Teltek-múltak a napok,
és egyre közeledett Halloween estéje. Rebecca nagy szervezésben
volt, ugyanis őt bízták meg a főiskolai Halloween buli
megszervezésével, ami a Young Forever-ben kerül megrendezésre. A
főiskolai tantermek ablakain túl zuhogott az eső. A borús égbolt
alatt néhány diák esernyővel igyekezett az iskolába, vagy épp
hagyta el azt. Mások táskájukat a fejük felé tartva igyekeztek
esővédett területre menekülni. Lexi bambán bámult ki a tanterem
esőverte ablakán, és távoli zajként hallotta csupán az oktató
véget nem érőnek tűnő monológját. Azon tanakodott csalódottan,
mi lesz így az Adammel mára tervezett, közös programjukkal. Azt
beszélték meg, hogy suli után moziba mennek, aztán sétálnak
egyet a csillagos ég alatt. A lány remélte, hogy délutánra eláll
az eső. Ezekben a vészterhes időkben egyedül az egymás iránt
érzett szerelmük volt az, ami erőt és hitet adott számára. A
mellette ülő Rebecca szaporán jegyzetelt az előtte heverő
noteszbe, bár a lapokra írt szövegnek egyáltalán nem volt köze
az óra anyagához: a lány a közelgő bulit szervezte serényen.
Néha fel-felszisszent, megrázta a fejét és kihúzott egy-egy
ötletet, de azon kívül nem igazán lehetett szavát venni. Eközben
Nate és Lucas a kollégiumban voltak. Az ágyon fekve filmet néztek,
s közben pizzát majszoltak. Lucas, amikor csak tehette, barátjával
töltötte szabadidejét. Feltehetőleg eltökélt szándéka lett,
hogy vigyáz rá, ha már az Evelines szörnyűségnél nem volt
vele, hogy segítsen rajta. Emellett azt is a fejébe vette, hogy
megpróbál javítani Nate mostanában eléggé borús hangulatán.
- Ha jó idő lesz,
lemehetnénk deszkázni a parkba – javasolta Lucas.
- Aha, az jó lenne –
felelte Nate le sem véve tekintetét a laptop képernyőjéről,
majd a szájába tömte a kezében tartott pizza szelet maradékát.
- Figyelj, látom, hogy
milyen elcseszett a kedved mostanság… mivel tudnám elérni, hogy
vidámabb legyél?
Nate Lucas égszínkék
szemeibe nézett, és kedvtelenül megjegyezte: - Ha tudnám, már
rég elmondtam volna.
- Na, majd akkor én
kitalálok valamit – ráncolta homlokát Lucas, aztán csiklandozni
kezdte a mellette fekvő fiút.
- Hé, hé! Nem bírom,
hagyd abba! – kérte nevetve Nate.
- Nem mondtad ki a
varázsigét! – mosolygott Lucas. Nate hanyattfeküdt és próbálta
lerázni magáról a fiút, de hiába; az rámászott és ott
csiklandozta, ahol érte.
- Kérlek… - szólt két
nevetés közben Nate. Megpróbálta eltolni magától Lucas kezeit,
aki így végül elvesztette egyensúlyát és ráesett.
Centiméterekről néztek egymásra, s közben magukon érezték a
másik lélegzetét. Végül csókolózni kezdtek. Nate szíve vadul
püfölte bordáit, miközben becsúsztatta kezét Lucas pólója alá
és finoman belemélyesztette körmeit a fiú hátába, aki erre
halkan a fülébe nyögött. Legutóbbi csókjuk óta egyikük sem
hozta fel a történteket, és minden ugyanúgy maradt közöttük,
ahogy előtte volt. Úgy tűnt viszont, hogy a történelem ismétli
önmagát: ezúttal is kopogás szakította félbe őket. Bár erős
késztetést éreztek arra, hogy ne nyissanak ajtót, Lucas végül
kipirult arccal, bosszúsan feltápászkodott az ágyról. – Nyitom
már!
Az ajtó túloldalán
Adam állt. – Sziasztok, zavarok?
- Nem, gyere be nyugodtan
– invitálta be Lucas kissé kedvszegetten.
- Lexi és Rebecca
suliban vannak, Adriannához pedig nem volt kedvem átmenni ilyen
időben, úgyhogy gondoltam átnézek hozzátok – magyarázta Adam,
miközben belépett a szobába. Nate bűnbánóan ült az ágyon és
a pulcsiján lévő cipzárt piszkálta. Adam aggódva nézett rá. –
Még mindig rosszul érzed magad?
Nate gondolatban máshol
járt, de mikor észbe kapott, lassan bólintott. Adam közben leült
az egyik székre.
- Próbáltam őt
felvidítani, remélem valamennyire sikerült – szólt Lucas,
miközben Nate-re pillantott és sejtelmesen mosolygott. A fiú ennek
hatására elpirult.
Délután még mindig
zuhogott odakint. Lexi és Rebecca esernyőt tartva fejük fölé
rohantak át a kollégiumba. Miközben a liftet várták, Rebecca
bosszúsan kicsavarta a vizet derékig érő hajából. – Elegem
van már ebből az esőből – panaszkodott.
- Hát még nekem… -
csóválta a fejét Lexi, miközben szemügyre vette farmernadrágja
sáros szárát. A lift közben megérkezett, így hát beszálltak
és Rebecca megnyomta a negyedik emelet gombját. Miután
megszárítkoztak és átöltöztek száraz ruhába, Lexi írt egy
üzenetet Adamnek: Most végeztünk, van kedved átjönni?
A lány épp teát
készített, mikor Adam megérkezett. Öleléssel és csókkal
köszöntötték egymást. Közben Rebecca az ágyán hasalt és egy
divatmagazint lapozgatott.
Adrianna a lakásán
volt. A nappaliban álló kanapén ücsörgött köntösében, és
cigarettázva várakozott. Néhány perc múltán megszólal a várva
várt csengő. A lány egy szempillantás alatt az ajtóban termett
és kinyitotta azt. A túloldalon a pizza futár állt. Adrianna
vörösen izzó tekintettel nézett a szemébe. – Gyere be.
A fekete esőkabátot
viselő, pizzát szorongató fiú belépett az ajtón. – Pakolj le
és vetkőzz – utasította a lány, s közben ő maga is ledobta
köntösét, ami alatt egy csipkés, bordó fehérneműt viselt.
Miután a fiú alsónadrágra vetkőzött, Adrianna beinvitálta őt
a fürdőszobába és megengedte a vizet a kádban. Azután a fiúhoz
lépett, és megkérdezte: - Mi a neved?
- Daniel – mondta maga
elé meredve a srác.
- Nos, Daniel. Beszállsz
a kádba és bármit teszek, te nem tiltakozol és egyetlen hang sem
hagyja el a szádat. Miután végeztem veled, felöltözöl és
elmész. Semmire sem fogsz emlékezni az egészből, még arra sem,
hogy pizzát rendeltem tőled. Amit persze itt hagysz, és nem
fizetem ki.
Daniel bólintott és
bemászott a kádba. Adrianna zenét kapcsolt, majd követte őt.
Mikor már mindketten a vízzel teli kádban feküdtek, végigsimított
a fiú nedves testén, aztán közelebb hajolt hozzá és csókolgatni
kezdte a nyakát. Érezte, ahogy a vér áramlik áldozata testében.
Érezte, hogyan lüktet az ereiben. Kitátotta száját és hegyes,
hosszúra nyúlt szemfogait belemélyesztette a fiú nyakába.
Azonnal átjárta testét a meleg, tápláló vér. Mintha Adrenalint
pumpáltak volna szervezetébe; másodpercről másodpercre érezte,
hogy egyre erősebbé és elevenebbé válik. Amikor elengedte a
fiút, Daniel nyakán mély seb tátongott, a belőle szivárgó vér
belefolyt a kád vizébe, vörösre változtatva annak színét.
Adrianna tűzvörös szemekkel, kitágult pupillákkal nézett rá,
álláról lecsordult a vér. Látta, hogy a fiú túl sok vért
vesztett, talán véletlenül eltalált egy ütőeret
telhetetlenségében? Nem érzett sajnálatot az ismeretlen Daniel
iránt, de megígérte Adamnek, hogy nem öl ártatlan embereket…
de ebben a világban van még, aki ártatlan egyáltalán? Adrianna
ismét rávetette magát a tehetetlen fiúra: ezúttal a mellkasába
vájta fogait, s közben hatalmas körmeit a hátába mélyesztette.
A lány arcát beborította a vér, mélyet szippantott friss és
ellenállhatatlan illatából, aztán saját kezébe harapott és
vérző csuklóját Daniel szájához tartotta, mire a fiú sebei
azonnal begyógyultak.
- Ha most megölnélek,
vámpírként támadnál fel – tűnődött Adrianna. – Talán
akkor nem lennék ennyire magányos… talán te szeretnél… de
hiába, mert én nem viszonoznám. Menj el.
A fiú felállt és üres
tekintettel kiszállt a kádból, amiben aztán Adrianna elmerült,
hogy a vérrel teli víz kimossa szeméből a könnyeket.
Nate és Lucas az ágyon
feküdtek és a plafont bámulva zenét hallgattak.
- Miért csináljuk ezt?
– kérdezte tűnődve Nate.
- Unatkozol? – Lucas a
fiú felé fordította arcát és úgy pislogott rá.
- Nem… én a smárolásra
gondoltam.
- Ja, hogy azt – Lucas
megrándította vállát – Fogalmam sincs. Csak késztetést
éreztem arra, hogy megcsókoljalak. Nem tudom miért, fiúk iránt
nem szoktam ilyet érezni.
- Én sem – nézett a
fiúra Nate – de te már máskor is smároltál srácokkal, nem?
- de, de azt csak
szórakozásból, legtöbbször részegen.
- És most nem csak
szórakozásból? – pislogott rá Nate.
- Nem tudom, mi hozza ezt
ki belőlem, mikor velem vagy, de ha neked baj, többet nem fordul
elő – Lucas arckifejezése komoly volt, csak nézett a mellette
fekvő fiúra és várta, hogy az mondjon valamit.
- Nekem nem baj, de
szerintem ezt te is érezted.
Lucas elmosolyodott és
felült az ágyon. – Igen, de azért jó volt hallani.
- A buliban, mikor
eltűntetek Adriannával, megint lefeküdtél vele? – váltott
hirtelen témát Nate. Ő nem mosolygott.
- Nem – hazudta Lucas.
– Éhes vagyok, te kérsz egy szenyát? – azzal felállt és a
hűtőhöz lépett.
- Nem, kösz… most
nincs étvágyam – motyogta Nate, majd tekintetét ismét a
plafonra emelte.
Másnap kora reggel Adam
trikót és melegítőnadrágot húzott, hogy fusson egyet a parkban.
Nate még mélyen aludt a másik ágyon. Adam a zsebébe
süllyesztette mobilját majd feltette fülhallgatóját, kilépett a
folyosóra és halkan, hogy ne ébressze fel szobatársát, becsukta
az ajtót maga mögött. A kollégiumból kilépve csípős hideg
fogadta, épp hajnalodott. A park fái mögött felkelő napot nézte,
mely mintha rózsaszín sávval választotta volna el egymástól az
eget és a földet. Kocogva elindult a néptelen ösvényen. Nem
számított rá, hogy néhány perc múltán megszólítja valaki
ezen a korai órán.
- Hát végre rád
találtam – mondta egy női hang, mely az ösvény mellett álló
padok egyikéről szállt felé, akár egy kísértet. Bár
fülhallgatójában hangosan szólt a zene, vámpír lévén így is
tisztán hallotta a hozzá intézett szavakat. A hang félelmetesen
ismerős volt számára. Megfordult, és kikapta füléből a
fülhallgatót. A padon egy hosszú, hullámos, gesztenyebarna hajú,
porcelán arcú lány ült. Vérvörösre rúzsozott ajkakkal, hosszú
szempillái alól Adamet figyelte. A fiú egy pillanatra teljesen
ledermedt. Ez lehetetlen, ez nem történhet meg, gondolta. –
April? – motyogta.
- Örömmel látom, hogy
nem felejtettél el – mosolygott a lány. – Pedig száztizenegy
éve, hogy utoljára láttuk egymást.
April felállt és
közelebb lépett Adamhez, aki képtelen volt megszólalni.
- Mi az, elvitte a cica a
nyelved? – pislogott rá régi szerelme hatalmas, barna szemeivel.
- Neked halottnak kellene
lenned!
- Aranyos tőled, viszont
ezt én is mondhatnám neked.
- Te is… nem, az nem
lehet – csóválta meg a fejét Adam.
- Már miért ne lehetne?
Igen, én is vámpír vagyok, ha erre gondoltál. És mielőtt
megkérdeznéd, tudom, hogy te is az vagy.
- Mióta? – hüledezett
Adam.
- Pár hónappal azután
történt, hogy elköltöztünk Európába. Nem jöttél utánam,
Adam. Nem kerestél meg.
- Kerestelek, miután
meghaltam… de nem találtalak.
- Rossz helyen kerestél,
mert megszöktem Európából, vissza akartam jönni hozzád. Közben
lettem vámpír.
- És most, egy
évszázaddal később miért akartál még mindig megtalálni?
- Mert még mindig
szeretlek… és végre újra együtt lehetünk!
A lány megcsókolta
Adamet, akinek pislogni sem maradt ideje. Azonnal eltolta őt magától
és felháborodva nézett rá. – Hogy képzeled, hogy annyi év
után mindent onnan folytatunk, ahol abbahagytuk?! - csattant fel.
- Onnan, hogy tudom, te
is szeretsz még. Tudom, hogy vágytál a csókomra… hogy jól
esett – April vággyal teli tekintettel nézett a fiúra.
- Tévedsz. Nem akartam,
hogy megcsókolj! Én már mást szeretek! Mindennél jobban…
April szemeiből hirtelen
eltűnt a fény. Csillogó könnyekkel az arcán, ökölbe szorított
kézzel meredt maga elé. – Hazudsz! – üvöltött fel.
- Nem, nem hazudok.
Kérlek, ne keress többé.
- Ha azt hiszed. Ilyen
könnyen lerázhatsz, nagyot tévedsz. Te az enyém vagy, nem lehetsz
másé! – April ezt úgy mondta, mintha inkább magának
bizonygatná, és nem a fiúnak.
- Te meg, ha azt hiszed,
hogy valaha is újra együtt leszünk, nagyot tévedsz – azzal Adam
egy szempillantás alatt eltűnt, mielőtt a könnyáztatta arcú
April bármit is mondhatott volna.
Köd lebegett a szeméttel
teleszórt, gazzal borított partok közt kanyargó folyó fölött.
Egyetlen mozgó élőlény sem volt a közelben, csupán messziről
rajzolódtak ki a kis pöttyökként elmosódó autók körvonalai,
melyek távolabb, egy autópályán haladtak. A csöndet csak a víz
suttogása törte meg. Adam a parton állt, s némán köveket dobált
a folyóba. Zaklatott volt. Nagyon zaklatott… és egyszerűen
képtelen volt napirendre térni April felbukkanása fölött. Hiszen
már boldog Lexivel, nem hagyná őt el senkiért sem. Miért pont
most kellett a volt barátnőjének feltűnnie? Persze, több mint
száz év alatt pont ezt az alkalmat kellett választania, gondolta
sötéten. Sokat szenvedett a lány miatt, évekbe telt, mire
sikerült továbblépnie. Mintha nem lenne elég bajuk April nélkül
is… Adam újabb követ hajított a vízbe, s közben a távolba
meredt. Rebecca és Lola kis híján életüket vesztették, és
tudta, nem kell sokat várniuk a rejtélyes vérfarkas újabb
felbukkanására. Sürgősen ki kell találniuk valamit, mielőtt
bekövetkezne a tragédia. Lexi nem bírná elviselni még egy
barátja elvesztését, ő, Adam pedig Lexi elvesztésébe pusztulna
bele. Nem, inkább döfnék karót a szívembe, semmint hogy nélküle
éljek, gondolta. De hogyan derítsék ki, kicsoda a vérfarkas
valójában? Bárki lehet az, hiszen semmilyen kiinduló pontjuk
nincs. A következő támadásakor el kell kapnia és meg kell ölnie
a vadállatot. Legszívesebben már rég a keresésére indult volna,
de így, hogy nem tudják kit és hol kell keresni, fogalma sincs,
merre indulhatna. A tehetetlenség úgy nehezedett rá, s szorította
mellkasát, mintha élve a föld alá temették volna. Hosszú ideig
állt még a folyóparton, s gondolataiba merülve meredt a semmibe.
Később aztán úgy döntött, beszélnie kell valakivel a
történtekről, erre pedig Adrianna volt a legalkalmasabb személy,
hiszen ő évszázados ismertségük által tisztában van a régi
történet részleteivel. Ő tudja, mint ment keresztül Adam, amikor
próbálta elfeledni Aprilt, hiszen megismerkedésük idején még
mindig a lányt siratta. Kopogott Adrianna lakásának ajtaján, majd
másodpercekkel később megjelent a lány és beinvitálta őt. –
Hát te? Elég gondterheltnek tűnsz – nézett végig a fiún –
Talán történt valami baj?
- April…
- Mi van vele? Csak nem
rájöttél, hogy még mindig szereted? Adam, ez butaság…
- Még mindig él. Ő is
vámpír, ma találkoztam vele. Vissza akar kapni… megcsókolt –
mondta feldúltan a fiú. Közben leült a nappali kanapéjára.
Adrianna tátott szájjal bámult rá.
- Ezt nem hiszem el –
habogta. – Kérsz egy teát? Vagy kávét?
- Most egy kis whisky
jobban esne.
- Hozom – bólintott
Adrianna, a sarokban álló bárpulthoz lépett, aztán egy üveg
whiskyvel és két pohárral a kezében leült Adam mellé. Átadta
neki az egyik poharat, majd felbontotta az üveget és
mindkettőjüknek töltött tartalmából. – Köszi – biccentett
Adam.
- Lexinek elmondod?
Egyáltalán meséltél neki Aprilről?
- Igen, pont valamelyik
nap… és kénytelen leszek elmondani, nem szeretném, ha April
akkor bukkanna fel legközelebb, amikor épp vele vagyok. Nem
bocsátaná meg, hogy eltitkoltam előle azt, hogy életben van.
Adrianna és Adam ezután
még több mint egy órán keresztül beszélgettek, s végül a
lánynak sikerült valamelyest megnyugtatnia a feldúlt fiút. Azután
elkísérte őt a kollégiumba. Nate épp akkor ébredt fel, amikor
beléptek a szobába.
- Sziasztok – motyogta
álmosan.
- Hello, mi újság? –
kérdezte Adrianna. Közben elővette bőrdzsekije belső zsebéből
cigarettáját és rágyújtott egy szálra. – Kérsz? –
nyújtotta a dobozt Nate felé.
- Aha, köszi –
mosolygott rá a fiú, és kivett egy szálat a dobozból.
- Lemegyek a földszintre
az automatához és hozok három kávét. Látom Nate, rád fér egy
– mosolygott Adam, majd kilépett a folyosóra. Adrianna közben
levette kabátját és leült az asztalnál álló székek egyikére.
Nate meggyújtotta cigarettáját és nagyokat ásítva dörzsölte
szemeit, aztán támadt egy ötlete. Most megkérdezheti Adriannától,
tényleg igazat mondott-e Lucas.
- Figyelj, kérdezhetek
valamit? – bámult álmosan a lányra.
- Persze – bólintott
mosolyogva Adrianna és lerakta az asztalra mobilját.
- A legutóbbi buliban mi
volt közted és Lucas között?
- Miért, Lucas mit
mondott neked?
- Azt, hogy semmi…
- Hmm… pedig úgy
tudtam, te vagy a legjobb barátja.
- Arról tudok, hogy a
nyaralóban mi volt.
Adrianna elmosolyodott. –
Akkor annyit mondok, hogy most megismétlődött.
Nate elszomorodott a
hallottaktól. Ezt bizonyára Adrianna is észrevette rajta, mert
megkérdezte: - Mi a baj?
- Semmi, csak még te is
jobban bízol bennem, mint Lucas. Ő hazudott nekem.
Adrianna közelebb húzta
székét a fiú ágyához és hátravetette vörös hajfürtjeit. –
Nate, minden ember más. Tudod, hogy én közvetlen vagyok, szabad
szellemű, szemérmetlen. Lucas inkább magába forduló, és nem
igazán szeret efféle dolgokról beszélni. Még velem sem beszél
róluk, úgy tesz, mintha semmi sem történt volna. Hidd el, nagyon
jó barátjának tart téged, csak gondolom, senkinek sem akarja az
orrára kötni, hogy lefeküdt velem – magyarázta. Bár Nate ezt
még magának sem akarta bevallani, de nem csak azért szomorkodott,
mert Lucas nem mondott neki igazat. Talán féltékeny? De hiszen
Lucassal tényleg csak a legjobb barátok, miért lenne hát
féltékeny arra, hogy a fiú lefeküdt Adriannával? Az igazság az
volt, hogy egyszerűen nem tudott szabadulni attól a furcsa
érzéstől, ami akkor ébredt fel benne, amikor Lucassal
csókolózott. Végül a három kávéval a kezében visszatérő
Adam zökkentette ki őt érzelmei vizsgálgatásából. Átvette a
felé nyújtott poharat, megköszönte, és csak hogy kezdjen magával
valamit, beleivott kávéjába.
Rebecca délután nagy
készülődésbe kezdett. Letusolt, megszárította és kivasalta a
haját, majd háromnegyed órát töltött a szekrény előtt állva,
hogy kiválassza, mit vegyen fel. Végül egy fekete-fehér csíkos
kötött pulóvert választott, ami hanyagul lecsúszott egyik
válláról, hozzá egy élénk rózsaszínű szűk szárú farmert
és hosszú szárú, fekete magas sarkú cipőt húzott. Épp a tükör
előtt sminkelte magát, amikor Lexi megérkezett Adammel való
találkájáról és jókedvűen lehuppant ágyára. – Hová ez a
nagy készülődés? – érdeklődött.
- Jasper randira hívott
– mesélte barátnője.
- A srác, akivel a
buliban smároltál?
- Aha – felelte Rebecca
és rúzst kent ajkaira.
- Nem olyannak ismerlek,
mint akinek bejönnek az ilyen punk pasik – nézett rá fürkésző
tekintettel Lexi.
- Mert nem is vagyok
olyan… de benne megfogott valami.
- Szorítok, hogy minden
jól menjen. Bár ilyen külsővel kizárt, hogy bármi is rosszul
süljön el – nézett végig barátnőjén.
- Látod, ebben
egyetértünk, de azért köszi a bókot – mosolygott Rebecca.
Jasper a kollégium előtt
várt rá, és tátott szájjal nézte a lépcsőn letipegő lányt.
Miután szájra puszival köszöntötték egymást, elindultak a
parkolóba Rebecca frissen beszerzett autójához. Jasper szája még
jobban tátva maradt a rózsaszín járgány láttán.
- Rózsaszín? –
kérdezte fejét csóválva, de mosollyal az arcán.
- Nem hozzád kell, hogy
passzoljon, de ha ennyire ellenedre van, felőlem tömegközlekedéssel
is útnak indulhatsz, aztán majd bevárlak a kávézó előtt –
vont vállat a lány.
- Jól van, nem kell
rögtön berágni rám – csitította Jasper. Beszálltak az autóba,
Rebecca leellenőrizte sminkét és haját a visszapillantó
tükörben, majd elindultak. Az út első perceiben kínos csendben
ültek egymás mellett, míg végül Rebecca megtörte a csendet egy
Britney CD-vel.
- Ez most komoly? –
pillantott rá lemondóan Jasper. Rebecca felvonta szemöldökét. –
Ez vagyok én. Ha nem tetszik, nem is kell, hogy odaérjünk a
kávézóba, most rögtön visszafordulhatunk.
- Rohadt jó csaj vagy,
már hogy ne tetszenél. Még az is belefér, hogy van egy kis
ízlésficamod a zene terén – Jasper a lányhoz hajolt és
megcsókolta őt.
- Hé, most az útra kell
koncentrálnom, a végén még mindketten meghalunk! – szólt
Rebecca, bár nagyon élvezte a csókot. Szíve vadul kalapált,
zsigereit átjárta valamiféle bizsergés, amit hónapok óta nem
érzett. Kissé elszomorodott egy pillanatra, mert erről az érzésről
Matt jutott az eszébe.
- Mit ér az élet, ha
nem viszünk bele egy kis meggondolatlanságot? Hidd el, később jó
érzéssel tölt majd el visszagondolni ezekre az őrültségekre,
mert úgy fogod érezni, igazán éltél. A javából – mondta
Jasper, miközben rágyújtott egy cigarettára. Rebecca
elmosolyodott. – Talán tényleg erre van most szükségem –
mondta.
A kávézóban egy ablak
melletti asztalnál foglaltak helyet egymással szemben. A kávéjukra
várva beszélgetésbe elegyedtek. Rebecca megtudta többek között,
hogy a fiú kedvenc együttesei a Sex Pistols és a Green Day, a
kedvenc színe a fekete (mily meglepő, gondolta) és untatják a
sportok. Továbbá azt is elmondta, hogy próbál minden napot úgy
megélni, mintha az lenne az utolsó.
- Kicsit hasonlítasz az
egyik barátnőmre – mosolygott Rebecca, s közben lelki szemei
előtt megjelent a vad és kiszámíthatatlan Adrianna.
- A te kedvenceidet
kitalálom. Zene: Britney, szín: rózsaszín, aztán… képes vagy
órákat tölteni vásárlással, és gondolom, ugyanennyi idő kell
a készülődéshez is, ha indulsz valahová – nevetett Jasper.
- Hát ennyire
kiszámítható lennék? – sóhajtott kacagva Rebecca.
- Azt mondd meg te.
- Fogadjunk, erre nem
számítottál – szólt a lány merész tekintettel, a következő
pillanatban aztán felmászott az asztalra és táncolni kezdett. A
többi vendég meglepetten, nevetve, vagy megbotránkozva meredt rá.
A szomszéd asztalnál ülő néhány középiskolás fiú
füttyentgetve fejezte ki tetszését. Ekkor az egyik felszolgáló,
egy középkorú, házsártos tekintetű nő szigorúan elindult a
lány felé.
- Húzzunk innen –
azzal Jasper nevetve az ölébe kapta Rebeccát és kisiettek a
kávézóból. A kocsiba szállva aztán mindketten nevetésben
törtek ki. – Erre tényleg nem számítottam – nézett a lányra
elégedetten Jasper. – Mit szólnál, ha kihagynánk a mozit és
felmennénk hozzám? A szobatársam most úgyis a pasijával van.
A kollégiumi szobába
érve azonnal egymásnak estek. Vadul csókolóztak, miközben
megszabadították egymást ruháiktól. Jasper végigsimított a
lány hátára hulló hajzuhatagon, mely aranylóan csillogott az
ablakon beáradó tompa fényben. Ledőltek az ágyra és tovább
csókolgatták egymást. – Gyönyörű vagy – suttogta Jasper a
lányra pislogva. Rebecca elmosolyodott, majd magára húzta a fiút
és lábait összekulcsolta a derekán.
Lexi és Adam közben
bepótolták az előző nap elmaradt mozizást. A film után a
megmaradt pattogatott kukoricával a kezükben sétáltak a belváros
fényárban fürdő utcáin, amikor a fiú rászánta magát arra,
amihez egész nap gyűjtötte az erőt: beszámolt barátnőjének
April feltűnéséről. – de megmondtam neki, hogy én mást
szeretek, úgy, mint még soha senkit. – fejezte be beszámolóját
Adam. Feszülten várta a lány reakcióját, aki megsemmisülten
lépkedett mellette. Miért kell minden jóban lennie valami
rossznak? Gondolta Lexi szomorúan. – Tényleg ezt mondtad neki? –
pillantott fel végül elérzékenyülten. Adam bólintott. – A
szerelmem irántad mindennél erősebb, és nem hagyom, hogy bárki
vagy bármi közénk álljon – mondta, miközben szembefordította
magával a lányt. Szürke szemei ezüstösen csillogtak az utcai
lámpa fényénél. Lexi megszorította a kezét majd megcsókolta
őt. - Ezen is túljutunk… nem hátrálhatunk meg, mert tudom, hogy
összetartozunk – suttogta lágyan, de elszántan a fiú fülébe.
Adam átkarolta és szoros ölelésbe zárta őt.
Nate a szobájában ült
és egy verekedős játékkal játszott telefonján, amikor
kopogtattak az ajtón. – Ki az? – kérdezte szórakozottan a fiú,
majd kissé elfogta a nyugtalanság. Ki lehet? Tűnődött. Aggodalma
nyomban elszállt, amikor meghallotta az ajtó túloldaláról Lucas
hangját. Elmosolyodott és felpattant, hogy beengedje barátját.
Lucas jókedvűen lépett be a szobába, s úgy tűnt, indul
valahová. Fekete szűkszárú farmert viselt, mint általában;
tornacipőt és a szemszínéhez illő rikító kék pólója fölött
bőrdzsekit. Fekete, félhosszú hajára manósapkát húzott.
Miközben felült az asztalra és előkapta zsebéből cigarettáját,
várakozón nézett Nate-re.
– Kapd össze magad,
megyünk piálni!
– Kik?
– Te és én. Siess –
mosolygott rá Lucas és meggyújtotta cigarettáját.
Nate elvigyorodott és a
szekrényéhez lépett, hogy ruhát válasszon magának.
Rebecca és Jasper
meztelenül, pihegve feküdt egymás mellett a takaró rejtekében.
Épp egy-egy cigarettára gyújtottak rá, amikor Rebecca
figyelmesebben szemügyre vette a fiú tetoválásait: Az egyik
oldalára egy hatalmas, nonfiguratív minta, egyik vállára egy
koponya, a bal csuklójára pedig a 21-es szám volt varrva. -
Tetszenek a tetkóid - mosolygott Rebecca - a 21-es szám mit
szimbolizál?
- 21-én haltak meg a
szüleim még évekkel ezelőtt… - mondta komoran Jasper.
- Oh… sajnálom… mi
történt? – Rebecca együttérzéssel nézett a fiúra és
megfogta a kezét.
Nem szeretnék róla
beszélni, mert akkor felszakadna minden régi seb.
- Megértem, ne haragudj…
- Inkább gyere ide –
azzal Jasper a lányhoz hajolt, hogy megcsókolja őt.
Eközben Nate és Lucas
már javában rótták az utcákat.
- Hová megyünk? –
kérdezte zsebre dugott kézzel Nate. Ő is szokásos stílusában
volt: zöld full cap-et viselt a fején, ugyanolyan színű
focistamezre emlékeztető kabáttal, koptatott ülepes gatyával és
fekete deszkás cipővel kiegészülve.
- Van a közelben egy jó
kis kocsma, leginkább fiatalok és fősulisok járnak oda. Én is
sokat lógtam ott, még a tanév elején…
- Király… de ugye már
nem kell sokat gyalogolnunk? Kifagyok.
- Nem, már mindjárt ott
vagyunk – mosolygott Lucas. A kis kocsma valóban hangulatos és
fiatalos hely volt; a nagy részét bokszok foglalták el asztalokkal
és fekete bőrfotelekkel, a pultnál magas, támlanélküli székek
álltak, a falra szerelt TV-n focimeccset adtak. A hely hátsó
részében egy billiárdasztal foglalt helyet, mögüle nyílt az
ajtó a mellékhelységbe. A másik sarokban egy zenegép állt,
melyből hangosan szólt az egyik vadonatúj popdal. Lucas és Nate
sikeresen lecsaptak az utolsó szabad asztalra, majd Lucas a pulthoz
lépett, hogy italt rendeljen. Néhány feles után aztán úgy
döntöttek, billiárdoznak egyet, amiben Nate - talán mert már
részeg volt - elég ügyetlennek bizonyult.
- Várj, megmutatom,
hogyan csináld – Lucas megkerülte a billiárdasztalt és a fiú
mögé lépett, hogy segítsen neki. Nate a fülén érezte
lélegzetét.
- Azért annyira béna
nem vagyok – mondta Nate remegő hanggal. Egymásra néztek és egy
hosszú pillanatig egyikük sem szólt egy szót sem. Miután Nate
látványos vereséget szenvedett Lucastól, visszaültek
asztalukhoz. Nate előtt egy cetli hevert. – Ez meg mi a szar? –
csodálkozott a fiú, miközben széthajtotta a papírlapot. Azon egy
rúzzsal írt női név és egy telefonszám volt olvasható. Nate
csodálkozva nézett fel a papírról és körbejáratta tekintetét
a kocsmában. Végül megakadt a szeme egy szőke, göndör hajú
lányon, aki pöttyös ruhát és piros harisnyát viselt, s flörtölő
tekintettel nézett vissza rá, miközben koktélját kavargatta egy
szívószállal. Lucas a Nate kezében tartott cetlire nézett, majd
követte a fiú tekintetét a pult felé.
- Úgy látom, rajongód
akadt – mosolygott. Ám ez a mosoly nem volt őszinte. Csodálkozva
tapasztalta, hogy nem örülne annak, ha Nate-et azzal a lánnyal
látná. – Megyünk? – kérdezte sürgetően.
- Hová? – kérdezte
Nate.
- Vissza a koliba.
Megnézhetnénk egy filmet.
- Te menj nyugodtan, de
én szerintem megismerkedek azzal a lánnyal – mosolygott Nate. Bár
egyáltalán nem érdekelte a szóban forgó lány, úgy érezte,
ennyi jár Lucasnak, amiért hazudott neki Adriannáról.
- Mi van? Ne viccelj már
– vigyorgott rá Lucas.
- Nem viccelek, menj
nyugodtan.
- Nem! Te is jössz
velem!
- És miért?
- Mert… - Lucas kereste
a kifogást. – Mert nem hagyhatlak itt egyedül, ha hazafelé
történne veled valami, megint magamat hibáztatnám.
- Miért hazudtál
Adriannáról? – szegezte neki a kérdést Nate.
- Nem hazudtam…
- De hiszen most is azt
csinálod! Adrianna elmondta az igazat.
Lucas lemondóan
sóhajtott. – Jó, ne haragudj. Nem akartam beszélni róla
senkinek. Nem is akartam emlékezni rá…
- Nem? Miért nem? Ha már
kétszer megtörtént, biztosan élvezted – élcelődött Nate.
Lucas, hogy leplezze zavarát, lehajtotta a fejét, mintha karkötőit
venné szemügyre.
- Nem tudom, miért
történt meg – szólt őszintén, de közben továbbra sem nézett
fel. – Tudom, én is ugyanúgy benne voltam, mint Adrianna, és nem
akarom ráfogni az egészet, de… nagyon sebezhető voltam Lexi
miatt, minden nap Adammel látni őt… talán azt hittem, így
elégtételt vehetek. Adrianna pedig… van benne valami, aminek
mintha nem tudnék nemet mondani, még akkor sem, amikor tényleg
nemet szeretnék. Egyszerűen úgy éreztem, hogy meg kell tennem,
hogy ott és akkor az a helyes. Pedig én nem ilyen vagyok, sosem
feküdtem le azelőtt senkivel érzelmek nélkül, ezek az
egyéjszakás dolgok… rühellem őket, és most már magamat is –
Lucas lehajtott arcáról könnyek hullottak ölébe. Nate
sajnálkozva nézett rá, majd az asztal alatt megfogta a kezét. –
Ettől még nem vagy rossz ember. Mindenkivel megesik az ilyen, te
pedig szörnyű dolgokon mentél keresztül az elmúlt fél évben.
Ne hibáztasd magad semmiért – vigasztalta. – Gyere, nézzünk
meg egy filmet.
Lucas letörölte arcát,
majd Nate-re emelte tekintetét. – És mi lesz azzal a szőke
lánnyal?
- Mi lenne? Amúgy sem
érdekelt. Na, gyere!
Lexi késő este ért
vissza szobájába. Séta után még felment Adamhez, akivel sokáig
beszélgettek. Rebecca még ébren volt; az ágyában feküdt
laptopjával az ölében és a facebook-on lógott. Lexi levette
kabátját és az egyik szék támlájára rakta, majd leült,
hátravetette hollófekete haját és kíváncsian megkérdezte: -
Na, mesélj! Milyen volt a randi?
Rebecca letette maga
mellé a laptopot és izgatottan mesélni kezdett. – Annyira jó
volt! Amikor vele vagyok, úgy érzem igazán élek! Újra
csókolóztunk… Matt óta nem éreztem ilyet!
- Jaj, annyira örülök
nektek!
- …aztán szeretkeztünk
– fejezte be csillogó szemekkel Rebecca. Lexi, aki addig örömmel
hallgatta barátnője beszámolóját, hirtelen felcsattant. –
Mondd, te normális vagy? Első randin…
- Nem kell a hegyi
beszéd! – fojtotta belé a szót türelmetlenül Rebecca. –
Nagyon jó volt, és egyáltalán nem bántam meg!
- de… nem félsz, hogy
ezek után dobni fog? Honnan tudod, hogy nem csak arra kellettél
neki?
- Onnan, hogy odáig van
értem! Ne aggódj.
- Én csak nem szeretném,
hogy csalódj. Annyi gyökér pasi van… - mondta Lexi és aggódva
nézett barátnőjére.
- Nem akarok megint addig
várni, amíg túl késő nem lesz. Az élet bármikor véget érhet.
- Megértem – sóhajtott
Lexi. – És nagyon örülök, hogy végre boldognak látlak. Sok
boldogságot nektek! – mondta végül mosollyal az arcán, majd
megölelték egymást. Miután Rebeccát elnyomta az álom, Lexi
elővette új naplóját, amit ajándékba kapott Adamtől. A régi
még mindig illetéktelen kezekben volt. Bebújt ágyába, felcsapta
a fekete bőrkötéses kis füzetecskét, és kislámpa fényénél
gondolkodás nélkül írni kezdett:
Kedves Naplóm! Rég
nem írtam már, de a ma hallottak után egyszerűen muszáj. Nagyon
fáradt vagyok, úgyhogy most csak a lényeget írom le. Ma feltűnt
Adam régi szerelme, akivel még egy évszázaddal ezelőtt jártak,
és akiről azt hittük, már rég halott. De nem az, hiszen mint
kiderült, ő is vámpír! És ami a legrosszabb, vissza akarja
szerezni Adamet, mert még mindig szereti. Annyira féltékeny
vagyok! Bár bízom Adamben, és tudom, hogy engem szeret, de
kitudja, mire képes az a nő annak érdekében, hogy félresöpörjön
engem az útból? Mondjuk, nem hiszem, hogy Adam valaha is
megbocsátaná neki, ha bántana engem. Bármilyen nehéz is lesz,
küzdeni fogok kettőnkért és nem fogom hagyni, hogy bárki is
közénk álljon. Most már egy percig sem kételkedek Adamben, és
ez az érzés egyszerűen leírhatatlan. Amikor teljesen megbízol a
másikban és nem kell attól tartanod, vajon őszinte-e veled, vajon
megcsal-e… Annyira szeretem őt!
Azzal Lexi letette
tollát, becsukta naplóját és párnája alá rejtette, majd
leoltotta a kislámpát és behunyta szemét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése