a barátok.