10. Fejezet: Halloween

Mindenki fél valamitől. Vannak, akik egy horrorfilm véres gyilkosától, mások a szellemektől, vagy akár egy ártatlan póktól. Talán a félelmünk sokszor nem alaptalan. A veszély mindenütt ott van, minden apró résen átpréseli magát. Hiszen honnan is tudhatnánk, hogy a szomszédból kedvesen integető férfi zárt ajtók mögött újra és újra kezet emel a feleségére? Vagy, hogy aki elsiet mellettünk az utcán, épp pár perccel azelőtt rabolt ki egy idősödő asszonyt? Ahogy azt sem gondolnánk, hogy a szomszédszobában lakó csöndes, mindig udvarias srác tavaly megerőszakolt egy lányt. Vagy, hogy a sarki közért eladója, a barátságosan mosolygós arcú öreg bácsi rendszeresen kisfiúkat molesztál. Igen, a világban mindenhol veszély leselkedik ránk. Halloween éjjelén legtöbben mégis megpróbálunk szembenézni félelmeinkkel, miközben jól érezzük magunkat az általunk kialakított ijesztő közegben. A gyerekek jelmezükben házról-házra járnak édesség reményében. Az idősek szeretettel várják őket. A fiataloknak ez az éjszaka egy hatalmas, jelmezes buli ígéretével kecsegtet. Igen, a veszély minden zugból leselkedik ránk, akár egy félrenyelt falat, egy szerencsétlen baleset, vagy egy természeti katasztrófa képében. De ne feledjük, hogy nincs veszedelmesebb fenevad, mint maga az ember.

Péntek este a Young Forever teljes Halloween-i pompájában fogadta a buliba érkezőket. A szórakozóhely előtt hatalmas, gonosz vigyorú töklámpások sorakoztak, az épületen fények villództak, az előtte lévő placc pedig tele volt művérrel, mintha végigvonszoltak volna rajta egy holttestet. Az ajtó fölött hatalmas betűkkel a „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel” felirat volt olvasható. A bejáratot pókháló szerű függöny takarta, és mellette egy életnagyságú Freddy Krueger bábu állt. Lexi, Adam, Adrianna, Lola, Nate és Lucas vidáman léptek be az épületbe. A világítást a falra szerelt megannyi fáklya biztosította, a mennyezetről denevérek lógtak, a falakról ijesztő festmények köszöntek vissza a fiatalokra, a színpad mögötti hatalmas kivetítőn különböző horrorfilmekből összevágott, véres és hátborzongató jelenetek követték egymást. A kis társaság bámészkodva indult a pulthoz, ahol Rebecca ült szexi iskolai egyenruhában, kettőbe fonott hajjal, koktéllal a kezében; ugyanis Britney Spears-nek öltözött a legendás „Baby One More Time” videoklipjéből.

- Állati jó lett az egész hely! – dicsérte a rendőrjelmezbe bújt Nate. A többiek bólogattak.

- Le a kalappal – mosolygott Adam, aki a változatosság kedvéért Drakula jelmezt viselt. Lexi barátnője nyakába vetette magát. – Annyira büszke vagyok rád!

- Köszönöm nektek – vigyorgott Rebecca, majd a szőke parókás Lexire pillantott – Jó a Lady GaGa jelmezed, csajszi!

A hangfalakból Marilyn Manson „This Is Halloween” című dala szólt, mire Adrianna felsikkantott és Lucassal a táncparkettre siettek. A lány szexi rendőrnőnek öltözött, mini sortján bilincs lógott, míg Lucas a Batman képregények Jokerét testesítette meg. Lola, aki Marilyn Monroe-ként jelent meg, leült Rebecca mellé és mindenkinek kikért egy italt. Nate kedvtelenül huppant le a lány mellé, a táncoló Adrianna és Lucas párosát figyelve szeme sarkából. – Dobok egy sárgát – szólt oda végül a többieknek, majd a tömegen át elindult a mosdó felé. A mosdókagyló fölé hajolva állt a tükör előtt, amikor Lucas lépett be az ajtón.

- A többiek mondták, hogy itt vagy.

- És miért kerestél? – kérdezte Nate, miközben elzárta a vizet és megigazította fején rendőrsapkáját. Lucas közelebb lépett hozzá, hogy a dugig tömött helyiségben más ne hallja, amit mondani készül. – Azért, hogy elmondjam, mennyire szexi a jelmezed.

Nate arcán megjelent két kis rózsaszín foltocska; pislogva Lucasra emelte tekintetét. Néhány hosszúnak tűnő másodpercig csak némán nézték egymást, majd Nate elmosolyodott. – A te jelmezedről viszont ez nem mondható el, bocsi.

- Hé! Mi a bajod Jokerrel? – tárta szét karját felháborodást színlelve Lucas.

- Semmi, csak nem mondhatnám, hogy beindítja a fantáziámat.

- Na és mi az, ami beindítja? – súgta a fülébe Lucas. Nate az ajtó felé indult, majd a kilincsen tartva kezét visszafordult. – Találd ki – azzal nevetve kilépett a mosdóból. Lucas fejét csóválva, de szintén mosolyogva nézett utána. Lola és Rebecca egy pörgős számra ropta a táncparketten, Adam és Lexi pedig a pultnál ülve iszogattak, amikor egy tejfölszőke fiú leült Lexi másik oldalára. – Szia, Lady GaGa. Lehetek a Júdásod? – nézett nevetve a lányra.

A fiú átkarolta őt és tovább fűzte a szót. – Gyere, tudok egy helyet, ahol kettesben lehetünk.

- Ő az én barátnőm – szólalt meg féltékenyen Adam, sötét pillantást vetve a nyomuló srácra.

- Ha gondoljátok, hármasban is nyomhatjuk.

- Húzz innen, és hagyj minket békén – nézett a szemébe vörösen izzó tekintettel Adam, mire a fiú szó nélkül hátat fordított a pultnak és elment. Lexi odabújt Adamhez. – Imádom, amikor féltékeny vagy – mosolygott, majd felállt és kézen fogva a táncparkettre rángatta a fiút.

Nincs is gyönyörűbb dolog a világon, mint a szerelem, ami a magasba emel a felhőkön is túlra. Képes megfeledkeztetni időről és térről és képtelenné tesz a józanságra. Mindenki vágyik arra, hogy szerethessen, és ami még fontosabb: hogy viszont szeressék. Ez az érzés biztonságot, értelmet és olyan boldogságot ad, ami semmi mással nem pótolható. Ha megtalálod a másik feled, minden reggel mosollyal az arcodon ébredsz és minden este mosollyal fekszel, mert tudod, ő van neked. A legnehezebb problémák és gondok is sokkal elviselhetőbbek, ha ti ott vagytok egymásnak. Igen, a szerelem csodálatos dolog; ugyanakkor a legveszélyesebb fegyver is. Ugyanis ha nem viszonozzák, felőröl, megkínoz és egyenesen a tébolyba kerget. Nem sok fájdalmasabb érzés van az elutasításnál… vagy a megcsalásnál. Amikor az életed is rábíznád valakire, aki könnyelműen, felelőtlenül a sárba tiporja azt. Azt mondják, ami nem öl meg, az csak erősebbé tesz… de vannak, akik hiába maradnak életben, ha a sok csalódás, hazugság és elutasítás fojtogatja őket belülről nap, mint nap. Mégis miért esünk szerelembe oly könnyedén, még akkor is, ha tudjuk, hogy nem lenne szabad? Talán azért, mert az ember sok mindenre teremtetett, de arra, hogy magányos legyen, biztosan nem.

Nate a pultnál ülve várakozott koktéljára, s közben a hangszórókból szóló „I Knew You Were Trouble” című Taylor Swift-dalt dúdolta, amikor megakadt a szeme a táncparketten önfeledten csókolózó Adrianna és Lucas párosán. Mintha hirtelen nyakon öntötte volna őt valaki egy vödörnyi hideg vízzel. Nem is értette, miért, de a féltékenység úgy áradt szét egész testében, mint egy gyorsan ható méreg. Beférkőzött a bőre alá, a vérével együtt áramlott ereiben és szorította össze a szívét. Ennyit arról, hogy Lucas megbánta, hogy lefeküdt a lánnyal… és én még megsajnáltam és vigasztaltam őt! Csak játszik mindenkivel – gondolta keserűen Nate és koktélját meg sem várva felpattant székéről, hogy kimenjen a friss levegőre. Lucas tekintete a távolodó fiúra tévedt, s azonnal elengedte Adriannát, hogy utána induljon. Még pár lépést sem tett, mikor Nate-et már elnyelte a táncoló-szórakozó fiatalok tömege. Nate végül elérte a szórakozóhely kijáratát, és kilépett rajta. A szabadban hűvös levegő fogadta; mélyeket lélegzett, hogy legyőzze a torkában lévő gombóc szorítását. Elővette cigarettáját, a szájába vette és meggyújtotta, miközben szomorú tekintettel a csillagos égboltra meredt. Közben nadrágja zsebéből előhalászta mobilját, hogy megnézze, mennyi az idő. Féltizenkettő múlt, de neki még semmi kedve nem volt visszamenni a buliba. Úgy döntött, tesz egy rövid sétát a környéken. Közben csak a képmutató Lucasra tudott gondolni, és arra, hogy ezek után képtelen a barátja maradni… de hát hogyan is tudna neki hátat fordítani, mikor annyira fontossá vált számára? Nate egy pillanatra megtorpant, mert olyan érzése támadt, mintha követné valaki. Gyorsan hátra pillantott a válla fölött, de egy árva lelket sem látott a közelben. Rossz előérzete miatt mégis megszaporázta lépteit, egyébként is átfagyott már rendőrjelmezében. Az egész egy szempillantás alatt történt: valaki hátulról a nyakára kulcsolta a kezét és berángatta őt a sikátorba, ami előtt épp elhaladt. Nate próbált megszólalni, de a fojtogató szorítás következtében egy hangot sem tudott kipréselni magából. A támadó egy szeméttől bűzlő konténernek lökte őt, amitől megtántorodott és hanyatt esett a betonon. Felpillantva egy fekete csuklyába öltözött, maszkos alakon akadt meg a tekintete, aki előtte állt és álarca mögül őt nézte. – Akárki is vagy, ez nem vicces! Hiába van Halloween! – méltatlankodott Nate és megpróbált felállni. A csuklyás alak erre belérúgott egyet, amitől ő visszahanyatlott a földre. A maszkos arcra nézett, amikor az közelebb lépett hozzá és hajánál fogva hátrarántotta a fejét, hogy az orrára nyomjon egy nedves rongyot, amit a zsebéből húzott elő. Nate egyre nehezebben lélegzett, majd a sikátor végéből áradó lámpafény elmosódott előtte és lassan lehunyta a szemét.

Közben Lucas az egész szórakozóhelyet átkutatta a fiúért. Mindenképp beszélnie kell vele. Miután sehol sem találta, a táncoló Lexi és Adam felé indult. – Nem láttátok Nate-et? – kérdezte. Azok mindketten a fejüket rázták.

– Kint kerested már? Lehet, hogy cigizik – mondta Lexi.

- Ott is néztem, de nincs sehol!

- Ne aggódj, biztosan előkerül majd. Nehéz megtalálni ebben a tömegben – nyugtatta Adam. – Hívni próbáltad már?

- Igen, de nem veszi fel.

- Biztos nem hallja a zenétől… - vélekedett Lexi. Lucas is ebben reménykedett, de legbelül mégis úgy érezte, a fiú szándékosan nem veszi fel a mobilját, mert neheztel rá.

- Megpróbálhatnám az egyikőtök mobiljáról? – kérdezte végül.

- Persze – Adam előhúzta farmerzsebéből telefonját és átnyújtotta Lucasnak, aki sietve kikereste Nate számát és hívni kezdte őt.

- Nem veszi fel – szólt egyik kezében a telefont tartva, másik kezét pedig a fülére nyomva, hogy kizárja a hangos zenét. – Azért köszi – sóhajtott végül, majd visszaadta a telefont Adamnek. – Teszek még egy kört, hátha megtalálom – búcsúzott Lexiéktől és elindult a tömegen át. Közben gondolataiba merült. Ha Nate még Adamnek sem veszi fel a telefont, akkor vagy tényleg nem hallja a zenétől, vagy történt vele valami…

Éjfélkor aztán kezdett elcsendesedni a szórakozóhely: a zene leállt, a villódzó fények kialudtak; így már csak a falakra szerelt fáklyák szolgáltak világítás gyanánt. A színpadon, a hátborzongató jeleneteket felvonultató kivetítő előtt négy erősen kisminkelt, hosszú hajú fiú jelent meg hangszereikkel. – Ne már! – tátotta a száját Adrianna, aztán a mellette álló Rebeccához fordult. – Te elintézted, hogy fellépjen a Vampires Everywhere? Az egyik kedvenc bandám!

- Tudom! Szuper vagyok, ugye? – nevetett Rebecca, mire Adrianna készségesen bólogatott, aztán befurakodtak az első sorba, ahol Lexi már javában tombolt. Lucas, aki szintén kedvelte az efféle zenét, csak egy pillantást vetett a színpadon zenélő együttesre, aztán folytatta Nate keresését. Ám hiába járta be az egész szórakozóhelyet keresztül-kasul immár ötödszörre, Nate-nek nyoma sem volt. Lucas a pultnál iszogató Adamre pillantott, majd elindult felé.

- Azóta sem találtam meg Nate-et! Itt valami nincs rendben! – próbálta túlkiabálni a zenét. Adam letette poharát és aggódó kifejezés jelent meg az arcán. – Körülnézek én is. Várj meg itt.

- Fölösleges, már vagy ötször körüljártam a helyet… nincs itt!

- Azért megnézem, mindjárt jövök – mondta Adam, majd pár másodperc alatt eltűnt a tömegben. Lucas kissé sértődötten nézett utána. Tíz perc elteltével Adam Nate nélkül, aggódva tért vissza. – Nem találom én sem – mondta fejét csóválva.

- Hah… megspóroltad volna az időt, ha hiszel nekem – élcelődött Lucas.

- Csak biztosra akartam menni – vont vállat Adam.

- Hol lehet? Ugye nincs baja? – Lucas hangja kétségbeesetten csengett. Felállt a pult mellől, hogy elinduljon a kijárat felé.

- Hová mész? – nézett utána Adam.

- Rágyújtani. Rohadtul ideges vagyok…

Adam követte Lucast és hamarosan elérték a kijáratot. A hűvös éjszakában aztán Adam gondterhelten körüljáratta tekintetét a környéken, mintha azt remélné, hogy Nate előugrik az egyik oszlop vagy a buszmegálló mögül. Lucas rágyújtott egy cigarettára és idegesen járkálni kezdett fel-alá a szórakozóhely előtti placcon. Néhány némán töltött perc után mindkét fiú telefonja megcsörrent. Gyorsan előkapták zsebeikből mobiljukat. Mindketten üzenetet kaptak egy titkos számról.

Nem hiányzik valaki?

- Nála van Nate! – kiáltott fel kétségbeesetten Lucas.

- Igen, tudom…

- Szerinted a többiek is kaptak ilyen üzenetet?

- Ha igen, akkor is kétlem, hogy meghallották volna a zenétől – vélekedett Adam, majd arra gondolt, hogy ha más nem is, Adrianna mindenképp meghallotta, hogy üzenete érkezett. Pár másodperc elteltével, a lány Lolával, Lexivel és Rebeccával a nyomában rontott ki a szórakozóhely ajtaján.

- Ti is? – kérdezte Adrianna, de még be sem fejezte a kérdést, mikor Adam bólintott. Rebecca kétségbeesetten zokogott, a szintén feldúlt Lexi átkarolva vigasztalta őt.

- Mit csináljunk? – Lucas tehetetlenségében ökölbe szorította kezét és idegesen tovább rótta a köröket.

- Telefonról megtudhatnánk Nate helyzetét. Remélem nincs kikapcsolva a mobilja… - javasolta Adrianna, miközben előkapta mobilját.

- Szerintetek még él? – kérdezte suttogva Lola. Adam komoran lehajtotta a fejét, fogalma sem volt, mit mondjon. Rebecca még keservesebben zokogott.

- Persze, hogy él! – csattant fel Lucas. – Muszáj… - sóhajtott végül elfúló hangon és könny szökött a szemébe.

- Megvan! Tudom, hol van! Induljunk! – Adrianna határozott léptekkel elindult a parkoló felé. Adam a többiekhez fordult. – Én vele megyek és visszahozzuk Nate-et. Ti addig menjetek vissza a koliba…

- Én is megyek! – jelentette ki határozottan Rebecca és könnyáztatta arcát a fiúra emelte.

- Veszélyes…

- Nem érdekel, a testvérem!

- Minél többen megyünk, annál nagyobb az esélye, hogy meghall minket, és akkor esélyünk sem lesz megmenteni Nate-et!

- Nem várhatod el, hogy karba tett kézzel üljünk, amíg az egyik barátunk halálos veszélyben van! – csattant fel Lucas. Adam segélykérőn Lexire pillantott.

- Talán tényleg jobb, ha csak ketten mennek. Bízom bennük, tudom, hogy ők képesek megmenteni Nate-et. Mi csak hátráltatnánk őket! – mondta a lány annak tudatában, hogy Adam és Adrianna vámpír.

- Nem! – ordította Rebecca és Lucas kórusban.

Adam szeme felizzott, mikor rájuk pillantva megszólalt.

- Visszamentek a koliba és ott vártok ránk – azzal hátat fordított a fiataloknak és Adrianna után indult.

- Adam! – Lexi a fiú után rohant és szorosan magához ölelte őt, mikor utolérte. A hűvös szél belekapott hosszú hajába, miközben futott. – Vigyázzatok magatokra! Ha bajod esik… - azzal könny szökött a lány szemébe. Adam tenyerével végigsimított az arcán és megcsókolta őt. – Ne aggódj, nem lesz semmi baj.

- Kérlek, hozzátok vissza Nate-et – mondta Lexi elfúló hangon. Adam bólintott, majd elsietett.

Adam és Adrianna a fiú autójában száguldott a város széle felé, ahol Nate tartózkodott mobilja szerint. Útközben nem igazán szóltak egymáshoz. Mindketten feszülten meredtek maguk elé. A csendet csak az autó motorjának zaja törte meg. Végül Adam letért az országútról és egy keskenyebb, régebbi úton haladtak tovább, amin rajtuk kívül senki más nem tartózkodott. Az út két oldalán sűrűn sorakoztak a kísértetiesen az ég felé nyújtózkodó, göcsörtös törzsű fák. Néhány további perc múltán Adam félrehúzódott autójával, majd megállt. – Ez lesz az – szólt Adrianna és kiszálltak az autóból, hogy belépve a fák közé gyalog induljanak tovább. – Ez legyen nálad – mondta a lány, miközben előhúzott csizmája szárából egy ezüst pengéjű kést és átnyújtotta Adamnek. – Kösz – biccentett a fiú. Pár percnyi gyaloglás után mindketten megtorpantak. Valaki járt az erdőben. Az avar megreccsent a talpa alatt. Mindketten körülnéztek, de senkit sem láttak. Továbbindultak hát, de néhány lépés után megmozdult az egyik fa lombkoronája. Adrianna egy szempillantás alatt félreugrott és magával rántotta Adamet is. Egy fekete csuklyás alak állt karóval a kezében azon a helyen, ahol egy másodperccel azelőtt még ők álltak. Az idegen nekiiramodott és támadásra készen sebesen feléjük indult. Adrianna résen volt, s bár a hegyes fakaró belefúródott a testébe, kését beledöfte a csuklyás alak mellkasába oda, ahol a szívét sejtette. Az felordított, hátratántorodott, majd hanyatt esett és másodpercek múltán már csak a ruhája és némi hamu emlékeztetett arra, hogy ott volt. Adrianna lassan, fogát összeszorítva kihúzta magából a karót. Bár nem találta szíven, így sem volt kellemes érzés a testében éreznie a vámpírok ellen készült fegyvert. – Jól vagy? – kérdezte aggódva Adam.

- Persze… Ez egy vérfarkas volt. Vajon ő volt, vagy egy másik?

- Nem hinném, hogy a mi vérfarkasunk ilyen meggondolatlan lenne azok után, hogy eddig mindent alaposan kitervelt, de remélem ő volt az…

- Jobb, ha extra üzemmódra kapcsolunk – kacsintott Adrianna, aztán egy szempillantás alatt eltűnt arról a helyről, ahol állt. Adam csupán testének elmosódott körvonalaiból látta, merre tart. Egy, a fák rejtekében álló, magas homlokzatú, mohával és gazzal benőtt falú ház előtt álltak meg. Ablakai vakon, törötten sötétlettek, a tetőről a cserepek fele hiányzott. Adrianna elindult a lépcsőn, ami a bejárati ajtóhoz vezetett. – Légy óvatos! – suttogta Adam, mikor a lány a hideg kilincsre helyezte kezét. Ekkor mozgásra lettek figyelmesek. A hátuk mögött öt, csuklyába öltözött alak lépett ki a fák közül, pisztollyal a kezükben. Egyikük meghúzta a ravaszt és Adamre célzott, de a fiú elkapta a töltényt, mielőtt az a testébe fúródhatott volna.

- Fából készült – állapította meg. Adrianna lecsatolta rendőrjelmezének övéről saját pisztolyát, amiről Adam addig azt hitte, csak a jelmez része.

- Az én töltényem pedig ezüstből – mondta a lány és félelmetes sebességgel lövöldözni kezdett a csuklyás alakokra. Azok ugyanígy tettek, de a hihetetlenül gyors Adriannát nehéz feladat volt eltalálni. Úgy forgott, rohant, ugrott és célzott akár egy szuperhős. Adam elrugaszkodott a földtől és egy hatalmas ugrással rávetette magát az egyik támadóra. Kicsavarta a kezéből a pisztolyt, aztán fogait a húsába mélyesztette és átharapta a férfi nyelőcsövét. Az levegő után kapkodott, de nyakából nagy sugárban spriccelt a vér. Adam egy hirtelen mozdulattal a mellkasába fúrta kezét és kitépte a szívét. Adrianna közben végzett három másikkal, az utolsó támadó viszont Adamre vetette magát és meglőtte fegyverével. A következő pillanatban fej nélkül, holtan esett össze, Adrianna ugyanis résen volt. – Jól vagy? – hajolt Adam fölé kinyújtott jobbjával. – Igen, kösz. Nem szíven talált – azzal Adam elfogadta a segítő kezet és felállt.

- Gyorsan, menjünk be, mielőtt még több jönne – azzal a fiú benyúlt lőtt sebébe és kihúzta belőle a töltényt, aztán másodjára is elindultak a régi épület bejárata felé.

Eközben a többiek már visszatértek a kollégiumba. Pattanásig feszült idegekkel várakoztak Adam és Nate szobájában. Rebecca egy széken ülve zokogott, Lola átölelte őt és próbálta megnyugtatni; Lexi könnyeivel viaskodva teát készített, hogy valamivel lefoglalja magát. Lucas az ablak előtt állt és reménytelenül bámulta az éjszakába öltözött parkot, hogy ha Adam és Adrianna megérkeznek, minél előbb megbizonyosodhasson arról, hogy Nate is velük van, méghozzá épségben. Így kell lennie… ha baja esik… nem, az nem lehet, nyugtatta magát.

- Nate után akarok menni, de valami azt súgja, hogy maradjak itt, ne menjek sehová és nem tudok másként tenni… - szólt zokogva Rebecca. Lucas bevallotta, hogy ugyanígy érez. Amíg ezen töprengtek, Lexi szótlanul kitöltötte a teát négy bögrébe. Ő tudta, miért éreznek így barátai: Adam azt parancsolta nekik, hogy ne csináljanak semmit és várjanak.

Adrianna megfogta a kilincset, kinyitotta az ajtót és óvatosan beléptek a sötét, dohos házba. Abban a pillanatban, ahogy átlépték a küszöböt, zajokra lettek figyelmesek, Adam pedig a földre vetette magát és Adriannát is magával rántotta. Tűhegyes fatöltények szelték át a szobát és repültek ki célt tévesztve a nyitott ajtón át a szabadba, pontosan ott, ahol egy másodperccel azelőtt még ők álltak. – Csapda! – mondta Adrianna „erre számíthattunk volna” kifejezéssel az arcán.

- Biztos azzal indítottuk be, hogy kinyitottuk az ajtót – vélekedett Adam, miközben körülnézett, tiszta-e a levegő.

- Vagy azzal, hogy átléptük a küszöböt.

Mindketten felálltak a dohos szőnyegről és alaposan szemügyre vették a sötét, pókhálós mennyezetű előszobát. Az teljesen kihaltnak tűnt, csak az időközben eleredt eső kopogott a por és koszréteggel bevont, törött üvegű ablakokon. Adrianna feltartotta pisztolyát és Adammel továbbindultak az emeletre vezető lépcső felé, ami mellett egy ajtó vezetett tovább a következő helyiségbe. Adrianna a lábával belökte az ajtót, majd fegyverét továbbra is maga előtt tartva belépett rajta. Az egykor konyhaként funkcionáló helyiségben egy árva lélek sem volt, csupán egy egér szaladt keresztül a porréteggel bevont padlón. Kihátráltak hát és elindultak az emeletre a korhadó-nyikorgó lépcsőn. Már biztosan meghallották őket… fura ez a csend, gondolta Adam, aztán vörösen izzó szemekkel a lába elé meredt. A lépcsőt vér borította, amitől Adrianna és Adam rémült pillantást váltottak. Fohászkodtak, hogy az a sok vér ne Nate-től származzon. Az emeleten benyitottak az első ajtón, de ott sem fogadta őket más, csak por és csönd. Zajokat hallottak a folyosóról, majd mintha valaki végigrohant volna a lépcsőn. Sietve kirohantak a szobából és még épp látták, hogy egy fekete kapucnis alak eltűnik a bejárati ajtó mögött.

- Lelépett az a rohadék! – tajtékzott idegesen Adam. – Megyek és megölöm!

- Nem, Adam! Egyedül túl veszélyes lenne, talán még mindig tele van az erdő vérfarkasokkal. Most az a legfontosabb, hogy megtaláljuk Nate-et!

Egy pillanatig egymás szemébe nézve álltak a lépcső tetején, majd Adam végül bólintott. – Sietnünk kell, ha még él, minden perc számít. Én a jobboldali szobákat nézem át, te a baloldaliakat – mondta a fiú, és elindult az első ajtó felé, Adrianna pedig bement egy másikon. A bal oldali utolsó szobába lépve a lány úgy érezte, menten megőrül az éhségtől. A félhomályban körülpillantva nyomban rájött, miért. A mocskos padlón egy tucat emberi holttest hevert szétmarcangolva, vérben ázva. Adrianna szemei vörösen felizzottak, már érezte a vér mámorító ízét ajkain, érezte ellenállhatatlan, kísértésbe csalogató illatát. Ekkor mozgása lett figyelmes: a hullák között feküdt valaki… valaki, aki még élt. Adrianna odasietett hozzá és letérdelt a nyöszörgő test mellé.

- Nate… - suttogta a lány elborzadva, miközben a feldagadt szemű, vérző szájú fiúra pillantott. Aztán tekintete a Nate hasán szétterjedő, hatalmas vérfoltra tévedt. Meg kell gyógyítania, amíg nem késő, de hogyan? Hiszen még megmozdulni sem tud, annyira megbénítja a vér iránti sóvárgás. Egy belső hang arra késztette, hogy vesse rá magát a fiúra, szívja ki a maradék vérét az utolsó cseppig… de amikor Nate erőtlenül kimondta a nevét, egy másik, erősebb érzés ütötte fel fejét a lelkében. A barátság. Csakis a barátság és a szerelem fontosabb a vérnél. Vannak barátai, akiket szeret, és akiket nem akar elveszíteni. Számtalan ember van még rajtuk kívül, akikből táplálkozhat. Nate a barátja, és annak ellenére, hogy tud a vámpír mivoltáról, bízik benne és nem fél tőle. Ezt a bizalmat pedig soha nem játszaná el. Bármilyen csábító is a fiú vérének illata, nem lenne képes bántani őt. Adrianna a csuklójába harapott, majd kezét Nate szájához nyomta, hogy a fiú szervezetébe juttassa a gyógyító erővel bíró vámpírvért. Aztán felkapta a fejét és riadtan szívta magába a levegőt… füstszagot érzett. Felkapta ölébe a gyógyulófélben lévő Nate-et, kirohant a szobából és lesietett a lépcsőn. A földszint már lángokban állt. Remélte, hogy Adam már odakint vár rájuk. Hihetetlen sebességgel átvágott a tűzbe borult előszobán és kimenekítette Nate-et a házból. A hűvös levegőjű erdőben állva aztán körülnézett, és riadtan tapasztalta, hogy Adam nincs sehol.

- Vissza kell mennem érte, maradj itt és vigyázz magadra! Ha valaki rád támad, a szívére célozz! – azzal a kába Nate kezébe nyomta pisztolyát és egy szempillantás múlva már az égő házban kutatott Adam után. Köhögve nyitott be az emeleti folyosón minden egyes jobboldali szobába. Mivel érzékszervei sokkal kifinomultabbak az emberekénél, a fojtogató füstöt is sokkal erősebben érezte, ami belélegezve megtöltötte tüdejét. Az utolsó előtti szobában talált rá Adamre, aki eszméletét vesztve hevert a földön a lángok között. Adrianna felkapta őt és az ablak felé indult vele. A lángok közben beborították a padló közepén álló feslett szőnyeget és a fal mentén álló korhadt szekrénysort is. Adrianna kinyitotta az ablakot, majd a hátára vette Adamet és kiugrott rajta. Nate rémülten nézte a jelenetet, de félelme alaptalan volt. Adrianna olyan könnyedén ért földet, mintha szárnyai lennének. A földre fektette Adamet, hogy megvizsgálja. Közben Nate odasietett hozzájuk és ő is letérdelt a fiú mellé. – Ugye nincs baja? – kérdezte aggódva.

- Nem – sóhajtott megkönnyebbülten Adrianna – csak eltört a nyaka.

- És az nem baj?! – csattant fel hüledezve Nate.

- Vámpír. Nem halt meg, magához fog térni. Ne aggódj – mosolygott Adrianna, felállt és felkapta ölébe Adamet, de olyan könnyedén, mint ahogy más emel fel egy poharat.

- Induljunk – mondta és elindult az erdőben. Nate végig mellette haladt.

- Bármilyen mozgást hallasz vagy látsz, azonnal lőj!

A fiú bólintott, de erre végül is nem volt szükség, mert az útszélén álló autóig egy árva lélekkel sem találkoztak. Nate kinyitotta az ajtót, Adrianna pedig befektette Adamet a hátsó ülésre. Ők ketten sietve beültek előre és már indultak is, hogy minél előbb maguk mögött hagyják a Halloween-i rémálom helyszínét.

- Mi történt? – kérdezte Adrianna, mikor már a város határán haladtak.

- Elmentem sétálni… és akkor megjelent kapucniban. Rám támadt, aztán a következő emlékem az, hogy felébredek abban a házban és ott van az a sok hulla… tudta, hogy értem fogtok jönni, megparancsolta a többi kapucnisnak, hogy az erdőben kapjanak el és öljenek meg mindkettőtöket. Aztán elmentek, ő pedig elkezdett ütni és közben olyanokat mondott, hogy mindannyian úgy fogjuk végezni, ahogy Matt, meg valami medálról kérdezett, hogy nálatok van-e, de mondtam, hogy nem tudom, miről beszél. Aztán hallotta, hogy itt vagytok és akkor leszúrt és elrohant… - fejezte be feldúltan Nate. Adrianna töprengve meredt maga elé.

- Medál, medál… milyen medál? Hát persze! – csapott aztán homlokára. – A farkasok medálja kell neki!

- Az meg mi?

- Egy medál…

- Azt gondoltam…

- Amivel a vérfarkas akkor tud átalakulni, amikor akar, és nem csak teliholdkor. A legendák szerint több ezer éve alkotta egy fiú, akinek a szerelmét megharapta egy vérfarkas, így ő is azzá vált. A fiú képtelen volt végignézni, hogyan szenved a lány minden egyes átalakulásánál, és hogy mekkora bűntudata van, amiért átalakulva ártatlanokat öl. A medállal a birtokában soha többé nem kellett átalakulnia, így megszabadult az azzal járó kínoktól. Ezek szerint nem csak egy mese, hanem tényleg létezik az a medál.

- És a mi vérfarkasunk miért ne akarna átalakulni?

- Neki gondolom, azért kell, hogy minél többször átalakulhasson, és ne csak teliholdkor. Tudja, hogy úgy erősebb.

Miközben Adrianna lekanyarodott az útról, hogy leparkoljon a kollégium előtt, Adam magához tért és hirtelen felült a hátsó ülésen. – Hol vagyunk? Mi történt? – kérdezte, aztán gyorsan kibámult az ablakon.

- Ne aggódj, már a kolinál vagyunk. Minden rendben – sietett megnyugtatni Adrianna. Közben leállította a motort és beszámolt Adamnek a Nate-től hallottakról. A többiek előtt már nem lesz alkalma elmondani minden részletet.

- A farkasok medálja? – töprengett a fiú.

- Igen, de majd megbeszéljük. A többiek már várnak. Írtam nekik egy üzenetet, hogy Nate jól van.

A szobába lépve még körülnézni sem volt idejük, ugyanis Rebecca azonnal Nate nyakába vetette magát. – Hála Istennek, hogy élsz! – mondta könnyek között. – Nem esett semmi bajod? – azzal elengedte a fiút, hogy szemügyre vegye testi épségét, majd rémülten kiáltott fel – Csupa vér a ruhád!

- Nincs semmi bajom! Nyugtatta Nate és felhúzta ruháját a hasán, hogy bebizonyítsa, nincs rajta seb. Lucas Rebecca mögött állt és arra várt, hogy ő is magához ölelhesse a fiút. Mikor ez megtörtént, a fülébe súgta: - Annyira aggódtam érted.

Nate semmit sem felelt, még mindig haragudott Lucasra. Azt viszont nem tudta megállni, hogy viszonozza féltő ölelését.

Ezután Lola és Lexi is magához ölelte Nate-et, majd Lexi Adam nyakába ugrott. – Szeretlek!

- Én is téged – mosolyodott el a fiú, miközben végigsimított a lány hátára hulló hajzuhatagon. Rebecca közben Adriannát ölelgette. – Visszahoztátok! Nem is tudom, hogyan köszönjem meg!

- Beérem egy kávéval – nevetett Adrianna.

- Persze, csinálok mindenkinek – mondta tőle szokatlan készséggel Rebecca, majd miután Adamet is részesítette egy csontropogtató ölelésben, neki látott a kávéfőzésnek.

Lucas közben az egyik ágyhoz vezette Nate-et, hogy leüljenek rá. – Biztosan nagyon kimerültél a történtektől.

- Mi történt? – kérdezte Lola. Nate nem tudta, mit feleljen. Hogyan mondja el a történteket úgy, hogy közben ne leplezze le Adam és Adrianna titkát. Végül úgy döntött, beszámol mindenről, kivéve azt, hogy leszúrták, aztán Adrianna meggyógyította őt. Na és persze azt, hogy valaki kitörte Adam nyakát. Akkor ugyanis felmerült volna a kérdés, hogy a fiú hogyan lehet még mindig életben.

- De hát, hogyhogy nem bántott? Minket legutóbb meg akart ölni! – csodálkozott Rebecca.

- Hát… megvert… de ahogy mondtam, valami medálról akart kifaggatni. Ha nem jönnek Adamék, már biztos nem élnék.

- Miután odaértünk, mindhármunkkal végezni akart. Ahogy Nate is mondta, ránk gyújtotta a házat – mondta Adam.

- De hogyan sikerült megmenekülnötök? – Lola arcán a teljes értetlenség és csodálkozás kifejezésének keveréke ült. Adam egy gyors pillantást váltott Adriannával, majd Lexivel. Úgy érezte, ez a verzió így eléggé sántít. Itt az ideje, hogy elmondja az igazat. Nem hazudhatnak végtelenségig a barátaiknak.

- Ne ijedjetek meg attól, amit mondani fogok – vette át a szót Adrianna – de Adam és én… mi vámpírok vagyunk – mondta. Lucas, Rebecca és Lola némán meredtek a lányra, ugyanis egy hosszú percig képtelen voltak szóhoz jutni.

- Micsoda? Most már nem csak vérfarkasok, de vámpírok is léteznek? Mi a francról beszéltek? – csattant fel végül Lucas.

- Én és Adrianna vámpírok vagyunk, de ne aggódjatok, soha nem bántanánk egyikőtöket sem. Kérlek, ne féljetek tőlünk. Ha akartunk volna, már számtalan alkalmunk lett volna rá – mondta Adam.

- És már annyiszor megmentettek minket! Adam megmentette Nat-et, amikor Evelin kínozta. És Rebeccát, amikor egy buliban meg akarták erőszakolni! A nyaralónál pedig Adriannával megvédték Lucast és minket is a vérfarkastól. Sosem bántanának! – kelt védelmükre Lexi.

- Te tudtad? Tudtad és nem mondtad el?! – kérdezte dühösen Lucas.

- Ezt nem az én dolgom volt elmondani. És igen, már egy ideje tudom. Én is eléggé kiakadtam először, de aztán lehiggadtam és elrendeztem magamban a dolgokat.

- Én is nemrég tudtam meg – szólt halkan Nate. Lucas döbbenten meredt rá. – Te is? Azt hittem, legjobb barátok vagyunk és mindent elmondunk egymásnak!

- Tudom, de Adam megkért, hogy még senkinek se mondjam el!

- Szóval Adam fontosabb számodra, mint én, igaz?!

- Nem, Lucas. Fejezd be… - kérte Nate és felemelte fejét, hogy barátjára nézzen. Az viszont hirtelen megfordult, hogy Adriannát vegye elő. – És te! Ha már lefeküdtünk egymással, igazán jogom lett volna tudni, hogy mi is vagy valójában!

- Tudom és sajnálom, de mégis hogyan mondhattam volna el? Így is volt elég bajotok! Most már tudjátok, hogy bízhattok bennünk. Hogy csak segíteni akarunk! Ha egyből elmondtuk volna, nem bíztatok volna bennünk és talán szóba sem álltatok volna velünk többé! Pedig mindenképp szükségetek van a segítségünkre, ha életben akartok maradni!

- Ti lefeküdtetek egymással? Én erről nem is tudtam – csodálkozott Lexi. Senki sem felelt. Lucas ismét Adriannához intézte szavait. – Hát nekem nincs szükségem a segítségetekre!

- Nincs?! Ha ők nem lennének, már halott lennék! Az igazság az, hogy az a vérfarkas leszúrt, már elvéreztem amikor Adrianna rám talált és meggyógyított! Ez itt – mutatott vértől ázott ruhájára Nate – ez mind az én vérem! És Adrianna ellenállt ennek! Adammel az életüket kockáztatták értem! Azt sem tudjátok Evelinnel mi történt pontosan! Az az elmebeteg eltörte a térdem, letépte a körmeim és… és… fogalmatok sincs, mit éreztem akkor! De Adam meggyógyított engem! Úgyhogy nem tudom mi a problémátok. Inkább örülnötök kellene, hogy van, aki tud nekünk segíteni! – fakadt ki Nate. Mindenki döbbenten és szótlanul nézett rá. Szegény, miken ment keresztül az utóbbi időben… meg tudnék ölni bárkit, aki bántani meri őt. Hálásnak kellene lennem Adriannának és Adamnek, hogy meggyógyították őt és nem hagyták szenvedni. – gondolta Lucas. Az átmeneti csendet Rebecca használta ki, aki eddig gondolataiba merülve állt kávéfőzővel a kezében. – Ezt az egészet még fel kell dolgoznom, de… én bízom bennetek és tudom, hogy csak a jót akarjátok nekünk. Bár rosszul esik, hogy eddig nem mondtátok el az igazat, megértem az okát. Ha Adrianna nem jön értem és Loláért, amikor ránk támadt az az őrült, akkor már nem élnénk. Ha Adam nem segít, Eric megerőszakolt volna azon a szeptemberi házibulin. Ha nem segít, leugrottam volna a tetőről… csakis hálával tartozom nekik – mondta.

- Le akartál ugrani a tetőről? Majdnem megerőszakoltak? Én ezekről miért nem tudok? – szólt döbbenten Nate.

- Nem akartam, hogy aggódj. Így is elég stresszes életet élünk.

Mindenki Lolára pillantott, várva a lány reakcióját.

- Én nem tudom, mit mondjak. Fel sem fogtam még ezt az egészet. Gondolom, örülnünk kellene, hogy két vámpír is az oldalunkon áll a vérfarkas elleni harcban.

- Vérfarkasok – helyesbített Adam – Ma többen is ránk támadtak.

- Micsoda? – hüledeztek a többiek.

- Igen. Tudták, hogy mik vagyunk, mert fából készült töltényekkel támadtak ránk, meg karókkal.

- Szóval…

- Szíven kell szúrni egy vámpírt valamivel, ami fából készült. Így lehet megölni – válaszolta meg Adam Lucas fel nem tett kérdését.

- Nate hallotta, amikor a vérfarkas utasítást adott a többinek arra, hogy öljenek meg minket – mondta Adrianna.

- Ha többen vannak, semmi esélyünk – csóválta a fejét elkeseredetten Lexi.

- De van. Ma is végeztünk öttel. Mindenképp úgy gondolom, hogy a többi annak a vérfarkasnak a parancsát teljesíti, aki Mattet is megölte. Abból, amit Nate elmondott, erre tudok következtetni – fejtette ki véleményét Adrianna.

- Lehet, hogy ezt az egészet nem ugyanaz a vérfarkas csinálta velünk, hanem mindig más. Az erdőben, a nyaralónál, Rebeccáék házában és most… nem tudhatjuk, hogy mindig ugyanaz volt-e a támadó – világított rá Lucas.

- Igazad van, nem tudhatjuk biztosan, de elég valószínűnek tartom, hogy ugyanaz volt a támadó minden esetnél. Azok az üzenetek… na meg az, hogy ellopta Lexi naplóját. Mindig egyedül támadt, egészen a mai napig. Szerintem még csak most talált szövetségeseket – vélekedett Adam.

- És az a medál… az mire kell neki? – kíváncsiskodott Lola. Adrianna elmondta a medálról azt, amit a kocsiban Nate-nek is elmondott.

- Nem szerezheti meg. Átalakulva sokkal erősebb, és ha nála lesz a medál, bármikor átalakulhat – szólt Lexi, akit ennek gondolatára a hideg is kirázott.

- Nem beszélve arról, hogy ha a vérfarkas megharap egy embert, abból is vérfarkas lesz – mondta Adam.

- Hát most már biztos, hogy szép álmaim lesznek! – sóhajtott Lucas.

- Jobb, ha most mindenki megpróbál aludni, mert már elég késő van. Mindenkinek kell egy kis idő megemészteni a hallottakat és történteket. Egyébként is eleget aggódtatok mára. Próbáljatok meg pihenni – javasolta Adrianna. A többiek bólintottak és szedelőzködni kezdtek.

- Vigyázzatok magatokra, reggel találkozunk – búcsúzott Adam.

Rebecca még egyszer magához ölelte Nate-et, majd kilépett a szoba ajtaján. Lexi megcsókolta Adamet és követte barátnőjét. A folyosón aztán a többi lányhoz fordult. – Lola, Adrianna, aludhatnátok ma a mi szobánkban. Jobban érezném magam, ha együtt maradnánk.

Rebecca bólintott. Lola Adriannára nézett.

- Nyugi, nem foglak megenni – mosolygott Adrianna.

- Hé, már máskor is aludtunk vele, nem kell félned – csípett barátnőjébe Rebecca. Lola végül bólintott, majd mind a négyen továbbindultak a lányok kollégiumába, Adam pedig bezárta szobája ajtaját.

- Én biztonságban érzem magam, ha Adrianna velünk marad éjszakára. És legalább neki sem kell hazavezetnie ilyen későn és egyedül lennie a lakásán – szólt Lexi, miközben átvágtak a parkon.

- Te most egy vámpírért aggódsz? – nevetett Rebecca.

- Ha az éjszaka közepén rátámad egy tucat vérfarkas, neki is baja eshet.

- Nem kell engem félteni – mosolygott Adrianna. – de azért jól esik.

Adam közben elindult zuhanyozni, Lucas pedig felkapta kabátját, hogy átmenjen saját szobájába. – Várok még egy kicsit, amíg Adam visszaér, mert nem akarlak egyedül hagyni – mondta az ajtóban állva. Nate sértődöttségével viaskodva meredt barátjára. Végül aztán kibökte – Nem akarom, hogy elmenj.

- de muszáj…

- És legyél összezárva azzal a gyökér szobatársaddal egész este, aki hozzád sem szól? A lányok is együtt vannak, legyünk mi is együtt.

- Biztos, hogy ezt szeretnéd? Azt hittem, haragszol rám – nézett rá Lucas.

- Haragszom is, de attól még szeretlek, te majom – azzal Nate megölelte Lucast, akinek kimondhatatlanul jól estek a fiú szavai.

- Köszönöm… - mondta elcsukló hangon – Úgy érzem, csak te törődsz velem igazán.

- És fogok is… mindig.

Mikor Adam visszatért, a két fiú Nate ágyán ült egymás mellett és laptopról filmet néztek.

- Lucas ma itt alszik, remélem nem gond – szólt Nate.

- Nem, dehogy. Örülök neki. Így legalább tudunk figyelni egymásra – mondta Adam, majd felhúzott egy alsónadrágot a derekára csavart törölköző alá és felkapott egy pólót, a törölközőt pedig levette és az egyik szék támlájára terítette. Mikor bebújt ágyába és elővette mobilját, Lucas bűntudatosan pillantott felé. Ez a fiú semmit nem ártott neki, sőt, életét kockáztatva próbálta megvédeni őt a vérfarkassal szemben. Nem ő volt az oka a Lexivel való szakításának. A sok szörnyűség ellenére is képes a lányt boldoggá tenni, és ez az, ami számít.

- Neked nincs kedved filmezni? – kérdezte végül. Adam felült ágyában és a fiúra emelte tekintetét. – Azt hittem, nem igazán vágysz most a társaságomra – mondta őszintén.

- Örülnék, ha csatlakoznál.

Adam elmosolyodott, majd kimászott ágyából, hogy közelebb üljön a laptophoz.