- Adam! – Lexi a fiú nyakába vetette magát és megcsókolta őt. Adam szorosan a karjaiba zárta a lányt, majd karon ragadta, hogy bevonszolja a nyaralóba. Lucas közeledett feléjük rohanva. Mikor megpillantotta Adamet és Adriannát, hatalmas megkönnyebbülés lett úrrá rajta. Hát élnek… élnek! Lola, Rebecca és Nate szintén megjelentek az ajtóban és az érkezők elé siettek.
- Mi történt? – kérdezte Rebecca. Nate közben odarohant Adamhez és megölelte őt. – Mikor Lucas egyedül jött vissza, azt hittem, hogy elveszítettem a szobatársam! – bömbölte.
- Semmi baj – csitította Adam, és viszonozta az ölelést, majd Nate Adrianna nyakába vetette magát. A lány elmosolyodva ölelte meg a fiút.
- Menjünk be – mondta Adam. Mindannyian beléptek a házba és becsukták az ajtót maguk mögött. Lexi csak ekkor vette észre, hogy Adam esőkabátján véres szakadások éktelenkednek.
- Megsérültél! – aggodalmaskodott, gyorsan levette a fiúról a kabátot és a pulcsiját, hogy szemügyre vegye a sebet, ám semmit sem talált Adam karján, az csupán maszatos volt a vértől. Sebnek nyoma sem volt.
- Ez… hogy? Mi történt? – csattant fel türelmét vesztve Lexi, és könnyei szaporán potyogni kezdtek. Adam megfogta a lány kezét és a konyhába vezette. A többiek követték őket. Lexi leült az egyik székre, és remegő kezeibe temette arcát. Adam helyet foglalt mellette.
- Lucas valami farkasról beszélt – szólt zavarodott tekintettel a lány.
- Nem tudom, mennyire hisztek a természetfeletti lényekben, de… - kezdte Adam, de Lucas közbevágott. – Egy vérfarkas volt! – közben leroskadt egy székre. Fejében végre összeállt a kép, amire eddig a döbbenettől és félelemtől nem is gondolt. Ami rájuk támadt, nem lehetett közönséges farkas, ahhoz túl emberszerű volt. Két lábra ágaskodott, felsőteste pedig egyszerre emlékeztette őt egy emberére és egy állatéra. Adamre emelte pillantását, aki viszont a tágra nyílt szemű, értetlen Lexire meredt. A lány úgy ült a széken, mint aki nem tudja eldönteni, hogy csak pusztán nem hisz a fülének, vagy Lucas egy igen rossz tréfával próbálja őt beetetni, ami a körülményekhez képest igen valószínűtlennek tűnt.
- Igen, erre akartam kilyukadni… - Adam Lucasra pillantott, majd ismét Lexihez és a többiekhez fordult. – Tudom, képtelennek tűnik, és megértem, hogy nem tudjátok ép ésszel felfogni, de ami ma ránk támadt, valóban egy vérfarkas volt.
Nate tátott szájjal nézett Adamre, Rebecca kétkedő arcot vágott, Lexi pedig behunyta szemét, és megpróbált ésszerű magyarázatot találni a hallottakra. Adrianna a konyhapulton ült és hallgatta Adamet, Lola viszont váratlanul felnevetett.
- Hogy vérfarkas? Előrehoztátok a Halloweent, vagy mi?
- Én komolyan beszélek – mondta nyomatékos hangsúllyal Adam.
- Ja, persze. És én el is fogom hinni, hogy egy vérfarkas – ami teszem hozzá nem létezik, csak a mítoszokban – rátok támadt – húzta száját hitetlen mosolyra Lola – Jó tréfa volt, ránk hoztátok a frászt, de most már elmondhatjátok az igazat.
- Ez az igazság – felelt bosszankodva Lucas, de a lány továbbra is kétkedő pillantással nézett rá.
- Lola, szerinted miért találnának ki ilyesmit? – fordult a lányhoz Nate.
- Hogy ugrassanak minket. Ha vérfarkas támadta volna meg őket, akkor már nem is élnének. Oké, hogy sárosak és maszatos az arcuk, de ezen kívül semmi bajuk nincs. És a vérfarkas csak úgy megfutamodott néhány főiskolástól?
- Mindhárman láttuk, Lola. Nem viccelünk! – csattant fel türelmét vesztve Lucas. Lola már válaszra nyitotta a száját, de Lexi megelőzte – Elég! Most nincs helye a vitának. Én feltétel nélkül hiszek azoknak, akik fontosak számomra – mondta, majd az érintettekhez fordult – Mi történt?
- Adammel már azután zajokat hallottunk, miután elindultunk, aztán… a pajtában megláttam a falon az „Itt vagyok” feliratot. Gyorsan visszaindultunk, és akkor a bokrok mögül előjött… iszonyatos volt… elindult felénk és ekkor megjelent Adrianna. Az egyik fáról rávetette magát és a nyakába döfött egy tőrt. Fogalmam sincs, hogy csinálta… aztán visszajöttem, hogy keressek valamit, amivel megvédhetjük magunkat – fejezte be Lucas. A többiek megsemmisült arccal néztek rá, mintha azzal próbálnák győzködni magukat, hogy ez csak egy rossz álom. Rebecca a szája elé emelte kezét döbbenetében. Lexi könnyes arccal Adriannára pillantott – hogy csináltad?
- Kemény szajha vagyok – mosolygott a lány, majd hozzátette – elég sok sportágban kipróbáltam már magam, és hajtott az adrenalin. A barátaim bajban voltak – vont vállat. Nate és Rebecca ámulattal néztek a lányra.
- És aztán mi történt? – kérdezte szomorú, fáradt hangon Rebecca.
- Az a rohadék Adamre támadt, aki még időben felkapta a földről a tőrt és a vállába döfte.
- Azt hittem, ennyi nem kottyan meg egy vérfarkasnak – vetette közbe Lola.
- Az egy ezüst tőr volt. Még a nagyapámtól kaptam és mindig magamnál tartom önvédelem céljából. A vérfarkast meggyengíti az ezüst és csak ez az egyetlen fegyver, amivel végezni lehet velük. A szívébe kell döfni. – Adrianna beszéd közben lecsusszant a konyhapultról és neki látott, hogy kávét főzzön.
- Honnan tudsz ennyi mindent a vérfarkasokról? – a kérdés Lolától származott.
- Megszállott vagyok az ilyen dolgok iránt.
Lexi hirtelen felállt, és Adrianna nyakába vetette magát.
- Ha te nem vagy, kitudja, mi történt volna! Ha nincs az a tőr, Adam és Lucas nem tudta volna mivel megvédeni magát! – hálálkodott. Adrianna elengedte a kávéfőzőt és viszonozta az ölelést.
- Hát mire valók a barátok? – mosolyodott el.
Lexi elengedte őt, Adamhez lépett és megfogta a fiú kezét.
- Ha bajod esett volna…
- de nem esett, kicsim – nyugtatta meg Adam, és megszorította a kezét. Lexi a körülmények ellenére elmosolyodott. Ez volt az első alkalom, hogy Adam kicsimnek szólította őt.
- Ki kér kávét? – fordult a többiekhez Adrianna. Mindenki kért.
- Ő volt az – szólalt meg hirtelen Rebecca, mikor már egy bögre tejes-fahéjas kávét tartott az egyik kezében, a másikban pedig egy szál cigaretta füstölgött. A többiek felé fordultak, és érdeklődve várták a folytatást.
- Aki leskelődött utánunk. És biztosra veszem, hogy az is ő volt, aki tegnap éjjel a házban járt. Ha valóban úgy van, ahogy a mítoszokban, a vérfarkas teliholdkor alakul át, egyébként átlagos emberi alakban él, tehát lehetséges, hogy délután őt láttuk az ablakon át leskelődni. A többiek elgondolkodtak.
- Nem biztos, hogy így van. Talán csak mi keressük az összefüggéseket – szólt Lola.
- Én Rebecca gondolatmenetét támogatom. A vérfarkas is bokrok mögül leselkedett ránk. Valószínűleg már tegnap éjjel és ma délután is ő leskelődött, csak még emberalakban.
Sokáig beszélgettek még. Közben kávéjukat szürcsölték és némelyikük bizonyos időközönként rágyújtott egy-egy cigarettára. Hajnali fél három is elmúlt már, amikor Adam előjött az ötlettel – Meg kell próbálnunk aludni, aztán holnap amint a vihar lecsendesedik, elmegyünk.
- Mi van, ha éjszaka, miközben alszunk, az a vadállat visszatér? – kérdezte aggódva Rebecca.
Hihetetlennek tartotta, hogy néhány órája még az volt a legnagyobb problémája, hogy jól érezze magát a születésnapján, most pedig azért kell aggódnia, hogy megélik-e a holnapot.
- Arra gondoltam, aludhatnánk a padláson – vetette fel Adam.
- Én biztos, hogy nem… - kezdte Rebecca, de a fiú a szavába vágott – Figyelj, ott a legbiztonságosabb. Oda csak a szobádból nyíló csapóajtón át lehet bejutni, mert azt a padlást nem használjátok. Rátolunk valami nehezet a csapóajtóra, és reménykedünk, hogy minden rendben lesz. Jobbat én sem tudok.
- Jó, legyen – adta be a derekát a szőkeség.
Miután mindenki lezuhanyozott, a fiúk hálózsákokat, pokrócokat, takarókat és párnákat cipeltek fel egy létrán a padlásra. A lányok ételről, italról és laptopról gondoskodtak.
- Legalább filmezni tudjunk – szabadkozott Rebecca.
A padlás alacsony mennyezetű és bedobozolt kacatokkal teli volt.
- Úgy látom, van itt egy-két pók – nézett körbe Lexi.
- Pók? – kérdezte félősen Nate.
- Ha egy vérfarkassal jobban megbarátkozol, lent is aludhatsz – mosolygott Lexi.
Nate végül lefeküdt az egyik matracra és magára húzott egy takarót, Lexi pedig bebújt Adam mellé az egyik hálózsákba.
- Valaki aludjon velem, mert félek – cincogta a nyakig bebugyolált Rebecca, mire Lola a lány mellé mászott. Nate az Adrianna mellett fekvő Lucas másik oldalához húzta matracát – én sem akarok egyedül aludni – motyogta.
- Meséljünk egymásnak horror sztorikat? – kérdezte kezére támaszkodva Adrianna. A többiek méltatlankodva felszisszentek.
- Nyugi, csak vicceltem – csitította őket nevetve a lány.
Reggel, amíg a többiek még aludtak, Adam felnyitotta a padlás csapóajtaját, és lemászott a létrán Rebecca szobájába. Egy percet sem aludt az éjjel, éberen figyelt az esetleges gyanús zajokra. Ám nem volt példa egyetlen ilyen zajra sem. Adrianna ereszkedett alá a létrán, aztán megállt Adam mellett.
- Jó reggelt – motyogta.
- Volt már jobb is – sóhajtott Adam.
- A lényeg, hogy senkinek sem esett baja.
- Igen… egyébként csodálom, hogy képes vagy türtőztetni magad – nézett a fiú elgondolkodva Adriannára.
- Megígértem neked. Olykor nehéz, mert nem vagyok hozzászokva az önsanyargatáshoz. Az éjjel… az a sok különböző illatú, friss csemege… éreztem, ahogy lüktet, áramlik az ereikben – Adrianna behunyta a szemét és vágyakozó kifejezést öltött, majd elsötétült az arca. Mikor kinyitotta szemeit, azok égővörösen izzottak.
- De kedveled őket, nem? – Adam, mintha reménykedve várta volna, hogy a lány bólintson.
- De, ezért sem tettem kárt bennük. Nem lennék képes bántani őket – mondta a lány, majd lassan az ajtóhoz indult – Menjünk, igyunk egy kis kávét.
Adam bólintott, majd követte a konyhába igyekvő Adriannát. Miután becsukódott mögöttük Rebecca szobájának ajtaja, Lucas, aki addig a csapóajtónál hallgatózott, gyorsan lemászott a létrán.
- Ezek meg mi a francról beszéltek? – tűnődött – kikben nem tett kárt? Bennünk? Milyen kárt?! „éreztem, ahogy lüktet, áramlik az ereikben…” Vér? – Lucas elkerekedett szemekkel meredt maga elé. Nem, az nem lehet, rázta meg magát… majd megjelent előtte az éjjel látott vérfarkas szörnyen élethű képe. Ha vérfarkasok léteznek, miért ne létezhetnének vámpírok is? Gondolta, majd rémület kerítette hatalmába. Adrianna egy vámpír? De hát… az lehetetlen… vagy mégsem? Felidézte, hogy a lány milyen ügyességgel és sebességgel ugrott le a fáról, egyenesen a vérfarkasra, és hogyan döfte bele a tőrt. Hogy soha nem fél semmitől. Hogy a bőre hideg… - Te jó ég! Lefeküdtem egy vámpírral! – borzadt el végül, aztán feldúltan kirohant a szobából, le a konyhába. Ha előző este nem találkozott volna egy igen valóságos vérfarkassal, most biztos képtelen ötletnek tartaná, hogy a lány vámpír. De rá kellett jönnie, hogy nincs lehetetlen. Bármi megtörténhet. Bármi. Adriannát és Adamet a konyhában ülve találta meg. Épp kávéztak, Adrianna a konyhapulton ült és rágyújtott egy cigarettára. Lucas azonnal neki szegezte a kérdést – Mi vagy te?
Adam dermedten meredt a fiúra, Adrianna viszont csak érdeklődve figyelte, s közben mosolygott. – Te minek gondolsz? Mondd ki.
- V-vámpír vagy! – szaladt ki Lucas száján, és a szó betöltötte az egész konyhát, úgy visszhangzott a falakról, mint valami trágárság.
- Honnan tudod? – kíváncsiskodott Adrianna.
- Hallottam, amikor beszélgettetek az előbb!
- Hallgatózni nem szép dolog.
- Ne beszélj nekem pont te arról, hogy mi a szép és mi a nem! – csattant fel idegesen Lucas.
- Az, hogy vámpír vagyok, min változtat? Lehet, hogy vért iszom, de soha, egyszer sem bántottam egyikkőtöket sem. Ha akartam volna, már megtehettem volna.
- Nagy volt a kísértés, mi? – Lucas hirtelen Adamhez fordult – és te… te tudtad! Mindvégig tudtad! És még sem szóltál róla nekünk! Bemutattad nekünk őt, pedig tudtad, hogy veszélyes lehet! Ezzel a saját barátnőd életét is kockára tetted! Látom már, mennyire fontos neked Lexi! – háborgott. Adamnek megfeszültek arcvonásai, ökölbe szorult a keze, de végül erőt vett magán és nyugodt hangon így szólt – Adrianna évek óta a barátom. És nem engedném, hogy most itt legyen, ha nem lennék biztos abban, hogy nem árt senkinek. És ha tudni akarod, én is…
- Elég volt ebből! – szakította félbe Adrianna, és leugrott a konyhapultról. Lucas reflexszerűen hátrálni kezdett. Adrianna megállt előtte, szeme újra vörösen izzani kezdett, miközben mélyen Lucas félelemtől tágra nyílt szemeibe nézett. – Semmire nem emlékszel abból, ami azóta történt, hogy felébredtél. Annyi történt, hogy felkeltél és lejöttél a konyhába, mi pedig épp itt kávéztunk. Így van? – szólt és közben egyszer sem pislogott. Akaratával képes volt befolyásolni Lucas tudatalattiját. Lucas pislogott egyet, pár percre elhomályosodott a tekintete, majd amint kitisztult, úgy nézett Adriannára és Adamre, mintha épp akkor vette volna észre, hogy ott vannak.
- Jó reggelt – köszönt álmos hangon.
Adrianna sokatmondó pillantást váltott Adammel, aki felpattant székéről és feldúltan kirohant az ajtón. Lucas értetlenül nézett Adriannára. – Mi történt? Valami rosszat mondtam?
- Nem, csak szegény elég rossz passzban van.
- Nem csodálom, a tegnap történtek óta én is. És őt még meg is támadta az a vérfarkas… csoda, hogy még egyáltalán él – Lucas beszéd közben nekilátott, hogy kávét töltsön magának pepita kockás bögréjébe. Adrianna felvonta szemöldökét – Csak nem aggódsz Adamért? Azt hittem, nem kedveled őt.
- Én is azt hittem… de tegnap feláldozta volna magát azért, hogy engem megmentsen. Amúgy sem ő tehet arról, hogy Lexivel szétmentünk. Már jóval azelőtt elveszítettem őt, hogy összejött volna Adammel.
- Örülök, hogy végre beláttad. Adam rendes srác, megérdemli, hogy az emberek szeressék őt – mondta Adrianna, aztán lassan kifújta száján át a cigaretta füstöt, és belekortyolt kávéjába. Miután mindenki felébredt, a kis csapat megreggelizett. Közben nem sok szó esett köztük, mindannyian álmosan meresztgették a szemüket. Nem sokat aludtak az éjjel. Reggeli után összeszedték, és Lola autójának csomagtartójába pakolták holmijukat, majd Lexi és Adam kivételével bepattantak az ülésekre és elindultak vissza a kollégiumba. Adam és Lexi a fiú sportkocsijába szállt be. Ahogy elhajtottak a fenyőfák övezte úton, Lexi még vetett egy utolsó pillantást a nyaralóra és arra gondolt, mi jöhet még… Két héttel később még mindig csak a vérfarkas támadásra tudott gondolni, míg végül szörnyű felismerésre ébredt.
Kedves naplóm. Rég nem írtam már, pedig annyi minden történt mostanában. Adam és én egy párt alkotunk. Képtelenség kifejeznem, mennyire boldoggá tesz a tudat, hogy mellettem van. Mégsem felhőtlen a boldogságom… Rebecca szülinapját a családja vidéki nyaralójában ünnepeltük, és a barátaimra támadt egy vérfarkas. Igen, vérfarkas… még mindig nem tudom ép ésszel felfogni, hogy ez a valóság. A kedvenc filmjeim egyik gyakori szereplője a vérfarkas, de hogy valójában is létezhet efféle lény, azt eddig teljesen abszurdnak tartottam. Ez az új információ viszont magyarázatot ad a közelmúltban történtekre. Az országúton meggyilkolt fiatal pár… Matt… a hírekben azt mondták, a két esetnek valószínűleg köze van egymáshoz. Azon az éjszakán, amikor Matt meghalt, a rendőr azt mondta, se állat, se ember nem képes pillanatok alatt így széttépni és megcsonkítani az áldozatot, de talán… egy vérfarkasnak sikerülhetett. Emberfeletti erővel rendelkezik, hihetetlen gyorsasággal és végzetes harapással… már ha a kedvenc filmjeimből és regényeimből indulok ki. Más kiindulópontom nem igazán van. Most már tudjuk, mi volt az, ami végzett Mattel…
Lexi lerakta a tollat, mert a következő pillanatban könnyfátyol fedte szemét, és elmosódtak előtte a naplójába írt szavak. Amikor később a parkban Adammel az oldalán sétált, megosztotta vele feltételezését. Adam megállt és szembefordult a lánnyal. Hűvös szellő járt táncot arcukon, körülöttük sétáló és nevetgélő kollégisták lézengtek.
- Én is erre a következtetésre jutottam – szólt Adam, néhány percnyi szótlanság után.
- Viszont ha vérfarkasok léteznek, akkor lehetnek más hozzájuk hasonló lények is, akárhol… - kezdte tétován Lexi. Adam nyugtalanul nézett a lányra – Milyen lényekre gondolsz?
- Például vámpírok. Zombik… akármi…
- Lehet. – Adam csak ennyit volt képes kipréselni magából.
- Tegyük fel, hogy ugyanaz a vérfarkas volt ott a nyaralónál, mint amelyik megölte Mattet… mit akarhat tőlünk? Nem lehet véletlen, hogy pont ott volt azon az éjszakán. És ha most is itt van valahol? Emberalakban bárki lehet az – mondta kétségbeesetten Lexi. Adam féltő tekintettel nézett rá, majd magához ölelte őt.
- Senki sem érhet hozzád egyetlen ujjal sem. Vagy ha mégis megteszi, az lesz az utolsó meggondolatlanság, amit életében elkövet.
- El sem hiszed, mennyit jelent nekem az, hogy itt vagy.
- Ha annyit, amennyit nekem, akkor nagyon sokat – mosolygott Adam és megcsókolta a lányt.
- Szeretnélek elvinni holnap vacsorázni. Lenne kedved hozzá?
- Buta kérdés volt – mosolygott Lexi.
Rebecca közben a táncstúdióban izzasztotta magát. A szülinapja óta szinte minden nap kemény táncedzésekkel próbálta levezetni a feszültséget, ami nem volt könnyű feladat. Rajta kívül ott volt a teremben néhány srác is a tánccsoportból, akik épp pihenőt tartottak és megbabonázva bámulták a Beyoncé „Run The World (Girls)” című dalára táncoló Rebeccát, aki a dal videoklipjében használt koreográfiát gyakorolta. Lendülete és mozdulatai lenyűgözték társait. – Iszonyatosan jól nyomja – súgta az egyik sarokban álló izmos, melegítőnadrágos srác a mellette álló, bemelegítést végző haverjának.
- Hogy ő? Egy istennő. Tavaly az egyik versenyünkön mindenkit lealázott.
- Elviselném, ha rajtam táncolna így – mondta a melegítőnadrágos, miközben épp a fenekét rázó Rebeccát nézte. Miután a lány végzett, elindult letusolni. Mikor aztán kilépett a zuhany alól, magára csavart egy törölközőt és a szekrényéhez lépett. Az öltöző üres volt. Miközben a haját fésülte, mégis úgy érezte, hogy valaki figyeli őt. Lassan, lélegzetét visszafojtva megfordult, de nem látott senkit sem. Aztán… mintha egy árnyékot vélt volna felfedezni a szemközti szekrények melletti oszlop mögül.
- Ki van ott? – kérdezte idegesen csengő hangon, de választ nem kapott, és addigra már az árnyék is eltűnt. Rebecca kapkodva felöltözött, összeszedte a cuccait és sietve kirohant az öltözőből.
Lucas és Nate egy parkban gördeszkázott, nem messze a kollégiumtól. Többen is voltak ott rajtuk kívül; a többség BMX-en gurult, de voltak, akik Lucasékhoz hasonlóan gördeszkán nyomultak, néhány lány pedig a padokon ülve csevegett egymással és közben a bonyolult mutatványokat bemutató fiúkat nézték a szemük sarkából.
- Fogadjunk, hogy ezt nem tudod utánam csinálni – szólt Nate, és deszkájával a levegőbe ugrott, majd pördült egyet és elégedetten földet ért.
- Na, ne viccelj. Évek óta deszkázok – Lucas Nate után csinálta a mutatványt, aztán nevetve nézte barátja arcát, amikor sikeresen földet ért mellette. Az utóbbi két hétben sok időt töltöttek együtt, és ettől mindketten jobban érezték magukat. Könnyebb elviselni a gondokat, ha nem vagy magányos, és van valaki, akire bármikor, bármiben támaszkodhatsz. A két fiú felkapta gördeszkáját és leültek az egyik üres padra. Rágyújtottak egy-egy cigarettára és közben beszélgetni kezdtek.
- Azért örülök, hogy már nem kell egymagamban deszkáznom – mondta Nate.
- Én is. A nyár óta túl sok időt töltöttem egyedül.
- Holnap nincs kedved nálam aludni? Egyedül leszek a szobában, és ennek nem igazán örülök.
- Hogyhogy? Adam hol lesz? – kíváncsiskodott Lucas.
- Rebeccának valamiért haza kell mennie, és csak másnap jön vissza, úgyhogy Adam Lexinél alszik. – magyarázta Nate, s közben kifújta a cigarettafüstöt. Lucas tekintete egy pillanatra elkomorult, de aztán mosolyogni kezdett – Akkor ott alszok. Úgy sincs kedvem a szobatársamhoz, tök kocka a gyerek.
Lexi és Adam az egész délutánt együtt töltötték. Miután besötétedett, a fiú egy elhagyatott, vandálok által megrongált játszótérre vitte a lányt. Rajtuk kívül nem volt ott egy lélek sem. Lefeküdtek a fűben egymás mellé és arcukat a másik felé fordították. Így néztek egymásra hosszú perceken át, szótlanul. Lexi megfogta Adam kezét és megszorította azt, aztán a csillagok pöttyözte égbolt felé fordította tekintetét. Adam ugyanígy tett.
- Gyönyörű – sóhajtott Lexi.
- Az… de nem annyira, mint te – mondta Adam, és újra egymásra néztek. A szürkén csillogó szempár találkozott a zafírkéken ragyogó szemekkel, Adam pedig lágy hangján kimondott egy szót. Csak egyetlen szó volt, és mégis, Lexinek ez jelentette az egész világot.
- Szeretlek – Adam a lány fölé hajolt, eltakarva a csillagos eget, és megcsókolta őt. Lexi finoman a fiú hajába túrt, és visszacsókolt. Soha nem érzett még ilyen fajta boldogságot; olyat, amitől szinte tűzijáték módjára szikrázni kezd a szíve. Abban a pillanatban úgy érezte, az összes szörnyűség ellenére, ami velük történt, minden rendben van. Rendben, ugyanis a fiú, akit szeret, ott van, igen, ott van mellette, csókolja őt, szenvedélyesen, odaadón, szerelemmel.
- Én is szeretlek. Eszméletlenül – mondta elcsukló hangon, de boldogan. Mikor hazaértek a kollégiumhoz és Lexi belépett a szobájába, Rebecca már javában csomagolt.
- Minek ez a sok ruha, ha csak egy napra mész? – kérdezte Lexi csodálkozva, miközben lehuppant ágyára.
- Viccelsz? Pár cuccot amúgy is otthon hagyok, hogy elhozhassak helyettük másokat. Ebbe a kis szekrénybe a ruháim negyede sem férne bele. Nem is értem, miért lakunk itt, amikor simán bérelhetnénk vagy vehetnénk egy jó kis lakást – szólt Rebecca, miközben még pár ruhadarabot bedobált az ágyán heverő, már így is dugig tömött bőröndbe.
- Eddig te is amellett voltál, hogy kolisok legyünk. Te magad mondtad, hogy semmilyen luxuslakásért nem mondanál le a kolis bulikról és az itteni hangulatról.
- Igen, de az még azelőtt volt, hogy Mattet megölték.
- Miért? Te csak miatta akartál kolis lenni? – kérdezte meglepődve Lexi.
- Nem. Kell a társasági élet és az ismertség sem árt. Meg innen minden egy karnyújtásnyira van. Itt vannak a barátaim, a suli, egyszóval minden.
- Akkor mi a probléma?
- A színvonal. Ja, és az sem elhanyagolható, hogy valaki az életünkre tör. És lehet, hogy itt lakik az egyik szobában! Egy saját lakásban jobban biztonságban érezném magam.
- Szerintem itt biztonságosabb. Itt nehezebb észrevétlenül ránk támadnia. És amúgy sem akarom itt hagyni Adamet.
- Jöhetne ő is! És a többiek is! Olyan jól éreztük magunkat a nyaralóban is, lehetne minden nap olyan, ha együtt laknánk!
- Igen, ez igaz – ismerte el Lexi – de ott szinte rögtön ránk is támadt egy vérfarkas. Itt pedig még nem próbálkozott. Még mindig úgy vélem, hogy itt, több száz ember között biztonságosabb. Mikor indulsz holnap?
- Reggel tíztől lesz még egy órám, amire be kell mennem, úgyhogy majd utána.
- Veled kellene mennem. Nem akarlak elengedni egyedül.
- Velem jön Lola. Te csak használd ki az alkalmat, hogy kettesben lehetsz Adammel egész éjjel! Csak légyszi, ha lehet, ne az én ágyamban csináljátok – nevetett Rebecca.
- Nem fogunk csinálni semmi olyat! – méltatlankodott Lexi.
- Te nem vagy normális – nézett rá szánakozva Rebecca.
- Nem akarom elsietni. Még egy hónapja sem járunk.
- Én egy nappal sem várnék többet a helyedben.
Azt mindjárt gondoltam. Én viszont Lucassal is vártam annak idején.
- Igen, méghozzá öt hónapot! Igazi mazohista vagy – forgatta a szemét Rebecca.
- Az más volt, akkor a szüzességem elvesztéséről volt szó! Most viszont, ha akarnék, sem tudnék annyit várni. Felemészt az Adam iránt érzett vágy – ismerte be Lexi.
- Akkor holnap itt a nagy alkalom!
- Nem, még nem érzem úgy, hogy itt lenne az ideje – csóválta a fejét Lexi, majd hozzátette – Valamit el kell mondanom.
Rebecca barátnőjére pillantott. Lexinek hirtelen felragyogott az arca.
- Mi az? Ki vele! – Becca otthagyta a csomagokat, rágyújtott egy cigarettára és leült barátnője mellé.
- Adam ma kimondta – Lexi nagy levegőt vett – szóval, először kimondta az SZ betűs szót!
- Tényleg? De jó! Annyira örülök nektek – örvendezett Rebecca – Ugye te is kimondtad? – tette hozzá gyorsan.
- Igen, és annyira romantikus volt! Csak feküdtünk egymás mellett a fűben és a csillagokat bámultuk, aztán megcsókolt!
- Annyira szerencsés vagy! – harapott ajkába Rebecca – Teljes mértékben megérdemled, hogy boldog légy!
- Köszönöm, te is! Remélem, már neked sem kell sokáig várnod a nagy Őre! Sokkal könnyebb lenne számodra, ha lenne valaki melletted, akivel szeretitek egymást.
- Tudom, de egy pasira sem tudok úgy nézni… pedig hidd el, lenne nem is egy jelentkező. De folyton csak Mattre tudok gondolni.
- Megértem, hiszen még öt hónapja sincs, hogy elveszítettük – komorodott el Lexi arca.
- Hé, ne szomorkodjunk! Most örülnünk kellene neked és Adamnek!
- Mi történt? – kérdezte Rebecca. Nate közben odarohant Adamhez és megölelte őt. – Mikor Lucas egyedül jött vissza, azt hittem, hogy elveszítettem a szobatársam! – bömbölte.
- Semmi baj – csitította Adam, és viszonozta az ölelést, majd Nate Adrianna nyakába vetette magát. A lány elmosolyodva ölelte meg a fiút.
- Menjünk be – mondta Adam. Mindannyian beléptek a házba és becsukták az ajtót maguk mögött. Lexi csak ekkor vette észre, hogy Adam esőkabátján véres szakadások éktelenkednek.
- Megsérültél! – aggodalmaskodott, gyorsan levette a fiúról a kabátot és a pulcsiját, hogy szemügyre vegye a sebet, ám semmit sem talált Adam karján, az csupán maszatos volt a vértől. Sebnek nyoma sem volt.
- Ez… hogy? Mi történt? – csattant fel türelmét vesztve Lexi, és könnyei szaporán potyogni kezdtek. Adam megfogta a lány kezét és a konyhába vezette. A többiek követték őket. Lexi leült az egyik székre, és remegő kezeibe temette arcát. Adam helyet foglalt mellette.
- Lucas valami farkasról beszélt – szólt zavarodott tekintettel a lány.
- Nem tudom, mennyire hisztek a természetfeletti lényekben, de… - kezdte Adam, de Lucas közbevágott. – Egy vérfarkas volt! – közben leroskadt egy székre. Fejében végre összeállt a kép, amire eddig a döbbenettől és félelemtől nem is gondolt. Ami rájuk támadt, nem lehetett közönséges farkas, ahhoz túl emberszerű volt. Két lábra ágaskodott, felsőteste pedig egyszerre emlékeztette őt egy emberére és egy állatéra. Adamre emelte pillantását, aki viszont a tágra nyílt szemű, értetlen Lexire meredt. A lány úgy ült a széken, mint aki nem tudja eldönteni, hogy csak pusztán nem hisz a fülének, vagy Lucas egy igen rossz tréfával próbálja őt beetetni, ami a körülményekhez képest igen valószínűtlennek tűnt.
- Igen, erre akartam kilyukadni… - Adam Lucasra pillantott, majd ismét Lexihez és a többiekhez fordult. – Tudom, képtelennek tűnik, és megértem, hogy nem tudjátok ép ésszel felfogni, de ami ma ránk támadt, valóban egy vérfarkas volt.
Nate tátott szájjal nézett Adamre, Rebecca kétkedő arcot vágott, Lexi pedig behunyta szemét, és megpróbált ésszerű magyarázatot találni a hallottakra. Adrianna a konyhapulton ült és hallgatta Adamet, Lola viszont váratlanul felnevetett.
- Hogy vérfarkas? Előrehoztátok a Halloweent, vagy mi?
- Én komolyan beszélek – mondta nyomatékos hangsúllyal Adam.
- Ja, persze. És én el is fogom hinni, hogy egy vérfarkas – ami teszem hozzá nem létezik, csak a mítoszokban – rátok támadt – húzta száját hitetlen mosolyra Lola – Jó tréfa volt, ránk hoztátok a frászt, de most már elmondhatjátok az igazat.
- Ez az igazság – felelt bosszankodva Lucas, de a lány továbbra is kétkedő pillantással nézett rá.
- Lola, szerinted miért találnának ki ilyesmit? – fordult a lányhoz Nate.
- Hogy ugrassanak minket. Ha vérfarkas támadta volna meg őket, akkor már nem is élnének. Oké, hogy sárosak és maszatos az arcuk, de ezen kívül semmi bajuk nincs. És a vérfarkas csak úgy megfutamodott néhány főiskolástól?
- Mindhárman láttuk, Lola. Nem viccelünk! – csattant fel türelmét vesztve Lucas. Lola már válaszra nyitotta a száját, de Lexi megelőzte – Elég! Most nincs helye a vitának. Én feltétel nélkül hiszek azoknak, akik fontosak számomra – mondta, majd az érintettekhez fordult – Mi történt?
- Adammel már azután zajokat hallottunk, miután elindultunk, aztán… a pajtában megláttam a falon az „Itt vagyok” feliratot. Gyorsan visszaindultunk, és akkor a bokrok mögül előjött… iszonyatos volt… elindult felénk és ekkor megjelent Adrianna. Az egyik fáról rávetette magát és a nyakába döfött egy tőrt. Fogalmam sincs, hogy csinálta… aztán visszajöttem, hogy keressek valamit, amivel megvédhetjük magunkat – fejezte be Lucas. A többiek megsemmisült arccal néztek rá, mintha azzal próbálnák győzködni magukat, hogy ez csak egy rossz álom. Rebecca a szája elé emelte kezét döbbenetében. Lexi könnyes arccal Adriannára pillantott – hogy csináltad?
- Kemény szajha vagyok – mosolygott a lány, majd hozzátette – elég sok sportágban kipróbáltam már magam, és hajtott az adrenalin. A barátaim bajban voltak – vont vállat. Nate és Rebecca ámulattal néztek a lányra.
- És aztán mi történt? – kérdezte szomorú, fáradt hangon Rebecca.
- Az a rohadék Adamre támadt, aki még időben felkapta a földről a tőrt és a vállába döfte.
- Azt hittem, ennyi nem kottyan meg egy vérfarkasnak – vetette közbe Lola.
- Az egy ezüst tőr volt. Még a nagyapámtól kaptam és mindig magamnál tartom önvédelem céljából. A vérfarkast meggyengíti az ezüst és csak ez az egyetlen fegyver, amivel végezni lehet velük. A szívébe kell döfni. – Adrianna beszéd közben lecsusszant a konyhapultról és neki látott, hogy kávét főzzön.
- Honnan tudsz ennyi mindent a vérfarkasokról? – a kérdés Lolától származott.
- Megszállott vagyok az ilyen dolgok iránt.
Lexi hirtelen felállt, és Adrianna nyakába vetette magát.
- Ha te nem vagy, kitudja, mi történt volna! Ha nincs az a tőr, Adam és Lucas nem tudta volna mivel megvédeni magát! – hálálkodott. Adrianna elengedte a kávéfőzőt és viszonozta az ölelést.
- Hát mire valók a barátok? – mosolyodott el.
Lexi elengedte őt, Adamhez lépett és megfogta a fiú kezét.
- Ha bajod esett volna…
- de nem esett, kicsim – nyugtatta meg Adam, és megszorította a kezét. Lexi a körülmények ellenére elmosolyodott. Ez volt az első alkalom, hogy Adam kicsimnek szólította őt.
- Ki kér kávét? – fordult a többiekhez Adrianna. Mindenki kért.
- Ő volt az – szólalt meg hirtelen Rebecca, mikor már egy bögre tejes-fahéjas kávét tartott az egyik kezében, a másikban pedig egy szál cigaretta füstölgött. A többiek felé fordultak, és érdeklődve várták a folytatást.
- Aki leskelődött utánunk. És biztosra veszem, hogy az is ő volt, aki tegnap éjjel a házban járt. Ha valóban úgy van, ahogy a mítoszokban, a vérfarkas teliholdkor alakul át, egyébként átlagos emberi alakban él, tehát lehetséges, hogy délután őt láttuk az ablakon át leskelődni. A többiek elgondolkodtak.
- Nem biztos, hogy így van. Talán csak mi keressük az összefüggéseket – szólt Lola.
- Én Rebecca gondolatmenetét támogatom. A vérfarkas is bokrok mögül leselkedett ránk. Valószínűleg már tegnap éjjel és ma délután is ő leskelődött, csak még emberalakban.
Sokáig beszélgettek még. Közben kávéjukat szürcsölték és némelyikük bizonyos időközönként rágyújtott egy-egy cigarettára. Hajnali fél három is elmúlt már, amikor Adam előjött az ötlettel – Meg kell próbálnunk aludni, aztán holnap amint a vihar lecsendesedik, elmegyünk.
- Mi van, ha éjszaka, miközben alszunk, az a vadállat visszatér? – kérdezte aggódva Rebecca.
Hihetetlennek tartotta, hogy néhány órája még az volt a legnagyobb problémája, hogy jól érezze magát a születésnapján, most pedig azért kell aggódnia, hogy megélik-e a holnapot.
- Arra gondoltam, aludhatnánk a padláson – vetette fel Adam.
- Én biztos, hogy nem… - kezdte Rebecca, de a fiú a szavába vágott – Figyelj, ott a legbiztonságosabb. Oda csak a szobádból nyíló csapóajtón át lehet bejutni, mert azt a padlást nem használjátok. Rátolunk valami nehezet a csapóajtóra, és reménykedünk, hogy minden rendben lesz. Jobbat én sem tudok.
- Jó, legyen – adta be a derekát a szőkeség.
Miután mindenki lezuhanyozott, a fiúk hálózsákokat, pokrócokat, takarókat és párnákat cipeltek fel egy létrán a padlásra. A lányok ételről, italról és laptopról gondoskodtak.
- Legalább filmezni tudjunk – szabadkozott Rebecca.
A padlás alacsony mennyezetű és bedobozolt kacatokkal teli volt.
- Úgy látom, van itt egy-két pók – nézett körbe Lexi.
- Pók? – kérdezte félősen Nate.
- Ha egy vérfarkassal jobban megbarátkozol, lent is aludhatsz – mosolygott Lexi.
Nate végül lefeküdt az egyik matracra és magára húzott egy takarót, Lexi pedig bebújt Adam mellé az egyik hálózsákba.
- Valaki aludjon velem, mert félek – cincogta a nyakig bebugyolált Rebecca, mire Lola a lány mellé mászott. Nate az Adrianna mellett fekvő Lucas másik oldalához húzta matracát – én sem akarok egyedül aludni – motyogta.
- Meséljünk egymásnak horror sztorikat? – kérdezte kezére támaszkodva Adrianna. A többiek méltatlankodva felszisszentek.
- Nyugi, csak vicceltem – csitította őket nevetve a lány.
Reggel, amíg a többiek még aludtak, Adam felnyitotta a padlás csapóajtaját, és lemászott a létrán Rebecca szobájába. Egy percet sem aludt az éjjel, éberen figyelt az esetleges gyanús zajokra. Ám nem volt példa egyetlen ilyen zajra sem. Adrianna ereszkedett alá a létrán, aztán megállt Adam mellett.
- Jó reggelt – motyogta.
- Volt már jobb is – sóhajtott Adam.
- A lényeg, hogy senkinek sem esett baja.
- Igen… egyébként csodálom, hogy képes vagy türtőztetni magad – nézett a fiú elgondolkodva Adriannára.
- Megígértem neked. Olykor nehéz, mert nem vagyok hozzászokva az önsanyargatáshoz. Az éjjel… az a sok különböző illatú, friss csemege… éreztem, ahogy lüktet, áramlik az ereikben – Adrianna behunyta a szemét és vágyakozó kifejezést öltött, majd elsötétült az arca. Mikor kinyitotta szemeit, azok égővörösen izzottak.
- De kedveled őket, nem? – Adam, mintha reménykedve várta volna, hogy a lány bólintson.
- De, ezért sem tettem kárt bennük. Nem lennék képes bántani őket – mondta a lány, majd lassan az ajtóhoz indult – Menjünk, igyunk egy kis kávét.
Adam bólintott, majd követte a konyhába igyekvő Adriannát. Miután becsukódott mögöttük Rebecca szobájának ajtaja, Lucas, aki addig a csapóajtónál hallgatózott, gyorsan lemászott a létrán.
- Ezek meg mi a francról beszéltek? – tűnődött – kikben nem tett kárt? Bennünk? Milyen kárt?! „éreztem, ahogy lüktet, áramlik az ereikben…” Vér? – Lucas elkerekedett szemekkel meredt maga elé. Nem, az nem lehet, rázta meg magát… majd megjelent előtte az éjjel látott vérfarkas szörnyen élethű képe. Ha vérfarkasok léteznek, miért ne létezhetnének vámpírok is? Gondolta, majd rémület kerítette hatalmába. Adrianna egy vámpír? De hát… az lehetetlen… vagy mégsem? Felidézte, hogy a lány milyen ügyességgel és sebességgel ugrott le a fáról, egyenesen a vérfarkasra, és hogyan döfte bele a tőrt. Hogy soha nem fél semmitől. Hogy a bőre hideg… - Te jó ég! Lefeküdtem egy vámpírral! – borzadt el végül, aztán feldúltan kirohant a szobából, le a konyhába. Ha előző este nem találkozott volna egy igen valóságos vérfarkassal, most biztos képtelen ötletnek tartaná, hogy a lány vámpír. De rá kellett jönnie, hogy nincs lehetetlen. Bármi megtörténhet. Bármi. Adriannát és Adamet a konyhában ülve találta meg. Épp kávéztak, Adrianna a konyhapulton ült és rágyújtott egy cigarettára. Lucas azonnal neki szegezte a kérdést – Mi vagy te?
Adam dermedten meredt a fiúra, Adrianna viszont csak érdeklődve figyelte, s közben mosolygott. – Te minek gondolsz? Mondd ki.
- V-vámpír vagy! – szaladt ki Lucas száján, és a szó betöltötte az egész konyhát, úgy visszhangzott a falakról, mint valami trágárság.
- Honnan tudod? – kíváncsiskodott Adrianna.
- Hallottam, amikor beszélgettetek az előbb!
- Hallgatózni nem szép dolog.
- Ne beszélj nekem pont te arról, hogy mi a szép és mi a nem! – csattant fel idegesen Lucas.
- Az, hogy vámpír vagyok, min változtat? Lehet, hogy vért iszom, de soha, egyszer sem bántottam egyikkőtöket sem. Ha akartam volna, már megtehettem volna.
- Nagy volt a kísértés, mi? – Lucas hirtelen Adamhez fordult – és te… te tudtad! Mindvégig tudtad! És még sem szóltál róla nekünk! Bemutattad nekünk őt, pedig tudtad, hogy veszélyes lehet! Ezzel a saját barátnőd életét is kockára tetted! Látom már, mennyire fontos neked Lexi! – háborgott. Adamnek megfeszültek arcvonásai, ökölbe szorult a keze, de végül erőt vett magán és nyugodt hangon így szólt – Adrianna évek óta a barátom. És nem engedném, hogy most itt legyen, ha nem lennék biztos abban, hogy nem árt senkinek. És ha tudni akarod, én is…
- Elég volt ebből! – szakította félbe Adrianna, és leugrott a konyhapultról. Lucas reflexszerűen hátrálni kezdett. Adrianna megállt előtte, szeme újra vörösen izzani kezdett, miközben mélyen Lucas félelemtől tágra nyílt szemeibe nézett. – Semmire nem emlékszel abból, ami azóta történt, hogy felébredtél. Annyi történt, hogy felkeltél és lejöttél a konyhába, mi pedig épp itt kávéztunk. Így van? – szólt és közben egyszer sem pislogott. Akaratával képes volt befolyásolni Lucas tudatalattiját. Lucas pislogott egyet, pár percre elhomályosodott a tekintete, majd amint kitisztult, úgy nézett Adriannára és Adamre, mintha épp akkor vette volna észre, hogy ott vannak.
- Jó reggelt – köszönt álmos hangon.
Adrianna sokatmondó pillantást váltott Adammel, aki felpattant székéről és feldúltan kirohant az ajtón. Lucas értetlenül nézett Adriannára. – Mi történt? Valami rosszat mondtam?
- Nem, csak szegény elég rossz passzban van.
- Nem csodálom, a tegnap történtek óta én is. És őt még meg is támadta az a vérfarkas… csoda, hogy még egyáltalán él – Lucas beszéd közben nekilátott, hogy kávét töltsön magának pepita kockás bögréjébe. Adrianna felvonta szemöldökét – Csak nem aggódsz Adamért? Azt hittem, nem kedveled őt.
- Én is azt hittem… de tegnap feláldozta volna magát azért, hogy engem megmentsen. Amúgy sem ő tehet arról, hogy Lexivel szétmentünk. Már jóval azelőtt elveszítettem őt, hogy összejött volna Adammel.
- Örülök, hogy végre beláttad. Adam rendes srác, megérdemli, hogy az emberek szeressék őt – mondta Adrianna, aztán lassan kifújta száján át a cigaretta füstöt, és belekortyolt kávéjába. Miután mindenki felébredt, a kis csapat megreggelizett. Közben nem sok szó esett köztük, mindannyian álmosan meresztgették a szemüket. Nem sokat aludtak az éjjel. Reggeli után összeszedték, és Lola autójának csomagtartójába pakolták holmijukat, majd Lexi és Adam kivételével bepattantak az ülésekre és elindultak vissza a kollégiumba. Adam és Lexi a fiú sportkocsijába szállt be. Ahogy elhajtottak a fenyőfák övezte úton, Lexi még vetett egy utolsó pillantást a nyaralóra és arra gondolt, mi jöhet még… Két héttel később még mindig csak a vérfarkas támadásra tudott gondolni, míg végül szörnyű felismerésre ébredt.
Kedves naplóm. Rég nem írtam már, pedig annyi minden történt mostanában. Adam és én egy párt alkotunk. Képtelenség kifejeznem, mennyire boldoggá tesz a tudat, hogy mellettem van. Mégsem felhőtlen a boldogságom… Rebecca szülinapját a családja vidéki nyaralójában ünnepeltük, és a barátaimra támadt egy vérfarkas. Igen, vérfarkas… még mindig nem tudom ép ésszel felfogni, hogy ez a valóság. A kedvenc filmjeim egyik gyakori szereplője a vérfarkas, de hogy valójában is létezhet efféle lény, azt eddig teljesen abszurdnak tartottam. Ez az új információ viszont magyarázatot ad a közelmúltban történtekre. Az országúton meggyilkolt fiatal pár… Matt… a hírekben azt mondták, a két esetnek valószínűleg köze van egymáshoz. Azon az éjszakán, amikor Matt meghalt, a rendőr azt mondta, se állat, se ember nem képes pillanatok alatt így széttépni és megcsonkítani az áldozatot, de talán… egy vérfarkasnak sikerülhetett. Emberfeletti erővel rendelkezik, hihetetlen gyorsasággal és végzetes harapással… már ha a kedvenc filmjeimből és regényeimből indulok ki. Más kiindulópontom nem igazán van. Most már tudjuk, mi volt az, ami végzett Mattel…
Lexi lerakta a tollat, mert a következő pillanatban könnyfátyol fedte szemét, és elmosódtak előtte a naplójába írt szavak. Amikor később a parkban Adammel az oldalán sétált, megosztotta vele feltételezését. Adam megállt és szembefordult a lánnyal. Hűvös szellő járt táncot arcukon, körülöttük sétáló és nevetgélő kollégisták lézengtek.
- Én is erre a következtetésre jutottam – szólt Adam, néhány percnyi szótlanság után.
- Viszont ha vérfarkasok léteznek, akkor lehetnek más hozzájuk hasonló lények is, akárhol… - kezdte tétován Lexi. Adam nyugtalanul nézett a lányra – Milyen lényekre gondolsz?
- Például vámpírok. Zombik… akármi…
- Lehet. – Adam csak ennyit volt képes kipréselni magából.
- Tegyük fel, hogy ugyanaz a vérfarkas volt ott a nyaralónál, mint amelyik megölte Mattet… mit akarhat tőlünk? Nem lehet véletlen, hogy pont ott volt azon az éjszakán. És ha most is itt van valahol? Emberalakban bárki lehet az – mondta kétségbeesetten Lexi. Adam féltő tekintettel nézett rá, majd magához ölelte őt.
- Senki sem érhet hozzád egyetlen ujjal sem. Vagy ha mégis megteszi, az lesz az utolsó meggondolatlanság, amit életében elkövet.
- El sem hiszed, mennyit jelent nekem az, hogy itt vagy.
- Ha annyit, amennyit nekem, akkor nagyon sokat – mosolygott Adam és megcsókolta a lányt.
- Szeretnélek elvinni holnap vacsorázni. Lenne kedved hozzá?
- Buta kérdés volt – mosolygott Lexi.
Rebecca közben a táncstúdióban izzasztotta magát. A szülinapja óta szinte minden nap kemény táncedzésekkel próbálta levezetni a feszültséget, ami nem volt könnyű feladat. Rajta kívül ott volt a teremben néhány srác is a tánccsoportból, akik épp pihenőt tartottak és megbabonázva bámulták a Beyoncé „Run The World (Girls)” című dalára táncoló Rebeccát, aki a dal videoklipjében használt koreográfiát gyakorolta. Lendülete és mozdulatai lenyűgözték társait. – Iszonyatosan jól nyomja – súgta az egyik sarokban álló izmos, melegítőnadrágos srác a mellette álló, bemelegítést végző haverjának.
- Hogy ő? Egy istennő. Tavaly az egyik versenyünkön mindenkit lealázott.
- Elviselném, ha rajtam táncolna így – mondta a melegítőnadrágos, miközben épp a fenekét rázó Rebeccát nézte. Miután a lány végzett, elindult letusolni. Mikor aztán kilépett a zuhany alól, magára csavart egy törölközőt és a szekrényéhez lépett. Az öltöző üres volt. Miközben a haját fésülte, mégis úgy érezte, hogy valaki figyeli őt. Lassan, lélegzetét visszafojtva megfordult, de nem látott senkit sem. Aztán… mintha egy árnyékot vélt volna felfedezni a szemközti szekrények melletti oszlop mögül.
- Ki van ott? – kérdezte idegesen csengő hangon, de választ nem kapott, és addigra már az árnyék is eltűnt. Rebecca kapkodva felöltözött, összeszedte a cuccait és sietve kirohant az öltözőből.
Lucas és Nate egy parkban gördeszkázott, nem messze a kollégiumtól. Többen is voltak ott rajtuk kívül; a többség BMX-en gurult, de voltak, akik Lucasékhoz hasonlóan gördeszkán nyomultak, néhány lány pedig a padokon ülve csevegett egymással és közben a bonyolult mutatványokat bemutató fiúkat nézték a szemük sarkából.
- Fogadjunk, hogy ezt nem tudod utánam csinálni – szólt Nate, és deszkájával a levegőbe ugrott, majd pördült egyet és elégedetten földet ért.
- Na, ne viccelj. Évek óta deszkázok – Lucas Nate után csinálta a mutatványt, aztán nevetve nézte barátja arcát, amikor sikeresen földet ért mellette. Az utóbbi két hétben sok időt töltöttek együtt, és ettől mindketten jobban érezték magukat. Könnyebb elviselni a gondokat, ha nem vagy magányos, és van valaki, akire bármikor, bármiben támaszkodhatsz. A két fiú felkapta gördeszkáját és leültek az egyik üres padra. Rágyújtottak egy-egy cigarettára és közben beszélgetni kezdtek.
- Azért örülök, hogy már nem kell egymagamban deszkáznom – mondta Nate.
- Én is. A nyár óta túl sok időt töltöttem egyedül.
- Holnap nincs kedved nálam aludni? Egyedül leszek a szobában, és ennek nem igazán örülök.
- Hogyhogy? Adam hol lesz? – kíváncsiskodott Lucas.
- Rebeccának valamiért haza kell mennie, és csak másnap jön vissza, úgyhogy Adam Lexinél alszik. – magyarázta Nate, s közben kifújta a cigarettafüstöt. Lucas tekintete egy pillanatra elkomorult, de aztán mosolyogni kezdett – Akkor ott alszok. Úgy sincs kedvem a szobatársamhoz, tök kocka a gyerek.
Lexi és Adam az egész délutánt együtt töltötték. Miután besötétedett, a fiú egy elhagyatott, vandálok által megrongált játszótérre vitte a lányt. Rajtuk kívül nem volt ott egy lélek sem. Lefeküdtek a fűben egymás mellé és arcukat a másik felé fordították. Így néztek egymásra hosszú perceken át, szótlanul. Lexi megfogta Adam kezét és megszorította azt, aztán a csillagok pöttyözte égbolt felé fordította tekintetét. Adam ugyanígy tett.
- Gyönyörű – sóhajtott Lexi.
- Az… de nem annyira, mint te – mondta Adam, és újra egymásra néztek. A szürkén csillogó szempár találkozott a zafírkéken ragyogó szemekkel, Adam pedig lágy hangján kimondott egy szót. Csak egyetlen szó volt, és mégis, Lexinek ez jelentette az egész világot.
- Szeretlek – Adam a lány fölé hajolt, eltakarva a csillagos eget, és megcsókolta őt. Lexi finoman a fiú hajába túrt, és visszacsókolt. Soha nem érzett még ilyen fajta boldogságot; olyat, amitől szinte tűzijáték módjára szikrázni kezd a szíve. Abban a pillanatban úgy érezte, az összes szörnyűség ellenére, ami velük történt, minden rendben van. Rendben, ugyanis a fiú, akit szeret, ott van, igen, ott van mellette, csókolja őt, szenvedélyesen, odaadón, szerelemmel.
- Én is szeretlek. Eszméletlenül – mondta elcsukló hangon, de boldogan. Mikor hazaértek a kollégiumhoz és Lexi belépett a szobájába, Rebecca már javában csomagolt.
- Minek ez a sok ruha, ha csak egy napra mész? – kérdezte Lexi csodálkozva, miközben lehuppant ágyára.
- Viccelsz? Pár cuccot amúgy is otthon hagyok, hogy elhozhassak helyettük másokat. Ebbe a kis szekrénybe a ruháim negyede sem férne bele. Nem is értem, miért lakunk itt, amikor simán bérelhetnénk vagy vehetnénk egy jó kis lakást – szólt Rebecca, miközben még pár ruhadarabot bedobált az ágyán heverő, már így is dugig tömött bőröndbe.
- Eddig te is amellett voltál, hogy kolisok legyünk. Te magad mondtad, hogy semmilyen luxuslakásért nem mondanál le a kolis bulikról és az itteni hangulatról.
- Igen, de az még azelőtt volt, hogy Mattet megölték.
- Miért? Te csak miatta akartál kolis lenni? – kérdezte meglepődve Lexi.
- Nem. Kell a társasági élet és az ismertség sem árt. Meg innen minden egy karnyújtásnyira van. Itt vannak a barátaim, a suli, egyszóval minden.
- Akkor mi a probléma?
- A színvonal. Ja, és az sem elhanyagolható, hogy valaki az életünkre tör. És lehet, hogy itt lakik az egyik szobában! Egy saját lakásban jobban biztonságban érezném magam.
- Szerintem itt biztonságosabb. Itt nehezebb észrevétlenül ránk támadnia. És amúgy sem akarom itt hagyni Adamet.
- Jöhetne ő is! És a többiek is! Olyan jól éreztük magunkat a nyaralóban is, lehetne minden nap olyan, ha együtt laknánk!
- Igen, ez igaz – ismerte el Lexi – de ott szinte rögtön ránk is támadt egy vérfarkas. Itt pedig még nem próbálkozott. Még mindig úgy vélem, hogy itt, több száz ember között biztonságosabb. Mikor indulsz holnap?
- Reggel tíztől lesz még egy órám, amire be kell mennem, úgyhogy majd utána.
- Veled kellene mennem. Nem akarlak elengedni egyedül.
- Velem jön Lola. Te csak használd ki az alkalmat, hogy kettesben lehetsz Adammel egész éjjel! Csak légyszi, ha lehet, ne az én ágyamban csináljátok – nevetett Rebecca.
- Nem fogunk csinálni semmi olyat! – méltatlankodott Lexi.
- Te nem vagy normális – nézett rá szánakozva Rebecca.
- Nem akarom elsietni. Még egy hónapja sem járunk.
- Én egy nappal sem várnék többet a helyedben.
Azt mindjárt gondoltam. Én viszont Lucassal is vártam annak idején.
- Igen, méghozzá öt hónapot! Igazi mazohista vagy – forgatta a szemét Rebecca.
- Az más volt, akkor a szüzességem elvesztéséről volt szó! Most viszont, ha akarnék, sem tudnék annyit várni. Felemészt az Adam iránt érzett vágy – ismerte be Lexi.
- Akkor holnap itt a nagy alkalom!
- Nem, még nem érzem úgy, hogy itt lenne az ideje – csóválta a fejét Lexi, majd hozzátette – Valamit el kell mondanom.
Rebecca barátnőjére pillantott. Lexinek hirtelen felragyogott az arca.
- Mi az? Ki vele! – Becca otthagyta a csomagokat, rágyújtott egy cigarettára és leült barátnője mellé.
- Adam ma kimondta – Lexi nagy levegőt vett – szóval, először kimondta az SZ betűs szót!
- Tényleg? De jó! Annyira örülök nektek – örvendezett Rebecca – Ugye te is kimondtad? – tette hozzá gyorsan.
- Igen, és annyira romantikus volt! Csak feküdtünk egymás mellett a fűben és a csillagokat bámultuk, aztán megcsókolt!
- Annyira szerencsés vagy! – harapott ajkába Rebecca – Teljes mértékben megérdemled, hogy boldog légy!
- Köszönöm, te is! Remélem, már neked sem kell sokáig várnod a nagy Őre! Sokkal könnyebb lenne számodra, ha lenne valaki melletted, akivel szeretitek egymást.
- Tudom, de egy pasira sem tudok úgy nézni… pedig hidd el, lenne nem is egy jelentkező. De folyton csak Mattre tudok gondolni.
- Megértem, hiszen még öt hónapja sincs, hogy elveszítettük – komorodott el Lexi arca.
- Hé, ne szomorkodjunk! Most örülnünk kellene neked és Adamnek!
