13. Fejezet: Elrabolva

Adrianna óvatosan felsegítette Lucast a földről és az autóhoz kísérte. A vérzést sikerült csillapítania, de a mély harapás nem gyógyult be. Lucas arca sápadt zöld volt. Mielőtt beszállt az autóba, a lába elé hányt. Nate tehetetlenül, lesújtva kullogott mögöttük. Egyszerűen képtelen volt feldolgozni és elfogadni azt, ami Lucassal történt. Beszálltak az autóba és Adrianna azonnal elindult. – De Adamnek is begyógyult a sebe, amikor a nyaralónál megharapta a vérfarkas – erősködött Nate. Kell lennie valami megoldásnak, győzködte magát. – Adam vámpír, Lucas viszont ember, Nate…

Lexi közben az egész házat átkutatta édesapja után, de nem találta sehol. Próbálta telefonon elérni, de Mr. Duncan mobilja az éjjeliszekrényén csörgött. Bárhol is volt, nem vitte magával. – Hol lehet? – dühöngött a lány tehetetlenül.

- Lexi… - kezdte Adam tétován, de Lexi leintette őt. – Nem, nem akarom hallani!

- Akkor mi legyen?

- Nem tudom… Már az egész házat végig jártam és az udvaron is voltam. Nincs semmi, ami arra utalna, hogy apának baja esett. Várok, amíg haza nem ér – sóhajtott Lexi. Adam nem akarta még jobban felzaklatni a lányt saját igazának hangoztatásával, ezért csak átkarolta őt és a fülébe súgta – Akkor várunk. Menjünk le a konyhába, csinálok neked egy teát, ami megnyugtat.

- Jó, menjünk. Legalább addig is telik az idő – bólintott a lány és elindultak.

Adrianna nem a kollégiumba, hanem a saját lakására vitte Lucast és Nate-et. A házban aztán ketten az ágyhoz segítették Lucast és lefektették rá. A fiú arca falfehér volt, sebe állapota semmit sem javult. Nate megsemmisülten ült mellette és fogta a kezét. Már az sem érdekelte, Adrianna meglátja-e, vagy sem. – Szerencsére vannak itthon gyógynövényeim, amikkel csillapíthatjuk a fájdalmán és a sebet is gyógyíthatjuk. Hozom is őket, addig vetkőztesd félmeztelenre. Találsz ollót a konyhaszekrény fiókjában, azzal vágd le róla a ruhát. Akkor nem kell emelgetnie a karját. És engedj hidegvizet. A lavórt a fürdőben találod. Sietek – fordult a lány Nate-hez, majd elindult a gyógynövényekért a raktárba. Nate örült, hogy tehet valamit Lucasért. Mindent megtett, amire Adrianna kérte. Mikor a lány visszatért a szobába, már Lucas homlokát vizes ruházta. Adrianna leült mellé és nekilátott, hogy fertőtlenítse Lucas sebét, ami elég kellemetlen érzés volt a fiú számára. Fel-felszisszent, amikor Adrianna hozzáért a jódos pamaccsal bőréhez. – Nyugi, csak a seb környékét fertőtlenítem – csitította a lány, majd Nate-hez fordult. – Megkérhetnélek, hogy amíg ellátom a sebét, készíts neki egy csésze gyógyteát? A konyhaszekrény balszélső polcán megtalálod a hozzávalókat.

- Persze – bólintott Nate, és kiment a szobából. A konyhában aztán nekilátott a teafőzésnek, de bármennyire is próbált erős maradni, nem tudta visszatartani könnyeit. Hogy csillapítsa zokogását, ökölbeszorított kezébe harapott és nekidőlt a gáztűzhelynek. Inkább őt harapta volna meg azaz átkozott vérfarkas… Adrianna közben különféle gyógynövények leveleit helyezte Lucas sebére. – Ezek segítik a gyorsabb gyógyulást és a fájdalmat is csökkentik – magyarázta. – Ráteszek egy kötést, holnap pedig kicserélem a növényeket frissre. – Köszönöm – nyöszörgött Lucas, és behunyta a szemét. Úgy érezte, egy árnyalatnyival enyhült a fájdalom, de ennek ellenére továbbra is elviselhetetlen volt. Nate egy bögre gőzölgő teával a kezében tért vissza. Óvatosan átadta Lucasnak, aki bal kezével elvette tőle a bögrét. A jobb kezét meg sem bírta mozdítani, annyira fájt vállán a seb. – Ettől gyorsan elalszol. Idd meg az egészet! – mondta Adrianna, majd betakarta a fiút és kiment a szobából. Nate Lucas fájdalommal teli szemeibe nézett és bűnbánó hangon így szólt: Miattam van ez az egész…

Lucas meggyötörten nézett rá. – Ez nem igaz – mondta, de Nate tovább erősködött. – De ha én nem küldtelek volna el, nem lettél volna egyedül! Akkor…

- Elég! Ennyi erővel bárkit okolhatnánk. Erről nem tehet senki. Én mentem el, én maradtam kint sokáig. Észre sem vettem, hogy telihold van.

Nate úgy döntött, nem vitatkozik a fiúval. Nem akarta még jobban felzaklatni őt. Miután Lucas kiitta a bögre teljes tartalmát, perceken belül elnyomta őt az álom. Nate kivette kezéből a bögrét és hátrasimította a fiú szemébe lógó hajfürtjeit. – Nagyon szeretlek – suttogta és puszit nyomott Lucas homlokára. Adriannát a konyhában találta. A lány az asztalon ült és épp cigarettázott, a másik kezében pedig egy üveg whisky-t tartott. – Kérsz? – nyújtotta Nate felé az üveget. A fiú észrevette, hogy Adrianna szemei vörösek. Biztosan sírt, gondolta. Elvette a felé nyújtott üveget és elkeseredett arccal beleivott. – Szerintem még ez sem fog segíteni…

- Tudom… de egy próbát megért – Adrianna az ablak felé fordult és kibámult a csillagos égboltra. – Szerintem csak reggel mondjuk el a többieknek. Még mindig telihold van, nem lenne jó ötlet, ha Rebeccáék vagy Lexiék autóba szállnának. Jobb, ha mindannyian biztonságban maradnak.

- Egyetértek – bólintott Nate. Adrianna tovább fűzte a szót. – Beszéltem az előbb Rebeccával, a koliban van Lolával, mindketten jól vannak – mondta, majd hirtelen elsírta magát. Nate megsemmisülten nézte őt. Sosem látta sírni Adriannát addig az éjszakáig. A lány mindig irigylésre méltóan erős és magabiztos volt. Nate letette az üveget az asztalra és magához ölelte őr. Adrianna viszonozta az ölelést, de nem szólt egy szót sem. Képtelen szavakba önteni azt, amit akkor érzett, és tudta, ezzel Nate sincs másképp. Hosszú, hosszú perceken keresztül ölelték egymást és csendesen zokogtak a másik vállán.

Közben Adam készített egy teát Lexinek, amibe titokban nyugtatót is tett. Miután a lány megitta, felmentek a szobájába és leültek az ágyra. Lexi feltett szándéka volt reggelig virrasztani és várni édesapját, de aztán Adam ölébe hajtva fejét végül elnyomta őt az álom. Mikor reggel kinyitotta a szemét, riadtan nézett körbe. Beletelt néhány másodpercbe, mire elfogta, hogy már reggel van. Adam ott feküdt mellette és még aludt. Lexi óvatosan kimászott az ágyból, hogy fel ne ébressze őt. Belebújt papucsába, és halkan kinyitotta az ajtót. Miközben az apja szobájába igyekezett, azért fohászkodott magában, hogy a férfit ott találja, méghozzá épségben. Mikor benyitott, Mr. Duncan ágya még mindig üres volt. Ekkor a lány zajokat hallott a konyhából, így hát a lépcsőhöz rohant és lesietett rajta. A konyha ajtajából aztán megpillantotta édesapját, aki épp kávét készített. Fáradtan elmosolyodott, amikor meglátta lányát. – Jó reggelt, kicsim. Kérsz kávét?

Lexi egy pillanatra elfelejtett mindent. Bólintott, de aztán a valóság fejbe kólintotta. – Hol voltál egész este? Halálra aggódtam magam! – csattant fel.

Mr. Duncan láthatóan zavarba jött és nem tudta, mit feleljen. – Hát, én…

- Még a végén Adamnek lesz igaza, és kiderül, hogy tényleg te voltál az a szörnyeteg, aki ránk támadt az éjjel!

- Téged nem bántottalak! – védekezett az apja. Lexinek leesett az álla. – Szóval… tényleg te voltál az? Vérfarkas vagy?! – hüledezett, miközben leült az asztalhoz. Úgy érezte, mintha egy borzalmas filmben lenne. Ez az egész nem lehet valódi… Először a szerelméről derül ki, hogy vámpír; most pedig az apjáról, hogy vérfarkas. Mi jöhet még? Hogy a legjobb barátnője egy sellő? Torkig volt már a titkokkal, és ellentmondást nem tűrő arckifejezéssel várta apja magyarázatát. A férfi leült vele szemben; fáradtan, magába zuhanva sóhajtott, majd Lexi szemébe nézve így szólt. – Az egész évekkel ezelőtt történt… amikor édesanyád meghalt.

Lexi fájdalmasan emlékezett arra a napra. Nyár volt, ők pedig első ott alvós iskolai kirándulásukon vettek részt Rebeccával. Nagyon jól érezték magukat, amíg az utolsó előtti nap reggelén váratlanul megjelent édesapja és hazavitte őt. Azt mondta, az anyukája már nem fog hazajönni, mert ő már a Mennyországban van. Később, mikor már idősebb volt, többször is kérdezte apját a tragédiáról, de az csak annyit mondott, hogy édesanyja autóbalesetben vesztette életét. Most megtudhatja, mi történt pontosan. Feszülten és tartva attól, amit hallani fog, várta a folytatást. Apja vett egy mély lélegzetet, mielőtt belekezdett mondanivalójába. – Amíg te a kiránduláson voltál, mi anyáddal elmentünk piknikezni. Meg akartam lepni őt, és nagyon jól éreztük magunkat. Úgy terveztük, az estét is sátorban töltjük kint, a szabadban. Anyád nagyon szerette volna, de… akkor ugyanúgy, ahogy a mostani nyáron veletek is történt, megtámadott minket egy vérfarkas. Megölte édesanyádat, engem pedig megharapott. Nagyon nehéz ezzel együtt élnem, de mára már sikerült meg tanulnom kontrollálni magam, mikor átváltozom. Nem akartam bántani Adamet az éjjel – fejezte be bocsánatkérőn.

Lexit teljesen lesokkolta édesanyja halálának valódi oka. Ennek tudatában még jobban gyűlölte a vérfarkasokat… de apja egy volt közülük. – Azt mondtad, autóbalesetben halt meg!

- Olyan kicsi voltál, hogy mondhattam volna el, hogy az édesanyádat meggyilkolta egy vérfarkas?

- És te azóta is titkolod előttem, hogy mi vagy?

- Biztosan feltűnt, mikor még itthon voltál, hogy havonta elmentem üzleti útra. Hát, nem oda mentem… hanem hogy ne lásd, ha átváltozok. Tegnap is el akartam menni, de olyan hirtelen jött az ötlet, hogy meglátogatsz, és annyira hiányoztál. Nem volt szívem lemondani. Úgy terveztem, este elmegyek, de már késő volt…

- Ha előbb tudok erről, talán segíthettél volna! Te tudtad, mi végzett Mattel, mégis hagytad, hogy egész nyáron ezen emésszem magam! És… mi van, ha te voltál az? – Lexi elszörnyedt, de apja felháborodva tiltakozott. – Hogy gondolhatsz ilyet, kicsim? És mit kerestem volna abban az erdőben? Elég messze van innen. Ne nevettess!

- Ne haragudj… egyébként nekem is el kell mondanom valamit, apa – azzal a lány beszámolt neki rettegésben töltött életükről, a zaklatásokról, az ő és a barátai felé intézett támadásokról. Apja elborzadva hallgatta őt. – Én azt hittem, az csak egy egyszeri eset volt! Hogy azon az éjszakán véletlenül egy vérfarkas rejtekhelyén sátoroztatok le, és megtámadott benneteket! Amíg itthon voltál, nem adtad semmi jelét ennek az őrületnek!

- Akkor kezdődött, amikor beköltöztünk a kollégiumba!

- Ha ezt tudom, vissza sem engedtelek volna! – mondta dühösen a férfi és járkálni kezdett fel alá. Lexi kétségbeesetten nézett rá. – Ha tudsz valamit arról, miért kínoz minket egy vérfarkas, el kell mondanod!

Közben lefőtt a kávé, de ez pillanatnyilag egyiküket sem érdekelte. Mr. Duncan váratlanul felzokogott, kezébe rejtve arcát. Lexi elképedve és bűntudatosan figyelte őt. Hiszen elég baja van szegénynek, ő pedig még tetézi is őket azzal, hogy rázúdítja szemrehányásait, gondolta. Felállt és az asztalt megkerülve apjához lépett, hogy megölelje őt. Miután sikerült lenyugtatnia a férfit, az nagy nehezen kibökte. – Szerintem miattam van…

- Micsoda? – kapta fel a fejét Lexi, aki nem akart hinni a saját fülének. Mi jöhet még?

- Az első átalakulásom utáni években nagyon nehéz volt kordában tartani a farkas ösztöneimet, és… egyik átváltozásom alatt megöltem egy házaspárt! A gyereküket pedig megharaptam… ha túlélte… mi van, ha így akar bosszút állni rajtam? Azóta emészt a bűntudat! Én sem vagyok különb, mint aki rám és anyádra támadt! Egy szörnyeteg vagyok! – azzal ismét zokogni kezdett. Lexit letaglózta a hír. Nem elég, hogy az apja vérfarkas, még gyilkos is. De úgy tűnik, ez a kettő elválaszthatatlan egymástól. Mikor összeszedte magát, csendesen így szólt: - Nem vagy szörnyeteg, apa…

- Nem mehetsz vissza az iskolába! – mondta eltökélten apja.

- Persze, amíg itthon ücsörgök, lemészárolják az összes barátomat! Ott legalább együtt vagyunk!

- de kicsim… - kezdte Mr. Duncan, de Lexi türelmetlenül félbeszakította. – Adam vámpír! Eddig is megvédett, ezután is megfog! Nekem a barátaim mellett a helyem, apa!

Mr. Duncan megkövülten meredt lányára. Úgy tűnt, nem tud napirendre térni mivolta felett. Ekkor megjelent a konyha ajtajában Adam, kezében mobiljával. – Lexi… mennünk kell.

- Miért? Mi történt? Ugye… senkinek sem esett baja? – kérdezte a fiú telefonjára meredve rémülten a lány.

- Lucas…

Lexi és Adam az autóban ültek Silverwood felé tartva. A lány az egész utat végigzokogta, csapkodott, ordítozott, torkaszakadtából bömbölt. Adam ugyanis elmondta neki, amit a telefonban megtudott Adriannától: hogy Lucast megharapta egy vérfarkas. Adam hiába próbálta megnyugtatni a lányt, nem járt sikerrel. Végül elővett a kesztyűtartóból egy doboz cigarettát, amit még Nate felejtett ott pár nappal azelőtt. Kivett belőle egy szálat, a lány szájába nyomta és meggyújtotta. – Tudom, hogy csak bulikban gyújtasz rá, de szívd el, amíg meg nem nyugszol.

A módszer hatásos volt. Amíg Lexi a cigarettát szívta, addig legalább nem tudott kiabálni és a zokogása is csendesedett. Néhány perc múltán a lány halk hangon megszólalt. – Igazad volt. Apa vérfarkas… és April tudta! Azt mondta, van egy közeli vérfarkas ismerősöm! Apára gondolt! De honnan tudhatta?

- Nem tudom – töprengett Adam, aki akaratlanul is hallotta Lexi és édesapja beszélgetését, így nem lepődött meg, amikor a lány zaklatottan beszámolt neki a konyhában elhangzottakról.

- Ne haragudj rám, amiért hallottam az egészet. Nem akartam, csak hát tudod… a túl jó hallásom miatt van – magyarázkodott a fiú, de Lexi nem haragudott rá. – Amúgy is elmondtam volna.

Lucas három napig nyomta az ágyat. A vele történtek az egész társaságot megviselték. Lexi, amikor Adammel megérkeztek Adrianna lakására, azonnal Lucas nyakába vetette magát és hosszú percekig el sem engedte a fiút. Adrianna, Nate és Adam kissé féltékenyen nézték az egykori szerelmesek ölelkezését, Lucas pedig fülig elpirult. Bár már Nate-et szerette, Lexi mindig is nagyon fontos marad a számára. – Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy ez velünk történt meg – csóválta a fejét szomorúan a sarokban álló Rebecca, aki fél órával Adamék előtt érkezett meg Lola társaságában. – Segítünk mindenben. Tudod, hogy melletted vagyunk! – mondta Lexi, mikor elengedte a fiút. Az hálásan mosolygott rá. Adrianna kiment a konyhába, Adam pedig követte őt. – Megkértelek, hogy vigyázz rájuk… - kezdte a szemrehányást, mire Adrianna feldúltan szembefordult vele és tekintetét a fiú arcába fúrta. – Próbáltam, oké? De elkéstem. Mire megtaláltuk… elég bajom van anélkül is, hogy lecsesznél!

- Micsoda? Hogy kit ölj meg legközelebb? – élcelődött Adam.

- Már rájöttem, hogy hiba volt! Igazad volt. Emiatt és Lucas miatt is bűntudatom van. Ráadásul őrülten szeretem őt, viszonzatlanul! Tudom, hogy nem lehet köztünk semmi, mert ő Nate-et szereti! – zúdította problémáit kétségbeesetten a fiúra Adrianna.

- Honnan tudod? – csodálkozott Adam.

- Láttam őket csókolózni, de ők nem tudnak róla – Adrianna elfordította könnyes arcát, de Adam magához húzta és megölelte őt. – Sajnálom, Ade. Hidd el, nagyon sajnálom… ahogy azt is, hogy mostanában csak bántottalak, mikor szükséged lett volna rám.

- Nem, Adam. Igazad volt, és talán kemény voltál velem, de legalább észhez tértem. Köszönöm, hogy őszinte voltál. Nem lett volna szabad ártatlanokat ölnöm.

- Erre valók a barátok – mosolygott Adam.

A többiek sokat segítettek Lucasnak jelenlétükkel. Amíg az ágyat nyomta, Adrianna végig vele volt és vigyázott rá. Nate is a lány lakásán maradt, és csak akkor hagyta magára Lucast, ha órára kellett mennie. Lexi, Adam, Rebecca és Lola is meglátogatták a fiút, ahányszor csak tudták. Elvitték neki kedvenc könyveit, édességekkel halmozták el, és próbálták jobb kedvre deríteni. Tudták, hogy mindez kevés, hogy segítsen Lucasnak megbirkózni a helyzettel, és bosszantotta őket, hogy nem tehetnek többet. Nem is sejtették, mennyit segítettek a fiúnak már csak azzal is, hogy mellette voltak. Barátokkal az oldaladon sokkal könnyebb átvészelni a problémákat, még a legnehezebb időkben is. A harmadik este Adrianna és Nate egy kis fűvel próbálta feloldani Lucas hangulatát, aminek következtében átnevették az egész éjszakát. Lucas nem sokat aludt aznap éjjel, amiért hálás volt barátainak. Ugyanis akárhányszor lehunyta a szemét, újra és újra lejátszódott benne a borzalmas éjszaka; tisztán, élesen, mintha valaki filmként vetítené le elméjében a jeleneteket. – Köszönöm, hogy itt maradhatok, amíg Lucas jobban nem lesz. Remélem nem zavarok – mondta Nate, mikor Lucas Adrianna gyógyteájának köszönhetően végül elaludt. A lány megfogta Nate kezét és rámosolygott. – Ugyan már, ez csak természetes. Egyébként meg örülök a társaságnak.

Lucas kedd délelőtt mászott ki először az ágyból a támadás óta. Adriannának köszönhetően a sebe szépen gyógyult, és úgy tűnt, már sokkal jobb színben van a különféle gyógynövényeknek, bodzateának és a lány további kúráinak köszönhetően. – Hogy érzed magad? – kérdezte aggódó hangon Nate, amikor Lucas felállt, és bizonytalan léptekkel elindult a mosdóba. Nate ott állt mellette, hogy támogassa őt, de erre végül is nem volt szükség. Mozgás közben Lucas már nem érezte azt a csontig hatoló fájdalmat a vállában, amit a harapás óta érzett. – Már sokkal jobban – mosolygott, majd megölelte Nate-et. – Köszönöm, hogy végig itt voltál velem – hálálkodott. Nate fülig elpirult, miközben viszonozta az ölelést, de olyan erővel, hogy Lucas felnyögött fájdalmában. – Oh… bocsi – szabadkozott, de Lucas csak mosolygott. Mikor elengedték egymást, Adrianna lépett be a szobába. – Látom felálltál. Hogy érzed magad? – kérdezte.

- Sokkal jobban. Köszönök mindent, nélküled még mindig elviselhetetlenül fájna a vállam.

- Ugyan, örülök, hogy segíthettem. Csinálok reggelit, de előtte leveszem a kötésed, hogy lezuhanyozhass.

Délután Adrianna elvitte a két fiút a kollégiumba. Mikor a parkolóban kiszálltak az autóból, a lány feléjük fordult. A nap sápadt fényében megcsillantak vörös hajfürtjei, miközben beszélt. – Biztos, hogy jó lesz így? Nálam is maradhatnál, jobban tudnék figyelni rád.

Lucas a fejét csóválta. Hálás volt a lánynak mindenért, de úgy érezte, ideje folytatni addigi életét. Ideje visszatérni a normális kerékvágásba, még akkor is, ha már semmi sem lesz ugyanolyan, mint azelőtt. – Megleszek. Muszáj visszarázódnom a valódi életbe. Még ha nehéz is.

Adrianna bólintott, s közben elindultak a parkon át a fiúk kollégiuma felé. A liftből épp akkor szállt ki Jasper, amikor ők befelé igyekeztek. – Hiányoltalak, haver. Csak úgy eltűntél – nézett a fiú Lucasra. – Adriannánál voltam pár napig – mondta tömören Lucas, majd Jasper intett nekik és elindult az épület kijárata felé. Rebeccához igyekezett, aki épp a szobájában szépítkezett. A tükör előtt állt egy szempillaspirállal a kezében, miközben Lexi beszámolóját hallgatta az Adammel töltött szenvedélyes éjszakájáról. Miután elkészült sminkjével, izgatottan leült az ágyra barátnője mellé. – Annyira örülök nektek! Ideje volt már, hogy megtörténjen – mondta. Lexi csillogó szemekkel sóhajtott. – Jobb volt így, hogy nem kapkodtunk el semmit.

Arról, amit édesapjáról és édesapjától megtudott, Adamen kívül még senkinek sem beszélt.

- Hová megyünk? – kíváncsiskodott Rebecca, mikor már egy ideje buszoztak Jasperrel. A fiúnak korábban hosszú perceken át kellett győzködnie őt, hogy most az egyszer ne autóval, hanem tömegközlekedéssel utazzanak. – Majd meglátod – mondta a srác, miközben Rebecca iszonyodva nézett körül a járműben. – Olyan mocskos itt minden. Ha hazaérünk, első dolgom lesz lefertőtlenítenem a kezeim – dünnyögte. Jasper jót kacagott a lányon. Rebecca kibámult az ablakon a színes foltokká mosódó különféle üzletekre, éttermekre és lakóházakra, melyek mellett elhaladtak. Az idő hűvös volt, de kellemes, amikor leszálltak a külvárosban. Rebecca nem értette, miért épp oda vitte őt a fiú. Nem titkolta, hogy a város ezen része nem tartozik a kedvencei közé. Borúlátóan nézett körbe a lepusztult környéken, de mikor Jasper megfogta a kezét, tudta, hogy biztonságban van. Elindultak a zebrán az út másik oldalára. Végül egy mellékutcában álltak meg egy elhagyatott, lelakott és tele graffitizett ház előtt. Rebecca értetlenül meredt a nem éppen csalogató látványt nyújtó épületre, majd elővette táskájából cigarettáját. – Miért jöttünk ide? – kérdezte szájában cigarettával, miközben öngyújtójával babrált.

- Gondoltam jó móka lenne, ha graffitiznénk egy kicsit. Én így szoktam levezetni a stresszt – mondta Jasper, majd érdeklődve várta a lány reakcióját. Közben ő is rágyújtott egy cigarettára. Rebecca először nem igazán lelte örömét a dologban, de aztán, amikor telenyomtak graffitikkel egy, még üresen álló részt a ház falán, azon kapta magát, hogy jól szórakozik. Jasper átkarolta őt hátulról és egy puszit nyomott a nyakára, amitől Rebecca bizsergést érzett a tarkóján. – Az élet szépségei az egyszerű dolgokban rejlenek – súgta a fülébe Jasper. Fél órával később azon kapták magukat, hogy bemásznak a ház egyik törött ablakán, és vetkőztetni kezdik egymást a pókhálós, repedezett falú, bútortalan helységben.

Lexi és Adam úgy döntöttek, megnéznek egy vígjátékot összebújva, ami valljuk be, mindkettőjükre ráfér. Amíg Adam leugrott a boltba pattogatott kukoricáért, Lexi elővette naplóját és leült az ágyra. Úgy érezte, muszáj kiírnia magából a gondolatait és az érzéseit, melyek úgy dúltak benne, akár a tenger fékezhetetlen hullámai.

Kedves naplóm. Nem is tudom, hol kezdjem. Szörnyű hetem volt. Lucast megharapta egy vérfarkas, és fogalmam sincs, hogyan fogja viselni az átváltozást, ha eljön a következő telihold. Gyötör a tudat, hogy amíg ő az életéért küzdött, én kettesben voltam Adammel. Ez volt az első szeretkezésünk, és nem is tudom szavakba önteni, mit éreztem akkor. Mintha helyet cserélt volna egymással az Ég és a Föld, a nap és a hold, a nappal és az éjszaka. Mintha egy másik, szürreálisan tökéletes világba csöppentem volna, ahol nincs senki és semmi más, csak mi ketten egymásba forrva. Sajnos még aznap meg kellett tapasztalnom, hogy az álomvilágom lufija kidurrant, és ismét a keserédes valóságban találtam magam. Szemben állt velünk egy vérfarkas, akiről kiderült, hogy nem más, mint a tulajdon apám. Az is valószínű, hogy rajtam és a barátaimon keresztül akarja valaki megbosszulni az ő egykori kettős gyilkosságát. Hát ezért történik minden borzalom? Ezért halt meg Matt?! Bántsanak engem, de ne a barátaimat! Ártatlanul fizetnek apám bűneiért… Nem tudom, meddig és mit vagyok képes még elviselni, de apám bosszúállója jól halad afelé, hogy elérje a célját: Szörnyen érzem magam, amiért szenvedni látom azokat, akik szeretek. A barátaim fájdalmai láttán minden alkalommal úgy érzem, egy kis részem meghal mélyen belül… Bárcsak véget vethetnék ennek az egésznek és segíthetnék Lucasnak… de hogyan? Annál jobb ötletem sajnos nincs, mint hogy mellette vagyok és támogatom őt.

Lexi lerakta a tollat, mert ekkor megérkezett Adam, kezében pattogatott kukoricával és kólával. – Máris hiányoztál – mosolyodott el a lány, akiben a fiú volt képes tartani a lelket ezekben a gondterhes időkben. Adam látta, milyen komoly volt a lány arca egy másodperccel korábban. Leült mellé az ágyra, és magához húzta őt. – Ne aggódj, valahogy véget vetek ennek az egésznek, amint tudok. És akkor végre minden rendben lesz. Boldogok leszünk.

Lucas és Nate zenét hallgattak, beszélgettek és bort iszogattak, amikor valaki kopogott a kollégiumi szoba ajtaján. Nate jókedvűen, kissé becsiccsentve indult el az ajtó felé, ami mögött Liam állt. – Na, végre! Napok óta kereslek és soha nem voltál itt! – mondta a szőke fiú, miközben beinvitálta magát a szobába. Ekkor pillantotta meg az ágyon ülő Lucast, és kissé megtorpant. – Ne haragudjatok… ha zavarok, inkább visszajövök mások – hadarta apró mosollyal a szája sarkában. Örült, hogy együtt látja a két fiút, mert ez azt jelenti, hogy legalább már szóba állnak egymással. Lucas leplezetlen ellenszenvvel nézett rá, amit Nate is észrevett. – Figyelj, Liam csak egy barát, és tud kettőnkről. Különben is a lányokat szereti – mondta.

- Biztos? – nézett a szóban forgó fiúra Lucas, az pedig bólintott. Ettől fogva Lucas sokkal barátságosabban viselkedett vele.

Teltek-múltak a napok, és a vérfarkas nem jelent meg újra. Ráadásul mióta megharapta Lucast, nem hagyott egyetlen fenyegető üzenetet sem. Vajon feladta? – tűnődött Lexi, mikor egy szombati délelőttön a parkban ücsörgött Lolával. Vagy azt gondolja, innentől Lucas majd elvégzi a piszkos munkát helyette? Mi lesz, ha a fiú első átváltozása alkalmával akaratlanul is bántani fog valakit? Ebbe bele se merek gondolni, csóválta a fejét Lexi, majd a park magasba nyúló fáira meredt. Lola térdén tartott egy magazint és épp rejtvényt fejtett. Szájába vette a tollat, miközben a fejét törte az egyik megoldáson. – Azt mondta Lucas, hogy tizenegykor lenéz hozzánk, de már mindjárt fél tizenkettő és még mindig nincs sehol – aggodalmaskodott Lexi.

- Hívd fel.

Lucas telefonja azonban hiába csörgött, nem vette fel. Ugyanis épp mással volt elfoglalva. Az ágyban feküdtek Nate-el, és felhevülten csókolóztak. Miután az éjjel ismét Liam társaságában iszogattak, mindhárman lerészegedtek, aztán Liam hajnali háromkor elbúcsúzott a fiúktól és visszament a saját szobájába. Mivel Adam Lexinél töltötte az éjszakát, így Nate és Lucas kettesben maradtak és egymást átölelve aludtak el.

A gondolataiba merült Lexi összerezzent, amikor a semmiből előbukkant April megszólította őt és Lolát. – Mizu csajok? Nincs kedvetek egy kávéhoz? Ismerek egy jó helyet a közelben.

- Épp Lucast várjuk – mondta tömören Lexi.

- Na, én fizetek! Ne kéressétek már magatokat!

- Nem tudom, ki vagy, de mehetünk! Már halálra unom magam – pattant fel Lola és táskájába süllyesztette magazinját. – April vagyok, Adam első szerelme – mutatkozott be a lány.

- Muszáj ezt minden alkalommal megjegyezned? – vetette oda ingerülten Lexi és felállt.

- Ne haragudj… de mivel Adam a kapocs köztetek és köztem, máshogy nem igazán tudnám elmagyarázni, hogy ki vagyok – mentegetőzött April. Közben Lola várakozva nézett Lexire, aki nem volt hajlandó elindulni. – mi lesz Lucassal? – akadékoskodott.

- Majdnem háromnegyed órát vártunk rá. Majd írsz neki egy üzit, hogy leléptünk.

Lexi végül lemondóan sóhajtott, és elindult a lányokkal, ugyanis nem akarta Lolát kettesben hagyni Aprillel. Kiderült, hogy a vámpírlánynak nagyon jó a humora, és Lexi megbabonázva hallgatta a lány történeteit az ötvenes évekről. Lola döbbenten vette tudomásul, hogy April is vámpír, de ezt nem tette szóvá. – Ha tehetném, egy napra szívesen visszamennék abba az időbe. Azok a fodros szoknyák, meg az egész hangulat… - mondta ábrándozva Lexi, mikor már a kávézóban ültek egy ablak melletti asztalnál.

- Azért akkor sem volt minden fenékig tejfel. A II. világháborúban történtek nagyon sok országban hoztak változásokat az azutáni években, évtizedekben. És nem feltétlenül jó változásokra gondolok – jegyezte meg sötéte April, majd beleszürcsölt kávéjába.

- Egyébként hogyan jött az ötlet, hogy minket hívj el kávézni? – kíváncsiskodott gyanakvóan Lexi.

- Unatkoztam, és nem ismerek ebben a városban senkit. Ki mást hívhattam volna? Adam biztosan nem fogadta volna el a meghívásom – vont vállat April, majd Lexire pillantva hozzátette. – Amúgy is szimpi vagy. Ne haragudj, amiért olyan rosszmájú voltam az első találkozásunkkor. Csak a féltékenység beszélt belőlem.

- Más szóval egy gonosz ribanc voltál – jegyezte meg Lexi, mire mindhárman nevetni kezdtek. Egészen délutánig beszélgettek, majd Lexi és Lola visszatértek a kollégiumba. Lexi letusolt, majd meglátogatta Adamet és Nate-et, akik épp egy beadandó dolgozat elkészítésén fáradoztak az asztalnál ülve. – Sziasztok. Mit csináltok? – kíváncsiskodott a lány, miután megcsókolta barátját. – Segítek Nate-nek egy dolgozatban – magyarázta Adam. – És neked milyen volt a napod?

- Semmi extra. Csak Lolával és Aprillel lógtam.

- Micsoda? – kapta fel a fejét hirtelen Adam.

- Kezdünk jól kijönni egymással. Nem is mondtam még, hogy múltkor eljött hozzám – azzal Lexi beszámolt a fiúnak April pár nappal azelőtti váratlan látogatásáról.

- Azért légy óvatos. Nem kell mindenkinek elhinni minden szavát.

- Ezzel arra célzol, hogy túlságosan naiv vagyok? – vonta fel a szemöldökét kissé sértődötten a lány.

- Nem. Csak próbálod mindig a legjobbat feltételezni az emberekről – mutatott rá Adam.

- Amikor kiderül, hogy vámpír vagy, ez nem jelentett neked gondot – élcelődött Lexi, majd hozzátette – Ne aggódj. Jóban kell lennem vele. Nem akarom magamra haragítani. Van elég bajunk nélküle is.

- Igazad van – sóhajtott a fiú. – Csak féltelek.

- Adam, most ide szerinted mit írjak? – kérdezte dolgozata fölé hajolva Nate.

- Megyek, megnézem Rebeccát, amíg tanultok. Később még átnézek – búcsúzott Lexi. Szobájába lépve meglepő látvány fogadta: Jasper alsónadrágban feküdt az ágyon, míg Rebecca fehérneműben állt előtte és erotikus táncot lejtett Paris Hilton „Turn It Up” című dalára. A lány Lexi láttán sem zavartatta magát, Jasper viszont a nadrágjáért nyúlt és gyorsan belebújt. – Bocsi a zavarásért – szólt bujkáló mosollyal az arcán Lexi. – Jöhettél volna kicsit később. Azt hittem, tovább maradsz Adamnél – Rebecca az asztalhoz lépett, hogy rágyújtson egy cigarettára. Miközben hátravetette válla fölött a haját, és kifújta száján át a füstöt, Lexinek eszébe jutott Lucas. – Ha Jasper itt van, Nate pedig Adammel, akkor Lucas épp egyedül van. Megyek, meglátogatom. Egyébként is találkoztunk volna délelőtt, de nem jött el… remélem, jól van – azzal a lány elindult az ajtó felé.

- Ez egy remek ötlet, add át neki üdvözletem – mondta Rebecca, majd sietve becsukta az ajtót barátnője után, hogy aztán folytathassa Jaspernek tartott különszámát. – Hol is tartottunk? – nézett nevetve a fiúra.

Lexi kinyitotta a kollégium ajtaját és kilépett a parkba. Már sötétedett, s kissé lehűlt a levegő. Fázósan elindult a fiúk szállásához vezető ösvényen, miközben felidézte magát azt az éjszakát, amelyen először találkozott Adammel ugyanitt, a parkban. Tudta, sosem fogja elfelejteni azt a pillanatot… Amikor először nézett bele azokba a szürkén fénylő szemekbe. Ábrándozásából egy szörnyű gondolat térítette vissza a valóságba. Lépteket hallott a háta mögül. Talán követi valaki? Vagy csak túlságosan paranoiás lett? Gondolta. Megszaporázta lépteit, hogy minél előbb beérjen a kollégiumba, de a gondolat, hogy valaki követi, nem hagyta nyugodni. Nagy kő esett le a szívéről, amikor tudatosult benne, hogy csak April lépked a háta mögött. – A frászt hoztad rám! – sóhajtott Lexi mosolyogva. – Ne haragudj, hogy megijesztettelek – szabadkozott April. Lexi bevárta őt, aztán együtt lépkedtek tovább a fiúkollégium felé. Azonban mielőtt elérték volna a bejáratot, Lexi megszédült és April karjaiba zuhant. Ugyanis a lány egy erős altatóval töltött fecskendőt döfött a hátába, amitől másodpercek alatt öntudatlan állapotba került. April felkapta az ájult lányt és szemvillanásnyi idő alatt eltűnt vele a parkból. Egy órával később Jasper elbúcsúzott Rebeccától. – Nagyon szeretlek – mondta a fiú az ajtóban állva. – Én is – nézett rá Rebecca szerelmesen. – Biztos, hogy nem maradsz még?

- Jó lenne, de muszáj mennem. Találkoznom kell az egyik haverommal, már megígértem neki… de holnap úgyis látlak, cica. Ugye Lexi hamar visszaér? Nem akarlak egyedül hagyni.

- Szerintem nem lesz sokáig, már későre jár.

- Jól van. Akkor jó éjt – azzal Jasper csókot nyomott barátnője ajkaira, majd elindult a folyosón. Rebecca becsukta az ajtót és ledőlt az ágyára. Jasper körül jártak a gondolatai, és arra gondolt, mennyire szereti a fiút. Nem hittem volna, hogy ilyen szintre jut a kapcsolatunk, gondolta, majd írt egy üzenetet Lexinek, hogy mikor ér vissza. Alig várta, hogy megbeszélje vele, mit érez Jasper iránt. Fogalma sem volt arról, hogy barátnője épp ájultan hever egy autó hátsó ülésén. Közben Lucas az ágyán ült gitárral a kezében, és azon fáradozott, hogy megtanulja eljátszani Nate egyik kedvenc dalát. Meg szerette volna lepni valamivel a fiút, és úgy érezte, muszáj lefoglalnia magát valamivel, hogy ne kattogjon folyamatosan a megállíthatatlanul közelgő holdtöltén. Nem akarta érezni azt a fájdalmat, ami az átváltozással jár. Nem akar egyetlen éjszakára sem olyan vadállattá változni, mint amilyen végzett a legjobb barátjával. De nincs mit tenni. Nincs menekvés. Most már egész hátralevő életében együtt kell élnie ezzel az átkozott kórral. Az egyetlen esélye az lenne, gondolta, hogy ha nála lenne az a medál, amiről Adrianna és Adam beszéltek. Amivel akkor változhatna át, amikor csak akar. Tehát soha… de a medálról ezen kívül semmit sem tudnak, így lehetetlen a nyomára bukkanni. Bárhol lehet a világban, ha egyáltalán létezik. A vérfarkas szerint viszont igenis létezik, hiszen ő is azt keresi. Kissé megnyugtató volt Lucas számára a tudat, hogy még nem találta meg. Különben már rájuk támadt volna vérfarkas képében akkor is, amikor nincs telihold. Lucas hiába vette elő hónapok óta a sarokban heverő gitárját, gondolatai csak ekörül a téma körül forogtak. Adam és Nate végül befejezték a dolgozatot, aminek mindketten kimondhatatlanul örültek. – Köszi, hogy segítettél – hálálkodott Nate, hiszen tudta, egyedül hozzá sem kezdett volna a feladathoz.

- Nincs mit – biccentett Adam. Közben elővette telefonját, hogy felhívja Lexit, de a lány telefonja nem volt elérhető. Adam aggódva összeráncolta szemöldökét. – Valami baj van? – pillantott rá Nate. – Lexinek ki van kapcsolva a mobilja…

- Próbáld meg Rebeccát, biztos együtt vannak.

Adam bólintott és kikereste telefonjából Rebecca számát. A lány épp akkor érkezett meg a zuhanyzásból, amikor megcsörrent a mobilja. – Szia Adam, mizu?

- Lexi ott van? Nem tudom őt elérni.

- Nem, átment Lucashoz kb. másfél órája. Én sem tudtam őt elérni…

- Köszi. Megyek, megnézem – azzal Adam sietve elindult Lucas szobájába, ami a folyosó túlsó végén volt. – Ki vagy? – kérdezte Lucas, miután Adam bekopogott hozzá.

- Adam.

Lucas felállt, hogy ajtót nyisson. Adam berontott rajta és körül nézett. – Hol van Lexi?

- Itt nincs. Miért?

- Rebecca azt mondta, itt van! Ugye nem kezdtetek el megint…

- Nem, dehogy! Tudod, hogy én Nate-et szeretem, Lexi pedig téged! Nem találkoztam ma vele.

- Ne haragudj… - szabadkozott Adam. – Csak nagyon aggódom érte. Nem tudom elérni őt. Rebecca azt mondta, másfél órával ezelőtt elindult hozzád – a fiú idegesen járkálni kezdett fel-alá a szobában. Lázasan töprengett, vajon hol lehet a lány, és hogyan találja őt meg.

- A tartózkodási helyét sem tudjuk megnézni akkor… - szólt csalódottan Lucas.

- Nem, mert ki van kapcsolva a mobilja. Most hogy derítsem ki, hol van? – kérdezte inkább magától, semmint Lucastól Adam, miközben tehetetlen dühében a saját hajába markolt.

- Mikor láttad őt utoljára? – kérdezte a szintén aggódó Lucas. Nem tudná elviselni, ha Lexinek baja esne.

- Másfél órája… akkor azt mondta, megnézi Rebeccát, de onnan rögtön el is indult hozzád, csak valamiért nem ért ide… megyek, megnézem a parkban – mondta Adam és sietve elindult. Lucas követte őt. A folyosón összefutottak Nate-tel is, aki feléjük rohant. – Na, meg van Lexi? – kérdezte.

- Nincs – hangzott a felelet kórusban a másik két fiútól. Miközben átkutatták a parkot, Nate felhívta Rebeccát, hogy megtudja, azóta látta-e a nővére Lexit. – Nem, még mindig nincs itt. Lucasnál sem volt? – kérdezte a lány szintén aggódó hangon.

- Nem…

- Átnézem a kollégiumot, megnézem Lolánál is, aztán lemegyek utánatok a parkba. Sietek! – mondta Rebecca és kapkodva felöltözött. Most már kezdett ő is nagyon aggódni legjobb barátnőjéért. Ha nem hancúrozott volna Jasperrel, ez most nem történne meg. Nagyon remélte, hogy Lexinek nem esett baja. A fiúk kollégiuma felé vezető ösvényen Adam a földre pillantva megtalálta Lexi „A” betűt formáló kulcstartóját. Nate és Lucas odasiettek hozzá. – Biztos, hogy az övé? Kérdezte kifulladva Nate. – Igen. Mi vettük egymásnak. Az övén „A” betű van, az enyémen pedig „L” – mondta elkeseredve Adam.

- Mi van, ha a vérfarkas elrabolta őt? – suttogta fájdalmas arckifejezéssel Lucas.

- Lehet, hogy nem most hagyta el, hanem korábban… - próbált más magyarázatot találni Nate. Rebecca közben az ajtóhoz sietett, ám mikor kinyitotta, egy fekete csuklyába öltözött alakkal találta szemben magát. Felordított és hátrálni kezdett. A csuklyás alak berontott a szobába. Úgy tűnt, kutat valami után. – Hol van? Hol van? – kérdezte mély, eltorzított hangján.

- Micsoda? – Rebecca halálra rémülve pillantott körbe. Remélte, hogy talál valamit, amivel megvédheti magát. Már bánta, hogy az ezüst tőrt az autójában hagyta. – Lexi! Hol van? – azzal a férfi mindkét kezével megragadta Rebeccát, és rángatni kezdte őt. – Nem tudom, eltűnt! Mi is őt keressük!

- Ne hazudj!

Ekkor Rebecca elkerekedett szemekkel a férfi csuklójára meredt, amin kissé felcsúszott a kabát ujja. – Nem… ez nem… ez nem lehet! – habogta falfehérre vált arccal.

- Mi van? – ordított rá a csuklyás.

- A… a tetoválás a csuklódon! A huszonegyes szám! Úristen… te vagy az… Jasper?