13. Fejezet: Elrabolva

Adrianna óvatosan felsegítette Lucast a földről és az autóhoz kísérte. A vérzést sikerült csillapítania, de a mély harapás nem gyógyult be. Lucas arca sápadt zöld volt. Mielőtt beszállt az autóba, a lába elé hányt. Nate tehetetlenül, lesújtva kullogott mögöttük. Egyszerűen képtelen volt feldolgozni és elfogadni azt, ami Lucassal történt. Beszálltak az autóba és Adrianna azonnal elindult. – De Adamnek is begyógyult a sebe, amikor a nyaralónál megharapta a vérfarkas – erősködött Nate. Kell lennie valami megoldásnak, győzködte magát. – Adam vámpír, Lucas viszont ember, Nate…

Lexi közben az egész házat átkutatta édesapja után, de nem találta sehol. Próbálta telefonon elérni, de Mr. Duncan mobilja az éjjeliszekrényén csörgött. Bárhol is volt, nem vitte magával. – Hol lehet? – dühöngött a lány tehetetlenül.

- Lexi… - kezdte Adam tétován, de Lexi leintette őt. – Nem, nem akarom hallani!

- Akkor mi legyen?

- Nem tudom… Már az egész házat végig jártam és az udvaron is voltam. Nincs semmi, ami arra utalna, hogy apának baja esett. Várok, amíg haza nem ér – sóhajtott Lexi. Adam nem akarta még jobban felzaklatni a lányt saját igazának hangoztatásával, ezért csak átkarolta őt és a fülébe súgta – Akkor várunk. Menjünk le a konyhába, csinálok neked egy teát, ami megnyugtat.

- Jó, menjünk. Legalább addig is telik az idő – bólintott a lány és elindultak.

Adrianna nem a kollégiumba, hanem a saját lakására vitte Lucast és Nate-et. A házban aztán ketten az ágyhoz segítették Lucast és lefektették rá. A fiú arca falfehér volt, sebe állapota semmit sem javult. Nate megsemmisülten ült mellette és fogta a kezét. Már az sem érdekelte, Adrianna meglátja-e, vagy sem. – Szerencsére vannak itthon gyógynövényeim, amikkel csillapíthatjuk a fájdalmán és a sebet is gyógyíthatjuk. Hozom is őket, addig vetkőztesd félmeztelenre. Találsz ollót a konyhaszekrény fiókjában, azzal vágd le róla a ruhát. Akkor nem kell emelgetnie a karját. És engedj hidegvizet. A lavórt a fürdőben találod. Sietek – fordult a lány Nate-hez, majd elindult a gyógynövényekért a raktárba. Nate örült, hogy tehet valamit Lucasért. Mindent megtett, amire Adrianna kérte. Mikor a lány visszatért a szobába, már Lucas homlokát vizes ruházta. Adrianna leült mellé és nekilátott, hogy fertőtlenítse Lucas sebét, ami elég kellemetlen érzés volt a fiú számára. Fel-felszisszent, amikor Adrianna hozzáért a jódos pamaccsal bőréhez. – Nyugi, csak a seb környékét fertőtlenítem – csitította a lány, majd Nate-hez fordult. – Megkérhetnélek, hogy amíg ellátom a sebét, készíts neki egy csésze gyógyteát? A konyhaszekrény balszélső polcán megtalálod a hozzávalókat.

- Persze – bólintott Nate, és kiment a szobából. A konyhában aztán nekilátott a teafőzésnek, de bármennyire is próbált erős maradni, nem tudta visszatartani könnyeit. Hogy csillapítsa zokogását, ökölbeszorított kezébe harapott és nekidőlt a gáztűzhelynek. Inkább őt harapta volna meg azaz átkozott vérfarkas… Adrianna közben különféle gyógynövények leveleit helyezte Lucas sebére. – Ezek segítik a gyorsabb gyógyulást és a fájdalmat is csökkentik – magyarázta. – Ráteszek egy kötést, holnap pedig kicserélem a növényeket frissre. – Köszönöm – nyöszörgött Lucas, és behunyta a szemét. Úgy érezte, egy árnyalatnyival enyhült a fájdalom, de ennek ellenére továbbra is elviselhetetlen volt. Nate egy bögre gőzölgő teával a kezében tért vissza. Óvatosan átadta Lucasnak, aki bal kezével elvette tőle a bögrét. A jobb kezét meg sem bírta mozdítani, annyira fájt vállán a seb. – Ettől gyorsan elalszol. Idd meg az egészet! – mondta Adrianna, majd betakarta a fiút és kiment a szobából. Nate Lucas fájdalommal teli szemeibe nézett és bűnbánó hangon így szólt: Miattam van ez az egész…

Lucas meggyötörten nézett rá. – Ez nem igaz – mondta, de Nate tovább erősködött. – De ha én nem küldtelek volna el, nem lettél volna egyedül! Akkor…

- Elég! Ennyi erővel bárkit okolhatnánk. Erről nem tehet senki. Én mentem el, én maradtam kint sokáig. Észre sem vettem, hogy telihold van.

Nate úgy döntött, nem vitatkozik a fiúval. Nem akarta még jobban felzaklatni őt. Miután Lucas kiitta a bögre teljes tartalmát, perceken belül elnyomta őt az álom. Nate kivette kezéből a bögrét és hátrasimította a fiú szemébe lógó hajfürtjeit. – Nagyon szeretlek – suttogta és puszit nyomott Lucas homlokára. Adriannát a konyhában találta. A lány az asztalon ült és épp cigarettázott, a másik kezében pedig egy üveg whisky-t tartott. – Kérsz? – nyújtotta Nate felé az üveget. A fiú észrevette, hogy Adrianna szemei vörösek. Biztosan sírt, gondolta. Elvette a felé nyújtott üveget és elkeseredett arccal beleivott. – Szerintem még ez sem fog segíteni…

- Tudom… de egy próbát megért – Adrianna az ablak felé fordult és kibámult a csillagos égboltra. – Szerintem csak reggel mondjuk el a többieknek. Még mindig telihold van, nem lenne jó ötlet, ha Rebeccáék vagy Lexiék autóba szállnának. Jobb, ha mindannyian biztonságban maradnak.

- Egyetértek – bólintott Nate. Adrianna tovább fűzte a szót. – Beszéltem az előbb Rebeccával, a koliban van Lolával, mindketten jól vannak – mondta, majd hirtelen elsírta magát. Nate megsemmisülten nézte őt. Sosem látta sírni Adriannát addig az éjszakáig. A lány mindig irigylésre méltóan erős és magabiztos volt. Nate letette az üveget az asztalra és magához ölelte őr. Adrianna viszonozta az ölelést, de nem szólt egy szót sem. Képtelen szavakba önteni azt, amit akkor érzett, és tudta, ezzel Nate sincs másképp. Hosszú, hosszú perceken keresztül ölelték egymást és csendesen zokogtak a másik vállán.

Közben Adam készített egy teát Lexinek, amibe titokban nyugtatót is tett. Miután a lány megitta, felmentek a szobájába és leültek az ágyra. Lexi feltett szándéka volt reggelig virrasztani és várni édesapját, de aztán Adam ölébe hajtva fejét végül elnyomta őt az álom. Mikor reggel kinyitotta a szemét, riadtan nézett körbe. Beletelt néhány másodpercbe, mire elfogta, hogy már reggel van. Adam ott feküdt mellette és még aludt. Lexi óvatosan kimászott az ágyból, hogy fel ne ébressze őt. Belebújt papucsába, és halkan kinyitotta az ajtót. Miközben az apja szobájába igyekezett, azért fohászkodott magában, hogy a férfit ott találja, méghozzá épségben. Mikor benyitott, Mr. Duncan ágya még mindig üres volt. Ekkor a lány zajokat hallott a konyhából, így hát a lépcsőhöz rohant és lesietett rajta. A konyha ajtajából aztán megpillantotta édesapját, aki épp kávét készített. Fáradtan elmosolyodott, amikor meglátta lányát. – Jó reggelt, kicsim. Kérsz kávét?

Lexi egy pillanatra elfelejtett mindent. Bólintott, de aztán a valóság fejbe kólintotta. – Hol voltál egész este? Halálra aggódtam magam! – csattant fel.

Mr. Duncan láthatóan zavarba jött és nem tudta, mit feleljen. – Hát, én…

- Még a végén Adamnek lesz igaza, és kiderül, hogy tényleg te voltál az a szörnyeteg, aki ránk támadt az éjjel!

- Téged nem bántottalak! – védekezett az apja. Lexinek leesett az álla. – Szóval… tényleg te voltál az? Vérfarkas vagy?! – hüledezett, miközben leült az asztalhoz. Úgy érezte, mintha egy borzalmas filmben lenne. Ez az egész nem lehet valódi… Először a szerelméről derül ki, hogy vámpír; most pedig az apjáról, hogy vérfarkas. Mi jöhet még? Hogy a legjobb barátnője egy sellő? Torkig volt már a titkokkal, és ellentmondást nem tűrő arckifejezéssel várta apja magyarázatát. A férfi leült vele szemben; fáradtan, magába zuhanva sóhajtott, majd Lexi szemébe nézve így szólt. – Az egész évekkel ezelőtt történt… amikor édesanyád meghalt.

Lexi fájdalmasan emlékezett arra a napra. Nyár volt, ők pedig első ott alvós iskolai kirándulásukon vettek részt Rebeccával. Nagyon jól érezték magukat, amíg az utolsó előtti nap reggelén váratlanul megjelent édesapja és hazavitte őt. Azt mondta, az anyukája már nem fog hazajönni, mert ő már a Mennyországban van. Később, mikor már idősebb volt, többször is kérdezte apját a tragédiáról, de az csak annyit mondott, hogy édesanyja autóbalesetben vesztette életét. Most megtudhatja, mi történt pontosan. Feszülten és tartva attól, amit hallani fog, várta a folytatást. Apja vett egy mély lélegzetet, mielőtt belekezdett mondanivalójába. – Amíg te a kiránduláson voltál, mi anyáddal elmentünk piknikezni. Meg akartam lepni őt, és nagyon jól éreztük magunkat. Úgy terveztük, az estét is sátorban töltjük kint, a szabadban. Anyád nagyon szerette volna, de… akkor ugyanúgy, ahogy a mostani nyáron veletek is történt, megtámadott minket egy vérfarkas. Megölte édesanyádat, engem pedig megharapott. Nagyon nehéz ezzel együtt élnem, de mára már sikerült meg tanulnom kontrollálni magam, mikor átváltozom. Nem akartam bántani Adamet az éjjel – fejezte be bocsánatkérőn.

Lexit teljesen lesokkolta édesanyja halálának valódi oka. Ennek tudatában még jobban gyűlölte a vérfarkasokat… de apja egy volt közülük. – Azt mondtad, autóbalesetben halt meg!

- Olyan kicsi voltál, hogy mondhattam volna el, hogy az édesanyádat meggyilkolta egy vérfarkas?

- És te azóta is titkolod előttem, hogy mi vagy?

- Biztosan feltűnt, mikor még itthon voltál, hogy havonta elmentem üzleti útra. Hát, nem oda mentem… hanem hogy ne lásd, ha átváltozok. Tegnap is el akartam menni, de olyan hirtelen jött az ötlet, hogy meglátogatsz, és annyira hiányoztál. Nem volt szívem lemondani. Úgy terveztem, este elmegyek, de már késő volt…

- Ha előbb tudok erről, talán segíthettél volna! Te tudtad, mi végzett Mattel, mégis hagytad, hogy egész nyáron ezen emésszem magam! És… mi van, ha te voltál az? – Lexi elszörnyedt, de apja felháborodva tiltakozott. – Hogy gondolhatsz ilyet, kicsim? És mit kerestem volna abban az erdőben? Elég messze van innen. Ne nevettess!

- Ne haragudj… egyébként nekem is el kell mondanom valamit, apa – azzal a lány beszámolt neki rettegésben töltött életükről, a zaklatásokról, az ő és a barátai felé intézett támadásokról. Apja elborzadva hallgatta őt. – Én azt hittem, az csak egy egyszeri eset volt! Hogy azon az éjszakán véletlenül egy vérfarkas rejtekhelyén sátoroztatok le, és megtámadott benneteket! Amíg itthon voltál, nem adtad semmi jelét ennek az őrületnek!

- Akkor kezdődött, amikor beköltöztünk a kollégiumba!

- Ha ezt tudom, vissza sem engedtelek volna! – mondta dühösen a férfi és járkálni kezdett fel alá. Lexi kétségbeesetten nézett rá. – Ha tudsz valamit arról, miért kínoz minket egy vérfarkas, el kell mondanod!

Közben lefőtt a kávé, de ez pillanatnyilag egyiküket sem érdekelte. Mr. Duncan váratlanul felzokogott, kezébe rejtve arcát. Lexi elképedve és bűntudatosan figyelte őt. Hiszen elég baja van szegénynek, ő pedig még tetézi is őket azzal, hogy rázúdítja szemrehányásait, gondolta. Felállt és az asztalt megkerülve apjához lépett, hogy megölelje őt. Miután sikerült lenyugtatnia a férfit, az nagy nehezen kibökte. – Szerintem miattam van…

- Micsoda? – kapta fel a fejét Lexi, aki nem akart hinni a saját fülének. Mi jöhet még?

- Az első átalakulásom utáni években nagyon nehéz volt kordában tartani a farkas ösztöneimet, és… egyik átváltozásom alatt megöltem egy házaspárt! A gyereküket pedig megharaptam… ha túlélte… mi van, ha így akar bosszút állni rajtam? Azóta emészt a bűntudat! Én sem vagyok különb, mint aki rám és anyádra támadt! Egy szörnyeteg vagyok! – azzal ismét zokogni kezdett. Lexit letaglózta a hír. Nem elég, hogy az apja vérfarkas, még gyilkos is. De úgy tűnik, ez a kettő elválaszthatatlan egymástól. Mikor összeszedte magát, csendesen így szólt: - Nem vagy szörnyeteg, apa…

- Nem mehetsz vissza az iskolába! – mondta eltökélten apja.

- Persze, amíg itthon ücsörgök, lemészárolják az összes barátomat! Ott legalább együtt vagyunk!

- de kicsim… - kezdte Mr. Duncan, de Lexi türelmetlenül félbeszakította. – Adam vámpír! Eddig is megvédett, ezután is megfog! Nekem a barátaim mellett a helyem, apa!

Mr. Duncan megkövülten meredt lányára. Úgy tűnt, nem tud napirendre térni mivolta felett. Ekkor megjelent a konyha ajtajában Adam, kezében mobiljával. – Lexi… mennünk kell.

- Miért? Mi történt? Ugye… senkinek sem esett baja? – kérdezte a fiú telefonjára meredve rémülten a lány.

- Lucas…

Lexi és Adam az autóban ültek Silverwood felé tartva. A lány az egész utat végigzokogta, csapkodott, ordítozott, torkaszakadtából bömbölt. Adam ugyanis elmondta neki, amit a telefonban megtudott Adriannától: hogy Lucast megharapta egy vérfarkas. Adam hiába próbálta megnyugtatni a lányt, nem járt sikerrel. Végül elővett a kesztyűtartóból egy doboz cigarettát, amit még Nate felejtett ott pár nappal azelőtt. Kivett belőle egy szálat, a lány szájába nyomta és meggyújtotta. – Tudom, hogy csak bulikban gyújtasz rá, de szívd el, amíg meg nem nyugszol.

A módszer hatásos volt. Amíg Lexi a cigarettát szívta, addig legalább nem tudott kiabálni és a zokogása is csendesedett. Néhány perc múltán a lány halk hangon megszólalt. – Igazad volt. Apa vérfarkas… és April tudta! Azt mondta, van egy közeli vérfarkas ismerősöm! Apára gondolt! De honnan tudhatta?

- Nem tudom – töprengett Adam, aki akaratlanul is hallotta Lexi és édesapja beszélgetését, így nem lepődött meg, amikor a lány zaklatottan beszámolt neki a konyhában elhangzottakról.

- Ne haragudj rám, amiért hallottam az egészet. Nem akartam, csak hát tudod… a túl jó hallásom miatt van – magyarázkodott a fiú, de Lexi nem haragudott rá. – Amúgy is elmondtam volna.

Lucas három napig nyomta az ágyat. A vele történtek az egész társaságot megviselték. Lexi, amikor Adammel megérkeztek Adrianna lakására, azonnal Lucas nyakába vetette magát és hosszú percekig el sem engedte a fiút. Adrianna, Nate és Adam kissé féltékenyen nézték az egykori szerelmesek ölelkezését, Lucas pedig fülig elpirult. Bár már Nate-et szerette, Lexi mindig is nagyon fontos marad a számára. – Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy ez velünk történt meg – csóválta a fejét szomorúan a sarokban álló Rebecca, aki fél órával Adamék előtt érkezett meg Lola társaságában. – Segítünk mindenben. Tudod, hogy melletted vagyunk! – mondta Lexi, mikor elengedte a fiút. Az hálásan mosolygott rá. Adrianna kiment a konyhába, Adam pedig követte őt. – Megkértelek, hogy vigyázz rájuk… - kezdte a szemrehányást, mire Adrianna feldúltan szembefordult vele és tekintetét a fiú arcába fúrta. – Próbáltam, oké? De elkéstem. Mire megtaláltuk… elég bajom van anélkül is, hogy lecsesznél!

- Micsoda? Hogy kit ölj meg legközelebb? – élcelődött Adam.

- Már rájöttem, hogy hiba volt! Igazad volt. Emiatt és Lucas miatt is bűntudatom van. Ráadásul őrülten szeretem őt, viszonzatlanul! Tudom, hogy nem lehet köztünk semmi, mert ő Nate-et szereti! – zúdította problémáit kétségbeesetten a fiúra Adrianna.

- Honnan tudod? – csodálkozott Adam.

- Láttam őket csókolózni, de ők nem tudnak róla – Adrianna elfordította könnyes arcát, de Adam magához húzta és megölelte őt. – Sajnálom, Ade. Hidd el, nagyon sajnálom… ahogy azt is, hogy mostanában csak bántottalak, mikor szükséged lett volna rám.

- Nem, Adam. Igazad volt, és talán kemény voltál velem, de legalább észhez tértem. Köszönöm, hogy őszinte voltál. Nem lett volna szabad ártatlanokat ölnöm.

- Erre valók a barátok – mosolygott Adam.

A többiek sokat segítettek Lucasnak jelenlétükkel. Amíg az ágyat nyomta, Adrianna végig vele volt és vigyázott rá. Nate is a lány lakásán maradt, és csak akkor hagyta magára Lucast, ha órára kellett mennie. Lexi, Adam, Rebecca és Lola is meglátogatták a fiút, ahányszor csak tudták. Elvitték neki kedvenc könyveit, édességekkel halmozták el, és próbálták jobb kedvre deríteni. Tudták, hogy mindez kevés, hogy segítsen Lucasnak megbirkózni a helyzettel, és bosszantotta őket, hogy nem tehetnek többet. Nem is sejtették, mennyit segítettek a fiúnak már csak azzal is, hogy mellette voltak. Barátokkal az oldaladon sokkal könnyebb átvészelni a problémákat, még a legnehezebb időkben is. A harmadik este Adrianna és Nate egy kis fűvel próbálta feloldani Lucas hangulatát, aminek következtében átnevették az egész éjszakát. Lucas nem sokat aludt aznap éjjel, amiért hálás volt barátainak. Ugyanis akárhányszor lehunyta a szemét, újra és újra lejátszódott benne a borzalmas éjszaka; tisztán, élesen, mintha valaki filmként vetítené le elméjében a jeleneteket. – Köszönöm, hogy itt maradhatok, amíg Lucas jobban nem lesz. Remélem nem zavarok – mondta Nate, mikor Lucas Adrianna gyógyteájának köszönhetően végül elaludt. A lány megfogta Nate kezét és rámosolygott. – Ugyan már, ez csak természetes. Egyébként meg örülök a társaságnak.

Lucas kedd délelőtt mászott ki először az ágyból a támadás óta. Adriannának köszönhetően a sebe szépen gyógyult, és úgy tűnt, már sokkal jobb színben van a különféle gyógynövényeknek, bodzateának és a lány további kúráinak köszönhetően. – Hogy érzed magad? – kérdezte aggódó hangon Nate, amikor Lucas felállt, és bizonytalan léptekkel elindult a mosdóba. Nate ott állt mellette, hogy támogassa őt, de erre végül is nem volt szükség. Mozgás közben Lucas már nem érezte azt a csontig hatoló fájdalmat a vállában, amit a harapás óta érzett. – Már sokkal jobban – mosolygott, majd megölelte Nate-et. – Köszönöm, hogy végig itt voltál velem – hálálkodott. Nate fülig elpirult, miközben viszonozta az ölelést, de olyan erővel, hogy Lucas felnyögött fájdalmában. – Oh… bocsi – szabadkozott, de Lucas csak mosolygott. Mikor elengedték egymást, Adrianna lépett be a szobába. – Látom felálltál. Hogy érzed magad? – kérdezte.

- Sokkal jobban. Köszönök mindent, nélküled még mindig elviselhetetlenül fájna a vállam.

- Ugyan, örülök, hogy segíthettem. Csinálok reggelit, de előtte leveszem a kötésed, hogy lezuhanyozhass.

Délután Adrianna elvitte a két fiút a kollégiumba. Mikor a parkolóban kiszálltak az autóból, a lány feléjük fordult. A nap sápadt fényében megcsillantak vörös hajfürtjei, miközben beszélt. – Biztos, hogy jó lesz így? Nálam is maradhatnál, jobban tudnék figyelni rád.

Lucas a fejét csóválta. Hálás volt a lánynak mindenért, de úgy érezte, ideje folytatni addigi életét. Ideje visszatérni a normális kerékvágásba, még akkor is, ha már semmi sem lesz ugyanolyan, mint azelőtt. – Megleszek. Muszáj visszarázódnom a valódi életbe. Még ha nehéz is.

Adrianna bólintott, s közben elindultak a parkon át a fiúk kollégiuma felé. A liftből épp akkor szállt ki Jasper, amikor ők befelé igyekeztek. – Hiányoltalak, haver. Csak úgy eltűntél – nézett a fiú Lucasra. – Adriannánál voltam pár napig – mondta tömören Lucas, majd Jasper intett nekik és elindult az épület kijárata felé. Rebeccához igyekezett, aki épp a szobájában szépítkezett. A tükör előtt állt egy szempillaspirállal a kezében, miközben Lexi beszámolóját hallgatta az Adammel töltött szenvedélyes éjszakájáról. Miután elkészült sminkjével, izgatottan leült az ágyra barátnője mellé. – Annyira örülök nektek! Ideje volt már, hogy megtörténjen – mondta. Lexi csillogó szemekkel sóhajtott. – Jobb volt így, hogy nem kapkodtunk el semmit.

Arról, amit édesapjáról és édesapjától megtudott, Adamen kívül még senkinek sem beszélt.

- Hová megyünk? – kíváncsiskodott Rebecca, mikor már egy ideje buszoztak Jasperrel. A fiúnak korábban hosszú perceken át kellett győzködnie őt, hogy most az egyszer ne autóval, hanem tömegközlekedéssel utazzanak. – Majd meglátod – mondta a srác, miközben Rebecca iszonyodva nézett körül a járműben. – Olyan mocskos itt minden. Ha hazaérünk, első dolgom lesz lefertőtlenítenem a kezeim – dünnyögte. Jasper jót kacagott a lányon. Rebecca kibámult az ablakon a színes foltokká mosódó különféle üzletekre, éttermekre és lakóházakra, melyek mellett elhaladtak. Az idő hűvös volt, de kellemes, amikor leszálltak a külvárosban. Rebecca nem értette, miért épp oda vitte őt a fiú. Nem titkolta, hogy a város ezen része nem tartozik a kedvencei közé. Borúlátóan nézett körbe a lepusztult környéken, de mikor Jasper megfogta a kezét, tudta, hogy biztonságban van. Elindultak a zebrán az út másik oldalára. Végül egy mellékutcában álltak meg egy elhagyatott, lelakott és tele graffitizett ház előtt. Rebecca értetlenül meredt a nem éppen csalogató látványt nyújtó épületre, majd elővette táskájából cigarettáját. – Miért jöttünk ide? – kérdezte szájában cigarettával, miközben öngyújtójával babrált.

- Gondoltam jó móka lenne, ha graffitiznénk egy kicsit. Én így szoktam levezetni a stresszt – mondta Jasper, majd érdeklődve várta a lány reakcióját. Közben ő is rágyújtott egy cigarettára. Rebecca először nem igazán lelte örömét a dologban, de aztán, amikor telenyomtak graffitikkel egy, még üresen álló részt a ház falán, azon kapta magát, hogy jól szórakozik. Jasper átkarolta őt hátulról és egy puszit nyomott a nyakára, amitől Rebecca bizsergést érzett a tarkóján. – Az élet szépségei az egyszerű dolgokban rejlenek – súgta a fülébe Jasper. Fél órával később azon kapták magukat, hogy bemásznak a ház egyik törött ablakán, és vetkőztetni kezdik egymást a pókhálós, repedezett falú, bútortalan helységben.

Lexi és Adam úgy döntöttek, megnéznek egy vígjátékot összebújva, ami valljuk be, mindkettőjükre ráfér. Amíg Adam leugrott a boltba pattogatott kukoricáért, Lexi elővette naplóját és leült az ágyra. Úgy érezte, muszáj kiírnia magából a gondolatait és az érzéseit, melyek úgy dúltak benne, akár a tenger fékezhetetlen hullámai.

Kedves naplóm. Nem is tudom, hol kezdjem. Szörnyű hetem volt. Lucast megharapta egy vérfarkas, és fogalmam sincs, hogyan fogja viselni az átváltozást, ha eljön a következő telihold. Gyötör a tudat, hogy amíg ő az életéért küzdött, én kettesben voltam Adammel. Ez volt az első szeretkezésünk, és nem is tudom szavakba önteni, mit éreztem akkor. Mintha helyet cserélt volna egymással az Ég és a Föld, a nap és a hold, a nappal és az éjszaka. Mintha egy másik, szürreálisan tökéletes világba csöppentem volna, ahol nincs senki és semmi más, csak mi ketten egymásba forrva. Sajnos még aznap meg kellett tapasztalnom, hogy az álomvilágom lufija kidurrant, és ismét a keserédes valóságban találtam magam. Szemben állt velünk egy vérfarkas, akiről kiderült, hogy nem más, mint a tulajdon apám. Az is valószínű, hogy rajtam és a barátaimon keresztül akarja valaki megbosszulni az ő egykori kettős gyilkosságát. Hát ezért történik minden borzalom? Ezért halt meg Matt?! Bántsanak engem, de ne a barátaimat! Ártatlanul fizetnek apám bűneiért… Nem tudom, meddig és mit vagyok képes még elviselni, de apám bosszúállója jól halad afelé, hogy elérje a célját: Szörnyen érzem magam, amiért szenvedni látom azokat, akik szeretek. A barátaim fájdalmai láttán minden alkalommal úgy érzem, egy kis részem meghal mélyen belül… Bárcsak véget vethetnék ennek az egésznek és segíthetnék Lucasnak… de hogyan? Annál jobb ötletem sajnos nincs, mint hogy mellette vagyok és támogatom őt.

Lexi lerakta a tollat, mert ekkor megérkezett Adam, kezében pattogatott kukoricával és kólával. – Máris hiányoztál – mosolyodott el a lány, akiben a fiú volt képes tartani a lelket ezekben a gondterhes időkben. Adam látta, milyen komoly volt a lány arca egy másodperccel korábban. Leült mellé az ágyra, és magához húzta őt. – Ne aggódj, valahogy véget vetek ennek az egésznek, amint tudok. És akkor végre minden rendben lesz. Boldogok leszünk.

Lucas és Nate zenét hallgattak, beszélgettek és bort iszogattak, amikor valaki kopogott a kollégiumi szoba ajtaján. Nate jókedvűen, kissé becsiccsentve indult el az ajtó felé, ami mögött Liam állt. – Na, végre! Napok óta kereslek és soha nem voltál itt! – mondta a szőke fiú, miközben beinvitálta magát a szobába. Ekkor pillantotta meg az ágyon ülő Lucast, és kissé megtorpant. – Ne haragudjatok… ha zavarok, inkább visszajövök mások – hadarta apró mosollyal a szája sarkában. Örült, hogy együtt látja a két fiút, mert ez azt jelenti, hogy legalább már szóba állnak egymással. Lucas leplezetlen ellenszenvvel nézett rá, amit Nate is észrevett. – Figyelj, Liam csak egy barát, és tud kettőnkről. Különben is a lányokat szereti – mondta.

- Biztos? – nézett a szóban forgó fiúra Lucas, az pedig bólintott. Ettől fogva Lucas sokkal barátságosabban viselkedett vele.

Teltek-múltak a napok, és a vérfarkas nem jelent meg újra. Ráadásul mióta megharapta Lucast, nem hagyott egyetlen fenyegető üzenetet sem. Vajon feladta? – tűnődött Lexi, mikor egy szombati délelőttön a parkban ücsörgött Lolával. Vagy azt gondolja, innentől Lucas majd elvégzi a piszkos munkát helyette? Mi lesz, ha a fiú első átváltozása alkalmával akaratlanul is bántani fog valakit? Ebbe bele se merek gondolni, csóválta a fejét Lexi, majd a park magasba nyúló fáira meredt. Lola térdén tartott egy magazint és épp rejtvényt fejtett. Szájába vette a tollat, miközben a fejét törte az egyik megoldáson. – Azt mondta Lucas, hogy tizenegykor lenéz hozzánk, de már mindjárt fél tizenkettő és még mindig nincs sehol – aggodalmaskodott Lexi.

- Hívd fel.

Lucas telefonja azonban hiába csörgött, nem vette fel. Ugyanis épp mással volt elfoglalva. Az ágyban feküdtek Nate-el, és felhevülten csókolóztak. Miután az éjjel ismét Liam társaságában iszogattak, mindhárman lerészegedtek, aztán Liam hajnali háromkor elbúcsúzott a fiúktól és visszament a saját szobájába. Mivel Adam Lexinél töltötte az éjszakát, így Nate és Lucas kettesben maradtak és egymást átölelve aludtak el.

A gondolataiba merült Lexi összerezzent, amikor a semmiből előbukkant April megszólította őt és Lolát. – Mizu csajok? Nincs kedvetek egy kávéhoz? Ismerek egy jó helyet a közelben.

- Épp Lucast várjuk – mondta tömören Lexi.

- Na, én fizetek! Ne kéressétek már magatokat!

- Nem tudom, ki vagy, de mehetünk! Már halálra unom magam – pattant fel Lola és táskájába süllyesztette magazinját. – April vagyok, Adam első szerelme – mutatkozott be a lány.

- Muszáj ezt minden alkalommal megjegyezned? – vetette oda ingerülten Lexi és felállt.

- Ne haragudj… de mivel Adam a kapocs köztetek és köztem, máshogy nem igazán tudnám elmagyarázni, hogy ki vagyok – mentegetőzött April. Közben Lola várakozva nézett Lexire, aki nem volt hajlandó elindulni. – mi lesz Lucassal? – akadékoskodott.

- Majdnem háromnegyed órát vártunk rá. Majd írsz neki egy üzit, hogy leléptünk.

Lexi végül lemondóan sóhajtott, és elindult a lányokkal, ugyanis nem akarta Lolát kettesben hagyni Aprillel. Kiderült, hogy a vámpírlánynak nagyon jó a humora, és Lexi megbabonázva hallgatta a lány történeteit az ötvenes évekről. Lola döbbenten vette tudomásul, hogy April is vámpír, de ezt nem tette szóvá. – Ha tehetném, egy napra szívesen visszamennék abba az időbe. Azok a fodros szoknyák, meg az egész hangulat… - mondta ábrándozva Lexi, mikor már a kávézóban ültek egy ablak melletti asztalnál.

- Azért akkor sem volt minden fenékig tejfel. A II. világháborúban történtek nagyon sok országban hoztak változásokat az azutáni években, évtizedekben. És nem feltétlenül jó változásokra gondolok – jegyezte meg sötéte April, majd beleszürcsölt kávéjába.

- Egyébként hogyan jött az ötlet, hogy minket hívj el kávézni? – kíváncsiskodott gyanakvóan Lexi.

- Unatkoztam, és nem ismerek ebben a városban senkit. Ki mást hívhattam volna? Adam biztosan nem fogadta volna el a meghívásom – vont vállat April, majd Lexire pillantva hozzátette. – Amúgy is szimpi vagy. Ne haragudj, amiért olyan rosszmájú voltam az első találkozásunkkor. Csak a féltékenység beszélt belőlem.

- Más szóval egy gonosz ribanc voltál – jegyezte meg Lexi, mire mindhárman nevetni kezdtek. Egészen délutánig beszélgettek, majd Lexi és Lola visszatértek a kollégiumba. Lexi letusolt, majd meglátogatta Adamet és Nate-et, akik épp egy beadandó dolgozat elkészítésén fáradoztak az asztalnál ülve. – Sziasztok. Mit csináltok? – kíváncsiskodott a lány, miután megcsókolta barátját. – Segítek Nate-nek egy dolgozatban – magyarázta Adam. – És neked milyen volt a napod?

- Semmi extra. Csak Lolával és Aprillel lógtam.

- Micsoda? – kapta fel a fejét hirtelen Adam.

- Kezdünk jól kijönni egymással. Nem is mondtam még, hogy múltkor eljött hozzám – azzal Lexi beszámolt a fiúnak April pár nappal azelőtti váratlan látogatásáról.

- Azért légy óvatos. Nem kell mindenkinek elhinni minden szavát.

- Ezzel arra célzol, hogy túlságosan naiv vagyok? – vonta fel a szemöldökét kissé sértődötten a lány.

- Nem. Csak próbálod mindig a legjobbat feltételezni az emberekről – mutatott rá Adam.

- Amikor kiderül, hogy vámpír vagy, ez nem jelentett neked gondot – élcelődött Lexi, majd hozzátette – Ne aggódj. Jóban kell lennem vele. Nem akarom magamra haragítani. Van elég bajunk nélküle is.

- Igazad van – sóhajtott a fiú. – Csak féltelek.

- Adam, most ide szerinted mit írjak? – kérdezte dolgozata fölé hajolva Nate.

- Megyek, megnézem Rebeccát, amíg tanultok. Később még átnézek – búcsúzott Lexi. Szobájába lépve meglepő látvány fogadta: Jasper alsónadrágban feküdt az ágyon, míg Rebecca fehérneműben állt előtte és erotikus táncot lejtett Paris Hilton „Turn It Up” című dalára. A lány Lexi láttán sem zavartatta magát, Jasper viszont a nadrágjáért nyúlt és gyorsan belebújt. – Bocsi a zavarásért – szólt bujkáló mosollyal az arcán Lexi. – Jöhettél volna kicsit később. Azt hittem, tovább maradsz Adamnél – Rebecca az asztalhoz lépett, hogy rágyújtson egy cigarettára. Miközben hátravetette válla fölött a haját, és kifújta száján át a füstöt, Lexinek eszébe jutott Lucas. – Ha Jasper itt van, Nate pedig Adammel, akkor Lucas épp egyedül van. Megyek, meglátogatom. Egyébként is találkoztunk volna délelőtt, de nem jött el… remélem, jól van – azzal a lány elindult az ajtó felé.

- Ez egy remek ötlet, add át neki üdvözletem – mondta Rebecca, majd sietve becsukta az ajtót barátnője után, hogy aztán folytathassa Jaspernek tartott különszámát. – Hol is tartottunk? – nézett nevetve a fiúra.

Lexi kinyitotta a kollégium ajtaját és kilépett a parkba. Már sötétedett, s kissé lehűlt a levegő. Fázósan elindult a fiúk szállásához vezető ösvényen, miközben felidézte magát azt az éjszakát, amelyen először találkozott Adammel ugyanitt, a parkban. Tudta, sosem fogja elfelejteni azt a pillanatot… Amikor először nézett bele azokba a szürkén fénylő szemekbe. Ábrándozásából egy szörnyű gondolat térítette vissza a valóságba. Lépteket hallott a háta mögül. Talán követi valaki? Vagy csak túlságosan paranoiás lett? Gondolta. Megszaporázta lépteit, hogy minél előbb beérjen a kollégiumba, de a gondolat, hogy valaki követi, nem hagyta nyugodni. Nagy kő esett le a szívéről, amikor tudatosult benne, hogy csak April lépked a háta mögött. – A frászt hoztad rám! – sóhajtott Lexi mosolyogva. – Ne haragudj, hogy megijesztettelek – szabadkozott April. Lexi bevárta őt, aztán együtt lépkedtek tovább a fiúkollégium felé. Azonban mielőtt elérték volna a bejáratot, Lexi megszédült és April karjaiba zuhant. Ugyanis a lány egy erős altatóval töltött fecskendőt döfött a hátába, amitől másodpercek alatt öntudatlan állapotba került. April felkapta az ájult lányt és szemvillanásnyi idő alatt eltűnt vele a parkból. Egy órával később Jasper elbúcsúzott Rebeccától. – Nagyon szeretlek – mondta a fiú az ajtóban állva. – Én is – nézett rá Rebecca szerelmesen. – Biztos, hogy nem maradsz még?

- Jó lenne, de muszáj mennem. Találkoznom kell az egyik haverommal, már megígértem neki… de holnap úgyis látlak, cica. Ugye Lexi hamar visszaér? Nem akarlak egyedül hagyni.

- Szerintem nem lesz sokáig, már későre jár.

- Jól van. Akkor jó éjt – azzal Jasper csókot nyomott barátnője ajkaira, majd elindult a folyosón. Rebecca becsukta az ajtót és ledőlt az ágyára. Jasper körül jártak a gondolatai, és arra gondolt, mennyire szereti a fiút. Nem hittem volna, hogy ilyen szintre jut a kapcsolatunk, gondolta, majd írt egy üzenetet Lexinek, hogy mikor ér vissza. Alig várta, hogy megbeszélje vele, mit érez Jasper iránt. Fogalma sem volt arról, hogy barátnője épp ájultan hever egy autó hátsó ülésén. Közben Lucas az ágyán ült gitárral a kezében, és azon fáradozott, hogy megtanulja eljátszani Nate egyik kedvenc dalát. Meg szerette volna lepni valamivel a fiút, és úgy érezte, muszáj lefoglalnia magát valamivel, hogy ne kattogjon folyamatosan a megállíthatatlanul közelgő holdtöltén. Nem akarta érezni azt a fájdalmat, ami az átváltozással jár. Nem akar egyetlen éjszakára sem olyan vadállattá változni, mint amilyen végzett a legjobb barátjával. De nincs mit tenni. Nincs menekvés. Most már egész hátralevő életében együtt kell élnie ezzel az átkozott kórral. Az egyetlen esélye az lenne, gondolta, hogy ha nála lenne az a medál, amiről Adrianna és Adam beszéltek. Amivel akkor változhatna át, amikor csak akar. Tehát soha… de a medálról ezen kívül semmit sem tudnak, így lehetetlen a nyomára bukkanni. Bárhol lehet a világban, ha egyáltalán létezik. A vérfarkas szerint viszont igenis létezik, hiszen ő is azt keresi. Kissé megnyugtató volt Lucas számára a tudat, hogy még nem találta meg. Különben már rájuk támadt volna vérfarkas képében akkor is, amikor nincs telihold. Lucas hiába vette elő hónapok óta a sarokban heverő gitárját, gondolatai csak ekörül a téma körül forogtak. Adam és Nate végül befejezték a dolgozatot, aminek mindketten kimondhatatlanul örültek. – Köszi, hogy segítettél – hálálkodott Nate, hiszen tudta, egyedül hozzá sem kezdett volna a feladathoz.

- Nincs mit – biccentett Adam. Közben elővette telefonját, hogy felhívja Lexit, de a lány telefonja nem volt elérhető. Adam aggódva összeráncolta szemöldökét. – Valami baj van? – pillantott rá Nate. – Lexinek ki van kapcsolva a mobilja…

- Próbáld meg Rebeccát, biztos együtt vannak.

Adam bólintott és kikereste telefonjából Rebecca számát. A lány épp akkor érkezett meg a zuhanyzásból, amikor megcsörrent a mobilja. – Szia Adam, mizu?

- Lexi ott van? Nem tudom őt elérni.

- Nem, átment Lucashoz kb. másfél órája. Én sem tudtam őt elérni…

- Köszi. Megyek, megnézem – azzal Adam sietve elindult Lucas szobájába, ami a folyosó túlsó végén volt. – Ki vagy? – kérdezte Lucas, miután Adam bekopogott hozzá.

- Adam.

Lucas felállt, hogy ajtót nyisson. Adam berontott rajta és körül nézett. – Hol van Lexi?

- Itt nincs. Miért?

- Rebecca azt mondta, itt van! Ugye nem kezdtetek el megint…

- Nem, dehogy! Tudod, hogy én Nate-et szeretem, Lexi pedig téged! Nem találkoztam ma vele.

- Ne haragudj… - szabadkozott Adam. – Csak nagyon aggódom érte. Nem tudom elérni őt. Rebecca azt mondta, másfél órával ezelőtt elindult hozzád – a fiú idegesen járkálni kezdett fel-alá a szobában. Lázasan töprengett, vajon hol lehet a lány, és hogyan találja őt meg.

- A tartózkodási helyét sem tudjuk megnézni akkor… - szólt csalódottan Lucas.

- Nem, mert ki van kapcsolva a mobilja. Most hogy derítsem ki, hol van? – kérdezte inkább magától, semmint Lucastól Adam, miközben tehetetlen dühében a saját hajába markolt.

- Mikor láttad őt utoljára? – kérdezte a szintén aggódó Lucas. Nem tudná elviselni, ha Lexinek baja esne.

- Másfél órája… akkor azt mondta, megnézi Rebeccát, de onnan rögtön el is indult hozzád, csak valamiért nem ért ide… megyek, megnézem a parkban – mondta Adam és sietve elindult. Lucas követte őt. A folyosón összefutottak Nate-tel is, aki feléjük rohant. – Na, meg van Lexi? – kérdezte.

- Nincs – hangzott a felelet kórusban a másik két fiútól. Miközben átkutatták a parkot, Nate felhívta Rebeccát, hogy megtudja, azóta látta-e a nővére Lexit. – Nem, még mindig nincs itt. Lucasnál sem volt? – kérdezte a lány szintén aggódó hangon.

- Nem…

- Átnézem a kollégiumot, megnézem Lolánál is, aztán lemegyek utánatok a parkba. Sietek! – mondta Rebecca és kapkodva felöltözött. Most már kezdett ő is nagyon aggódni legjobb barátnőjéért. Ha nem hancúrozott volna Jasperrel, ez most nem történne meg. Nagyon remélte, hogy Lexinek nem esett baja. A fiúk kollégiuma felé vezető ösvényen Adam a földre pillantva megtalálta Lexi „A” betűt formáló kulcstartóját. Nate és Lucas odasiettek hozzá. – Biztos, hogy az övé? Kérdezte kifulladva Nate. – Igen. Mi vettük egymásnak. Az övén „A” betű van, az enyémen pedig „L” – mondta elkeseredve Adam.

- Mi van, ha a vérfarkas elrabolta őt? – suttogta fájdalmas arckifejezéssel Lucas.

- Lehet, hogy nem most hagyta el, hanem korábban… - próbált más magyarázatot találni Nate. Rebecca közben az ajtóhoz sietett, ám mikor kinyitotta, egy fekete csuklyába öltözött alakkal találta szemben magát. Felordított és hátrálni kezdett. A csuklyás alak berontott a szobába. Úgy tűnt, kutat valami után. – Hol van? Hol van? – kérdezte mély, eltorzított hangján.

- Micsoda? – Rebecca halálra rémülve pillantott körbe. Remélte, hogy talál valamit, amivel megvédheti magát. Már bánta, hogy az ezüst tőrt az autójában hagyta. – Lexi! Hol van? – azzal a férfi mindkét kezével megragadta Rebeccát, és rángatni kezdte őt. – Nem tudom, eltűnt! Mi is őt keressük!

- Ne hazudj!

Ekkor Rebecca elkerekedett szemekkel a férfi csuklójára meredt, amin kissé felcsúszott a kabát ujja. – Nem… ez nem… ez nem lehet! – habogta falfehérre vált arccal.

- Mi van? – ordított rá a csuklyás.

- A… a tetoválás a csuklódon! A huszonegyes szám! Úristen… te vagy az… Jasper?

12. Fejezet: Holdtölte

Lucas a hátán feküdt, s úgy zihált, mintha több száz métert futott volna. Felült az ágyában és megtörölte verejtékező homlokát. A függönyön át beszűrődött az utcai lámpa fénye, narancsszín derengésbe vonva a kollégiumi szobát. Lucas felidézte az álmot, amiből felriadt. Öt nap telt el a történtek óta, és a fiú emlékezetébe kitörölhetetlenül beivódott a hátborzongató látvány, ami azon a reggelen fogadta. Éjjelenként újra és újra felriadt álmából, mikor megpillantotta az ágyban heverő, vérben fürdő szobatársa holttestét. Gondolatban megrázta magát és körülnézett a szobában. Jasper még mélyen aludt a másik ágyon. Lucas az oldalára fordult és türelmetlen mozdulattal kidörzsölte szeméből az álom maradványait, majd a mellette heverő mobiljára pillantott. Fél hét volt. Igaz, első órája csak kilenckor kezdődött, képtelen volt visszaaludni. Nyújtózkodások közepette kimászott az ágyból és a ruhásszekrényéhez lépett. A szekrény belsejébe függesztett tükörből egy kócos, hollófekete hajú, zafírkék szemű, sápadt fiú nézett vissza rá. Komótosan, kissé ügyetlenül öltözködni kezdett, majd megmosta az arcát és megfésülködött. Miközben a haját vasalta, azon tanakodott, mit reggelizzen. Szívesen átnézett volna Nate-hez, mielőtt elindul az iskolába, de tudta, a fiú még mélyen alszik. Végül úgy döntött, tesz egy komótos sétát a parkban. Hűvös volt az idő, de az eső már nem esett, amikor Lucas kilépett a kollégium ajtaján. Felnézett a komor, szürke felhőkkel tarkított égboltra, és gondolataiba mélyedt. Meglepődve tapasztalta, hogy azok nem Lexi, de nem is Adrianna körül jártak… A legutóbbi csókjukra gondolt Nate-tel, amitől egy árnyalatnyival jobb kedvűen folytatta a sétát.

Lexi épp az édesapjával beszélt telefonon, miközben a szekrénye előtt állva azon tűnődött, mit vegyen fel. – Nekem is hiányzol. A hétvégén meglátogatunk Adammel, legalább végre megismeritek egymást – mondta.

- Kíváncsian várom. És kérlek, addig is nagyon vigyázz magadra!

- Úgy lesz, apu. Szeretlek!

- Én is téged, kicsim.

Lexi kinyomta a mobilt és az ágyra dobta, hogy fel tudjon öltözni.

Adrianna a várost átszelő folyó rakpartján állt és némán bámulta a sötéten hullámzó víztömeget. Adammel való vitája óta kerülte a társaságot és fogalma sem volt arról, mihez kezdjen. Tudta, hogy mi lenne a helyes, és bármennyire is nehezére esett beismerni, de Adamnek igaza volt. Nem kellene ártatlan embereket ölnie, akiknek a szerettei most ugyanúgy érezhetik magukat, ahogyan Lexiék érezték, amikor meghalt Matt. Egy fiatal szerelmespár haladt el mellette. Ölelkezve nevetgéltek, Adrianna pedig úgy érezte, jéggé fagy a szíve. Hogyan hagyhatta, hogy Lucassal idáig fajuljanak a dolgok? Hiszen eleinte csak tetszett neki a fiú. Csak le akart vele feküdni… Most pedig képes lenne halhatatlanságát elcserélni egyetlen napra, ha azon az egy napon magáénak tudhatná a fiú szerelmét. Nem, nem szabad ilyesmire gondolnia. Nem szabad effélét éreznie. Nem lett volna szabad szerelembe esnie, hiszen jól tudja: a szerelem csak a fájdalom és a csalódás álruhába bújt párosa. Azt hitte, már megtanulta a leckét, amikor élete szerelmének márványsírja fölött hullatta könnyeit. Ahogy a búsan, magányosan hömpölygő folyót bámulta, eldöntötte magában, hogy lemond Lucasról. Bár azt nem tudja megparancsolni magának, hogy szeressen ki a fiúból, többé nem fogja próbálni megszerezni őt. Nem kell neki senki sem. Olyan lesz, amilyen mindig is volt: az érzelemmentes, lázadó csaj, aki csak kihasználja a pasikat és szórakozik. Akkor legalább nem kell attól tartania, hogy valaki megcsalja, elhagyja, vagy kihasználja őt. A szerelem szívás… gondolta, miközben hátat fordított a folyónak.

Nate a főiskola épületében volt. A padjában ült és várta, hogy elkezdődjön az előadás. Épp a telefonján játszott, amikor meghallotta a három székkel távolabb ülő srácokat, akik az egyik tanárukról beszéltek. – Ja, hallottam, hogy Mr. McCallen a fiúkat szereti… Azóta akárhányszor vele van órám, csak az lebeg a szemem előtt, hogy egy zuhanyzóban lehajol a szappanért – mondta az egyik; egy magas, felzselézett hajú. A többiek nevettek.

- Undorító. Már attól rosszul vagyok, hogy belegondolok, mit csinálhat otthon a pasijával – szólt egy másik.

- Ne is mondd. Az ilyen emberektől kidobom a taccsot – mondta egy kövér, göndör hajú fiú, miközben úgy tett, mintha belehányna a táskájába. Az előttük ülő szőke fiú felpattant a helyéről és dühösen szembefordult velük. – Én meg az olyan emberektől hányok, mint amilyenek ti vagytok!

A három srác erre prüszkölve felnevetett és úgy tűnt, abba sem tudják hagyni. Végül a felzselézett hajú így szólt: - Mi van, te is homokos vagy?

- Nem, de a legjobb barátom az ilyen szánalmas emberek miatt lett öngyilkos! – azzal a szőke fiú beledobta füzetét a táskájába és kiviharzott a teremből. Nate tétovázva bár, de végül szintén felállt a helyéről és a fiú után sietett, akit az iskola épülete előtt ért utol. – Hello… Hallottam az előbbit – kezdte bizonytalanul. Még ő sem tudta igazán, mit is akar mondani. A szőke fiú beleszívott cigijébe, majd kifújta a füstjét és csak azután válaszolt. Eléggé zaklatottnak tűnt. – Gondolom, te is azért jöttél, hogy röhögj egy jót – mondta unottan.

- Nem, dehogy… utálom őket. És sajnálom a barátodat, tudom milyen érzés elveszíteni valakit – szólt Nate, miközben a cigarettája után kutatott zsebében. A szőke fiú mosolyogva felé nyújtott egy szálat a sajátjából. – Tessék… és köszi. Neked is…?

- Igen. Az egyik barátom nyáron halt meg. Mattnek hívták – mondta Nate, elfogadta a cigarettát, majd kezet nyújtott a fiúnak. – Amúgy Nate vagyok.

- Én Liam. És sajnálom… a barátodat.

- Te bemész még az előadásra?

- Nem… úgy sem tudnék figyelni. Szerintem visszamegyek a koliba.

- Te is kolis vagy? Sosem láttalak még – csodálkozott Nate.

- Aha, a 307-ben lakom. Ha van kedved, nézz át valamikor. Örültem – azzal Liam még egyszer kezet rázott Nate-tel, és elindult a kollégium felé.

Alkonyodott. A magas mennyezetű, sötét szobában csak a falra szerelt gyertyatartóban halványan pislákoló gyertyacsonkok szolgáltak világítás gyanánt. A szoba közepén egy fekete köpenybe öltözött, csuklyás alak állt, és lélegzetét visszafojtva várta, hogy a háttal álló, szintén feketébe öltözött férfi megszólaljon. – Uram, ígérem, most már… - kezdte a csuklyás, megunva a várakozást, de a háttal álló férfi fagyos, száraz hangjával azonnal elhallgattatta őt. – Mit ígérsz? Rád bíztam egy feladatot, de képtelen vagy teljesíteni. Szükségem van a lányra. Azt mondtad, elhozod nekem, de csalódást okoztál!

A csuklyás alak összerezzent, és sietve bizonygatta. – Ígérem, elhozom őt. Csak…

- Csak számodra fontosabb a saját gyermeteg bosszúd, mint a nekem tett ígéreted! Mondtam, hogy a lány meg fog halni, de úgy tűnik, neked ez nem elég!

- Azt akarom, hogy mielőtt meghal, veszítsen el mindenkit, aki fontos számára. Azt akarom, hogy az átkozott apja lássa, ahogy a lányát megöli a veszteség fájdalma! Ahogy engem is kis híján megölt annak idején!

- A terved nem járt sikerrel. Rettegésben tartod őket, az igaz, de eddig csupán egyikükkel voltál képes végezni!

- Velük van két vámpír is. Az egyik ötszáz éves! Nincs könnyű dolgom, uram.

- Nekem pedig nincs több vesztegetni való időm!

Léptek hangja szűrődött be a folyosóról, majd kinyílt a nagy, dísztelen ajtó és a sötétbe burkolózó jövevény sziluettje kirajzolódott a folyosóról beszűrődő tompa fényben. – Majd én elhozom neked a lányt – szólt női hangon az idegen.

Nate egyedül volt. Az ágyában feküdt és zenét hallgatott fejhallgatóján. Közben az aznap történteken tűnődött. Azon, ahogy azok a fiúk viselkedtek. Képtelen volt felfogni, hogyan lehetnek ilyen gonoszak, és hogyan ítélhetnek el valakit olyasmi miatt, amiről nem tehet. Hiszen már 2016-ot írunk, hogy lehetnek ilyen előítéleteik? Ha egy tanárról így beszélnek, akkor vele hogyan viselkednének? Valaki kopogott az ajtón, de Nate a zenétől ezt nem hallotta. Az ajtó kinyílt és belépett rajta Lucas. Nate szíve egy pillanatra megállt, amikor meglátta körvonalait a sötétben. Lekapta fejhallgatóját és felkapcsolta a kislámpát, miközben gyorsan felült. – Nyugi, csak én vagyok az. Bocsi, hogy megijesztettelek – mondta Lucas. Nate megkönnyebbülten felsóhajtott. – Semmi baj.

- Miért nem néztél át hozzám, ha egyedül vagy? – kérdezte Lucas, miközben leült az ágy szélére.

- Gondolkodtam – mondta Nate halkan. Lucas érdeklődve nézett rá. – És min?

- Kettőnkön… - Nate zavartan piszkálta a takarót. Egymásra néztek, aztán Lucas megfogta Nate kezét. – Én is. Lexi óta nem éreztem ilyet senki iránt. Csak rád tudok gondolni… azt hiszem, beléd szerettem – vallotta be. Nate szíve nagyot dobbant, hiszen mindenét odaadta volna, hogy hallhassa Lucas szerelmi vallomását, most mégis mérhetetlenül szomorú volt. Tudta, örökre bánni fogja, amit mondani készül. Lucas feszülten várta válaszát.

- Lucas… te vagy a legjobb barátom, de más nem lehet köztünk… - bökte ki végül Nate, aztán Lucas csalódottan csillogó szemeibe nézett. Mikor a fiú megszólalt, hangja szomorúan csengett. - Miért? Te nem érzel irántam mást?

- Nem…

- Hazudsz – Lucas ökölbe szorította kezét.

- Én a lányokat szeretem…

- Akkor miért csókolóztál velem? Nem is egyszer!

- Nem tudom. Sajnálom…

Lucas cipőjét bámulva csendes zokogásba kezdett, ám amikor Nate a vállára tette a kezét, felpattant az ágyról és az ajtóhoz sietett. – A sajnálatoddal nem sokkra megyek! – mondta búcsúzóul, majd becsapta maga után az ajtót. Nate belemarkolt hajába, hogy leküzdje a torkában szorító gombócot, de végül nem sikerült neki. Hangosan felzokogott és a földhöz vágta fejhallgatóját, ami darabokra tört a padlón.

Adam elbúcsúzott Lexitől és Rebeccától, aztán visszaindult a fiúk kollégiumába. – Elmegyek letusolni. Sietek – mondta Rebecca és magára hagyta Lexit, aki az ágya fölötti polcon pakolt. Egy-két perc múltán újra kinyílt, majd becsukódott a szoba ajtaja. – Itt felejtettél valamit? – kérdezte szórakozottan Lexi. Azt hitte, Rebecca az. Mikor megfordult, Aprillel találta szemben magát. Sosem volt még kettesben a lánnyal, de próbálta leplezni félelmét. – Mit keresel itt?

- Ti mindannyian annyira vendégszeretőek vagytok. Esetleg megkínálhatnál valamivel – mosolygott April. Egy vörös színű, pánt nélküli felsőt viselt fekete latex nadrággal és magas sarkú cipővel. Hosszú, hullámos haja a vállára omlott. – Már megbocsáss, de semmi okom megkínálni bármivel is azt, aki nyíltan el akarja szedni a pasimat.

- Beszélnünk kell. Nagyon fontos, úgyhogy elfogadnék egy kis alkoholt – mondta April, és közben helyet foglalt az asztalnál. – Nyugi, nem foglak bántani – tette hozzá, látva Lexi gyanakvó pillantását, aki végül elővett két poharat és egy üveg vodkát, letette őket az asztalra és ő is helyet foglalt. Miután mindkét poharat teletöltötte, megkérdezte. – Miről akarsz beszélni?

April kiürítette a poharát, s csak azután válaszolt. – Nem akarom elvenni tőled Adamet. Szeretem őt, és az a legfontosabb, hogy boldognak lássam. Nem erőltethetem rá magam. Ha téged szeret, nem tudok mit tenni. Nem vagyok gonosz, bármennyire is meglepő.

- Ezt örömmel hallom – mondta kissé meglepetten Lexi, majd kíváncsian fészkelődni kezdett a helyén. – Tényleg nem ismersz erre felé vérfarkasokat? Egyikük nyáron megtámadt minket, megölte az egyik barátunkat és minket is megakar. Beleértve Adamet is, amiért segít nekünk. Úgyhogy ha tényleg szereted őt, áruld el, ha tudsz valamit.

- Elárulnám, de nem tudok segíteni. Én még csak most érkeztem a városba, annyit sem tudok, mint amennyit te.

- Akkor miért mondtad legutóbb, hogy nekem van közeli vérfarkas ismerősöm?

- Nem értem, miért játszod meg magad – csóválta a fejét April.

- Miért játszanám? Kérlek, mondd már el, miről beszélsz!

- Oh… hát tényleg nem tudsz róla! Akkor viszont nem szóltam egy szót sem.

- Ne csináld ezt, mondd el, amit tudsz! – csattant fel türelmetlenül Lexi. Ekkor érkezett meg a zuhanyzásból Rebecca. – Hát te meg ki vagy? – pillantott Aprilre.

- April, Adam első szerelme, mosolygott a vámpír-lány, majd felállt. – Most mennem kell, szép álmokat! – azzal egy szempillantás alatt eltűnt a két lány szeme elől.

Mikor Adam a szobájába ért, úgy tűnt, Nate már mélyen alszik. Adam levette kabátját és kibújt cipőjéből. Épp a pólójától vált meg, hogy zuhanyozni induljon, amikor megakadt a tekintete a Nate ágya mellett heverő gyógyszeres fiolán. A fiúhoz rohant és szorongva kitapintotta a pulzusát. Az alig volt érezhető. Adam kapkodva a saját csuklójába harapott, hogy aztán Nate szájába csepegtesse a vérét. Rövid idő múltán Nate kinyitotta szemét és homályos tekintettel Adamre nézett, aki megkönnyebbülten felsóhajtott, majd dühösen felcsattant. – Normális vagy? Miért csináltad ezt? – mutatta fel a kezében szorongatott fiolát – Ha nem jövök, már halott lennél!

- Az volt a célom – dünnyögte Nate.

- Miért akarnál meghalni? – nézett rá megenyhülve Adam.

- Mindegy, nem számít.

- Ha az egyik barátom meg akarja ölni magát, az igenis számít!

- Nem akarok róla beszélni – makacskodott Nate.

- Akkor áthívom Rebeccát, és majd vele kell megbeszélned! Biztosan az első dolga lesz értesíteni a szüleidet – sóhajtott Adam és a telefonjáért nyúlt. A hatás nem maradt el.

- Ne! Nem tudhatják meg!

- Titkoljam el, hogy meg akartad ölni magad? És ha újra megpróbálod és nem lesz ott senki, hogy megmentsen?

- Jó, megígérem, hogy több ilyen nem lesz! Csak ne szólj róla senkinek, kérlek!

- Komolyan gondolod az ígéreted? – kérdezte Adam vörösre vált szemekkel. Nate lassan bólintott.

- Akkor jó. Mondd el, mi bánt – kérte Adam immár ismét eredeti szemszínével.

- Beleszerettem egy olyan emberbe, akibe nem lett volna szabad – bökte ki kelletlenül Nate, miközben felállt, hogy a hűtőhöz lépjen üdítőért.

- Kibe?

- Lényegtelen…

- Ki az, Nate? – faggatta tovább Adam.

- Lucas! Most örülsz? Nyugodta cserélhetsz szobát valakivel, ha undorodsz tőlem! – borult ki Nate.

Adam egy pillanatra meglepődött, Lucasra gondolt volna utoljára, de aztán megütközve nézett Nate-re. – Nem akarok másik szobatársat! És semmi okom arra, hogy undorodjak tőled.

- Hát pedig mindenki undorodik attól, hogy ha két fiú szereti egymást!

- Nincs abban semmi rossz – nyugtatta Adam.

- Nincs? Ma is hallottam a csoporttársaimat, hogy beszéltek az egyik tanárunkról, amiért meleg!

Adam felállt és karon ragadta Nate-et. – Ide figyelj! Mindig is voltak és lesznek ilyen idióták! Egy percig se figyelj rájuk, ereszd el a füled mellett. Tudom, hogy nehéz, de nem szabad, hogy megkeserítsék az életed! Úgy élj, ahogy neked jó, és ne úgy, ahogy másoknak megfelel! Azok az undorítóak, akik ilyet mondanak rád, vagy bárki másra, aki meleg. Ugyanolyan értékes vagy, mint bárki más. És sokkal értékesebb, mint ők! – mondta Adam, aztán magához ölelte Nate-et, aki kimondhatatlanul hálás volt a fiú szavaiért és támogatásáért.

Másnap reggel Lexi bepakolt egy-két ruhát, telefontöltőt és pár apróságot táskájába. Úgy tervezték Adammel, hogy még délelőtt elindulnak Lexi otthonába, hogy meglátogassák az édesapját. Indulás előtt Adam átkopogott Lucashoz, aki kissé meglepetten fogadta őt. – Szia. Valami baj van?

- Igen. Beszélhetnénk?

- Persze, Jasper nincs itt. Gyere be nyugodtan.

- Annál jobb. Négyszemközt akarok veled beszélni.

Lucas beengedte a fiút, aki aztán szembefordult vele és kertelés nélkül a lényegre tért. – Tudok rólad és Nate-ről. Nagyon kiborult. Ha tegnap később találok rá, már nem élne. Megpróbálta megölni magát…

Lucasnak meglepődni sem volt ideje Adam első mondatán, annyira letaglózta a folytatás.

- Micsoda? De ugye jól van? Ezt nem hiszem el! – mondta Lucas és idegességében a szekrénybe rúgott.

- Már jól van, ne aggódj. Ezt vele kell megbeszélned. Megígértem neki, hogy erről az egészről nem beszélek senkinek, úgyhogy ne mondd el a többieknek. Csak azért tettem veled kivételt, mert rólatok van szó, és Lexivel mindjárt indulunk meglátogatni az apját. Nem szívesen hagyom itt Nate-et, kérlek, figyelj rá és aludj nála. Vigyázz rá, jó?

- Persze… úgy lesz. És köszi, hogy szóltál – mondta Lucas, aki még mindig nem volt képes felfogni, hogy Nate meg akarta ölni magát. El sem tudná képzelni az életét a fiú nélkül. Adam vállon veregette őt, aztán az ajtóhoz lépett. – Megkértem Adriannát, hogy amíg nem vagyok itt, figyeljen rátok. Ne nagyon mászkáljatok sötétedés után.

Miközben Lola és Rebecca a táncstúdióban izzadtak, addig Lexi és Adam autóba szállt, hogy elinduljanak a lány szülővárosába. – Annyira izgatott vagyok, hogy végre megismerkedsz az apámmal – mondta Lexi, mikor épp elhagyták Silverwood-ot.

- Remélem, szimpatikus leszek a számára.

- Ha kihagyod a bemutatkozásodból, hogy vámpír vagy, tuti, hogy az leszel – nevetett Lexi. Közben lehúzta az ablakot és a hűvös szél hosszú hajába kapott.

- Szeretlek – nézett rá Adam szerelmes pillantással.

- Én is szeretlek – mondta Lexi és szenvedélyes csókot váltottak.

Lucas Nate szobájának ajtaja előtt állt. Nagy levegőt vett, aztán bekopogott. Pár másodperc múltán kinyílt az ajtó és megjelent mögötte Nate. Mikor megpillantotta Lucast, láthatóan zavarba jött. Ezzel Lucas sem volt másképp. Mióta szerelmet vallott a fiúnak, nem látták egymást. Nate reakciója sem könnyítette meg a dolgát, de úgy érezte, félre kell tennie mindent, mert az a legfontosabb, hogy Nate még egyszer ne csináljon butaságot. – Szia, beszélhetnénk? – kérdezte tétován. Nate szótlanul nézett rá. Legszívesebben a nyakába ugrott volna, de nem volt képes arra, hogy bevallja érzéseit. Hiszen ha hangosan kimondja őket, nincs visszaút. Nem tudna megbirkózni mindazzal, ami ezzel jár. Könnyebb gyáván elfojtani magában az érzéseit, mint nyíltan vállalni azokat. Mindenképp szeretett volna beszélni Lucassal, de úgy érezte, még nincs itt az ideje. – Most nem jó…

- Miért? – Lucas benézett a szobába Nate válla fölött és pillantása megakadt az egyik ágyon ülő Liamen, aki épp egy könyvet lapozgatott. – Ő meg ki? – kérdezte féltékenységgel a hangjában Lucas. Nate vállat vont. – Csak egy haverom a suliból.

- Aha, hát akkor én megyek is. A világért sem akarok zavarni – azzal Lucas feldúltan elindult a folyosón. Nate utána akart kiáltani, de nem volt rá képes.

- Ki volt ez a srác? – kíváncsiskodott Liam, miközben felbontott egy csomag chipset.

- Lucas, a legjobb barátom… azt hiszem – Nate leült az asztalhoz és rágyújtott egy cigarettára.

- Összevesztetek? Idegesnek tűnsz – pillantott rá Liam.

- Mondhatjuk…

- Lucas bevágta maga mögött szobája ajtaját. Jasper az ágyon feküdt és épp füvezett. – Kérsz? Úgy látom, rád fér – kínálta vigyorogva Lucast, aki gondolkodás nélkül kivette a kezéből a jointot és beleszívott.

Egy órányi autózás után Lexi és Adam megérkeztek a lány szülővárosába. A kertvárosi részben álltak meg egy kétszintes, fehér kerítéssel szegélyezett családi ház előtt. Ez volt Lexi otthona. – Kicsit izgulok – vallotta be Adam, miközben a házat nézte a kocsi ablakán keresztül. Lexi megfogta a kezét. – Le fogod venni a lábáról. Gyere! – a lány kiszállt az autóból, Adam pedig szintén így tett. Épp becsukta a kaput maga mögött, amikor a bejárati ajtóban megjelent Lexi pirospozsgás, kedves arcú édesapja. A férfinak ugyanolyan hollófekete haja volt, mint Lexinek, annyi eltéréssel, hogy az övét ősz hajszálak szelték át. A lányt megpillantva szélesen elmosolyodott és eléjük sietett. Lexi ugyanígy tett és félúton egymás nyakába borultak. – Nagyon hiányoztál! – szólt elcsukló hangon Lexi.

- Te is nekem, kicsim – mondta Mr. Duncan és homlokon csókolta lányát. Miután elengedték egymást, a férfi Adamre emelte tekintetét, tett egy lépést felé, és kezet nyújtott. – Bizonyára te vagy Adam.

- Igen, Mr. Duncan – mosolygott a fiú.

- Szólíts csak Robertnek. A lányom már nagyon sokat mesélt rólad telefonbeszélgetéseink alkalmával.

- Ennek örülök… azt hiszem – Adam kérdő tekintettel Lexire pillantott, de Mr. Duncan azonnal megszólalt. – Csak is jót hallottam rólad. Gyertek be! Kész az ebéd.

A férfi betessékelte a fiatalokat az ajtón, akik lerakodták holmijukat, majd nekiláttak az ebédnek. – Farkas éhes vagyok – vallotta be Lexi.

Már a desszertnél tartottak, amikor Mr. Duncan kitért egy újabb témára. – Hogy vagy, kicsim? Amikor szeptemberben elvittelek a kollégiumba, annyira letört voltál Matt miatt. Tudom, azóta sokat beszéltünk telefonon, de élőben azért mégis csak más.

- Még mindig szomorú leszek, ha rá gondolok, de Adamnek köszönhetően most már jobban vagyok – mondta Lexi, és megfogta Adam asztalon heverő kezét.

- Ennek nagyon örülök. El ne felejtsem majd elővenni a gyerekkori fotóalbumodat!

- Jaj, apa, ne már! – fogta a fejét Lxi.

- Miért? Engem érdekel – nevetett Adam, mire a lány lesújtó pillantást küldött felé. Ebéd után Lexi körbevezette a fiút a házban, amíg Mr. Duncan a fotóalbum után kutatott. Lexi szobájába lépve Adam figyelmesen körbenézett. A falak babakék színűek voltak, az ajtóval szemközt egy tágas ablakból nyílt kilátás az utcára. Az ablak előtt díszpárnák hevertek a párkányon. – Ott szoktam írni a naplómat, ha itthon vagyok – magyarázta vidáman Lexi. Az ágy feletti falon neki is ugyanaz a kép lógott négyükről, ami Rebeccának. Íróasztala mögött vámpíros fotók és montázsok voltak kiragasztva, amin Adam egy jót mosolygott. Lexi kérdő tekintettel nézett rá. – Csak… már értem, miért vonzódtál hozzám – mondta Adam.

- A filmekben, amiket én szeretek, nem olyan gyönyörűek a vámpírok, mint te – mondta a lány, közelebb lépett Adamhez és megcsókolta őt. A fiú szorosan magához ölelte őt és végigsimított fényes fekete haján.

- Megtaláltam a képeket! – hallották a földszintről Mr. Duncan hangját. Lexi lemondóan sóhajtott és kézenfogva kiléptek a szobából.

Nate és Liam közben úgy döntöttek, lemennek deszkázni a parkba. Előtte beugrottak Liam szobájába a BMX-éjért, ő ugyanis nem tudott gördeszkázni. – Jót fog tenni egy kis mozgás. Már kezdtem bepunnyadni – mondta Nate, mikor már a deszkáján gurult a park egyik ösvényén. Az egyik elágazásnál ismerős arcba botlottak. Lucas épp akkor ugratott fel deszkájával az egyik ösvény mentén álló padra, amikor befordultak a kanyarban. – Tud a gyerek – jegyezte meg Liam. – Igen, tud… - hagyta rá Nate, miközben Lucast bámulta. Mikor a fiú észrevette őket, olyan arcot vágott, mint aki orra esett. Elfordította a fejét és elgurult az ellenkező irányba. Nate komoran sóhajtott, mire Liam együttérzéssel pillantott rá. – Szereted?

- Mi? Honnan veszed? – kérdezte elvörösödve Nate.

- A vak is látja – vonta meg a vállát Liam. Nate végül megadóan mosolygott. – Igen… nagyon.

- És ő?

- Tegnap szerelmet vallott.

- Ne már! – tátotta a száját Liam. – Akkor miert nem álltok szóba egymással?

- Mert azt mondtam, nem érzek iránta semmit, és hogy a csajokat szeretem – Nate keserű képpel leült a padra, amin előtte Lucas deszkázott. Liam a bicaján ülve, megütközve nézett rá. – Te ennyire hülye vagy? Miért?

- Mert én még sosem éreztem ilyet fiú iránt… és félek.

- Figyelj, ne cseszd el, csak mert félsz. Ha szeretitek egymást, együtt kell lennetek!

- Ez nem ilyen egyszerű…

- De az, ha nem bonyolítod!

- Te is hallottad azokat az idiótákat… - ellenkezett Nate.

- Hallottam, és nem fogom hagyni, hogy még egy barátom életét elcsesszék az ilyen seggfejek! Amúgy sem kell mindenkinek tudnia, hogy együtt vagytok, ha nem akarod!

- De még a barátaimnak se lennék képes bevallani… főleg nem a nővéremnek – csóválta a fejét Nate.

- A barátaid támogatni fognak abban, ami boldoggá tesz. Ahogy a testvéred is.

- És ha nem? – nézett a fiúra bizonytalanul Nate.

- Akkor sosem voltak igazi barátok. A tesód pedig ugyanúgy a tesód marad, történjék bármi. Ha megtaláltad azt, aki igazán boldoggá tesz, ne engedd el. Pláne, ha ő is szeret téged!

- Köszönöm… jól esik, hogy…

- Ugyan már! Ne hálálkodj – szakította félbe Liam és a vállába bokszolt. Felettük az égen halványan kisütött a nap, mikor kikerült a szürkén ásító felhők rabságából.

Lexi édesapja korán aludni tért. Lexi és Adam jó éjt kívántak neki, aztán kézenfogva bevonultak a lány szobájába. Lexi elővett a szekrényéből egy térdig érő pólót és fehérneműt, majd az ajtóhoz lépett. – Elmegyek zuhanyozni.

- Rendben, siess.

- Nem csatlakozol? – kérdezte a lány maga is meglepődve merészségén. Adam elmosolyodott és felállt az ágyról. – Csak ha tényleg szeretnéd.

- Szeretném. Gyere! – nyújtotta felé a kezét Lexi. A zuhanyzóban aztán megengedte a vizet. Adam közben a háta mögé lépett, finoman lehúzta felsője pántját és csókolgatni kezdte a vállát. Lexi belepirult a jól eső érzésbe, megfordult és Adam szemeibe nézett. – Csókolj meg! – suttogta vágyakozva. Csókolózás közben kezét a fiú pólója alá rejtette és végigsimított a hátán, aztán lassan levette magáról a felsőt és kibújt farmerjából. Mikor már mindketten levetették összes ruhájukat és meztelenül álltak a zuhany alatt, Adam szenvedélyesen magához húzta Lexit, hátrasimította a lány arcába lógó vizes hajfürtöket és megcsókolta őt.

Lucas fülhallgatóval a fülében rótta a sötét utcákat. Kissé fázott. Zsebre dugott kézzel lépkedett, arra ment, amerre lábai vitték. Közben gondolataiba mélyedt, amelyek Nate körül forogtak. Nem hitte volna, hogy fog még valaha úgy érezni bárki iránt is, mint ahogy Lexi iránt érzett. De most… most úgy érzett Nate iránt, és nagyon elszomorította a tudat, hogy viszonzatlanul érez így. Miért? Miért nem lehet végre boldog? Olyan nagy kérés ez? Úgy tűnik, igen. Mi lesz ezek után? Nem akarta még Nate barátságát is elveszíteni, már pedig úgy tűnt, a fiú szívesebben tölti mással az időt, mint vele és nem igazán vágyik az ő társaságára. Ismét elvesztette a szerelmét és a legjobb barátját is egyszerre. Pedig még csak pár hónapja történt, hogy elveszítette Mattet és Lexit. Semmi sem maradt már, ami mosolyra késztetné őt. Talán neki ez a végzete… a magány.

Lexi az ágyán feküdt. Haja még nedves volt, teste parázslott az őrjítő vágytól. A háttérben hallotta Lana Del Rey Blue Jeans című dalát, ami úgy kúszott a fülébe, mintha egy másik világból szólna. Adam fölé hajolt, ő pedig a fiú puszta tekintetétől bizsergést érzett a tarkóján.

- Gyönyörű vagy – mondta Adam, és megcsókolta őt. Lexi a fiú hajába túrt, másik kezével végigsimított meztelen testén, és a fülébe súgta. – Az idők végezetéig szeretni foglak!

Adam finoman végigcsókolta a lány minden porcikáját. Lexi úgy érezte, szíve pillanatokon belül kiugrik a helyéről és elszabadul börtönéből. Megragadta Adam karját és helyet cserélt a fiúval, hogy apró csókokkal boríthassa be mellkasát. Mintha lángba borult volna az ágy, úgy perzselte testüket a vágy halhatatlan tüze, amikor testben és lélekben is eggyé váltak, amikor nem létezett ezen a világon senki és semmi más, csak ők ketten, a szerelmük, és fülükben a zene gyönyörű dallama.

Nate úgy döntött, beszél Lucassal. Bekopogott a fiú szobájának ajtaján, és várt. Ám nem Lucas nyitott ajtót, hanem Jasper. – Hello, Lucas itt van?

- Nincs, elment valahová – felelt Jasper. – Bejössz?

- Nem, köszi. Nem tudod, hová ment?

- Nem mondta.

- Akkor majd felhívom.

Nate elköszönt a fiútól és csalódottan visszaindult saját szobájába. Közben elővette zsebéből mobilját, de hiába próbálkozott többször is, Lucas nem vette fel. A szobájába lépve idegesen ledobta cipőjét és eldőlt az ágyon. Mi van, ha Lucasnak baja esett? Talán megtudja mobilról a fiú jelenlegi tartózkodási helyét, gondolta, és gyorsan újra előkapta telefonját.

Lexi és Adam összebújva feküdtek a takaró alatt. – Nagyon szeretlek – mondta a fiú. Lexi elmosolyodott. – Én is téged.

Sokszor elképzelte már, milyen lesz az első alkalom Adammel, de a valóság túltett minden várakozásán. Adammel lenni olyan volt számára, mintha a Paradicsomban járt volna. Mintha kóstolót kapott volna a legszebb, legérettebb, legfinomabb gyümölcsből: A tiltott gyümölcsből, aminél nincs édesebb. Puszit nyomott Adam őt ölelő karjára, majd boldogan belemosolygott a párnájába.

- Hallottad ezt? – kapta fel a fejét Adam.

- Én nem hallottam semmit, mi az, Adam? – aggodalmaskodott a lány. Nem akarta, hogy bármiféle borzalom elrontsa ezt az estét. Adam felült az ágyában és felkapta a földről alsónadrágját. Miután belebújt, az ablakhoz lépett és kibámult rajta. – Telihold van – szólt sötéten. – Mit hallottál, kicsim? Van itt valaki? – Lexi is felült, belebújt a pólóba, amit még zuhanyzás előtt készített ki, aztán Adamhez lépett és a karjába kapaszkodott.

- Nyüszítést hallottam a másik szobából.

- Vérfarkasét? – rémüldözött Lexi. A fiú bólintott.

- Apa! – a lány kirohant a szobából, Adam pedig követte őt. Apja szobájába rontva Lexi azonnal megtorpant. Éles fogakkal teli, vicsorgó pofa, szőrös, görnyedt test, hosszú karmokban végződő karok: egy vérfarkassal találta szemben magát. Adam Lexi elé ugrott, az állat pedig azonnal támadásba lendült. Ráugrott a fiúra, ledöntötte őt a lábáról és a mellkasára állva vicsorgott rá. Pofája csak centiméterekre volt Adam arcától, miközben Lexi visongva próbált kiötleni valamit. Végül felkapott az egyik szekrényről egy nagy vázát, és széttörte a vérfarkas fejét. Adam teljes erejéből ellökte magától az állatot, mire az az ablaknak repült. Az ablaküveg darabokra tört, a vérfarkas pedig eltűnt mögötte. Lexi odarohant és kibámulva még látta, hogy a farkasember egyik lábát maga után húzva eliszkol a szemük elől. A lány elfordult az ablaktól és Adamhez sietett. – Jól vagy?

- Persze – mondta Adam és homlokon csókolta a lányt.

- Hol lehet apa?

- Lexi… szerintem ő volt az apád – Adam hangja úgy kúszott Lexi fülébe, mintha valamilyen más nyelven beszélne. – Mit mondtál? – nézett a fiúra, miközben kibújt öleléséből.

- Nézd a ruhákat, amik leszakadtak róla az átalakulás közben. Apád ruhái! – mutatott a földön heverő szakadt ruhakupacra Adam. Lexi egy hosszú pillanatig a ruhákra meredt, majd megrázta a fejét és leült az ágy szélére. – Nem, nem… az nem lehet!

- Kicsim, amikor közelről a szemébe néztem… apád volt az! – erősködött Adam, mire a lány ingerülten felpattant. – Ha az apám vérfarkas lenne, arról tudnék, nem?!

- Nem, ha nem akarta, hogy tudj róla! Ritkán vagy itthon, nem nehéz eltitkolnia előled!

- Ez őrület! Nevetséges – bámult maga elé Lexi. Adam odalépett a lányhoz és próbálta megnyugtatni, de az eltolta őt magától.

Nate elindult Lucas után, aki továbbra is az utcákat rótta. Kezdett igazán fázni, és már lejárta a lábát. Amikor elhaladt egy kávézó előtt, úgy döntött, vesz egy kávét, aztán visszamegy a kollégiumba. Nate épp a campus parkján vágott át, amikor szemben találta magát Adriannával. – Hát te? Hová igyekszel egyedül? – kérdezte a lány. – Lucas már elment egy ideje, utána kell mennem. És te?

- Remek… Gondoltam, rátok nézek, minden rendben van-e. Nem kellene egyedül mászkálnotok sötétedés után! Veszélyes, és most nincs itt Adam a szomszédban, hogy megmentsen!

- Nem vagyunk óvodások! – mondta kissé sértődötten Nate. Adrianna dühösen meredt rá. – Telihold van, ha nem tűnt volna fel!

Nate az égre emelte tekintetét, majd bosszúsan elkáromkodta magát. Adrianna próbálta megnyugtatni őt. – Nyugi. Tudod, hol van?

- Igen, megnéztem telefonról.

- Akkor menjünk! – azzal a két fiatal sietve elindult a parkoló felé Adrianna autójához. Eközben Lucas kávéjával a kezében elindult a legközelebbi buszmegállóhoz. Nem volt se kedve, se ereje visszagyalogolni a kollégiumba. A graffitikkel kimázolt buszmegállóban állva azon tűnődött, vajon Nate még mindig azzal a szőke fiúval van-e. És ha igen, vajon mit csinálhatnak együtt? Pár percnyi várakozás után megérkezett a busz. Lucas kidobta a szemetesbe kiürült poharát és felszállt a járműre. Azon csak néhány ember utazott. Lucas a busz hátsó részébe igyekezett, és leült a legutolsó ülésre. A busz tovább indult, ő pedig zenét hallgatva bámulta az ablakon keresztül a kivilágított várost. Érezte, hogy szemhéja elnehezül; már-már pislogni sem pislogott, majd lecsukódtak szemei. Adrianna és Nate már félúton jártak, amikor a fiú elővette és megnézte mobilját. – A francba! Már nincs ott… - panaszolta.

- Akkor hol van?

- A plázánál.

Adrianna éles kanyart vett és befordult egy mellékutcára. Lucas kinyitotta szemét és riadtan nézett körbe. A busz már üres volt. Épp akkor állt be helyére a végállomáson, amikor felébredt. Az ajtók kinyíltak és a hang bemondta a végállomás nevét. Lucas magában mérgelődve leszállt a járműről és zsebre dugott kézzel körülnézett. A környék elhagyatott volt, az autóbusz állomáson kívül csak egy benzinkút és egy kis éjjel-nappali üzlet volt a közelben. Lucas megnézte a menetrendet és bosszankodva vette tudomásul, hogy a visszafelé induló utolsó busz három perccel azelőtt elment. Belerúgott az oszlopba, de ezzel csak azt sikerült elérni, hogy megfájdult a nagylábujja. Hívhatna egy taxit, de ezen a környéken nem sok kedve volt várakozni. A kis üzlet előtt egy csapat korabeli fiú bandázott. Hangoskodásukból ítélve nem voltak józan állapotban. Lucas nem vágyott rá, hogy belékössenek, ezért inkább zsebre dugott kézzel elindult visszafelé az autóbusz útvonalán. Majd egy normálisabb környéken hív egy taxit, gondolta. – Mi van szépfiú? – szólt utána az üzlet előtt álló fiúk egyike. A többiek nevettek. – Menj csak vagdosni magad, hülye emo.

Lucasnak már a nyelve hegyén volt a válasz, de aztán vett egy mély levegőt és ökölbeszorított kézzel továbbindult. Csak arra vágyott, hogy lezuhanyozzon és bebújjon a meleg ágyba. Nate közben újra megnézte telefonján Lucas jelenlegi tartózkodási helyét. Miután megtudta, hogy a fiú az autóbusz állomáson van, Adrianna a gázra taposott, hogy oda menjenek. Lucas egy kertvárosi részen haladt át. A fehér kerítéssel szegélyezett családi házak között kissé megnyugodott. Leült egy padra, hogy taxit hívjon. A tekintete megakadt a szemközti ház előtti bokrok egyikén. Abból két, borostyán sárga szempár meredt rá. Aztán kirajzolódott a sötétben a hatalmas fogakkal teli, vicsorgó pofa, Lucas pedig felpattant és azonnal hátrálni kezdett. Tudta, hogy semmi esélye. Nincs hová bújnia és nincs a közelben se Adam, se Adrianna, hogy megmentsék őt. Átugrotta a mögötte lévő alacsony kerítést és az emeletes ház bejárati ajtajához sietett. Türelmetlenül csengetett és dörömbölt, de senki sem nyitott ajtót. A vérfarkas kiugrott a bokorból, és irdatlan sebességgel felé rohant. Már átért az úttesten is… maga mögött hagyta a fehér kerítést… már csak két méterre van… Lucas úgy nézte a másodpercek alatt leforgó történéseket, mintha gyorsan egymás után levetített képkockákat látna. Más ötlet híján előkapta zsebéből az ezüst pengéjű kést, amit mindig magánál tartott, és futni kezdett a ház falának mentén. A vérfarkas egy ugrással utolérte és a földre terítette őt. Lucas úgy érezte, nincs menekvés. Itt a vég… sosem látja újra a barátait, soha nem fog már találkozni Nate-tel. A vérfarkas kitátotta hatalmas pofáját és hegyes fogait a fiú vállába mélyesztette. Elviselhetetlen fájdalom járta át Lucas testét, a fogak belemélyedtek húsába, ő pedig torkaszakadtából ordított, de nem volt senki, aki hajlandó lett volna tudomást venni erről. Minden maradék erejét összeszedve felemelte jobb kezét és beledöfte a kést a szörnyeteg nyakába. Az felnyüszített, és leugrott a fiúról. Ekkor a sötétben kirajzolódott két fényszóró az utca végében. Egyre nagyobbnak és nagyobbnak tűntek, ahogy a hozzájuk tartozó autó őrült sebességgel közeledett, majd egyszer csak lehajtott az útról, átgázolt a kerítésen és a magasba röpítette a vérfarkast. A két fiatal kiszállt az autóból és a fűben heverő Lucashoz siettek. Letérdeltek mellé, miközben rémülten és szörnyülködve meredtek a fiú sebére, amiből ömlött a vér.

- Ne… ne… NEM! – üvöltött fel Adrianna.

- Gyógyítsd már meg! – csattant fel kétségbeesetten Nate, de Adrianna búsan megrázta a fejét. – Nem lehet…

- Miért nem?!

- Természetfeletti lények okozta sérüléseket nem tudok meggyógyítani! – fakadt ki tehetetlenül a lány. Közben levette pulcsiját és a vérző sebre nyomta. – Nagyon fáj… - nyöszörgött Lucas. – Mintha lángolna az egész testem…

Nate-nek könny szökött a szemébe. Adrianna a csuklójába harapott majd odanyomta Lucas szájához. – Talán a vérzést el tudom állítani – magyarázta, s közben csendben fohászkodott, hogy sikerrel járjon. Nate megsimogatta Lucas arcát és fölé hajolt. – Tarts ki. Itt vagyunk, minden rendben lesz. Már nem vagy egyedül.

- Ugye tudod… - fordult Nate felé szomorúan Adrianna. – hogy mit jelent, ha egy embert megharap egy vérfarkas?

Nate arcán tükröződött a felismerés szörnyű mivolta. – Vérfarkassá fogok változni? – suttogta elborzadva Lucas.

11. Fejezet: Született Gyilkosok

A következő napok eseménytelenül teltek. Mindenki próbálta megemészteni a történteket és tovább élni az életét. A november esőt, erős szeleket és hűvös napokat hozott. Egy héttel Halloween után Rebecca összehívta a társaságot a Stixbe, hogy bemutassa nekik Jaspert, akivel ekkor már hivatalosan is egy párt alkottak. Miután az égnek álló hajú fiú kezet rázott a srácokkal és mindannyian bemutatkoztak neki, leült Rebecca mellé az asztalukhoz.

- Úgy látom, van stílusod – nézett végig Adrianna a fiú szegecses bőrdzsekijén, szaggatott fekete farmerján, Martens bakancsán és karkötőin – Talán még jóban is lehetünk.

- Úgy legyen – mosolygott Jasper. A többiek ezután arról faggatták őt, hogyan találkozott először Rebeccával. – Az úgy volt, hogy mellé ültem az egyik elképesztően unalmas előadáson… - kezdte Jasper, aztán Rebecca közbe kotyogva elkezdett csacsogni a megismerkedésükről, majd a további találkozásaikról is szót ejtett.

- Sok boldogságot nektek – mosolygott Lexi és megfogta Rebecca asztalon heverő kezét – megérdemled, hogy végre boldog légy.

- De még mennyire! Szívem, elfogyott a koktélom. Hoznál egy másikat? – fordult Rebecca a mellette ülő Jasperhez. A fiú felállt és a pult felé indult. Rebecca az asztal felett közelebb hajolt a többiekhez és suttogva megkérdezte – na, mi a véleményetek?

- Úgy tűnik, kedvel téged – szólt Lexi.

- Szerintem vagány srác. Nem hittem volna, hogy ilyen pasid fogsz ki magadnak. És a szépfiúkkal mi lesz? – nevetett Adrianna, mire Rebecca is kuncogni kezdett. – Bevallom, most az ilyen vad srácokra bukom. A szépfiúk már unalmasak.

- Szerintem nem illik hozzád – jelentette ki nemes egyszerűséggel Lola. A többiek egy emberként pillantottak rá. Rebecca még a szemöldökét is felvonta. – Ezt hogy érted?

- Körte és alma. Ég és föld. Hideg és forró. Szépség és a szörnyeteg… érted? Egymás ellentétei vagytok!

- Talán épp ezért vonzódunk ennyire egymáshoz. Tudod, az ellentétek vonzzák egymást.

- Mindenesetre én jobb pasit képzeltem hozzád. Ez a srác csak egy surmó punk – mondta végül Lola, aztán belekortyolt az italába. Jasper épp visszatért egy koktéllal a kezében. Miután leült Rebecca mellé, a lány kissé sértődött arckifejezését látva megkérdezte: – Mi a baj, cica?

- Semmi – legyintett Rebecca, miközben duzzogva Lolára pillantott.

Az elkövetkezendő napokban Jasper Rebeccának köszönhetően egyre több időt töltött a társasággal, bár úgy tűnt, Lola még mindig nem békélt meg barátnője párválasztásával. Egyik este Rebecca arról próbálta meggyőzni Lexit, hogy aludjon Adamnél.

- és akkor végre újra kettesben lehetnék Jasperrel! Kérlek!

A szobájukban voltak. Egymással szemben ültek az ágyon, és a közöttük heverő nagy adag pattogatott kukoricából szemezgettek. Lexi telefonjáról szólt a zene, amire a lány meg-megrázta feje búbján összefogott, hosszú haját. – Na jó, legyen – adta be végül a derekát.

- Imádlak! – csapta össze a tenyerét Rebecca, és magához ölelte barátnőjét. – Te vagy a legjobb szobatárs!

- Hogy ezt én hányszor hallottam már – csóválta a fejét Lexi mosolyogva. Az ablakon túl felhős volt az ég. Nate és Lucas épp a park egyik ösvényén lépkedett egymás mellett. – Egyedül már sehová sem fogsz elengedni? – mosolygott Nate. Lucas ugyanis Halloween óta mindenhová vele tart, amikor teheti. – Nem. Vigyázni akarok rád.

- És ha mindig velem vagy, hogyan marad időd Adriannára? – vonta fel a szemöldökét Nate.

- Nem érdekel Adrianna – legyintett türelmetlenül Lucas, de Nate tovább fűzte a szót.

- Mindig ezt mondod, utána meg vagy smároltok vagy szexeltek – Nate hangjában nem volt szemrehányás, csupán nemes egyszerűséggel közölte az általa vélt tényeket. Lucas mégis úgy érezte, barátját felettébb zavarja ez a téma. Szemerkélni kezdett az eső, aztán egyre jobban eleredt. A kollégisták sietve az épületek felé indultak, hogy bemeneküljenek a zuhogó eső elől. Nate és Lucas a park közepén álltak; hajuk, arcuk és ruhájuk másodpercek alatt nedvessé vált a sűrű, nagy szemekben hulló esőcseppektől. Lucas megragadta Nate kezét, hogy aztán magához húzza és megcsókolja őt. Bár az eső hideg volt, Nate mégsem fázott. Feltört benne egy olyan érzés, amitől úgy érezte, kívül-belül melegség járja át. Nem gondolt már sem Adriannára, sem másra. Minden figyelmét a pillanatnak szentelte, ahogy ott álltak a fák között az esőben és ajkuk egymásra tapadt. Adrianna épp akkor vágott át a szomszédos ösvényen, hogy meglátogassa Adamet. Amikor megpillantotta a csókolózó fiúkat, megtorpant és dermedten meredt rájuk. Tudta, hogy nem sok esélye van Lucasnál, de a jelenetet figyelve a maradék reménye is szertefoszlott. Vele soha nem csókolózott Lucas így… ilyen szenvedélyesen. Arcán az esőcseppekkel vegyülve folytak végig könnyei. Fájt a fiút mással látnia, mégsem tudta elfordítani a tekintetét. A csalódottság iszonyatos gyorsasággal áradt szét egész testében; vissza sem nézve berohant a lányok kollégiumának épületébe. Ott kisöpörte arcából hajfürtjeit és berontott a földszinti mosdóba, ahol épp egy szőke cicababa sminkelte magát a tükör előtt. – Menj ki – förmedt rá Adrianna.

- Persze, majd pont azt fogom tenni, amit te akarsz – nevetett megvetően a lány.

- Azt mondtam, MENJ KI! – ordított rá Adrianna. A lány szembefordult vele. – Hú, most a tangámba kaksiztam!

Adrianna annyira feszült és dühös volt, hogy nem bírta tovább idegekkel. Képtelen volt épeszű maradni. Szemei vérvörösen felizzottak, majd kivillantotta hosszú, hegyes szemfogait. A másik lány rémülten hátratántorodott és a mosdókagylónak ütközött. – Most már félsz? – nevetett Adrianna. A szőke lány felsikoltott, de Adrianna nyomban elhallgattatta őt: átharapta a torkát és átadva magát a sóvárgásnak magába szívta a vérét.

Jasper megérkezett Rebeccához, Lexi pedig összeszedte a cuccait és elindult a fiúk kollégiumába Adamhez. A fiú épp egy perccel Lexi érkezése előtt tért vissza a zuhanyzásból. Mikor a lány bekopogott hozzá, alsónadrágban nyitott ajtót. – Szia… remélem, nem gond, ha ma itt alszom. Rebecca könyörgött, hogy hagyjam kettesben a pasijával – magyarázkodott Lexi, miközben a fiú izmos testén legeltette a szemét. – Örülök, hogy itt vagy – nyugtatta meg mosolyogva Adam. Lexi belépett a szobába és becsukta az ajtót maga mögött. A következő pillanatban magához húzta Adamet és vad csókolózásba kezdtek. Végig simított a fiú felsőtestén, majd Adam felkapta őt az ölébe és egy másodperccel később már az ágyban találták magukat. Lexi fehérneműre vetkőzött, amiben Adam is készséggel a segítségére volt. Mindketten felhevülve vágytak a másikra, perzselő vágyaik legyőzhetetlennek tűntek. Végül Lexi mégis pihegve felült az ágyon, mielőtt egymáséi lettek volna. A lány nagy erőfeszítések közepette így szólt: - Nem kellene elsietni… - tudta, hogy úgyis bánni fogja, amit kimondott, de egyszerűen úgy érezte, nem akkor és ott volt az ideje annak, hogy egymáséi legyenek. Adam megértően bólintott és magához húzta őt – Időm, mint a tenger… egészen az örökkévalóságig – mosolygott.

- Igen, neked. Azért én nem szeretnék nyolcvan éves lenni, amikor először lefekszünk egymással – morogta Lexi. – Te mondtad, hogy várjunk még. Én pedig tiszteletben tartom – Adam széttárta karját, Lexi pedig izgatottan fészkelődni kezdett az ágyon. – Mesélj a vámpírokról! Vámpír a pasim, mégis olyan keveset tudok…

- Azt hittem, te vagy a vámpírfilmek és regények szakértője.

- Igen, de az nem a valóság!

- Akkor csak kérdezz bátran!

- A legendák szerint a vámpírt úgy lehet megölni, hogy karót kell döfni a szívébe. Vagy le kell vágni a fejét és elégetni. Ezt ugye te is megerősítetted. És arra is rájöttem, hogy a tükörképes sztori kamu… de mi van a fokhagymával, a keresztekkel és a szenteltvízzel? – kíváncsiskodott Lexi.

- Kamu mindegyik. Gondolom, szemet szúrt már neked is Adrianna hatalmas kereszt medálja, ugyanis éjjel nappal a nyakában lóg.

- Na és a fény? Hogyhogy napfényben is tudtok járni?

- Semmi bajunk a napfénnyel, igaz kissé zavarja a szemem és érzékenyebb rá a bőrünk, mint az embereknek, de semmi több. És mielőtt megkérdeznéd, sosem aludtam koporsóban – nevetett Adam – bár Adriannából kinézem, hogy már próbálta.

- Olvastam valahol, hogy a vámpírok képesek hipnotizálni az embereket, rájuk tudják kényszeríteni az akaratukat. Tudom, hogy ez igaz, mert láttam, amikor ezt csináltad Nate-el, amikor Evelin megtámadta. És Lucassal és Rebeccával is Halloween éjszakáján. Annyira hihetetlen, hogy ez a sok legenda… azt hinné az ember, hogy az egész csak mese, de mégis van, ami valódi! Hiszen itt a bizonyíték rá az orrom előtt – ámuldozott Lexi. Adam megfogta a kezét és mosolyogva nézett a szemébe. – Akkor csókold már meg végre azt a bizonyítékot!

Lexi elmosolyodott és közelebb hajolt a fiúhoz, hogy megcsókolja őt.

Lucas és Nate bőrig ázva léptek be Lucas szobájába, ahol a fiú szobatársa, Derek épp a laptopján játszott. A nagy koncentrálás közepette fel sem tekintett a képernyőről, miközben köszönt.

- Adok egy törölközőt – fordult Lucas Nate-hez, aztán a szekrényéhez lépett és kutatni kezdett benne. Miközben azon fáradoztak, hogy szárazra töröljék magukat, Adrianna még mindig a női mosdóban állt egy holttesttel a lába előtt. Közelebb lépett a falra szerelt tükörhöz és belenézett. Vörös szemei épp visszaszíneződtek zöldre, hegyes fogai újra eredeti formájukat és méretüket öltötték fel. Mialatt a mosdókagyló fölé hajolva próbálta lemosni arcáról a vért, azon tűnődött, hogyan tüntesse el a holttestet. Ekkor kinyílt a mosdó ajtaja és egy göndör, fekete hajú, pizsamás lány lépett be rajta. A vérben fürdő, földön heverő lány láttán arca rémületbe torzult, s már épp készült felordítani, amikor Adrianna előtte termett és kezét a lány szájára tapasztotta. – Ne sikíts – mondta a szemébe nézve – Menj vissza a szobádba és felejtsd el, amit itt láttál.

Miután elengedte a lányt, az szó nélkül kihátrált az ajtón. Adrianna felkapta a holttestet a padlóról és az ablakhoz lépett vele. Az ajtón ugyanis nem távozhatott. A recepción bárki megláthatja. Végül úgy döntött, a város határán lévő erdőbe megy. A zuhogó eső az arcába mosta hajfürtjeit, miközben kiásta a sírhelyet áldozatának. Lehajolt a sárban heverő test mellé és lecsukta a lány üveges szemeit – Sajnálom – mondta, majd felkapta és a kiásott, mély gödörbe dobta a holttestet.

Másnap reggel Lexi arra ébredt, hogy kopog az eső a szoba ablakán. Nagy ásítozások közepette ülőhelyzetbe tornázta magát. Meglepődve tapasztalta, hogy Adam már nem fekszik mellette. A fiú ekkor jelent meg előtte, kezében reggeli alatt roskadozó tálcával. – Jó reggelt – köszönt a fiú mosollyal az arcán. Ez a mosoly képes volt arra, hogy melegséget, nyugalmat csaljon Lexi komor és nyugtalanságtól kavargó lelkébe. Adam közelében úgy érezte, egy másik világba csöppen, ahol minden jó, minden szép, és minden tökéletes. És ezért az érzésért elmondhatatlanul hálás volt a fiúnak. Lucasnak nem volt része hasonlóan örömteli ébredésben. Kimászott az ágyából és a hűtőszekrényhez lépett, hogy kivegyen belőle egy üveg ásványvizet. Miközben ivott, szeme megakadt a paplan alatt fekvő szobatársán, aki úgy tűnt, mélyen alszik még. Első pillantásra semmi különöset nem vett észre, de néhány másodperc múltán furcsa hang ütötte meg a fülét. Monoton csöpögés hangja. Talán az esőcseppek szivárogtak be valahol? Figyelmesebben szemügyre vette szobatársát, és a rémület szorító érzése kerítette hatalmába, amikor megpillantotta Derek takaró alól kilógó kezét, melyről vércseppek hullottak egymást követve a szőnyegre. Lucas hátratántorodott és nekidőlt a falnak. Sűrűn vette a levegőt, miközben rettegés és idegesség fogta el. Tudta, hogy előbb-utóbb meg kell tennie… szembe kell néznie azzal, ami a takaró alatt vár rá, de legszívesebben az örökkévalóságig halogatta volna ezt a pillanatot. Erősnek kell lennie. Talán nincs nagy baj, talán Derek csak megvágta magát… talán még tud rajta segíteni. Lassú, bizonytalan léptekkel megindult a fiú felé, akinek csak a vértől csöpögő kézfeje látszott ki a takaró alól. Lucas kissé előrehajolt és megmarkolta a paplant. Vett egy mély lélegzetet és behunyta a szemeit, miközben lerántotta szobatársáról. Mikor kinyitotta őket, úrrá lett rajta a pánik. Elborzadva bámult az ágyban heverő fiúra: a tucatnyi, szúrt sebből vérző testre, a kivájt szemekre, a megcsonkított arcra. Lucas a földre vetette magát és arcát kezeibe temetve zokogásban tört ki. Úgy érezte, menten elájul. Valaki kopogott az ajtón, de mivel nem kapott bentről választ, benyitott. Lucas rémülten kapta fejét az ajtó felé. Először azt hitte, az tért vissza, aki végzett a szobatársával is. Mikor tudatosult benne, hogy csak Nate az, meggyötört tekintettel nézett rá. – Lucas, mi a baj? – kérdezte aggódva Nate, majd megpillantotta az ágyban heverő holttestet és felordítva hátrálni kezdett. – Meghalt! Megölték! És én nem tudtam rajta segíteni! – nyöszörögte Lucas. Nate elborzadva levette tekintetét Derekről és Lucashoz sietett, hogy felsegítse és magához ölelje őt. – Mi történt?

- Nem tudom, ez várt, mikor felébredtem…

- Nyugodj meg – csitította Nate és az ágyhoz kísérte őt.

- Ha felkelek, talán megmenthettem volna!

- Hogyhogy nem ébredtél fel arra, hogy megölik a szobatársad? – Nate értetlenül nézett barátjára.

- Nem tudtam elaludni… órákon át forgolódtam, úgyhogy bevettem pár szem nyugtatót, amitől kiütöttem magam. Az én hibám! – mondta keserűen Lucas.

- Nem, ne hibáztasd magad! Öltözz fel, hívnunk kell a rendőrséget!

Lucas megrendülten a szekrényéhez lépett, hogy ruhát vegyen elő, amikor megcsörrent az éjjeliszekrényen heverő mobilja. Nate a telefonért nyúlt és megnyitotta az új üzenetet. Miután elolvasta, rémülten meredt Lucasra. – Mi az? – kérdezte szipogva a fiú. Mivel nem kapott választ, gyorsan felhúzta farmerját és Nate-hez sietett, hogy kivegye kezéből a telefonját. Az üzenetben ez állt: Te lehetsz a következő.

Lucas mérgében a földhöz vágta mobilját. – Valamit tennünk kell! Nem vagyunk biztonságban, ártatlan emberek halnak meg… ez így nem mehet tovább!

- Gyere, szóljunk Adamnek… közben felhívom a rendőrséget.

Lucas bólintott, így mindketten kisiettek a folyosóra, hogy bekopogjanak Adam szobájának ajtaján. A fiú épp befejezte Lexivel a reggelizést, mikor Lucas és Nate belépett az ajtón. Lexi Lucas könnyáztatott arca láttán aggódva a fiúhoz rohant. – Mi történt?

A választ hiába várta, a fiú képtelen volt felelni. Végül Nate számolt be a történtekről. Amint a végére ért, Adam kirohant az ajtón, hogy saját szemével győződjön meg a hallottakról. Lucas szobájában azonban hiába kereste a holttestet. Csak a vérben ázott ágynemű és a vérfoltos szőnyeg emlékeztetett a szobában arra, hogy gyilkosság történt. Lucas jelent meg Adam mellett és értetlenül nézett körbe. – Pedig itt volt! – erősködött. Adam szemei közben vörösen lángoltak fel a vér látványától és illatától. Lucas egy pillanatra rémülten meredt a fiú hegyes szemfogaira, de aztán Adam sietve kihátrált a szobából, hogy úrrá legyen vér utáni sóvárgásán. – Elvitte! Egy holttest nem kel lábra magától! – szólt feldúltan Nate.

A rendőrség délelőtt fél tízkor érkezett meg. Kihallgatták Lucast, majd a helyszínelők vizsgálták át a szobát, amit aztán elzártak az ott lakók elől. Lucas kénytelen volt egy másik szobába költözni. Nate és Adam segítettek áthordani a fiú cuccait új lakóhelyére. – Köszi a segítséget – mondta Lucas, mikor már a ruháit rakodta ki új szekrényébe.

- Ugyan, ez csak természetes – biccentett Adam.

- Ki lesz az új szobatársad? Úgy látom, itt nem lakik más – nézett körül Nate. Lucas vállat vont.

Rebecca még semmit sem tudott a történtekről. Miután tíz órakor felébredt, Jasperrel kényeztetni kezdték egymást az ágyban. – El tudnám viselni ezt minden reggel – kuncogott Rebecca. Jasper a lánynyakát harapdálta. Adam közben elbúcsúzott a fiúktól, hogy elvigye Lexit a táncstúdióba. – Biztos, hogy ne maradjak itt veled? – kérdezte Lucastól a lány.

- Nem, itt marad Nate. Menj csak nyugodtan.

- Jól van, sietünk, csak gyorsan befizetem az e-havi részletet.

Lexi búcsúzóul magához ölelte a fiúkat, aztán elindult a parkolóba, ahol Adam addigra már beindította a sportkocsija motorját.

- Nagyon felzaklatott ez az egész, igaz? – kérdezte aggódva Adam, az idegesen a haját piszkáló lány pedig feldúltan bólintott.

Nate segített Lucasnak berendezkedni, aztán felajánlotta, hogy menjenek el reggelizni valahová. Lucas azonban hallani sem akart az evésről. Csak ült az ágyán és bámulta a cipője orrát. – Akkor menjünk el deszkázni. Jót tenne – ajánlotta Nate, aki minden áron próbálta jobb kedvre deríteni barátját, kevés sikerrel. Lucas a fejét rázta. – Nem akarok menni sehová.

- Akkor mit csináljunk?

- Csak… bújj ide hozzám. Ölelj át – kérte nagy szemeket meresztve, mire Nate leült mellé az ágyra és szorosan magához ölelte őt.

Lexi és Adam épp távoztak a táncstúdióból és az autóhoz igyekeztek, amikor egyszer csak ott termett előttük egy barna hajú, szürkészöld szemű, égővörös ajkú lány. – April… - sóhajtott Adam. Eléggé kellemetlenül érezte magát ebben a szituációban. Amikor a jelenlegi barátnőddel és az exeddel találkozol egyszerre, akkor a legtöbb esetben mindig van valaki, aki megsérül. Ha pedig az egyikük még vámpír is, akkor már nem csak lelki sérülésektől kell tartani. – Hát te vagy az… a lány, aki miatt Adam már ügyet sem vet rám – April szúrós tekintettel méregette Lexit, akit teljesen letaglózott a váratlan találkozás. Adam sietve Aprilnek szegezte a kérdést remélve, hogy ezzel sikerül elkerülnie, hogy a két lány egymás torkának essen. – Mit akarsz?

- Nem mondhatnám, hogy úriemberként viselkedsz. Hát be sem mutatsz minket egymásnak? – April összeszűkült szemekkel nézett a fiúra, kissé oldalra billentve a fejét.

- Mit akarsz? – ismételte Adam meg sem hallva a lány megjegyzését.

- Csak kíváncsi voltam, ki az, aki engem pótolni tud – April hirtelen Lexihez fordult. – Ne aggódj, van időm bőven. Örömmel kivárom, hogy öregasszonnyá sorvadj. Kíváncsi vagyok, Adam akkor is téged fog-e választani helyettem. Ugyanis én még akkor is bombázó leszek, amikor te a protkód után fogsz kutatni az éjjeliszekrényed egyik fiókjában.

Lexi nem szólt egy szót sem. Be kellett látnia, hogy a lánynak igaza van… és ez a tudat mérhetetlenül bosszantotta őt. Adamben viszont felötlött egy másik témához kapcsolódó kérdés. – Figyelj, nem ismersz véletlenül itteni vérfarkasokat?

April felnevetett. – Elhiheted, hogy nem vérfarkasok társaságában múlatom az időt.

- Gondoltam, de ne viccelődj. Ez most fontos.

- Lássuk csak… talán kérdezd meg a barátnődet. Úgy tudom, van egy igencsak közeli farkas ismerőse – mosolygott April, majd egy szempillantás alatt eltűnt a szemük elől.

- Miről beszél? Nekem nincs egyetlen vérfarkas ismerősöm sem! – csattant fel ingerülten Lexi.

- Nyugodj meg, csak szórakozik velünk – mondta Adam és magához ölelte a lányt.

Közben Nate-nek sikerült rávennie Lucast, hogy tegyenek egy sétát a parkban. Az egyik padnál elhaladva összefutottak Rebeccával és Jasperrel, akik a padon ülve csokival etették egymást.

- Sziasztok – köszönt rájuk Nate.

- Hello… hát veled meg mi történt? – pillantott Rebecca a kivörösödött szemű Lucasra. A fiú nem felelt.

- Az éjjel megölték a szobatársát – mondta Nate. Rebecca a szájához kapta kezét. – Sajnálom… de te jól vagy, ugye? Nem esett bajod?

Lucas a fejét rázta, Rebecca pedig felpattant a padról és magához ölelte őt,

- Új szobába kellett költöznie – mesélte Nate. Jasper közben szintén felállt és megveregette Lucas vállát. – Örülök, hogy nem esett bajod, haver.

- És most kivel vagy egy szobában? – kérdezte Rebecca.

- Még senkivel…

- Ha benne vagy, én szívesen lennék a szobatársad. Már egy ideje gondolkozom azon, hogy beköltözök a koliba. Olcsóbb, mint az albérlet és legalább nem lennék egyedül. Ráadásul Rebeccához és a sulihoz is közelebb lennék. Nem mintha olyan sokat járnék be az órákra… - szólt Jasper.

- Az jó lenne… legalább nem egy teljesen idegen emberrel laknék. Valamiért mindig olyan szobatársakat fogok ki, akikkel semmi közös témám nincs.

- Meglátod, jól megleszünk – mosolygott Jasper. Délután a fiú be is költözött Lucashoz. Nate és Lucas segítettek neki kipakolni és berendezkedni, miközben Lexi és Rebecca beültek a Stixbe egy kávéra. Lexi beszámolt barátnőjének az Aprillel való találkozásáról.

- Ne foglalkozz vele, szándékosan bosszantani akar. Adam nagyon szerethet téged. Visszajött a halottnak hitt első szerelme, és még csak meg sem inog az irántad való érzéseivel kapcsolatban – mondta Rebecca, és közben cukrot tett kávéjába. Lexi a füle mögé rakta haját és elmosolyodott. – Tudom. Vele lenni olyan, mintha egy tündérmesébe csöppentem volna… és hát minden tündérmesében van egy gonosz, de túlélem, mert megéri.

- Ebben a tündérmesében két gonosz is van. Én már csak akkor leszek nyugodt, ha holtan látom azt a vérfarkast. Fogalmam sincs, mit akar tőlünk. Mit ártottunk neki? Miért pécézett ki minket magának?

- Fogalmam sincs… és Lucas szobatársát miért ölte meg?

- Azt hiszem, egy elmebeteg sorozatgyilkostól nem kellene realitást várnunk – Rebecca beleszürcsölt kávéjába, Lexi pedig megkavarta kiskanalával a sajátját. – Valaminek lennie kell. Messze kezdődött ez az egész, több száz kilométerre innen abban az átkozott erdőben. Most mégis itt folytatódik. Nem véletlenül pályázik ránk. Csak tudnám, miért… Egyébként nagyon sokat jelent nekem az, ahogyan az egész Adames dolgot kezelted. Mármint azt, hogy vámpír. Igazi barát vagy.

- Hiszen boldog vagy vele. Nem tenném ezt tönkre. Kedvelem Adamet, ráadásul megnyugtat, hogy velünk van két vámpír. Így talán sikerül legyőznünk azt a vérfarkast.

- Remélem…

- Nem féltél, amikor… megtudtad, hogy Adam vámpír? – kérdezte kíváncsian Rebecca. Lexi a fejét csóválta. – Összezavarodtam, kiborultam, becsapva éreztem magam… de nem, nem féltem. Hiszen tudom, hogy szeret, és soha nem bántana.

Adrianna megmarkolta a lepedőt, amin feküdt és ajkába harapott a jól eső érzéstől, amit az a fiú okozott neki, aki épp testét csókolgatta. Adrianna hosszú körmeit a fiú hátába mélyesztette, miközben heves csókolózásba kezdtek. Körülöttük a földön holttestek hevertek, a hifiből egy Thirty Seconds To Mars dal szólt. Adrianna kéjesen felnyögött, aztán hegyesre nyúlt szemfogait a fiú mellkasába mélyesztette. – Ne sikíts, csak add át magad az élvezetnek – mondta, miközben egymás szemébe néztek. Ekkor valaki kopogott a bejárati ajtón. Adrianna a hangos zene ellenére is meghallotta, és kissé rémülten lerázta magáról szeretőjét. Felült az ágyban és magára kapott egy köntöst. Az ajtó túlsó oldalán Adam állt. – Beszélhetnénk?

- Szia… hát… most épp fürdeni indultam, de átugrok hozzád a koliba, ha kész vagyok.

- Nem várhatnálak meg? Fontos lenne.

- Sietek, Adam. Most menj – kérte Adrianna. Adam gyanakvóan nézett rá. – Rejtegetsz valamit?

- Dehogy! Mit rejtegetnék? Csak… épp megzavartál valamit. Itt van nálam egy srác. Meztelenül. Ha nem akarsz te is beszállni, most menj. Később átmegyek hozzád.

- Sosem fogsz változni – mosolygott Adam, aztán elbúcsúzott és elment. Adrianna megkönnyebbülten felsóhajtott, miután becsukta a fiú mögött az ajtót. Ez egy hajszálon múlott – sóhajtott, majd visszament a szobájába, ahol partnere az ágyon fekve, vérző mellkassal várta őt. – Hol is tartottunk? – mosolyodott el Adrianna, s közben rámászott a fiúra.

- Tudtam – szólt egy rémisztően ismerős hang valahol a háta mögött. Adrianna kapkodva megfordult, és Adammel találta szembe magát. – Mit keresel itt? Az előbb mentél el – habogott a lány.

- Visszajöttem. Nyitva volt a konyhaablak. Tudtam, hogy titkolsz valamit. Sosem tagadnád le, hogy épp egy pasival vagy. Először mégis azt hazudtad, hogy fürdeni indulsz. Nem akartad, hogy bejöjjek – Adam szörnyülködve nézett körül a szobában. – Hogy tehetted ezt?

- Vámpír vagyok! Néha akaratlanul is megölök embereket!

- Én is az vagyok, mégsem csinálom ezt! Megbeszéltük, hogy nem ölünk meg senkit! Miért nem elég neked, hogy iszod a vérüket? Miért kell még meg is ölnöd őket?

- Elkapott a hév! Nem mindenki olyan jó ebben, mint te! – Adrianna idegesen kutatni kezdett egy cigaretta után, majd miután talált egyet, a szájába vette és meggyújtotta.

- Te nem ilyen vagy – csóválta a fejét Adam.

- Úgy élem az életem, ahogy akarom! – csattant fel Adrianna.

- Ártatlan embereket gyilkolsz puszta szórakozásból! Te sem vagy különb annál a vérfarkasnál!

- Ne hasonlíts engem ahhoz a döghöz! – tajtékzott a lány, miközben tekintetét Adam arcába fúrta. – Pedig hasonlítalak, amíg ilyen vagy.

- Lehet, hogy te úgy akarsz, és úgy tudsz élni, mint egy halandó, de akkor is vámpírok vagyunk!

- De attól még nem kell ezt csinálnunk! Nem kell gyilkolnunk! – Adam a földön heverő hullákra mutatott.

- Kérlek, most menj el – szólt az ablakon kibámulva Adrianna.

- A vérfarkas éjjel megölte Lucas szobatársát…

Adrianna hirtelen megfordult és Adamre meredt. – Lucas jól van? – kérdezte aggódó hangon.

- Mit érdekel az téged? Te is ugyanazt csinálod másokkal, mint amit az az őrült velük! – mondta ingerülten Adam, majd egy szempillantás alatt köddé vált. Adrianna könnyes szemmel leült az ágy szélére és maga elé meredt. Aznapi játékszere hátulról átölelte őt és simogatni kezdte a karját. – Ne… már nincs hozzá kedvem. Menj el és ne emlékezz arra, hogy itt jártál – nézett rá Adrianna. A fiú magára kapta ruháit és távozott, Adrianna pedig kettesben maradt az égető bűntudattal.