Másnap reggel, mikor
felébredt, finom illatokat érzett a konyha irányából.
Ülőhelyzetbe tornázta magát és körülnézett. Adrianna és Lola
már nem voltak az ágyukban. Beszélgetés foszlányai szűrődtek
be a hálóba, de Rebecca nem csak női hangokat hallott.
Hátravetette válla fölött szőke fürtjeit és kikászálódott
az ágyból. Alig aludt pár órát, de képtelen volt tovább
forgolódni. A konyhába lépve egy egész kis csapatot pillantott
meg az asztal körül. Adrianna azon tüsténkedett, hogy mindenkinek
reggelit és kávét szolgáltasson, Lola kezeibe temetve arcát az
egyik széken ült. Ő sem aludhatott sokat. Lucas mellette állt,
kezét a lány vállán pihentetve. Adam Nate-el beszélgetett, ám
ekkor Rebecca nem tudott további következtetéseket levonni,
ugyanis egy fekete hajzuhatag eltakart előle mindent: Lexi vetette a
nyakába magát.
– Belehalnék, ha
bajod esett volna! – mondta.
– Hogyan kerültök
ide? – kérdezte érdeklődve Rebecca, miközben viszonozta
barátnője ölelését.
- Adrianna felhívott
minket reggel, hogy jöjjünk át, aztán elmesélte, mi történt az
éjjel. Annyira kiakadtam, de nem akartalak felébreszteni! Nem tudom
felfogni, hogy történhetett meg ez az egész!
- Hála Istennek, hogy
nem esett bajotok! – szólt Lucas.
- Egy hajszálon múlott
az életünk… Adrianna épp időben érkezett – magyarázta
Rebecca. Közben Nate is odalépett hozzá, és szorosan magához
ölelte őt. – Mostantól jobban kell vigyáznunk egymásra. Ez már
nem játék – szólt komor arccal Adam.
– Valaki haza tudna
vinni később? Minden cuccom ott maradt, és meg akarom nézni, hogy
anyáék jól vannak-e. - mondta Rebecca, miközben Adrianna
átnyújtott neki egy bögre kávét.
– Persze, majd
elviszlek. Addig is itt a mobilom, hívd fel a szüleid, hogy ne
aggódjanak. Mostanra már biztosan észrevették, hogy nem vagytok
sehol.
- Igen… és még elérni
sem tudnak, mert ott maradt a telóm.
– Engem már hívtak és
mondtam, hogy korán el kellett jönnötök egy sulis megbeszélés
miatt. Nagyon aggódtak – szólt Nate. Lola idegesen felpillantott
öléből és Rebeccára pillantott. – Nagy baj lenne, ha én
maradnék? Képtelen lennék visszamenni oda.
- Persze, megértem. Majd
elhozom a te cuccaidat is.
Nate üzenetet kapott
mobilján, majd miután elolvasta, zsebre tette a készüléket és
elköszönt a többiektől – Mennem kell, muszáj bele kezdenünk
abba a hülye prezentációba, különben kifutunk az időből.
Evelin folyton nyaggat, hogy nem leszünk kész – mondta fancsali
képpel – Vigyázzatok magatokra – tette hozzá, főként
Rebeccához intézve szavait.
- Majd én elviszlek –
ajánlotta Adam és felállt. Megcsókolta Lexit, aztán Adriannához
fordult – Vigyázz rájuk, kérlek.
- Ne aggódj. Lexivel és
Rebeccával elmegyünk Rebecca cuccaiért, Lucas pedig itt marad
Lolával – felelte Adrianna. Mielőtt ő is útnak indult volna a
lányokkal, félre hívta Lucast a hálóba, hogy négyszemközt
beszéljenek. A fiú kíváncsian, bár kissé feszülten követte
őt. Mióta lefeküdtek egymással ez volt az első alkalom, hogy
kettesben voltak. Ám Adrianna nem az érzelmeikről akart szót
váltani. A szekrényhez lépett és fehérneműs fiókjából egy
pisztolyt vett elő. Lucas értetlenül és meglepetten nézett rá.
- Önvédelemre. Ezüst
töltény van benne, hasznát veszed, ha megtámadna a vérfarkas,
míg távol vagyunk – magyarázta Adrianna és a fiú kezébe
nyomta a fegyvert, egy puszit nyomott az arcára, aztán csillogó
szemekkel kisétált a szobából. Lucas még hosszú perceken
keresztül állt ott némán, mozdulatlanul, miközben arra gondolt,
a lánnyal talán esélye lenne a boldogságra… de mit tegyen, ha a
szíve még mindig csak és kizárólag Lexiért dobog?
Nate és Adam megérkeztek
a kollégiumhoz. Mielőtt kiszálltak volna az autóból, Adam a
fiúhoz fordult. – Pontosan hol találkoztok?
- Itt, a parkban.
- Akkor megvárom veled,
amíg ide ér.
Nate szívesen tűnt
volna macsónak és felelte volna, hogy nem kell, mert tud magára
vigyázni és nem fél, de képtelen volt ekkorát hazudni. Adamre
nézett, aki szürkén fénylő szemeivel féltőn nézett rá. Ez
nagyon jó érzéssel töltötte el, ugyanis mindig is vágyott egy
ilyen barátra. A középiskolában ugyan sok haverja volt, akikkel
szabadidejében lógott, de sosem érezte azt, hogy igazán tartozna
valahová, vagy, hogy bármelyik haverját is úgy érdekelte volna
az ő testi épsége, mint ahogy most Adamet. Hálás volt a sorsnak,
hogy vele került egy szobába, ahogy azért is, hogy Rebecca és
barátai végre egyenrangúként, és nem pedig egy kissrácként
tekintenek rá, mint ahogy középiskolában tették. Hiszen mindig
is az ő kis csapatukhoz szeretett volna tartozni, és bár régen is
sok időt töltött a társaságukban, mindig kívülállónak,
koloncnak érezte magát; egy fölösleges személynek, aki csak úgy
ott van, de senkinek nem tűnne fel, ha ez másként lenne. Most már
nem érez így, és ez mindennél fontosabb volt számára. Végre
ott van, ahol, és akikkel lennie kell. Lehajtotta fejét, és a
cipzárt piszkálta pulcsiján, miközben kicsordultak szeméből
könnyei.
- Hé, mi a baj? – Adam
a fiú vállára tette a kezét és aggódva nézett rá. Nate-nek
eltelt egy kis időbe, mire meg tudott szólalni. – Olyan jó érzés
végre tartozni valahová. Fontosak vagytok nekem és annyira félek,
hogy valakinek baja esik.
- Nekünk is fontos vagy,
ugye tudod? Ígérem, minden rendbe fog jönni. Kitalálunk valamit
és véget vetünk ennek az egésznek – nyugtatta Adam.
- Remélem, hogy sikerül…
olyan szánalmasnak érzem magam, hogy itt bőgök, biztos azt
gondolod, hogy egy szaros hülyegyerek vagyok.
- Nem vagy az. Csak az
erős emberek képesek sírni mások előtt. Barátok vagyunk, nem
kell megjátszanunk magunkat egymás előtt – szólt Adam, kissé
bűntudatot érezve. Ugyanis ő mégis eltitkol egy igen fontos és
jelentőségteljes dolgot magáról: azt, hogy vámpír.
- Nálad jobb szobatársat
nem is kívánhatnék. Köszönöm… de kérlek, a többieknek ne
beszélj erről. Annyira ciki ez az egész.
- Nem az, de ígérem,
nem fogok. Na, gyere, nézzük meg, hogy itt van-e már a
csoporttársad. Jobban vagy?
- Aha, menjünk –
bólintott Nate, pulcsijával letörölte arcát, aztán mindketten
kiszálltak a sportkocsiból. Evelin már az egyik padon ülve várt
Nate-re. Haját ismét copfba kötve hordta, és épp citromsárga
virágmintás kabátját igazgatta, amikor felpillantott a közeledő
fiúkra.
- Mikor jöjjek vissza
érted? – kérdezte Adam.
- Szerintem egy fél óra
és végzünk. Legalábbis remélem – felelte Nate, miközben a
lány felé sétáltak. Adam elbúcsúzott, majd elindult, Nate pedig
zsebre dugott kézzel megállt a pad előtt, amin Evelin ült. A lány
szélesen elmosolyodott, mikor egymásra néztek.
- Gyere, ülj le. Hoztam
kávét is, de lehet, hogy már kihűlt – mondta, miközben a
mellette lévő két pohárra bökött.
- Szuper. Köszi, rendes
tőled – hálálkodott Nate, majd leült a lány mellé és kezébe
vette az egyik poharat.
- Ugyan, semmiség –
mosolygott Evelin. – Elhoztam a laptopom, este még felvázoltam a
dolgokat, hogy mit hogyan kellene csinálnunk. Szeretném, hogy te is
megnézd, neked mi a véleményed róla – miközben beszélt,
elővette táskájából laptopját és bekapcsolta.
- Biztosan jó lett és
bocsi, hogy nem igazán vagyok a hasznodra, csak tudod, mostanában
minden összejött…
- Valami baj van? –
aggodalmaskodott Evelin, és megfogta a fiú kezét. Szíve hevesen
vert, de annyira, hogy attól félt, a végén Nate is meghallja
dobbanását. A fiú kissé megriadt a gesztustól, de nem akarta
megbántani Evelint azzal, hogy elhúzza a kezét. – Nincs semmi
baj, csak a nővéremnek volt egy… kis balesete – mondta.
- Nagyon sajnálom… de
ugye jól van?
- Igen, szerencsére.
Csak eléggé megijedt… na, de nézzük azt a vázlatot, nincs sok
időm, a szobatársam félóra múlva jön értem.
- Rendben, nézzük –
mosolyodott el ismét Evelin.
Lola és Lucas Adrianna
lakásán beszélgettek. A konyhában ültek az asztalnál, és teát
szürcsölgettek, miközben Lucas elővett egy cigarettát és
meggyújtotta.
- Nagyon félek. Nem
értem, miért történik velünk ez az egész. Miért pont velünk?
Mit vétettünk? Mit akar tőlünk az a farkasember? És ki lehet ő?
Ezek, és hasonló kérdések kergetik egymást a fejemben
folyamatosan – szólt Lola zaklatott hangon.
- Hidd el, nekem is…
bárcsak tudnánk, mi ez az egész – sóhajtott Lucas, majd száján
át kifújta a cigaretta füstjét, s közben gondolataiba merülve a
távolba meredt.
- Na és mi a helyzet
veled és Lexivel? – kérdezte Lola.
- Semmi. Mi lenne? –
Lucas arca elkomorult, miközben a lányra gondolt.
- Még mindig szereted?
- Lassan fél éve, hogy
szakítottunk, de még mindig ugyanúgy dobban a szívem, mikor
meglátom őt, mint annak idején.
- El sem tudom képzelni,
hogyan bírod nap, mint nap Adammel látni őt. Fél év telt el, és
még mindig szereted… hihetetlen, hogy van még srác, aki képes
így szeretni. Bárcsak engem is ennyire szeretne valaki. Soha nem
mondanék le róla… az én pasim megcsalt. Rajtakaptam.
Gondolhatod, nem volt felemelő érzés.
- Sajnálom… az a tuskó
nem érdemelt meg téged.
- Én is ezzel nyugtatom
magam – nevetett fel sötéten Lola, majd komolyan folytatta: -
Figyelj, el kell őt engedned, bármennyire is nehéz. Tovább kell
lépned, hogy megtaláld a boldogságot. Minden egyes napot úgy kell
élnünk, mintha az lenne az utolsó. Hiszen az élet túl rövid,
hogy elpazaroljuk akárcsak egy percét is. Mattnek olyan kevés
jutott belőle; mi pedig gyötrődünk, szorongunk, szomorkodunk
ahelyett, hogy kiélveznénk az élet adta lehetőségeket.
- De így? A legjobb
barátom meghalt, életem szerelme elhagyott, valami elmebeteg
vérfarkas ki akar minket nyírni… mi a franc történt? Tavaly még
minden olyan jó volt. Szinte tökéletes életet éltem.
- A jelenlegiből is ki
kell hozni a maximumot. A jóra kell koncentrálni, csakis így lehet
átvészelni ezt az időszakot. Tegnap éjjel azt hittem, meghalok és
megfogadtam, ha túlélem, ki fogok használni minden percet.
Közben Nate és Evelin
átbeszélték a vázlatot és úgy döntöttek, holnap neki látnak
a prezentációnak.
- Most mennem kell, Adam
csörgetett az előbb, már biztos itt van értem. Még egyszer,
köszi a kávét – búcsúzott Nate, miközben felállt. Evelin
szintén így tett, és közben táskájába rejtette laptopját.
- Nincs mit, és akkor
holnap délután gyere át hozzám, 209-es a szobaszám, de addig
majd még beszélünk – mondta a lány és egy puszit nyomott Nate
arcára, aztán pironkodva elsietett. Nate megcsóválta a fejét és
elindult, hogy a parkon átvágva találkozzon Adammel ott, ahol
idejövet is leparkoltak. Adam a sportkocsi oldalának vetve hátát
várakozott.
- Na, sikerült jutnotok
valamire? – kérdezte.
- Átbeszéltük a
dolgokat, holnap hozzálátunk, de nem igazán van kedvem hozzá. Még
szerencse, hogy Evelin okos és ért hozzá. Egyedül biztos nem
menne – felelt Nate.
- Beszéltem Lexivel
telefonon, még nem értek oda Rebeccáék házához. Loláékat is
hívtam, velük is minden rendben van.
- Nem voltál Adrianna
lakásán? Azt hittem, visszamentél hozzájuk.
- Nem, felmentem a
koliba. Gondoltam megvárlak itt. Rendeltem pizzát, de megvártalak
vele. A kocsiban van.
- Szuper! – Nate
azonnal bepattant az anyósülésre, Adam pedig mosolyogva követte.
Az autóban ülve aztán pizzát majszoltak, vicces sztorikról
beszélgettek és hangosan bömböltették a zenét.
- Szerinted hagyjuk
belőle Lolának és Lucasnak? – kérdezte Adam, mikor már
elfogyott a pizza fele.
- Dehogy, majd rendelnek
maguknak – legyintett Nate, és magába tömött egy újabb
szeletet, aztán ismét nevetni kezdtek. Mikor késő délután
Rebeccáék visszaértek Adrianna lakására, Lola, Lucas, Adam és
Nate a hálóban filmeztek. Mikor Adam meglátta az érkezőket,
rögtön felpattant és eléjük sietett, hogy karjaiba zárja Lexit.
- Ez az út hosszú volt,
megyek, iszom valamit – sóhajtott Adrianna, miközben a konyhába
indult. A hűtőből előkapott egy üveg Jack Daniel’s-t és
gondolkodás nélkül meghúzta.
- Nincs még túl korán
az iváshoz? – nevetett az ajtóban álló Lucas.
- Ahhoz soha nincs túl
korán – mosolygott Adrianna, majd komolyabb hangnemben folytatta:
- Nem volt semmi gond, amíg távol voltunk?
- Nem, eldumálgattunk
Lolával, aztán megérkeztek Adamék is.
- Kérsz? – nyújtotta
a piásüveget Lucas felé a lány. A fiú végül megrándította
vállát és átvette tőle az üveget. Miután csatlakoztak a
többiekhez, Adrianna felvetett egy ötletet: - Mi lenne, ha
elmennénk bulizni? Elég stressz ért minket mostanság, ki kellene
engednünk a gőzt, mielőtt azon kapnánk magunkat, hogy egy
pszichológussal szemben beszélünk a problémáinkról.
- Nem kellene jobban
vigyáznunk? – aggodalmaskodott Lola.
- Szerintem nagyobb az
esélye annak, hogy itt támadnak ránk, mint egy szórakozóhelyen
több száz ember előtt.
Végül a kis csapat
beadta a derekát és mindenki készülődni kezdett. Adrianna
kölcsön adott a lányoknak egy-egy ruhát, majd kisminkelte őket.
A végeredmény négy őrülten dögös vadmacska lett, az élen
természetesen Adriannával, aki a legkevesebb, legkirívóbb ruhát
és legerősebb sminket viselte. Lexi és Adam a fiú autójával
indult útnak, a többieket Adrianna fuvarozta a Young Forever-be. Az
autóban ülők egy Lucas által sodort füves cigarettát adtak
körbe egymásnak, és nevetgélve beszélgettek. Lucas ült Adrianna
mellett, és hangosan hallgatták a Vampires Everywhere! nevű
együttes „Rape Me” című Nirvana feldolgozását. A
vörös lány a közlekedési szabályokra fittyet hányva
száguldozott az utakon, amíg utánuk nem eredt egy rendőrautó. –
Húzz bele, ne érjen utol minket! – bíztatta a lányt Nate. Lola
és Rebecca megszeppenve fordult hátra az ülésen, egy ideig nézték
a mögöttük haladó rendőrautót, majd egymásra pillantottak és
nevetésben törtek ki. Adrianna végül lehúzódott autójával az
útról, nem sokkal rá pedig kopogtattak is az ablaküvegen. A lány
lehúzta azt, és egy rendőr hajolt be rajta. Orrát azonnal
megcsapta a járműben töményen álló füst, szája szavakat
formálva mozgott, de a hangos zenétől senki sem hallotta, mit
mond. Miután Adrianna kellően kiszórakozta magát, lehalkította a
zenét és ártatlan kifejezéssel az arcán a férfire pillantott –
Van valami probléma, biztos úr?
- Ami azt illeti, több
is. Ön bőven meghaladta az ezen a szakaszon megengedett sebességet.
Csak nem valamiféle kábítószer hatása alatt állnak?
A hátsó ülésen ülők
megszeppenve pislogtak maguk elé, az anyósülésen ülő Lucas
kihajolt Adrianna takarásából és a rendőrre bámult – Hát úgy
nézünk ki? Nem élünk semmiféle tudatmódosító szerrel! –
szólt, mire Adrianna és Nate hangosan felnevettek.
- Kérem, szálljon ki a
járműből, hölgyem!
Adrianna kicsapta az
ajtót, majd kiszállt a kocsiból. A többieken ekkor már kezdett
eluralkodni a félelem; egyikük sem vágyott arra, hogy a sitten
töltsék az éjszakát.
- Ha kiderül, hogy
füveztünk, nem csak az éjszakát fogjuk a sitten tölteni –
aggodalmaskodott Lola. Adrianna közben a rendőrhöz fordult.
Miközben beszélt, szeme vörösen felizzott – Elenged minket,
ugyanis semmi szabályba ütközőt nem követtünk el. Miután
elhajtunk, semmire sem fog emlékezni a történtekből.
A férfi pár másodpercig
homályos tekintettel meredt a lányra, majd így szólt: Elnézését
kérem a kellemetlenségért, további jó utat.
- Kösz – azzal a lány
visszaszállt az autóba és beindította a motort. – Ja, és még
valami – mondta, mire a rendőr a lehúzott ablakhoz hajolt. –
Ezt elfelejtettem – azzal Adrianna felrántotta fekete felsőjét,
közszemlére téve fedetlen melleit. Miután visszarejtette őket
ruhája alá, nevetve a gázra taposott és maguk mögött hagyták a
meghökkent és valószínűleg izgalmi állapotba került rendőrt.
- Mi történt? Hogyhogy
elengedett minket? – csodálkozott Rebecca, ők ugyanis a hátsó
ülésről nem láthatták Adrianna akcióját.
- Ade megmutatta a biztos
úrnak a melleit – nevetett Lucas, a többiek pedig követték
példáját. Lexi és Adam a szórakozóhely bejárata előtt várt
rájuk. Mikor kiszálltak az autóból, Lexi aggódó kifejezéssel
az arcán sietett feléjük nyomában Adammel. – Minden rendben?
Azt hittem, történt valami baj!
- Ne aggódj, nem történt
semmi – nyugtatta meg Adrianna. Nate a háta mögött vihogott.
- Ti már megint be
vagytok állva – állapította meg nevetve Adam, miközben fejét
csóválta. A többek csak nevettek, aztán elindultak a bejárat
felé. A szórakozóhely ismét dugig volt. A táncoló, bulizó
fiatalok tengerét színesen váltakozó fénynyalábok szelték át,
a pultnál hosszú sor ácsorgott italra várakozva. – Keressetek
egy szabad asztalt, kikérem a piánkat – szólt Adrianna, majd a
pulthoz indult és némi lökdösődés árán máris a sor elejére
került. Aki ellenkezni próbált, azt egy szóval elhallgattatta.
Hmm, imádok vámpír lenni, gondolta szórakozottan, miközben
kikérte az italokat – Minden a ház ajándéka – nézett a
pultos srác barna szemeibe, mire az bólintott és felé tolta a
tálcán sorakozó, alkohollal teli poharakat. Mikor megtalálta a
többieket az egyik asztalnál ülve, letette eléjük a tálcát. –
Rebecca hol van? – kérdezte.
- Ott – bökött
fejével a szőke lány felé mosolyogva Lucas. Rebecca egy csapat
fiú gyűrűjében dobálta a haját és mozgatta csípőjét a zene
ritmusára.
- Meghívták egy italra.
Mindegyik egyenként – magyarázta Lexi.
- Akkor már kellően
berúghatott – nevetett Adrianna, majd mindannyian koccintottak
egymással és felhajtották italukat. Más is figyelemmel kísérte
Rebecca erotikus táncát. Egy közeli asztalnál ott ült az égnek
meredő hajú Jasper kezében egy üveg whiskey-vel, és féltékenyen
bámulta a féltucatnyi fiúval szórakozó lányt. Rebecca nem vette
észre őt, és nem is sejtette, hogy a fiú ott van. A DJ következő
választása Borgore „Nymfo” című dala volt, amire Adrianna is
felpattant az asztaltól – Ki jön táncolni? – kérdezte. Nate
és Lucas csatlakozott hozzá. Már érezték az alkohol hatását;
felszabadultan, felhőtlenül táncoltak. Adrianna a két fiú között
állt és fenekével hozzájuk dörgölőzött, miközben szexin
mozgatta testét és simogatta magát. A körülöttük álló fiúk
mindannyian rajta legeltették szemüket. Adrianna és Lucas
tekintete találkozott az egyik pillanatban, majd gondolkodás nélkül
csókolózni kezdtek. Lexi az asztalnál ülve nézte a csókolózó
párt. Furcsa érzés volt Lucast más lánnyal látnia, de nem
érzett féltékenységet. Remélte, hogy a fiú végre képes lesz
tovább lépni és meg találja a boldogságot. Adrianna a dal végén
megkereste a DJ-t és vámpírmódra közölte vele, hogy játsszon
le Borgore-tól egy másik dalt is, a „Decisions”-t, amiben Miley
Cyrus is közreműködik. – Ez a kedvenc számom! – ujjongott
Nate.
- Ezt imádom! Gyere,
táncoljunk! – nyújtotta Lexi kezét Adam felé, aki végül
beadta derekát és csatlakozott hozzá a táncparkettre. Lexi úgy
mozgatta testét a zene ritmusára, hogy azt szinte bármelyik
jelenlévő megirigyelhette volna. Bár nem volt az a fajta lány,
neki is volt egy vadmacska énje, ami bulizás közben mindig
előtérbe került. Adam megbabonázva nézte őt, miközben a lány
lehajolt előtte és a fenekét rázta. Adam magához húzta őt,
hátulról átkarolta és csókolgatni kezdte a nyakát. Lexi minden
porcikájában bizsergett a jól eső érzéstől. Megfordult, Adam
szemébe nézett aztán finoman megcsókolta őt. Rebecca ez alatt az
idő alatt kitört az őt csodáló fiúk gyűrűjéből, hogy
leüljön az asztalhoz meginni egy újabb felest. Véletlenül
elszámolta magát két asztallal, és Jasper mellett kötött ki.
Először észre sem vette a fiút, amíg az meg nem szólította őt
– Hello Rebecca. Nem gondoltam, hogy összefutunk.
Rebecca a fiúra nézett,
majd miután sikerült beazonosítania őt, elkiáltotta magát: -
Jack!
- Jasper vagyok, látom,
még mindig nem tanultad meg – szólt a fiú kissé szemrehányó
hangon.
- Én arról beszéltem,
ami a kezedben van! – mutatott felélénkülve Rebecca az üveg
Jack Daniel’s-re.
- Ja, hogy ez? Kérsz? –
Jasper a lány felé nyújtotta az üveget, aki gondolkodás nélkül
meghúzta azt, majd karon ragadta a srácot és megával húzta őt a
parkettre.
- Hé, én nem szeretek
táncolni. Csak azért jöttem, hogy berúgjak.
- Velem megtiszteltetés
táncolni, örülnöd kellene – nevetett rá Rebecca, aztán
dobálni kezdte hosszú haját. Jasper a lány csípőjére tette
kezét, Rebecca pedig közelebb lépett hozzá, és egymás szemébe
bámulva megjegyezte: - Örülök, hogy itt vagy…
- Hát még én –
felelte bambán Jasper, majd kissé bizonytalanul megcsókolta a
lányt. Közben Adrianna és Lucas berontott a női mosdóba. Lucas
felültette a lányt az egyik mosdókagylóra, és miközben
csókolóztak vadul letépte róla a harisnyát. – Menjetek
szobára! – szólt rájuk egy szőke lány.
- Akinek nem tetszik, ne
nézze – vágta rá Adrianna, aztán Lucas behúzta őt az egyik WC
fülkéjébe és a falhoz tolta őt. Adrianna lekapta a fiúról a
pólót, majd vadul csókolgatni kezdték egymást.
Másnap mindenki
másnaposan, fejfájással ébredt kivéve Adrianna lakásán. Bár a
lánynak és Adamnek vámpírok lévén semmi bajuk nem volt. A
többieknél korábban felébredtek és kimentek a konyhába. Míg
Adam kávét készített, Adrianna felült az asztalra és rágyújtott
egy cigarettára.
- A buliban lefeküdtem
Lucassal – vallotta be. Adam meglepetten kapta fel a fejét. – Ez
két feles között történt? – kérdezte.
- Haha, vicces vagy. Még
nem meséltem, de nem ez volt az első alkalom.
- Mikor? –
kíváncsiskodott Adam.
- Rebecca nyaralójában.
- Azért ironikus, hogy
Lucas veti Lexi szemére, hogy tovább lépett… pedig úgy látom,
neki is sikerült, méghozzá mindkét alkalommal úgy, hogy Lexi is
ott volt.
- Mi vagy te, lelkész?
Jó volt mindkettőnknek és kész – nevetett Adrianna, majd
beleszívott cigarettájába. – Na és Lexi nem kapott még rá a
horogra? Ha érted, mire gondolok…
- Nem. Nem akarunk
elsietni semmit. – mondta határozottan Adam.
- Azt vettem észre. Bár
időd az van, mint a tenger.
- Elmondtam neki, hogy
vámpírok vagyunk…
- Nem mondod! –
hüledezett Adrianna – Hogyan reagált?
- Ne haragudj, hogy téged
is elárultalak – szabadkozott Adam, de a lány a szavába vágott.
– Nem érdekes, csak mondd már el, mi volt!
Adam nagy levegőt vett,
majd elmesélte az egész sztorit Adriannának.
- Nagyon szerethet, ha
már rögtön utána képest volt elfogadni, hogy vámpír vagy, és
még ennek ellenére is képtelen volt elengedni téged – vonta le
a következtetést Adrianna a beszámoló végén.
- Tudom, és ezért
elmondhatatlanul hálás vagyok neki.
Ekkor jelent meg az
ajtóban a kócos hajú, szemét dörzsölgető Nate mezítláb, egy
pólóban és bokszeralsóban. – Jó reggelt – köszönt.
- Hát te? Azt hittem, te
fogsz utoljára felkelni – csodálkozott Adam.
- Akkor látom, már jól
ismersz… de sajnos az előbb hívott Evelin, hogy délre menjek át
megcsinálni azt a szar prezentációt. Hmm… lefőtt a kávé? –
élénkült fel Nate, miközben helyet foglalt az asztalnál.
Miközben ő is rágyújtott egy cigarettára, Adam kávét töltött
mindhármuknak. Lucas még a párnák között feküdt és épp a
másik oldalára fordult. Álmában Lexivel feküdt egy hatalmas,
zöldellő rét közepén, és egymás kezét fogva bámulták az
eget. Sajnos a kínzó valóság tárt karokkal várta őt, mikor
Lola felébresztette. – Gyere reggelizni álomszuszék, a hasadra
süt a nap!
Lucas megdörzsölte
szemét és égnek meredő hajjal felült az ágyban. – Mennyi az
idő? – kérdezte rekedten.
- Fél tizenkettő. Adam
és Lexi már elmentek, elvitték Nate-et a koliba, aztán még azt
mondták, mennek valamerre.
- Remek…
- Ne szomorkodj Lexi
miatt, úgy láttam éjjel elég jól érezted magad Adriannával –
kacsintott Lola, majd magára hagyta a kedvtelen fiút.
Lexi és Adam közben
megérkeztek a campushoz és kirakták Nate-et.
- Nemsokára jövünk
vissza mi is, és majd találkozunk – búcsúzott Adam.
- Biztos, hogy ne
kísérjünk fel? – kérdezte aggódva Lexi.
- Nem, ne aggódjatok,
csak nem kap el egy vérfarkas a koli előtt.
- Bármi van, csak
csörögj – mondta Adam, majd Nate intett nekik és elindult a
lányok kollégiumához vezető ösvényen. Menet közben zsebre
dugta kezét és sietős léptekkel haladt. Miközben a mellette
elhaladó kollégistákat nézte, arra gondolt, bármelyikük lehet a
vérfarkas… és ez a gondolat nem nyugtatta meg. A 209-es számú
szoba előtt aztán megállt és kopogtatott az ajtón. Azonnal
kiszűrődött a szobából Evelin hangja. A következő pillanatban
már nyílt is az ajtó, mögötte pedig ott állt a lány fülég
érő mosollyal az arcán.
- Szia, gyere be.
Nate belépett a szobába.
Úgy tűnt, Evelin szobatársa nem tartózkodott ott, de a lány már
mindent előkészített a prezentációhoz. Erről tett
tanúbizonyságot az ablak előtt álló íróasztalon heverő,
készenlétben álló laptop és egy halom papír tele vázlatokkal
és információkkal.
- Ülj le nyugodtan!
Leszedtem a netről egy csomó infót, úgyhogy szerintem hamar
megleszünk a prezentációval – mondta Evelin.
- Az jó lenne- Nate
ledobta magát az asztal előtt álló két szék egyikére és, csak
hogy csináljon valamit, a kezébe vette az egyik papírlapot és
tanulmányozni kezdte.
- Kérsz valamit inni?
Energiaital? Kóla?
- Egy energiaitalt
elfogadnék – mosolygott Nate, majd amíg a lány a hűtőnél
időzött, írt egy SMS-t Adamnek, hogy minden rendben van. Evelin
átnyújtotta neki az energiaitalt, közben leült mellé és
belekortyolt a sajátjába. Elmondott néhány javaslatot és az
ötleteit, bár Nate-et ez kifejezetten untatta. Szeretett volna
minél hamarabb túl lenni ezen az egészen. Már javában
készítették a prezentációt, amikor Evelin minden előzmény
nélkül, oda nem illő módon megkérdezte: - Van barátnőd?
- Nincs – felelte Nate,
bár a lány reakcióját látva úgy érezte, inkább hazudnia
kellett volna. Evelin arca felragyogott, és máris feltette
következő kérdését: - És tetszik valaki?
- Most nem…
- Figyelj, Nate…
szerintem nagyon aranyos és helyes srác vagy – jelentette ki
komoly arckifejezéssel, rajongással a hangjában, miközben a fiú
combjára helyezte kézfejét. Nate zavarban és igen kellemetlenül
érezte magát.
- Evelin… - kezdte, de
ekkor a lány se szó, se beszéd megcsókolta őt. Úgy dugta át
nyelvét Nate szájába, mint valami Alien. A fiú azonnal eltolta
őt magától, kissé durvábban, mint szerette volna. Miközben
felpattant a székről, kibukott belőle a kérdés: - Te normális
vagy?
- Ne haragudj, azt
hittem, te is akarod…
- Talán megkérdezhetted
volna! Nagyon rendes és jó fej vagy, meg minden, de én nem érzek
irántad semmit… nem akarok többet, mint barátság.
- Hát persze… - mondta
elsötétült arccal Evelin – Gondolom, neked is az olyan csajok
jönnek be, akiknek tökéletes a külsejük, nagy mellük van, agyuk
meg semmi.
- Nem, egyáltalán nem
így van.
Evelin idegesen felállt
és a hűtőhöz sietett, majd végül két pohár kólával tért
vissza az íróasztalhoz. Miközben az egyiket átnyújtotta a
fiúnak, sajnálkozva így szólt: - Ne haragudj. Buta voltam, nagyon
sajnálom…
Nate elfogadta a poharat,
majd a lányra pillantva kissé megenyhült. – Semmi baj, nem
haragszom. Felejtsük el… - azzal beleivott kólájába. Mikor már
újra a prezentációra koncentráltak, arra lett figyelmes, hogy
egyre homályosabban látja a laptop képernyőjét, a szavak
elmosódnak, leszédül a székről, majd elsötétül előtte a
világ.
Mikor kinyitotta szemét,
a plafont látta maga előtt. Még mindig szédelgett. Amikor
próbálta megmozdítani végtagjait, meglepetten és rémülten
tapasztalta, hogy képtelen rá. Megpróbált felülni, de nem
sikerült. Saját testére pillantott, és rémülten felnyögött a
látványtól. Alsónadrágra vetkőztetve feküdt Evelin ágyán, és
már az is világossá vált számára, miért nem tud mozogni: az
ágyhoz szíjazták őt.
- Mi a franc… mi ez az
egész? Ha meg akartál tréfálni, nem jött össze, mert ez
egyáltalán nem vicces! – hebegte félelemmel a hangjában. Ekkor
megpillantotta Evelint, aki eddig a szekrényében kutatott, majd
elővett egy szerszámos ládát és leült az ágy szélére. –
Többé nem fog áttaposni rajtam senki. Sem te, sem más. Vagy ha
mégis megteszi valaki, megfizet érte. Unom már, hogy mindenki
elutasít. Hogy kinevetnek. Hogy összesúgnak a hátam mögött.
Hogy senki nem tekint rám nőként – hadarta feldúltan a lány,
miközben tébolyult tekintettel Nate-re meredt.
- Te elmebeteg vagy.
Engedj el! SEGÍTSÉG! – ordította a fiú. Evelin egy rongyott
vett elő, hogy aztán Nate szájába tömje és egy másikkal be is
kötözze azt.
- Eddigi életem során
egyetlen barátom volt, akiről utólag kiderült, hogy csak egy
kibaszott fogadás miatt járt velem! Miközben együtt voltunk, még
meg is csalt az egyik ribanccal az évfolyamunkról! Mindenki rajtam
nevetett… de megfizettek érte – Evelin szemében vad kéj
csillant – Biztosan hallottad, hogy nemrég a vásárban egy lány
kizuhant az óriáskerékről és szörnyet halt. Ő volt az, akivel
megcsalt a barátom. Én löktem őt ki az óriáskerékből. Én
öltem meg – mondta indulatosan, de élvezettel a hangjában. Nate
elborzadva nézett rá, miközben minden erejével azon volt, hogy
kiszabaduljon a szíjak fogságából. Hiába próbálkozott, még
mozdulni sem tudott. Evelin közben tovább fűzte a szót: - Most
megtanulod, hogy velem nem szórakozhatsz. Engem többé nem
utasíthat vissza senki, különben az lesz élete utolsó
meggondolatlansága. Elegem van már az emberekből, unom a
sztereotípiákat. Unom, hogy mindenki egy ügyetlen, copfos kis
strébernek tart, semmi többet nem látnak bennem az emberek!
Felszínes, elkényeztetett idióták… de nem baj, most eggyel
kevesebb lesz – mondta. Miközben Nate-re mosolygott, felnyitotta a
szerszámos ládát és elővett belőle egy harapófogót. Nate
rémülten, félelemmel a szemében nézett a szerszámra. Evelin a
harapófogó közé helyezte, majd egy hirtelen mozdulattal letépte
a körmöt mutatóujjáról. A fiú kínjában beleordított a
szájába tömött rongyba, miközben könny szökött a szemébe a
fájdalomtól.
- Fáj? – kérdezte
együttérzést színlelve Evelin. – A szíved legmélyén te is
tudod, hogy megérdemled. A lány ezután folytatta a könyörtelen
kínzást: Egymás után letépte Nate jobb kezének többi ujjáról
is a körmöt. Mikor ezzel megvolt, elővett egy borotvapengét; de
mielőtt bármire is használta volna, cirógatni kezdte Nate
mellkasát. – Senki nem fog téged megmenteni – nevetett fel
hideg kacajt hallatva. Nate arcán végigcsordultak a fájdalom
könnyei, szeméből visszaköszönt a puszta kín, mellkasa vadul
hullámzott és egész testében remegett a tehetetlenségtől, a
kiszolgáltatottságtól, de leginkább a kibírhatatlan fájdalomtól.
A következő pillanatban Evelin, mintha ceruzával rajzolna egy
darab papírra, egy „E” betűt vésett bele pengéjével Nate
mellkasába. – Fogsz még megalázni!? – csattant fel dühösen.
Nate könnyáztatta arccal nézett rá és a fejét rázta, de
Evelint ez nem hatotta meg. Elővett a szerszámosládából egy
kalapácsot. Először egy darabig csak forgatta a kezében, hogy
ezzel is játsszon Nate idegeivel, majd felemelte és hirtelen,
teljes erőből rávert vele a fiú térdkalácsára, ami
valószínűleg azonnal eltört. A fiú egész arca vörös volt,
tekintete meggyötört, még egyszer fájdalmasan beleordított a
szájába tömött rongyba, majd úgy tűnt, pillanatokon belül
eszméletét veszti. Evelin csak állt és nevetett fölötte.
Adam és Lexi közben épp
a lépcsőfordulóban jártak, ugyanis a lány szobájába igyekeztek
a negyedik emeletre, amikor Adam egyszer csak megtorpant.
- Mi az, a kocsiban
felejtettél valamit? – pillantott rá Lexi. Adam a fejét rázta.
– Evelint hallom… - kezdte, majd tágra nyílt szemekkel berohant
a második emelet folyosójára. Lexi értetlenül és rosszat sejtve
követte őt. Adam megállt a 209-es szoba előtt, egy mozdulattal
belökte a kulcsra zárt ajtót, és berohant a szobába. Evelin az
ágyon fekvő Nate mellett állt, feltartott kezében egy késsel.
Úgy tűnt, épp végezni akar a fiúval. Mielőtt akár
megfordulhatott volna, Adam elkapta a kést tartó kezét és a
szemközti ágyra lökte a lányt. Mikor megpillantotta a megkínzott
Nate-et, szemei azon nyomban vörösen izzottak fel, de nem csak a
vér látványától, hanem a dühtől is.
- Uramisten! – kiáltott
fel elszörnyedve Lexi, mikor ő is meglátta az ágyhoz szíjazott
barátjukat. Odarohant hozzá, de a látványtól annyira ledöbbent,
hogy nem tudta hirtelen, mit csináljon. Adam közben továbbra is
csak állt, és próbálta legyőzni vér iránti vágyát. Közben a
háta mögött Evelin késsel a kezében rátámadt, de ő megfordult
és megfordította a lány kezében tartott kést, ami így végül
az ő hasába fúródott. Evelin szemei elkerekedtek, szája néma
„Ó” betűt formált, lenézett a ruháján egyre szélesebben
terjedő vérfoltra, majd összerogyott a szoba közepén. Lexi
felsikkantott, mikor meglátta a lányt. Adam lehajolt hozzá és úgy
tűnt, nem bír már sokáig magával. Lexi odalépett hozzá és
felállította őt a földről.
- Figyelj rám, erősnek
kell lenned. Nézz a szemembe. Tudom, hogy egy vámpírnap nincs
csábítóbb a vérnél, és hogy az mindenekelőtt van, de kérlek
szépen, gondolj a barátodra, a szobatársadra… Nate-re, aki most
épp szenved. Tudom, hogy ő fontosabb neked a vérnél! Most rajta
kell segítened, kérlek, vegyél erőt magadon! – mondta Lexi,
miközben egymás szemébe néztek. Adam szemfogai visszazsugorodtak
eredeti méretükre, szeme pedig vörösből szürkévé változott.
- Igazad van… - mondta
bűntudattal a hangjában, majd Nate-hez rohant, egy mozdulattal
letépte a szíjakat róla és szabaddá tette a száját. A fiú
viszont továbbra sem szólt egy szót sem. Egyszerűen képtelen
volt rá. Adam a saját csuklójába harapott és se szó, se beszéd
Nate szájához nyomta a kezét.
- Mit csinálsz? –
hüledezett Lexi.
- A vámpírvér
meggyógyítja. Nézz rá… nem maradhat így!
Lexi, bár nehezére
esett, ismét Nate-re nézett és könnyek szöktek a szemébe. –
Hogy lehetett az a lány ilyesmire képes!? Adam, annyira sajnálom
őt! Nekem ez már sok – zokogott. Közben Nate szervezetébe
került a vámpírvér, és sebei azonnal gyógyulni kezdtek.
Térdkalácsa egy csapásra összeforrt, sebei begyógyultak, és
körmei is épségben ott voltak ujjain. Csodálkozva, de még mindig
könnyes arccal Adamre nézett, aki a fiú szemébe nézve így
szólt: - Elfelejted azt, hogy meggyógyítottalak. Elfelejted, hogy
vámpír vagyok. Tudod, hogy Evelin rád támadt, meg akart téged
ölni, de nem emlékszel, hogy pontosan mit csinált veled. Érted?
Nate lassan bólintott.
- Adam, ez a lány…
meghalt – szólt elszörnyedve Lexi, miután megvizsgálta a szoba
közepén elterülő Evelint.
- Tudom. Muszáj volt.
Meg kellett gyógyítanom Nate-et, és így nem lett volna semmiféle
bizonyítékunk arra, hogy megtámadta őt Evelin. Tehát szabadon
élhette volna tovább életét és tovább kínozhatott volna
ártatlanokat. Ezt akartad volna?
- Nem. Egy elmebeteg
volt… - mondta lehajtott fejjel Lexi.
- Ő lökte le azt a
lányt is az óriáskerékről, aki meghalt amikor a vásárban
voltatok. Elmondta nekem… - szólt Nate.
Adam és Lexi döbbenten
néztek rá. – Ezt nem hiszem el – csóválta fejét elborzadva
Lexi.
- Pedig ez az igazság –
mondta Nate, miközben felült az ágyon és letörölte arcáról
könnyeit. Adam összeszedte a földről a fiú ruháit és odaadta
neki őket. Miután felöltözött, Lexi odasietett hozzá és
szorosan magához ölelte őt. Közben Adam küldött egy üzenetet
mobiljáról Adriannának, hogy siessen a 209-es szobába, ahogy tud.
Negyed óra sem telt el, és a lány már ott állt a szobában.
Pillantása először a földön heverő, üvegesen a semmibe meredő
szemű, véres ruhája Evelinre, majd a Lexi ölelésébe zárva
zokogó Nate-re siklott. – Mi történt? – kérdezte
megrökönyödve.
- Majd később elmondom.
Segítenél eltüntetni a holttestet?
- Persze, megoldom –
Adrianna felkapta ölébe a halott Evelint, majd egy szempillantás
alatt eltűnt vele. Nate nem láthatta a lány gyors sebességét,
ugyanis még mindig Lexi vállába fúrta arcát.
- Pontosan mire
emlékszel? – kérdezte tőle a lány.
- Hát… a prezentációt
csináltuk és akkor egyszer csak megcsókolt, de visszautasítottam
és utána elájultam… biztos tett valamit a kólámba. Utána az
ágyhoz szíjazva tértem magamhoz… meg akart ölni. Kínzott, de
nem emlékszem pontosan, hogy hogyan… azt mondta, unja már, hogy
mindenki kineveti meg visszautasítja őt – szipogta Nate.
- És azt a lányt miért
lökte ki az óriáskerékről? – Lexi lelki szemei előtt még
mindig élesen kirajzolódott a jelenet, amikor Adammel a vásárban
a földre zuhant a hátuk mögött egy lány, és azonnal
szörnyethalt. Úgy érezte, a látványt nem igen fogja egyhamar
elfelejteni.
- Mert a volt barátja
vele csalta meg…
- Lexi, amíg én gyorsan
feltakarítok, felkíséred Nate-et a szobájába? Evelin szobatársa
bármikor megérkezhet, és nem kellene így találnia a szobát, az
ágynemű is csupa vér. Nate menjen el zuhanyozni, még ő is véres.
- Nem, Adam. Kísérd fel
te, majd én feltakarítok. Nem kínozhatod magad azzal, hogy te
cseréled le a véres ágyneműt – csóválta a fejét Lexi.
- Én miért vagyok
véres, ha nincsenek rajtam sebek? – csodálkozott Nate, miközben
benézett pólója alá.
Adamnek több hazugság
is megfordult a fejében, de belefáradt már a folytonos
hazudozásba. Sóhajtott, majd komoly hangon így szólt: - Gyere
velem, felkísérlek a szobánkba és miután lezuhanyoztál mindent
elmondok neked.
- Biztos, hogy ezt
akarod? – pillantott barátjára Lexi.
- Igen… a szobatársam,
és a barátom is, most már muszáj megtudnia, kivel él együtt.
Nem tudom tovább eltitkolni előtte… bízom benne. Ha nagyon
rosszul fogadja, majd elfelejtetem vele.
- Rendben. Menjetek, én
is megyek, ahogy itt kész vagyok.
- Köszönöm, kicsim –
azzal Adam csókot nyomott a lány ajkaira, majd elindult az ajtó
felé.
- Miről beszéltek? –
kérdezte értetlen kifejezéssel az arcán Nate.
- Elmondok mindent, ha
velem jössz – pillantott vissza rá az ajtóból Adam, majd a fiú
felállt az ágyról és követte őt.
Az ablakon túl süvített
az őszi szél, elsárgult faleveleket röptetve az égen. Adam és
Nate egymással szemben ültek az asztalnál. Nate haja még vizes
volt; ugyanis a beszélgetés előtt még elsietett lezuhanyozni. Az
asztalnál ülve egy poharat tartott a kezében és szívószállal
kakaót szürcsölgetett. Adam feszült volt, mikor szürkén fénylő
szemeivel barátjára nézett.
- Amiről beszélni
szeretnék veled, nagyon fontos. Meg kell ígérned, hogy nem mondod
el senkinek. És előre kérlek, hogy ne ijedj meg.
- Azért annyira ijedős
nem vagyok – vágott közbe kissé sértődötten Nate.
- Nem is azért mondtam –
türelmetlenkedett Adam – féltem, hogy ha elmondom, kiakadsz, vagy
félni fogsz tőlem és többé nem leszünk jóban… talán még
meg is utálsz.
- Ne hülyéskedj már,
te és Lucas vagytok a legjobb barátaim! Bármiről is van szó,
nyugodtan elmondhatod! – bíztatta Nate.
- Ugye már tudod, hogy
léteznek vérfarkasok… de azt még nem, hogy vámpírok is.
Nate-nek leesett az álla.
– Komolyan? Én azt hittem, az a vérfarkas csak egyedi eset,
valami születési rendellenesség vagy kór miatt.
- Tudhatnád, hogy amiből
van egy, abból van több is.
- Jó, de hová akarsz
ezzel kilyukadni? Most már az újdonság kedvéért egy vámpír is
ki akar minket nyírni?
- Nem… az igazság az,
hogy a vámpír… én vagyok.
Nater tágra nyílt
szemekkel nézett szobatársára, egy pillanatig azt hitte, a fiú
csak viccel, és már épp fel akart nevetni, de aztán látta Adam
arcán, hogy halálosan komolyan beszél.
- Ne már… - tátotta a
száját.
Adam elmesélt neki
mindent, amit azelőtt Lexinek is elmesélt, amikor bevallotta neki,
hogy vámpír. A beszámoló végén Nate pár másodpercig csak
némán bámulta őt, miközben kakaóját szürcsölte. Adamnek
kedve lett volna megrázni őt, hogy mondjon végre valamit. Erre
végül is nem volt szükség, Nate magától is megszólalt: - Ha
nem lenne az a vérfarkas, most biztos kinevetnélek, aztán
összeszarnám magam, amikor bebizonyítod, hogy igazat beszélsz…
de így… egy vámpír a szobatársam! Ez mekkora vagányság már!
- Te nem vagy normális –
nevetett fel Adam – Nem félsz?
- Miért, kéne? –
sandított rá Nate.
- Nem, egyáltalán nem.
Ugye tudod, hogy sosem bántanálak se téged, se a többieket?
- Persze, hogy tudom! Egy
szobában lakunk, már rég kinyírhattál volna, de e helyett ma is
megmentettél. Köszönöm!
- Ugyan már, ez csak
természetes – legyintett Adam.
- Na, gyere ide! –
azzal felálltak az asztaltól és megölelték egymást. Ekkor
nyitott be Lexi.
- A 209-es szoba végre
normális állapotban van… de mi lesz Evelin családjával?
Biztosan aggódni fognak érte, sajnálom őket… mennyire fájni
fog nekik, ha megtudják, hogy Evelin már nem él – sóhajtott a
lány, miközben levetette magát az egyik ágyra.
- Lexi, az az őrült ki
akart nyírni. Vagy ő, vagy mi. Ne emészd magad miatta – szólt
Nate.
Lexi a fiúkra pillantott
és kíváncsian megkérdezte – Adam, elmondtad neki?
- Igen, el. És azt kell,
hogy mondjam, hogy még nálad is jobban fogadta – mosolyodott el a
fiú.
- Még szép, hiszen nem
vele jársz! Nekem nehezebb volt – védekezett Lexi.
- Igen, de azért azt se
felejtsd el, hogy én meg egy szobában lakom vele – jegyezte meg
Nate, majd Adamhez fordult, és kíváncsian megkérdezte – Miért
nem emlékszem arra, hogy Evelin pontosan mit csinált velem, miután
az ágyhoz szíjazott? Arra emlékszem, amiket mondott…
- Most már visszaadhatom
az emlékeidet, csak azért vettem el őket, hogy ne emlékezz arra,
hogy én gyógyítottam meg a sebeidet.
- Te olyat is tudsz? –
ámuldozott Nate, majd Adam közelebb lépett hozzá és a szemébe
nézett – Emlékezz mindenre, ami ma történt – mondta. Nate
tekintete elhomályosult, majd kitisztult. Most már emlékezett
mindenre. Leült egy székre és némán kezeibe temette arcát.
- Mi a baj? – kérdezte
tőle Lexi aggódva, mikor könnyeket pillantott meg, ahogy
kicsordulnak a fiú ujjai közül.
- Nem tudjátok
elképzelni, milyen rossz volt…
Adam leguggolt a fiúhoz.
– Már vége. Túl vagy rajta, Evelint már sosem fogod látni, és
már a sebeid is begyógyultak. Tudom, hogy milyen borzalmas érzés
kiszolgáltatottnak lenni mással szemben, és hogy mit éltél át,
de életben vagy és most már minden rendben!
- Bele sem merek
gondolni, mi történt volna, ha akár egyetlen perccel is később
érkezünk. Ha nem lennél vámpír, nem hallottad volna, mi történik
és fogalmunk sem lett volna az egészről – szólt Lexi Adam hátát
bámulva. A fiú felállt és megfordult, hogy megfogja barátnője
kezét. – Én mindig itt leszek, hogy vigyázzak rátok – mondta.
– Melletted
biztonságban érzem magam még a jelenlegi helyzetben is –
vallotta be hálásan Lexi, miközben megölelték egymást. Adam
Nate-re pillantott – a többieknek el akarod mondani, mi történt?
- Nem – csóválta a
fejét Nate – Rebecca és Lola kis híján meghaltak a minap, nem
akarom, hogy még jobban aggódjanak és kiakadjanak. Van így is
elég bajuk. Lucasnak elmondom, talán…
- De azt, hogy Adam
vámpír, ne mondd el senkinek, kérlek – pillantott a fiúra Lexi.
- Persze, nem fogom. Ne
aggódjatok, ígérem, tartom a szám.
- Köszi – biccentett
Adam.
Nem sokkal később
megérkeztek a többiek is. Nate egyiküknek sem szólt egy szót sem
a történtekről.
- A szobatársam ma sem
alszik bent, és nem akarok egyedül rohadni egész este. Nem alszol
nálam? – fordult a fiúhoz a mellette ülő Lucas.
- De, szívesen. Adam,
neked nem lenne gond?
- Nem, dehogy! Akkor én
áthívom Lexit éjszakára, és remélem, hogy igent mond – Adam a
lányra mosolygott, aki viszonozta a gesztust. – Még megfontolom –
incselkedett.
- Akkor Lola, te meg
aludj nálam! – javasolta Rebecca, majd az ablakban álló,
cigarettázó Adriannához fordult. – Ma te is itt aludhatnál a
koliban. Majd alszol Lolával, vagy velem. Amíg Adam és Lexi
romantikáznak, mi csapunk egy jó kis csajos estét.
- Jó ötlet. Szétzúzzuk
a kolit – mosolygott Adrianna. Örült a meghívásnak, ugyanis már
megszokta, hogy előző két éjjel is együtt aludt a lányokkal,
jól jön neki a társaság, és így még vigyázhat is rájuk. Bár
be kellett vallania magának, hogy Lucas meghívásának azért
jobban örült volna. Még élénken jelentek meg lelki szemei előtt
a múlt éjszaka történései. Amikor vadul csókolóztak… amikor
Lucas leteperte őt…
A kis csapat késő estig
együtt maradt Adam és Nate szobájában. Sokáig beszélgettek,
aztán megnéztek egy vígjátékot. Adam figyelmét nem kerülte el,
hogy Nate egyszer sem mosolyodott el a filmen, csak bámulta a laptop
képernyőjét és olykor-olykor összerezzent, amikor felnevetett
valaki. Mikor már mindenki szedelőzködni kezdett, hogy elinduljon
a saját szobájába (vagy ahhoz, akinél az éjszakát fogja
tölteni), Adam félrehívta a fiút. – Jól vagy?
- Persze, csak még
mindig előttem van az egész mai…
- Ha bármi baj van, vagy
csak beszélni szeretnél valamiről, csak szólj.
- Fogok – mondta Nate
egy apró mosoly társaságában, majd kisétált az ajtón.
Rebeccáék beléptek a
lány szobájába, majd a szőkeség elővett a hűtőből egy üveg
Martinit és iszogatni kezdtek. Rebecca egy szál cigarettával a
kezében leült törökülésben az ágyra és csillogó szemekkel
Adriannára nézett. – Mi van most közted és Lucas között?
Tegnap mindannyian láttuk, hogy smároltatok, aztán hirtelen
eltüntetek – mondta sejtelmesen.
- Nem történt semmi
több – hazudta Adrianna.
- Jaj, ne nézz már
hülyének minket, a barátnőid vagyunk. Ki vele!
A lány végül beadta a
derekát. – Lefeküdtünk egymással – vallotta be.
Lola és Rebecca a szájuk
elé kapták kezüket. – Ne már!
- de – nevette el magát
Adrianna, majd Rebeccára nézve hozzátette: - Viszont úgy
hallottam, amíg mi elvoltunk, te sem unatkoztál. Ki volt az a srác,
akivel smároltál?
- Jaspernek hívják, az
évfolyamtársam.
- És jól smárol? –
kíváncsiskodott Lola.
- Az nem kifejezés –
harapott ajkaiba Rebecca, majd hangosan töprengeni kezdett. –
Pedig nem is az esetem, de mégis… van benne valami, aminek nem
tudok ellenállni.
- Akkor már csak Lolának
kell bepasiznia.
- Nekem egy olyan pasit
szerezzetek, mint Adam!
- Olyan pasi kinek nem
kéne? Lexi annyira szerencsés. Kifogta a tökéletes srácot,
amelyről azt hittem, csak a mesékben létezik: Szexi, jóképű,
aranyos, bátor – ecsetelte Rebecca.
- És azok a szemek! –
áradozott Lola.
- Ú, csajok, csak nem
belezúgtatok? – mosolygott Adrianna.
- Dehogy! – tiltakozott
Rebecca – Csak egy jó pasi, és Lexivel tökéletes párt
alkotnak. Annyira örülök nekik!
- Én még mindig az exem
szeretem. Utálom is, amiért megcsalt, de még szeretem… -
sóhajtott Lola. Adrianna átnyújtotta neki a Martinis üveget. –
Az ilyen srácok nem érdemelnek se szerelmet, se szeretetet. Az
ilyeneket el kell taposni. Jobbat érdemelsz! – mondta. – Amúgy
valakinek nincs kedve smacizni velem? Úgy csókolóznék most.
- Gyere, úgyis
bedepiztem – intette magához a lányt Lola.
Lucas közben
bokszeralsóra vetkőzött és a vállára terített egy törölközőt.
– Elmegyek letusolni, te jössz? – fordult Nate-hez, aki az ágyán
feküdt és a plafont bámulta.
- Nem, én már
zuhanyoztam nemrég – motyogta.
Mikor barátja már az
ajtóban járt, hirtelen felült és utána szólt – Várj! Ne
hagyj itt egyedül…
Lucas visszacsukta a
félig nyitott ajtót és visszasétált a fiúhoz. – Nate, egész
este olyan szótlan és furcsa voltál. Tudom, hogy van valami, amit
nem mondasz el. Halljam! – azzal leült a fiú mellé.
- Meg kell ígérned,
hogy senkinek sem mondod el. Rebeccáéknak sem – mondta
nyomatékosan Nate.
- Oké, megígérem… de
kezdesz megijeszteni.
Nate nagy levegőt vett,
majd beszámolt Lucasnak Evelinről. Persze voltak dolgok, amiket nem
említett. Megígérte Adamnek, és ennyivel tartozik neki azért,
amiért megmentette őt. Viszont elmondta, hogy Evelin rányomult,
aztán a visszautasítástól bekattant és leszíjazta őt. Hogy
kínozta és meg akarta ölni, amikor belépett Lexi és Adam és
megmentették őt. Lucas először meglepetten, majd elborzadva,
végül együttérzéssel nézett barátjára.
- Ez ugyanaz az Evelin,
aki a Mekiben is rád volt kattanva?
- Igen…
- Úristen, sosem néztem
volna ki belőle. Pszichopata… és mi lett vele? Ugyanúgy szabadon
mászkál, mintha mi sem történt volna? - hüledezett Lucas.
- Nem. Meghalt. Ránk
támadt egy késsel. Baleset volt… de kérlek, senkinek ne beszélj
erről, mert akkor nagy bajba kerülünk! – kérte rémülten Nate.
Lucas először tágra nyílt szemekkel nézett rá, majd nagy
komolyan így szólt: - Szerinted sittre akarom vágni a barátaimat?
Örülök, hogy így történt, és nem fordítva. Az az elmebeteg
megérdemli a sorsát, ha életben lenne, nem éreznélek
biztonságban soha. Habár… így sem vagyunk biztonságban, mert
egy vérfarkas vadászik ránk, de hát… legalább másokat már
nem fog kínozni az az őrült csaj. Sajnálom, hogy mindezen kellett
keresztül menned, és hogy nem lehettem ott, hogy segítsek –
mondta Lucas szomorúan, aztán átölelte a fiút. Nate viszonozta
az ölelést. Jól esett neki, hogy Lucas törődik vele, és hogy
ilyen jó barátokká váltak. Mikor elengedték egymást, Lucas
felpattant és a ruhásszekrényéhez sietett, hogy némi kotorászás
után elővegyen ruhái közül egy kis dobozt, amivel aztán leült
az asztalhoz. – Tudom, mire van most szükséged ahhoz, hogy
kikapcsolódj és ellazulj – mondta, miközben felnyitotta a dobozt
és neki látott, hogy füves cigarettát sodorjon. Néhány perc
múltán tömény füst töltötte be a szobát, mikor az ágyon ülve
felválta szívták a cigit.
- Előre szólok, hogy ez
most elég ütős cucc – pislogott Lucas.
- Annál jobb –
nevetett Nate. – Akkor most nem mész zuhanyozni?
- Az ráér. Most az a
lényeg, hogy jobban érezd magad. Ezután perceken keresztül csak
nevettek, talán azt sem tudták, min. Aztán Nate-re rátört a
depresszió, csak sírt és sírt megállás nélkül, miközben
arról beszélt Lucasnak, mennyire rosszul érzi magát az Evelines
dolog miatt. Lucas megölelte őt és a haját simogatta, hogy
megnyugtassa, a következő pillanatban pedig már azon kapták
magukat, hogy vadul csókolóznak. Közben eldőltek az ágyon, és
hosszú perceken keresztül el sem engedték egymást. – Mi a szart
csinálunk? – nevetett sűrűn szedve a levegőt Nate, miközben
Lucas szemébe nézett.
- Fogalmam sincs, de jó
érzés… nem? – pislogott rá a fiú.
- de, az – vallotta be
Nate, majd folytatták a csókolózást. Már épp kezdtek
belemelegedni, amikor kopogott valaki az ajtón. – Majd én
kinyitom – ajánlotta lemondóan Lucas és feltápászkodott, hogy
ajtót nyisson. A túloldalon a becsiccsentett Rebecca állt.
- Hali, nincs kedvetek
átjönni, piálni egy kicsit? Van még egy üveg Martinink –
mondta nevetésekkel megszakítva.
- Hát, mi az előbb
szívtunk egy kicsit és erre a cuccra nem lenne célszerű ráinni –
mondta Lucas, miközben forgott vele a világ. – Figyu, épp
zuhanyozni indultam…
- Azt látom – vágott
közbe Rebecca a bokszeralsóban álló fiúra pillantva, majd ismét
prüszkölve felnevetett – Valami igencsak ágaskodik a gatyádban!
- Mi? – Lucas először
értetlenül nézett a vihogó lányra, majd vetett egy pillantást
magára, és zavarában gyorsan berohant a szobába törölközőjéért,
hogy azzal takarja el magát. Mikor újra megjelent az ajtóban,
folytatta megkezdett mondatát. – Szóval addig Nate-et áthívnád
hozzátok, hogy ne legyen egyedül?
- Persze, bent van?
- Aha, gyere be
nyugodtan.
Rebecca belépett a
szobába. Miközben öccsével beszélt, Lucas tusfürdőt és
sampont vett elő, majd elindult a zuhanyzóba. Nate a fejére
szorította kezét, hogy csillapítson szédelgésén. Mintha az
egész szoba forgott volna vele.
- Látom, eléggé
kiütötted magad – nézett rá Rebecca, majd kért egy szál
cigarettát a fiútól és rágyújtott. – Akkor át jössz?
- Most nem, ne haragudj,
de nem érzem jól magam… nem maradnál itt, amíg Lucas vissza nem
ér?
- De, persze. Adrianna és
Lola igencsak belemerültek a smárolásba, úgyhogy nem hinném,
hogy annyira hiányolnának.
- Adrianna és Lola? –
ismételte homályos tekintettel Nate.
- Aha. Szerinted Lexi és
Adam mit csinálhatnak éppen?
- Biztos, hogy nem azt,
amire te gondolsz – mosolyodott el Nate. – Ők nem akarják
elsietni.
- Nem is értem őket –
rándította meg vállát Rebecca. – Én Lexi helyében egy perccel
sem haboznék tovább.
- Azt nagyon jól tudom,
hogy te semmilyen szex jellegű dologgal nem haboznál.
- Hé, kikérem magamnak!
Mattnek is csak egy bizonyos idő után adtam be a derekam!
- Te lefeküdtél Mattel?
– ült fel ágyában Nate.
- Hát persze, aznap
éjjel, amikor… meghalt. Akkor éreztem úgy, hogy elkezdődött
valami. Hogy belészerettem. Előtte csak barátként tekintettem rá,
persze nagyon jó pasinak tartottam és mindig is tetszett. Ha
hamarabb megpróbáltuk volna, akkor sokkal több időnk lett volna,
mint pár röpke óra – mondta Rebecca, és jókedve egy csapásra
elszállt. Zokogva borult testvére nyakába, aki együttérzéssel
ölelte át őt. – Az élet igazságtalan, de hidd el, lesz, ami
majd kárpótol a sok fájdalomért. Így kell lennie –
vigasztalta. Mire Lucas visszatért, Rebecca már megnyugodott és
ismét vicces kedvében volt. – Akkor biztos, hogy nem jöttök át?
- Most nem, de azért
kösz a meghívást. Ki vagyok és már hajnali három is elmúlt,
szerintem bedobom a szunyát – mondta Lucas, miközben magára
kapott egy pólót.
- Már hajnali három
van? – kapta fel a fejét Rebecca. Lucas bólintott, mire a lány
felállt. – Akkor már nekem is aludnom kellene, holnap suli.
Karikás szemekkel senki sem láthat meg.
Miután a lány elköszönt
és magára hagyta a két fiút, Lucas bebújt az ágyába, Nate
pedig átöltözött és rágyújtott egy cigarettára. Mire
elszívta, barátja már mélyen aludt, ő viszont egyenesen
rettegett az alvástól. Félt, hogy ha behunyja a szemét, álmában
ismét találkozik Evelinnel. Végül aztán leoltotta a kislámpát,
bebújt a takaró alá és párnáját szorongatva az oldalára
fordult.
Lexi és Adam a fiú
ágyán fekve csókolózott, majd a lány barátja mellkasára
hajtotta fejét. – Te még nem is meséltél arról, mi volt a
lányok terén, mielőtt megismertél – mondta kíváncsian.
- Én már hosszú ideje
nem voltam senkivel sem – vallotta be Adam, miközben a lány
vállát cirógatta.
- Komolyan? –
csodálkozott Lexi és felkapta a fejét. Adam bólintott.
- És volt olyan lány,
akibe szerelmes voltál? Több mint száz év alatt biztosan akadt.
- Volt… akit igazán
szerettem, Aprilnek hívták. Nagyon szép lány volt…
osztálytársak voltunk középiskolában, ő volt az első
szerelmem… de aztán a családjával együtt Európába költözött,
én pedig nem sokkal később meghaltam… Vámpírként még
kerestem egy ideig, de nem bukkantam a nyomára. Azóta nem kerestem
újra.
- És ha megtalálnád,
mi lenne? Talán újra fellángolna a régi szerelem, és őt
választanád helyettem… - szontyolodott el Lexi. Adam finoman
megfogta a lány állát, s arcát az övével szembe fordította. –
Ne butáskodj. Soha, senkit nem szerettem úgy, ahogy téged.
Ráadásul ez az egész már több mint száztíz éve történt,
April már biztosan halott… de ne beszéljünk a múltról, amikor
ilyen tökéletes a jelen.
- Miért olyan tökéletes?
– pislogott rá Lexi.
- Mert itt fekszel a
karjaimban – mondta Adam, majd megcsókolta a lányt.
Hajnali fél öt volt
már, amikor Nate zihálva felriadt álmából, és felült az
ágyban. Reszketett és arca nedves volt a verejtéktől. A zajokra
Lucas is felébredt, kimászott az ágyából és felkapcsolta a
kislámpát – Mi történt? Jól vagy? – pillantott riadtan a
fiúra; attól félt, valaki megtámadta őket.
- Semmi baj, csak rosszat
álmodtam – sóhajtott Nate. Mellkasa vadul hullámzott, arca
kipirult.
- Evelin? – kérdezte
együttérzéssel a hangjában Lucas. Nate nyelt egy nagyot, aztán
bólintott. – Olyan élethű volt…
Lucas felkapta
kispárnáját és barátja ágyához lépett. – Na, csússz
arrébb.
- Mit akarsz?
- Itt alszok veled, úgy
hátha nem lesznek rémálmaid. Ha gondolod, a kislámpát is égve
hagyhatom – mondta Lucas.
- Nem, kapcsold le
nyugodtan – Nate kissé elszégyellte magát, amiért ennyire
ijedős. Lucas lekapcsolta a lámpát, majd bemászott az ágyba a
fiú mellé.
- Köszönöm –
suttogta Nate.
- Ugyan, erre valók a
barátok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése